2014. 10. 07.

Krisztus világa 2014. október - Szemle


A rózsafüzér hónapja – október, minden felnőtt keresztény számára gazdag közösségi és templomi emlékeket hoz a felszínre, kezdve a gyermekkortól. A rózsafüzér a Szentlélek indítására a középkortól fokozatosan alakult ki, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdított imádkozására. Nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje, s hogy újra elmondja a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak” – idézi Szent II. János Pál pápát a főszerkesztő. Már sok elődje nagy jelentőséget tulajdonított ennek az imádságnak, kezdve Szent V. Piusztól, aki a rózsafüzér imádkozása közben kapott látomásban értesült a lepantói tengeri csata (1571. október 7.) szerencsés kimeneteléről és könnyekre fakadt. A Szűzanya iránti hálából október 7-re bevezette a Győzelmes Miasszonyunk (Rózsafüzér királynéja) ünnepét, és a lorettói litániába bevette a Keresztények segítsége megszólítást. A 19. században külön említést érdemel XIII. Leó, aki 1883. szeptember 1-én tette közzé tett enciklikájában a rózsafüzért úgy mutatta be, mint hatékony spirituális segítséget a társadalom bajaira. Utódaira mind jellemző volt a rózsafüzér szorgalmazása.
A II. vatikáni zsinat időszakától, Szent XXIII. János pápától kezdve a jelen szentatyáig, megláthatjuk, hogy mindeniknek kedvenc imája a rózsafüzér. Ferenc pápa, mint pezsdítő gyógyszert ajánlja, a Misericordyna-t – olvassuk a 2. oldalon.
A püspök-sógorság miatti szenvedésekről – Márton Áron püspök sógornőjének vallomását folytatásban közöljük. Most a második világháborút követő időszakról szól, amikor a férfiak „gombolyagon”, ruhásan feküdtek le, mert nem tudták, hogy mire ébrednek. A kuláksors, meghurcoltatás és jóérzés keveredése e szakasz.  (3. oldal) 
Világunkban ha elősegítjük a kiengesztelődést, akkor társépítői vagyunk Isten országának. Sokak számára nehéz feladat, mégis járható út. Megbocsátani címen Anselm Grün elmélkedését tolmácsolja Bács Béla János. (4. oldal) 
Szentek októberben – Kis és Nagy Szent Teréz mellett, Assisi Ferencről, a két szentté avatott pápáról és Boldog Romzsa Tódor vértanú püspökről ír Sárközi Sándor atya. (5. oldal) 
Az örök tanár – Angelo Brusco kamilliánus professzor emberségét és munkásságát személyes tapasztalata alapján mutatja be tanítványa. Bakó Mária Hajnalka. (6. oldal)
A Katolikus Egyház Katekizmusa, XXI. rész a föltámadástól az ítéletre jövő Jézusról, a - Játékos ismerkedés szentekkel – ez utóbbi Vitos Antal összeállítása egy szent pápáról, egy magyar királyról és Szent Ottmár apátról. (7. oldal)
A magyar kultúra szolgálatában  – Sárközi Sándor a piarista rend kultúra teremtő munkáját ismerteti. Saját rendjét, amely nem kedveli a szolgaságot. Áttekintést kapunk Nyitrától Besztercéig, Váctól Csíkszeredáig. (8-9. oldal)
Új sorozatot indítunk. Minden hónapban más-más szerzetesrendet mutatunk be, akik régóta vagy újkeletűen dolgoznak-imádkoznak-lelkipásztorkosdnak Erdély-szerte. Ferences kolostorok Erdélyben – P. Márk József atya tíz ferences rendházzal ismertet meg bennünket.
László Rezső Hirdetem a következőket – hogyan hirdessék meg ifjúsági alkalmakat? – címmel öt tanácsát közli. (10-11. oldal)
Gyermekünk önbizalmának serkentője – Bozsoki Valéria összeállítása nemcsak szülőknek. (12. oldal)
Katóca most is igyekszik A róka és a sárkánykígyó meséjével felderíteni a gyermekek szívét, és nem marad el a fejtörés sem. (13. oldal)
Derűs élet rovatban sivatagi atyák életén, jegyeseken és házasokon derülhetünk és elolvashatjuk Csűrcsavar levelét (14. oldal)
A Keresztrejtvény, Jézus mondása az igazságosságról, és megismerhetjük hűséges megfejtőinket is. Mindenkinek testi-lelki egészségére válik, ha Áprily Lajos Októberi séta versét megszívleljük. (15-16. oldal)

A július-augusztusi szám itt olvasható: http://issuu.com/balazstunde/docs/julius_issu

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése