2013. 06. 20.

Légy hazánknak bajnoka!


Szent István király népének a kereszténység fennkölt ideálját, Jézus Krisztust adta. László király magát egészen átadta Krisztusnak, hogy megerősödjön az Úrban és hatalmas erejében (Ef 6, 10). Hitte, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra válik (Róm 8, 28). Így magát egészen Isten és az ország szolgálatának szentelte. 
László a magyar kereszténység oltárára első apostolait Szent István királyt, Szent Imre herceget, Szent Gellért püspököt, Szent Benedek és András szerzeteseket emelte, mert tudta, hogy „a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg” (Prohászka). László élete is arról tanúskodik, hogy a magyar ugaron életet fakasztani, biztos jövő felé haladni csak az olyan ember képes, aki Krisztusban él. Úgy élt ő, bátorságát, áldozatos és erényes életét a nép megismerte és szívébe zárta. A krisztusi evangélium elfogadása fellendítette, vagy mellőzése nyomán hanyatlani kezdett nemzetünk élete. Erről szól az első évezred. Szent László királyunk ünnepén imádkozzunk, hogy minket, Erdélyország magyarjait se szellemi, se erkölcsi, se anyagi rossz ne térítsen le a küzdőtérről. Ragyogjon felénk és felettünk a keresztény életeszmény, az Isten- és felebaráti szeretet, amely egykor életre kelt az igazság bajnokában, László királyban és utána sok-sok millió magyarban. 
Imában kérjük:
Áve, égi Király híve,


királyoknak gyöngye, éke,


László, mennynek sorsosa!


Ég királyát hűn követted,


országunkat védelmezzed,


légy hazánknak bajnoka!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése