2014. 10. 29.

Basescu: Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak

Forrás: www.informatia-zilei.ro
Magyarországról nem lehet Európa-ellenességet feltételezni Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai miatt – mutatott rá Traian Basescu román államfő kedden az Adevarul hírportálnak adott, az interneten közvetített interjúban.

A román elnöktől azt kérdezte a riporter, hogyan tud Románia Oroszországgal dacolni olyan körülmények között, amikor „Magyarország és Bulgária oroszbarát megnyilvánulásai közepette Románia szigetté vált” ebben a térségben az orosz érdekek útjában.

Basescu válaszában kifejtette: Romániának meg kell őriznie politikai stabilitását korrekt, szabad választások és zökkenőmentes mandátumváltás révén, elfogadható szintre kell visszaszorítania a korrupciót, az európai elkötelezettséget pedig tettekkel kell bizonyítania, nem szavakkal. Ez utóbbi téren Basescu arra utalt, hogy lassan lejár az év, és Romániának nem sikerült elköltenie 12 milliárd eurónyi strukturális támogatást.

Az ország szomszédaira utaló felvetésre reagálva a román elnök úgy vélekedett, Bulgáriában „megoldódik” a helyzet, mert a jelek szerint ismét Bojko Boriszov volt konzervatív miniszterelnök alakíthat kormányt, akit Basescu Európa-párti politikusnak nevezett.

„Magyarországról pedig nem feltételezhetünk Európa-ellenességet. Magyarország problémái abból adódnak, hogy a demokratikus normáktól való eltérés gyanújába keveredett a választásokat nagyon magas arányban megnyerő Fidesz viselkedése miatt. De én részt veszek az Európai Tanács (a EU állam- és kormányfői értekezlete) ülésein, és ott Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak” – jelentette ki Basescu.

Hozzátette: az nem gond, hogy Magyarországnak vagy Bulgáriának sajátos gazdasági kapcsolatai vannak Oroszországgal, csak az a kérdés, hogy mi ennek az ára. „De mi ezt nem tudhatjuk” – tette hozzá a román elnök.

Kifejtette: ő is azt szeretné, hogy Romániának jó kapcsolatai legyenek Oroszországgal, de ez csak kölcsönösségi alapon képzelhető el, vagyis Oroszország is tartsa tiszteletben Románia érdekeit. „Amíg ez nem valósul meg, nem tudunk szoros, megbízható kapcsolatot kiépíteni” – szögezte le a hivatalából decemberben távozó román államfő.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése