2014. 10. 28.

Verbális hidegháború folyik Magyarország ellen - Kövér

A magyar Országgyűlés elnöke szerint verbális hidegháború zajlik Magyarország ellen. Erről Kövér László a HírTv Magyarország élőben című vasárnap esti, felvételről sugárzott műsorában beszélt, megjegyezve azt is, hogy Brüsszel nem diktálhat úgy, mint korábban Moszkva.
kover2Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: ha valaki „tőlünk nyugatabbra” komolyan veszi a demokráciát, akkor most már abba kellene hagynia a verbális hidegháborút, az ugyanis szerinte a Nyugatról alkotott eddigi pozitív kép lerombolásához vezet Magyarországon.
Kövér László felidézte a magyar származású amerikai politológus, Charles Gati 2010 és 2014 közötti kijelentéseit, miszerint Orbán Viktor kormányát mindenképpen el kell távolítani az ország éléről.
Utalva a politológus Clinton-adminisztrációval ápolt kapcsolatára, azt mondta: úgy tűnik, hogy amit egyfajta informális fenyegetésként megfogalmazott, azt most az amerikai külügyminisztérium hivatalos vagy félhivatalos politikájává teszi. Kiemelte: semmilyen olyan hibát nem követtek el, amely okot és erkölcsi alapot adna arra, ami Magyarországgal szemben zajlik.

székelyhon.ro

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése