2016. 09. 13.

Megnyitotta kapuit a Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában

A tanévkezdés napjára időzítették a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ avatási ünnepségét. A Stadion utcai kollégium és lelátó építéséhez tavaly nyáron fogtak hozzá, egy év után költözésre kész, impozáns épület előtt vághattak szalagot a hétfői avatóünnepségen.
marton aron tk atado vn 003_b
Az Futball Klub (FK) Csíkszereda focistái, a kollégium leendő diákjai és azok szülei, hozzátartozói, illetve egyházi és világi vezetők, valamint a magyar kormány képviselői gyűltek össze hétfőn délután, hogy felavassák a Márton Áron Tehetséggondozó Központ. A városi sportpálya mellé épített négyszintes épületben kollégium, étkezde, lelátó, öltözök és egyéb kiszolgáló helyiségek, valamint sportorvosi rendelő kapott helyet. A tehetséggondozó központot a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a magyar állam támogatásával építették, működtetését közösen az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia vállalták.
„Ezt jól kifociztuk magunknak” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt. Mint kifejtette, 2013-ban kötöttek együttműködési megállapodást a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, akkor álmodták meg a kollégium létrehozását is. „Meg kell becsülni a befektetett munkát, és tenni kell azért, hogy minél többen akarjanak a tehetséggondozó központ részesei lenni, és még sikeresebbek lenni” – tette hozzá.
marton aron tk atado vn 008_b
A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz. „Igyekszünk mind stratégiai partnerként, mind biztos támaszként segítséget nyújtani a székelység részére, éppen ezért a magyar kormány fontosnak tartja támogatni a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, anyanyelvének, kultúrájának ápolását és rokoni kapcsolatainak fenntartását” – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a siker kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport életre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának. „Ezúton gratulálunk Székelyföldnek a fejlesztésekhez és kívánom, hogy a csíkszeredai futballklub vezetőségének kívánsága váljék valóra, és 2019-ben vagy már hamarabb az első osztályú bajnokságot nyerjék meg fiatal tehetségeikkel” – hangsúlyozta Szabó Tünde.
marton aron tk atado vn 011_b
Mészáros Lőrinc, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke ünnepi beszédében kifejtette, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra, és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett a csíkszeredai klubra a választásuk. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ kapcsán úgy fogalmazott, hogy egy ilyen létesítmény nagyszerű dolog, a fiatalokért épült, amelyért nekik is tenniük kell. „Nem titok az sem, hogy szeretnénk, hogyha a legtehetségesebb gyermekek Magyarországon, a Puskás akadémiánál folytatnák pályafutásukat” – fejezte ki reményét az elnök, aki magánemberként jelentős összeggel támogatta a Márton Áron Tehetséggondozó Központ létrejöttét.
marton aron tk atado vn 018_b
Pro Urbe-díjakat adtak át
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott, később pedig arról beszélt, hogy reméli, innen kerül ki a következő Bölöni László tehetségű labdarúgó. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és egyben az építkezés projektmenedzsere arról beszélt, hogy sokan megkérdőjelezték még a kollégium építésének kezdetén, hogy összefér-e a sport és a tanulás, utalva arra, hogy az épületben kollégium és lelátó is helyet kapott, illetve az FK Csíkszereda focistáinak és a helyi középiskolások diákjainak szolgál egyszerre bentlakásul. „Ezt a kérdést az, aki fiatalon sportolt és tanult, az nem fogja feltenni, a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie” – hangsúlyozta a polgármester. Ünnepi beszéde végén Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a csíkszeredai labdarúgás fellendítéséért.
marton aron tk atado vn 030_b
Az ünneplő felszólalók sorát Darvas-Kozma József, római katolikus esperes követte, aki kiemelte, hogy Márton Áron püspök nevét viseli a központ, a neve kötelez. „Törekedni kell, hogy hitünkben erősek, erkölcsünkben tiszták, identitásunkban, magyarságunkban szilárdak legyünk” – intette óva a kollégium leendő lakóit, akikre a hargitafürdői Pálos rend is felvigyáz majd.
Az avatóünnepség végén Tamás József püspök megáldotta a létesítményt, majd ezt követően ünnepélyesen átvágták a magyar nemzeti színű, valamint a vörös-fekete színű szalagot. Ezután a résztvevők beléphettek az épületbe, és megtekinthették a lelátót is. Az avatóünnepségen a Művészeti Népiskola valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola közös zenekara tartott rövid zenés előadást.

székelyhon.ro
Barabás Hajnal

1 megjegyzés:

  1. Áldja meg és tartsa meg Isten mindazokat, akik ezt a csodálatos tettet végrehajtották a tervezéstől a kivitelésig, akik működtetik a magyarság, a nemzet felemelkedésére.
    Adjon Nekik erőt, kitartást, hogy hittel végzett munkájuk gyümölcsöző legyen!
    Panni és Gábor, "öreg" MotorkerékPálosok.

    VálaszTörlés