2014. 10. 07.

Az erőszak ellen fogalaltak állást a közel-keleti nunciusok

Ferenc pápa kívánságára október 2. és 4. között csúcstalálkozót tartottak a Vatikánban a közel-keleti térség pápai képviselői a régió egyes országainak drámai helyzetéről – tájékoztat a Vatikáni Rádió.


Az összejövetel résztvevői az egész egyház imáiról biztosították a Közel-Kelet pátriárkáit, főpásztorait, keresztény hívőit, valamint más vallások és etnikai csoportok tagjait, akik az egész térségben – különösen Irakban és Szíriában – dúló erőszak miatt szenvednek. „Az erőszakot azonnal be kell szüntetni – szögezték le. – Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy az emberek hozzászoknak mint mindennapos eseményhez. Azonnal abba kell hagyni a háborút, amely már eddig is számtalan áldozatot követelt.”
A csúcstalálkozó résztvevői elítélték az erőszakot – kiemelten a gyermekeknek és a nőknek okozott szenvedést –, amely sérti a legelemibb nemzetközi humanitárius jogot. „Továbbra is gátlástalanul folytatódik a fegyverkereskedelem – állapították meg –, sőt ami még ennél is súlyosabb, maguk az emberek válnak kereskedelem tárgyává.”
Utalva a számtalan kitelepített és más országba menekült drámai helyzetére, a közel-keleti nunciusok hangsúlyozták, sürgős szükség van arra, hogy humanitárius segélynyújtásban részesítsenek mindenkit, bármiféle diszkrimináció nélkül.
„Nagy aggodalomra ad okot egyes szélsőséges csoportok működése, különösen az ún. Iszlám Államé – jelentették ki. – Az általuk elkövetett erőszakkal szemben nem lehetünk közömbösek. Nem hallgathatunk és a nemzetközi közösség sem maradhat tétlen ártatlan emberek lemészárolásával szemben, akiknek egyetlen bűne vallási és etnikai hovatartozásuk. Nem maradhatunk közömbösek emberek nyilvános lefejezésével és keresztre feszítésével, ezrek kitelepítésével, istentiszteleti helyek lerombolásával szemben.”
A résztvevők megállapították, hogy jogos az igazságtalan agresszor megállítása, mindig tiszteletben tartva a nemzetközi jogot. A problémát azonban nem lehet pusztán katonai válaszadással megoldani, el kell mélyíteni azokat az okokat, amelyek a fundamentalista ideológia alapját képezik. Fontos szerepet kell betölteniük ebben a vallási vezetőknek, keresztényeknek és muzulmánoknak egyaránt, közösen segítve elő a párbeszédet és a kölcsönös megértésre nevelést, világosan elítélve, hogy a vallást az erőszak igazolására használják fel.
„Nem lehet beletörődni egy keresztények nélküli Közel-Kelet gondolatába – nyomatékosítják nyilatkozatukban a csúcstalálkozó résztvevői. – A keresztények kétezer éve Jézus nevében vallják meg hitüket. Továbbra is hozzá kívánnak járulni a társadalom javához, egyenrangú állampolgárokként részt akarnak venni nemzetük társadalmi, kulturális és vallási életében.”
A zárónyilatkozat külön hangsúlyozza, milyen fontos a világi hívek részvétele a szociális és politikai életben, ezért szükséges, hogy megfelelő képzésben részesüljenek az egyház társadalmi tanítását illetően is.
Fotó: En.abouna.org
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése