2019. 08. 05.

Interjú az ezüstmisés Bátor Botond pálos szerzetessel

Tele vagyok reménnyel – Interjú az ezüstmisés Bátor Botond pálos szerzetessel


 

A pálosok által 1204-ben alapított Heves megyei Pálosvörösmart község egyik legszebb részén, a 2015-ben átadott és felszentelt Mária Parkban mutatott be hálaadó szentmisét július 21-én Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános pappá szentelésének huszonötödik évfordulója alkalmából. Vele beszélgettünk.

– Kőbányán született és nevelkedett, a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, és végül pálos szerzetes lett. Mikor érezte az Úr hívását?
– Amikor a kecskeméti piaristákhoz jártam, akkor éreztem először: Isten arra hív, hogy pap legyek. Kezdetben a hittudományi akadémia civil teológus szakára felvételiztem, egy évet jártam oda, majd átiratkoztam a győri szemináriumba. Ez 1986–1987-ben történt. Akkoriban a szerzetesrendek közül még csak a tanítórendek működtek, illetve azok, amelyeknek iskolájuk volt. Teológiai tanulmányaim második éve után elvittek katonának; ott döntöttem el, hogy szerzetes leszek. Amikor 1989-ben leszereltem, és visszatértem a szemináriumba, a polcomról levettem Puskely Máriának a szerzetesekről szóló könyvét, amelyben különösen megérintett a pálosokról szóló fejezet. Pécsett fölkerestem egy pálos atyát, s ezután már nem volt kérdés számomra, hogy pálos szerzetes leszek. Ez az egyetlen magyarországi alapítású rend, és a személyesen megismert pálos atyák hitelessége, jókedve nagyon magával ragadott.
– Könyv, kereszt, kétkezi munka – ez a pálos rend jelszava. Miként mutatkozik meg ez a mai világban?
– A szabályzatunk szerint a rendünk minden korban érzékeny az idők jeleire. Mivel az 1950-es feloszlatást követően megszakadt a folytonosság, az újjáalakulás után kerestük az identitásunkat, azt, hogy miként tudjuk szolgálni Isten országát és népét. Nagyon érdekes, hogy minden helyünknek megvan a sajátossága. Az imaéletünket szeretnénk megőrizni, hiszen ez a szolgálatunk alapja, de a lelkipásztori szolgálat helyhez kötött, egyéni feladatait is ellátjuk természetesen.
– Mit jelent ez mondjuk a jelenlegi szolgálati helyén, a Csíkszeredához közel eső Hargitafürdőn?
– Egészen egyedi a szolgálat, amit ellátok, mert itt egy kicsiny közösség lelkipásztora vagyok. Kétszázhúsz körüli a lakosok száma, de nagyon sok vendég érkezik, főként csoportok, amelyek igénylik, hogy szentmisét mutassunk be vagy elmélkedést tartsunk nekik. Emellett sok helyre hívnak lelkigyakorlatokat, előadásokat tartani.
– A pálos az egyetlen magyar alapítású rend, s mint ilyen, különösen fontosnak tekinti a nemzethez tartozást. Miként lehet ezt nyilvánvalóvá tenni a mai lelkileg, szellemileg szétszabdalt országban?
– Meg kell találni a közösségnek azt a magját, amelyre építeni lehet. Mindenütt vannak a fejlődés mellett elkötelezett emberek, akik szeretnék odaadóan, önzetlenül szolgálni a nemzetünket egyénileg, a családjukban és a közösségükben is. Ezeket a csoportokat erősítenünk, támogatnunk kell. Emellett meg kell találnunk azokat az embereket is, akikben megvan a jó szándék, a segítőkészség, de még nem tudatosult bennük, hogy mit jelent a nemzethez tartozás és a kereszténység. A motorosokon keresztül sok embert megérintettünk. Említhetem a Pálos 70 zarándoklatot is: ez egy teljesítménytúra, ahol szintén sok emberrel kerültünk személyes kapcsolatba. Ha nem is lettek azonnal keresztények, hiszem, hogy elgondolkodnak a zarándoklaton átélt élményeiken, és azon is, hogy egy magyarországi rend elindított egy ilyen kezdeményezést. Sokan vannak, akik azonnal odaállnak egy-egy jó ügy mellé, ha tudomást szereznek róla. Egyrészt reménytelennek látszó helyzetekkel találkozni napjainkban, másrészt viszont mindig létezik egy olyan központi mag, amely képes a növekedésre. Az Úrjézus a mustármagról beszélt és a kovászról, ami az egész tésztát megkeleszti. Igaza volt, valóban így van.

– Közismert, hogy szeret motorozni. Szenvedély ez vagy az evangelizáció egy sajátos eszköze? Esetleg mindkettő?
– Ha nem jött volna létre egy körénk csoportosuló motoros közösség, valószínűleg már nem motoroznék. Így azonban felelősséggel tartozom értük. Szívesen ülök motorra, de azért elég sok macera is együtt jár ezzel. A járművet karban kell tartani, megfelelően felöltözni hozzá, aztán levetkőzni, átöltözni. Mindezek ellenére valóban közel áll hozzám a motorozás. Sokszor azért megyek motorral az egyik helyről a másikra, mert az ember könnyen kieshet a gyakorlatból. Figyelek arra, hogy meglegyen a kellő rutinom. A motorozás azért is fontos számomra, mert a visszajelzések alapján egyértelmű, hogy többen megtértek vagy legalábbis közelebb kerültek Istenhez, miután együtt motoroztak velem. 
– A pálos rend egyik legfőbb küldetése: imádkozni a nemzetért. A mai világban miért vagy kiért kell különösen imádkozni hazánkban?
– Sok mindenért lehet imádkozni, de ha nincs család, ha nincsenek gyermekek, akkor hiába imádkozunk. A gyermekvállalás és a házassághoz való hűség a család alapja. Így lehet biztos otthont nyújtani a gyermekeknek, s meggyőződésem, hogy ez csak a kereszténység által működhet. A sziklára alapozott család, a gyermekek vállalása és fölnevelése csak a hitből tud táplálkozni, a hit által tud megvalósulni. Ez a legfontosabb.
– Ma már azonban csaknem teljesen általános és elfogadott nézet, hogy a házasság és a hagyományos család – az azonos anyától és apától született több gyerek – idejétmúlt intézmény. Sokan úgy gondolják, lehetetlen egy életre elköteleződni egyetlen ember mellett.
– A negatív hangok nagyon erősek tudnak lenni, kicsit rémisztőek is. Mégsem ijedek meg tőlük, mert hiába akarják egyesek elhitetni másokkal, hogy a fenyőfa piros, és csak akkor jó, ha az, attól még zöld marad. Lehet az ellenkezőjét állítani, mindenkinek megvan a joga ehhez, hiszen liberális világban élünk, de a természetet nem lehet kiforgatni a sarkaiból, mindig túléli az elpusztítására tett kísérleteket. A rigók sem tűntek el a városokból, a legnagyobb forgatagban is vígan fütyörésznek, mert erre vannak teremtve. Minden természetellenes támadás dacára a családnak is megmaradnak a természetes gyökerei, amelyekből továbbra is táplálkozni fog.
– Ma sok tekintetben más a világ, mint negyedszázaddal ezelőtt volt. Ha végigtekint huszonöt éves papi és szerzetesi szolgálatán, mennyiben változtak a feladatok, természetesen a legfontosabb küldetésen, az örömhír hirdetésén túl?
– Kezdő papkoromban rengeteg hittanórát tartottam, sokan voltak az elsőáldozók, a bérmálkozók. Az akkori szolgálati helyemen, a pécs-kertvárosi plébánián – akkoriban az volt a városban a legnagyobb plébánia – mindenki keresztény akart lenni. Ahogyan Esterházy Péter mondta, nagy volt a forgalom a damaszkuszi úton. Idővel aztán lankadni kezdett a lelkesedés, sokak hite kárászéletűnek bizonyult. Meg kellett találnunk azt az evangelizációs módszert, amellyel eljuthatunk az emberek szívéhez, hogy közelebb vezessük őket Istenhez. Több évtizedes lelki-szellemi rombolás után nagyon hosszú időbe telik fölépíteni valami újat, ráadásul úgy, hogy iszonyatosan nagy az ellenszél. Nincsenek jó lelkipásztori módszereim, nem hiszem, hogy tudnék ilyen jellegű tankönyvet írni, de az biztos, hogy az elmúlt huszonöt év során nagyon közel kerültem Istenhez. Minden evangelizációs cselekedetnek akkor van gyümölcse, ha az, aki a másik emberhez beszél, mélységesen hisz abban, hogy amit Jézusról elmond, az igaz. Nagyon nagy ajándéknak élem meg, hogy én valóban hiszem ezt.
– Ez pedig átsugárzik másokra. A beszélgetésünk előtt három hölgy köszönetet mondott Önnek az élményért, amit az egyik prédikációjával szerzett nekik a közelmúltban. Ilyen jelzésekre gondol?
– Igen. Vannak visszajelzések, amelyek döbbenetes erővel bizonyítják számomra, hogy egyes emberek sorsa megváltozott egy-egy lelkigyakorlat vagy prédikáció hatására. Ilyenkor csak lesek, és hálát adok Isten kegyelméért. Az érdem az övé, én csupán eszköz vagyok.
– Mennyiben más a hitélet az anyaországban, illetve a határon túl, Hargitafürdőn?
– Erdélyben a papi hivatások számával egyelőre nincs nagyobb gond, de egyre kevesebben jelentkeznek a szemináriumokba. A tradíció szépen megtartotta őket, a Ceauşescu-rendszer kényszerítő ereje ellenére is szilárdabbak a hitben, mint az anyaországbeliek. A legvallásosabbak a székelyföldiek. Az elmúlt négy évben azonban, amióta közöttük élek, látom a zuhanást. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy Csíkszeredában, az iskolákban legyenek olyan osztályok, amelyekben nem tanítanak hittant. Ma viszont már vannak. Ez szomorú. A terjedő materiális gondolkodás alapvetően ingatja meg ezt a szép, hagyományos közösséget. Ezzel együtt optimista vagyok, mert sok itt a jó közösség. Különösen a székely papi közösségeket mély hitet megélő emberek alkotják. Bízom abban, hogy ha kevesen is, de megmaradnak, és a több évtizedes rombolás után új élet fakad.

– Pázmány Pétertől származik a következő mondás: „Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.” Igaz ez napjaink valóságára is?
– Pontos a megfogalmazás. Mi is küszködünk a hivatásokkal, de létezünk. Erősödhetünk, de gyengülhetünk is, ezt a jövő dönti el. Én tele vagyok reménnyel, ezért is kezdtünk el építeni Hargitafürdőn egy kis kolostort. Bízunk abban, hogy a pálos rendnek és a magyarságnak is van jövője, annak ellenére, hogy reálisan nézve most lefelé csúszik sok minden. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy mindennek megvan az értelme.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy egy nem is túl távoli jövőben a kereszténység csupán szigetszerű képződmény lesz a társadalmon belül?
– Már most is az, kis sziget. Székelyföldön még nem, de Magyarországon mindenképpen. A mai világban az emberek úgy gondolják, nincs Isten. Én keresztény közegben nőttem fel, számomra magától értetődő volt az istenhit. Ám döbbenten látom, hogy sokak életében ez nincs így, a társadalom nagy részének teljesen egyéni az istenfelfogása. A pozitív és építő kezdeményezések azonban a keresztény közösségekből származnak, és hatékonyan működnek, mert ott van mögöttük Isten kegyelme.
– Miért van az, hogy a klasszikus kereszténységre a többség ma már nemet mond, ugyanakkor virágzanak az ezoterikus, okkult tanok?
– Korunkban az emberi kapcsolatok is kezdenek szubjektívvé válni; a másik csak addig része az életemnek, amíg azt teszi, amit én akarok. Ugyanez jellemző ma az Istennel való kapcsolatra is. A személyes Istent meg kell ismerni, és a másik embert is. Építeni kell mindkét kapcsolatot, ez pedig munkával jár. Ma az egocentrikus gondolkodás korát éljük, amit tökéletesen kiszolgál az ezotéria, amelyben úgy alakíthatom a kvázi vallásosságomat, ahogyan nekem megfelel. Így meg lehet spórolni a fáradságot, ami a személyes kapcsolatok építésével együtt jár. Az ezoterikus közösségek valamiféle ősenergiában hisznek, ahogyan mondani szokták, „az én istenemben”. Ezt mi, keresztények is mondjuk, de természetesen egészen más értelemben. Lelkipásztorként nekem az a feladatom, hogy erősítsem mindazokat, akik kapcsolatban vannak velünk, és általam megismerhetik az Úrjézust. Az apologetikus hithirdetéssel nem tudok mit kezdeni. Én úgy gondolom, az a fontos, hogy először rajtam keresztül ismerjék meg Istent. Ha hittel beszélek róla, akkor lehet, hogy valaki meghallja, amit mondok, és úgy érzi, talán valóban ebbe az irányba kell mennie.
– Jézus feltette a kérdést: Talál-e hívőt az Emberfia, ha újra eljön? Azt is mondta, az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt. Merrefelé haladunk?
– Hatalmas ellenerők támadják az Egyházat, de hiszem, hogy sziklára épített ház, és a pokol kapui valóban nem vesznek erőt rajta.
– Tizenkét apostolnál soha nem marad kevesebb?
– Soha. Ez egyszerűen lehetetlen.

Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír

2019. 08. 03.

Hirdetés: 2019. augusztus 4.


1. Elsővasárnapi szentségimádás ½2 órától du. ¾ 5 óráig.
2. Hétfőn Havas Boldogasszony.
3. Kedden Urunk színeváltozása, a nándorfehérvári győzelem ünnepe.
4. Szerdán 18 órakor jegyeskurzus azok részére, akik ősszel akarnak házasságot kötni.
5. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órakor a felső hittanteremben.
6. Figyelmükbe ajánljuk az Egyházközségi Apostolt és a Krisztus világa július-augusztusi számát. 
Ferenc pápa csíksomlyói tanítása és köszönő levele emlékeztessen e történelmi látogatásra. 
Olvashatunk a betegekhez való viszonyunkról, és milyen a jó beteg. 
A lap az iskolásoknak, fiataloknak, időseknek külön-külön, de szeretettel szól. A két havi lap ára 4 lej.

Ősbizalommal hiszem és vallom

A dărmăneşti vandálok az Úz-völgyében

A budapesti Vígszínház 2016. őszén mutatta be Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regényéből készült új, zenés darabját. És azóta közel 300. előadásra került sor. A „grund-élmény” az ifjúságban új összetartozás-érzéseket generált. Azóta számtalan iskolai rendezvényen csendült fel az előadás emblematikus dala, a „Mi vagyunk a Grund”. Van néhány ősi párhuzam a darab és a Salamon-i bölcsesség között: nincs új a nap alatt, és minden csak hiúság (Préd 1,2. 2,21-23). Sajnos a végső jelenetből a bocsánatkérést és megbocsátást elhagyták. Miért is indult a „háború” a grundért?! Mert a vörösingesek kinézték maguknak azt a telket … és akkor gyerünk, vegyük el erőből, ahogy a dormánfalviak lerohanták az Úz-völgyi magyar temetőt.  
A dărmăneşti vandálok 2019-ben
Mint a mesében a kis gömböc, amely felfalja a szegény embert és a családját, a mezőről hazafelé igyekvőket, a katonákat, a kiskondást az egész kondájával. Szerencsére a kiskondás éppen szalonnázott és a nyitott bicskával felvágta a kis gömböcöt, így mindenki kiszabadult. Mert a tisztességtelenséget, az irigy, a máséra vágyódó szívet Isten nem nézi jó szemmel, számon kéri és megbünteti! 
Jézus az ószövetségi követelményeket is új dimenzióba emelte. És ezt a jézusi lelkületet képviseli a hitvalló Nemecsek, miután kényszerből meg kell fürödnie (újra) a kis füvészkerti tóban: „én akkor sem fújom más dalát, ha ronggyá kell ázni ezért száz éven át”. Ő a hős, aki félelmét legyőzve egyedül is elmegy a Füvészkertbe, és nem hagyja, hogy a társait, a csapatot a vörösinges nagyfiúk gyávasággal vádolják, örökre példát mutat bátorságból. Annyira elkötelezett a grund ügye mellett, hogy vállalja az ellenséggel, az árulóval való nyílt szembenézést és az igazság kimondását. Honnan jön a bátorság, a nem adom fel, a nem hagyom? Honnan a jellem, a kitartás, a kiállás a jó mellett, a meggyőződés, ami teljesen az identitásunk része már, ami miatt nem tudunk máshogy cselekedni, csak jól? 
Kiállni ma Isten ‘grundja’, a menny valósága, Jézus igazsága mellett akár a közösségben is, kisebbségben is? Ázni ezért száz éven át?” A következő fájdalomig? Ezredik mérföldig tovább menni harag, számonkérés, kérdőjelek nélkül csak úgy lehet, ha elengedem a földi kényszereket és ősbizalommal hiszem és vallom, hogy Megváltóm jót fog kihozni az én életemből is. „Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre … Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen… Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat.” (Kol 3, 1-5. 9-11) A jövőnket alakítsuk Jézus tanítása szerint: „mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” (Lk 12,13-21) Az élet semmiféle földi eszközzel nem biztosítható, csak Jézus kegyelemében történő újjáalakulással.  

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Mt 5,3.

Komputer - egy kisgyerek érvelése



Fehér Klára: Komputer

Író-olvasó találkozó egy általános iskolában. A hallgatóság: nyolc- kilenc évesek. A kérdések izgalmasak: hogyan lesz valaki író, honnan veszi a témát, elején kezdi-e a könyvet, vagy már tudja-e a végét, jó tanuló volt-e az író néni és így tovább. Végül feláll egy kilencéves kisfiú:
- Tetszik hinni Istenben?
Hűha. Ez nem azért nehéz, mert ez a legmagánabb magánügy, hanem mert nem tudom, a kisfiú vallásos-e, semmiféle érzékenységet nem akarok sérteni. De legokosabb, - igazat mondani.
- Hiszek abban, hogy van a létezésnek valami oka és rendje. Hiszek abban, hogy vannak még titkok, amiket nem tudott még a tudomány megfejteni; de azt nem tudom elképzelni, hogy van egy szakállas Jóisten, aki külön-külön figyeli mindannyiunk sorsát.
- Ez azt jelenti, hogy ha én jó vagyok, nem biztos, hogy megjutalmaz érte?
- Azt jelenti.
- Hogy nem biztos, hogy aki jó, az tovább él? És a rosszat megbüntetik?
A kisfiú arca csupa izgalom volt és szorongás. Nem válaszoltam, csak bólintottam.
- De író néni, kérem, nem lehet az, hogy a Jóisten egy komputer és mindannyian bele vagyunk táplálva?
Hát persze: ha emberi agy létesíthet olyan komputert, amelyben százmillió és százmilliárd adat tárolható, előhívható, miért ne lehetne túl a világrendszereken egy végtelen és igazságos komputer, beletáplálva az is, hogy Sanyi javított földrajzból...
- Lehet - mondtam engedékenyen.
Vallást alapítottunk. 


**
Fehér Klára (1919-1996) gyári tisztviselő, fanatikus kommunista, újságíró, író. 1947-ben kihallgató. 1956-ban kilépett a pártból végleg. Írásaiban a kisemberek kiszolgáltatottságáról és védelmében ír.

170 éve történt


1849. augusztus 9-én a temesvári csatában Bem döntő vereséget szenved Haynautól. 11-én, szombat este 8 órakor Kossuth lemond kormányzóelnöki tisztéről, s átadja a hatalmat Görgeynek. Levágatja körszakállát, haját és hamis útlevéllel elmenekül. Görgey haditanácsot tart Aradon, ahol egyhangúlag határoztak: le kell tenni a fegyvert. Görgey levélben közli Rüdiger orosz tábornokkal, hogy csak az oroszoknak hajlandó magát megadni, mert bízik a cár nagylelkűségében: az ő számos derék bajtársát az orosz cár nem fogja egy bizonytalan sorsnak, és a magyar nemzetet az osztrákok szilaj bosszúvágyának védtelenül kiszolgáltatni. Végezetül megjegyzi: „Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja.”
Augusztus 12. vasárnap, Görgey az Aradtól 20 km-re levő Világosra érkezik. Délben Bohus János kúriájában fogadja Rüdiger orosz tábornok vezérkari főnökét Frolovot. Megtárgyalják a fegyverletétel helyét és időpontját.

Hétfőn, augusztus 13-án, Görgey érdeme, hogy a magyar szabadságharc nem fejvesztett bomlással fejeződött be, hanem harmincezer magyar katona fegyelmezett, szomorú, de ünnepélyes együttlétével. A katonák a búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták csapatzászlójukat. Görgey utoljára még ellovagolt hűséges katonái előtt, az ugyancsak lovon érkező orosz Rüdiger gróf tábornokot és törzskarát fogadva. Drozdov orosz főhadnagy így írja le: Amint a gróf eltávolodott, Görgey a lovával serege elé lépett, hogy utoljára köszöntse seregét, de egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört fel melléből, mire az egész hadsereg levegőeget betöltő »Éljen Görgey!« kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének, kihez őszintén ragaszkodott. Az egyik tiszt előrejött, hogy a többiek nevében szóljon volt tábornokához, de csak annyit tudott kiejteni: »Isten veled, Görgey!« – »Isten veled, Görgey!« – ismételte az egész hadsereg”.
A történelem viharaiban, ha Istenre hallgatunk és hűségben, szeretetben neki szolgálunk, akkor Ő megóv bennünket.


Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Vörösmarty MihályVörösmarty Mihály (1800—1855) a 19. századi magyar megújulás, a reformkor nagy költõje. Költészetét a történelmi múlt sikereire és bukásaira visszatekintõ, nagy szenvedélyeket és ellentéteket kifejezõ romantika stílusa jellemzi. Ennek jegyében alkotott az angol Shelley, a francia Victor Hugo, a német Hölderlin vagy a lengyel Mickievicz. Vörösmarty „a nemzet ébresztõje” nevet kapta népétõl, amikor megjelentek elsõ jelentõs mûvei. A Szózatot a reformkor kibontakozása idején, 1836-ban írta. A költemény hasonló szerepet tölt be a nemzet életében, mint Kölcsey Himnusza. Hasonló eszmét fejez ki — ez is a hazaszeretet verse. De míg a Himnusz Istenhez szól a magyarokért, addig a Szózat a magyar embert szólítja fel arra, hogy legyen mindig hû a hazájához. A Szózatot Egressy Béni megzenésítésében éneklik a nemzeti ünnepeken.