Szent László-év 4.

A belső béke éveiben Salamon király valamint Géza és László hercegek szemmel láthatóan arra törekedtek, hogy egymás jogait tiszteletben tartsák. A király és a hercegek együtt vettek részt a jelesebb hazai eseményeken, egyházi ünnepségeken, s együtt formálták az ország külpolitikáját. Közösen léptek fel a csehek ellen. Közösen nyújtottak segítséget Géza sógorának, a Velencével hadban álló Zvonimir horvát királynak, s egyesült erővel győzték le 1068-ban az országra támadó úz-besenyő sereget. Az ekkor vívott kerlési csatához kapcsolódik László herceg és a leányrabló “kun” vitéz párviadalának már a középkorban is népszerű története. 

Tegyünk egy kis kitérőt, hogy megértsük, kik voltak az úzok, a besenyők és a kunok.

Úz harcos

Az úzok vagy oguzok az első évezred közepén Kaszpi-tengertől keletre feltűnt lovas nomád nép, amelyről több görög és bizánci forrás is említést tesz. 744 után az úz törzsek két részre szakadtak. A nyugati úzok az Aral-tótól északra fekvő szteppvidékre vonultak, ahol a tadzsik dinasztia 893-ban megtámadta őket. Az úzok egyik része ekkor a besenyők szállásterületét elfoglalva, azt a 9. századvégi népvándorlást indította el, amely végül is a magyarok második honfoglalásához vezetett. A besenyők 895-ben nyomták ki a magyarokat Etelközből s jutottak a Don és Al-Duna között elterülő steppe birtokába, amelyet a 11. század közepéig egyedül birtokoltak. A besenyők egyeduralmát a szteppén az úzok törték meg. A harcias nomád lovas népek állandó becsapásaikkal nyugtalanították szomszédaikat, köztük 1015-1017 között, Szent István idején, Magyarországot is. 1048-ban, belharcok után, több besenyő törzs átkelt az Al-Dunán, hol a bizánciak határőrként telepítették le őket. A nagyon veszélyesnek tartott úzok ellen pedig az oroszok a Volgán túlról előnyomuló kipcsak-kunokat hívták segítségül, de az úzoknak sikerült elmenekülniük előlük. Az 1060-as évek elején már a Búg és a Szeret között tanyáztak. A magyar krónikások az úzokat "fekete kunok" néven írták le a kipcsak "fehér-kun" törzsekkel szembeni megkülönböztetésül, akik a 11. század végén elérték Erdélyt és az Al-Dunát.

A 11. század közepén a besenyők tömeges Bizáncba településével lehetőségük nyílt a kunok nyomása elől menekülő úzoknak rövid időre a Kárpátok lejtőin megállapodni (emléküket őrzi az Úz-völgye), és eljutni az Al-Dunához. Mivel a kunok állandó támadásának voltak kitéve, az úzok megkísérelték, hogy mélyebben hatoljanak Erdélybe. Mivel nem tudtak megtelepedni, az úzok zöme 1064-ben átkelt az Al-Dunán a Bizánci Birodalomba, hol Macedónia területén néhány év alatt az éhség, dögvész és a balkáni portyázások miatt annyira felőrlődtek, hogy nevük sem maradt. Néhány csoportnak, akik Etelközben maradtak, sikerült elkerülniük a teljes megsemmisülést. Ezek leszármazottai a Moldáviában élő gagauzok. 

A Kárpátok keleti oldalán összetorlódott, egymást váltó nomád népek: besenyő, úz és kun sereg 1068-ban nagy erővel tört be északkelet felől, s a Meszesi-kapun áthatolva az egész Nyírséget Bihar váráig elpusztította. Salamon király azonban seregével a Lápos és a Szamos völgyén át visszavonuló támadók elé került, s unokatestvérei, Géza és László vitézsége révén sikerült őket a Szolnok megyei Kerlés falu mellett szétvernie. Anonymus szerint úgy „aprították a besenyők frissen beretvált fejeit, mint a nyers tököt”. A csata főhőse László volt, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő “kun” vezért, aki egy magyar lányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. Ez volt a Vörösmaty Mihály által megénekelt híres cserhalmi ütközet. A magyar lovagkorra László herceg életéből a kerlési csata jelenetei gyakoroltak legmélyebb hatást. Ezekről énekeltek a regösök, s László 1192. évi szentté avatása után a képzőművészet többféleképp meg is örökítette. Számos középkori székely templom falán megtaláljuk megfestve ezt a történetet.

A foglyul ejtett vagy behódolt kisebb úz csoportok betelepülését jelzik a szórványos Úz, Uzon, Uza, Uzdi, Uzlár, Ozd helynevek, illetve a barcasági Türkös (tork=türk=úz népnév), ahol számos úz élt határőrként. A besenyők pedig a kijevi Russzal és a rokon nomád népekkel folytatott harcokban felőrlődtek, s maradékaik részben a Balkánra, részben Magyarországra települtek.

A fehér kunok és katonai segédnépe a jászok idővel a magyar király fennhatósága alatt megalapították Kunországot, melyet a tatárjárás pusztított el 1241-ben. A Havasalföldön és Moldvában maradt besenyő, úz, kun, jász töredékek a 14. században beolvadtak a térséget elfoglaló románságba, hasonlóan a többi török eredetű néppel.

Visszatérve Salamon király és a két herceg kapcsolatához, továbbra is közösen vezették hadi vállalkozásaikat. Bátorságban egyik sem maradt el a másik mögött, de magatartásukban még az ellenséggel szemben is sok volt a különbség. Salamon, nem nézve semmi veszélyt, vad haraggal nyargalt előre és nem ismert irgalmat. Géza óvatosan, mindig takarást keresve haladt, s ha győzött is, nála mindig készen állt az engedékenység, a megbocsátás. László pedig mintha mindkét természetből csak a jót egyesítette volna: belőle hiányzott Salamon vad haragja és bosszúja, de nem volt olyan túlságosan óvatos sem, mint Géza: a veszéllyel gondolkodás nélkül nézett szembe. A megbocsátó készségben és engedékenységben a legyőzöttel szemben hasonló volt bátyjához.

folytatjuk

Előző részek: 

Szent László-év 2017

Szent László-év 2.

Szent László-év 3.

Szent László-év 3.

Szent István halálát követően, 1038-tól Péter uralkodott 1041 szeptemberéig, amikor az országból kénytelen volt elmenekülni. Helyébe a főurak Szent István sógorát, Aba Sámuelt ültették. Péter kényszerűségből a korábbi ellenfeléhez, III. Henrik német-római császárhoz menekült, aki támogatásáról biztosította. Be is tört 1042-ben, Nyitráig hatolt és visszavonult. 1043-ban a Dunától délre támadt, de a mocsaras területen elakadt. 

Aba Sámuel ekkor lemondott a Lajta és Fischa közti területről. 1044-ben a német oldalon harcoló magyarok segítették Henriket a Fertő-táji mocsaras vidéken történő átkelésben, aki július 5-én Győr alatt, Ménfőnél csatát nyert, Abát menekülés közben saját emberei ölték meg. 

Péter második uralkodását vazallusként kezdte, amiért a magyar nemesek és egyházi vezetők méltatlannak tartották Szent István trónján. Magatartásáért elmarasztalták, és 1046-ban a Vazul-fiakat visszahívták a magyar trónra. Levente és András hercegek engedelmeskedtek a hívó szónak és hazatértek Oroszországból.  

András – másképpen Endre ügyes diplomáciai és katonai manőverekkel dolgozott. A fellázadt nép a menekülő királyt nem hagyta kijutni az országból. Ezért történt, hogy Pétert összekaszabolva, megvakítva hurcolták eléje. Fájdalmaiban rövidesen belehalt. Andrást 1047 elején koronázták meg Székesfehérváron. Levente ez időtájt meghalt. Mivel Andrásnak nem születtek gyermekei feleségétől, hazahívta öccsét, Béla herceget, aki megkapta a nyitrai, bihari és al-dunai dukátust, valamint megtette örökösének. András király próbált a német császárral megegyezni, de az ellenséges maradt. A császár 1051-ben megindult páncélozott  seregével, hogy mindent elsöpörjön.  András és Béla a keleti taktikával, a kiéheztetett németeket legyőzte. Henrik szabad elvonulást kért és meg is kapta. A vereségből nem tanuló császár 1052-ik év nyarán ismét Magyarországra támadt, de András király és a hadműveleteket irányító Béla herceg seregétől Pozsony várának vívásakor súlyos vereséget szenvedett. Szent István után ismét a régi, katonai erények vették át a döntő szót, András ezért is tartotta nagy becsben „Attila kardját”. A királynak 1053-ban fia született, Salamon, és 1056-ban  meghalt nagy ellensége, III. Henrik. Ekkor András király közeledni kezdett a német császári udvarhoz és 1058-ban Salamont ifjabb királlyá koronáztatta. A német béketárgyalás záloga, egy dinasztikus házasság létrejötte lett, melynek értelmében az 5 éves Salamonnal eljegyezték IV. Henrik 11 éves Judit nevű húgát. Ezek és az 1059-es tiszavárkonyi jelent – korona vagy kard – után, Béla herceg belátta, hogy nem csak uralkodói címe, de élete is veszélyben forog, ezért Lengyelországban menekült gyermekeivel együtt. Sógora támogatásával hadat gyűjtött, majd 1060-ban lengyel segítséggel tért vissza és megdöntötte András hatalmát. A menekülő beteg királyt elfogták, zirci udvarházában tartották, ahol meghalt. Az általa alapított tihanyi apátságban temették el. András felesége, Anasztázia és gyermekei IV. Henriknél találtak menedéket.

Béla herceget még azon év december 6-án királlyá választották és megkoronázták. Három éves uralkodása mély nyomot hagyott az emberek emlékezetében. Béla gondoskodása a falvak népe felé fordult. Szabályozta a piaci árakat, hogy ezzel megakadályozza a kereskedők illetéktelen hasznát és a nép kiuzsorázását. Ő a párviadal hőse, komoly erőfeszítéseket tett a békéért. Összes német foglyaival lovagias módon bánt, s végül valamennyit hazabocsátott. Sőt a vezérek közül Weimari Vilmos, mint Béla Zsófia lányának jegyese tért haza. Pénzt is veretett, melynek körirata: „Rex Bela – Sancta Maria” felírás világosan tanúskodik arról, hogy Szent István örökségét komolyan vette és folytatta. Ő is alapított egy bencés apátságot Szekszárdon. 1063-ban, amikor hírt vett a német birodalmi sereg megindulásáról még azt is felajánlotta, hogy lemond a trónról, s megelégszik korábbi hercegségével. Fiát is kész volt túszként felajánlani, hogy elkerülje az öldöklést. A várható német támadás visszaverésére készülődve Dömösön országgyűlést tartott, ahol beomlott trónja halálosan összezúzta. Ilyen állapotban indult hadserege után, amikor szeptember 11-én Dévény mellett elhunyt. Szekszárdon temették el, akiben volt valami a lovagból, a ’mesebeli herceg’-ből, aki bátor viadal után elnyeri a királykisasszonyt, de megkegyelmez a legyőzöttnek is. Neki azonban nem kegyelmeztek. Béla fiai Géza, László és Lambert menekülni kényszerültek.

A gyermek IV. Henrik helyett a német sereget a harcias Nordheimi Ottó herceg vezette, aki megkapta Salamon anyjától „Attila kardját”. Salamont a németek trónra ültették, s a herceg visszatért hazájába. A magyar király udvarában ismét megnövekedett a német eredetű „vendégek” befolyása. Akadt egy bölcs gondolkodású főpap Dezső győri püspök, majd kalocsai érsek, aki élt az intelem jogával. 1064. január 20-án megkötötték a viszályt lezáró békét a felserdült Salamon és Béla fiai között. A megbékélés látványos megnyilvánulásaként Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot Pécsen és 1064. április 11-én maga Géza helyezi Salamon fejére a koronát. A hercegek az ország egyharmad részét kapták. Géza apjához hasonlóan lovagias szellemű, békés természetű, az alatta állókkal kegyesen viselkedő, bosszúállást nem ismerő jellem. Még nála is kiválóbbnak, határozottabbnak mutatkozott öccse, László. Az alattvalók, a nép szemében hamar feltűnt az előnyös különbözőségük Salamontól. András fia is vitéz, bátor ember volt, de örökölte apja ravaszságra hajlamos és bosszúállásra képes természetét, mely keménnyé, s ugyanakkor mégis befolyásolhatóvá tette.

folytatjuk

Előző részek: 

Szent László-év 2017

Szent László-év 2.

 

Szent László-év 2.

Erős voltál, Magyarország,

Jó szerencse ragyogott rád,

Hatalmasabb mindeneknél,

Dicsőségben tündököltél,

Ékességben, gazdagon.

Birodalmad nagy volt, tág volt,

Derekas volt sok királyod,

Bajnokaid vitézsége,

Tenger néped volt és béke

Mindegyik határodon.

(Ismeretlen költő a 13. századból. Vas István fordítása)

Középkori nemzeti krónikáink, történetíróink a magyarság hun eredetét vallották, s az Árpád-féle honfoglalást a „magyarok második bejövetelének” tartották. Ezen kívül meg kell említeni, hogy külföldi forrásokban is van utalás a kettős honfoglalásra, így például az orosz őskrónika említi a fekete és fehér magyarok különböző időpontokban való beköltözését a Kárpát-medencébe.  Vámbéry Ármin azt állította, hogy a magyarok akár Attila zászlói alatt is harcoltak. Nagy Géza több mint 70 évvel László Gyula előtt megfogalmazta, hogy a magyar törzsekből már 670 táján bejöttek, sőt már 568-ban az avarokkal. Engel Pál történész a székelyeket azonosította a 670 táján bevándorolt késő-avarokkal (trium generum siculorum). Azt Györffy György is megfogalmazta, hogy a „griffes-indás” kultúra magyar népességet takar. Viszont az időrendi sorrendet régészeti megalapozással László Gyula állította fel. Tanítványa, Bakay Kornél azt is mondja, hogy a Kárpát-medencében magyarul beszélő népek éltek már évszázadokkal az Árpád-féle honfoglalás előtt is.

A másik fontos ismeret, hogy a magyar törzsek korán kapcsolatba kerültek a kereszténységgel. Pippin frank király, a 796-os hadjárat sikeres befejeztével, útban haza felé, elérkezettnek látta az időt, hogy a meghódított avar területeket (Lajta és Kőszeg-hegység térségét) térítési körzetekre ossza, amit azután Nagy Károly 803-ban Regensburgban, midőn a pannóniai hunok (avar-székelyek) és szlávok  hódolatát fogadta, ünnepélyesen megerősített. Az avar-székelyek kagánjáról tudjuk, hogy már 805-ben, amidőn Nagy Károly előtt megjelent, keresztény volt és Tódornak hívták. Ennek utódát a Fischa folyóban keresztelik meg, és az Ábrahám nevet kapja. A Fischa folyó neve tovább él a Kolozs megyei Székelyjó melletti Viság település és folyó, valamint Csíkban a Fisák folyó nevében. Ábrahám neve pedig a hat székely nemzetség (hadcsoport) egyike. Erdély birtokbavételekor a székelység csatlakozott a magyarsághoz és vele együtt ment, annak szálláscsinálója volt. 1003-ban Gyula legyőzése után, Erdőelvi Zoltán első vajda a latin rítusú székelyekre támaszkodik István király Erdély feletti hatalmának és egyházi szervezetének kiépítésében. Ekkor a székely népterület a mai Szászvárostól hosszú sávban húzódott kelet felé az Olt-kanyarig, észak felé pedig a Marosig.

A honfoglalás előtt, Árpád magyarjai közt a kereszténység híveket tudott szerezni. A magyar urak, fejedelmek, pogányságuk ellenére, mély tiszteletet éreztek a keresztény szerzetesek, püspökök iránt. A Vita Methodii megható jelenetére kell gondolnunk. Amikor Metód a Duna mellékére érkezett konstantinápolyi utazása alkalmából, a magyarok fejedelme őt tisztelettel, ünnepélyes formában fogadta. És miután ajándékokkal elhalmozta, orcán csókolta az apostolt, búcsúzáskor pedig ezeket mondta neki: „Szentatyám, emlékezzél meg rólam ájtatos könyörgéseidben.” Amikor Pannóniában megtelepedtek, Taksony nagyfejedelem kérésére, 960 körül XII. János pápa hittérítőket és püspököt küldött Pannóniába, de Ottó német császár elfogatta őket és nem engedte misszióba menni politikai megfontolásból – írta Luitprand cremonai püspök, diplomata, történész. A diplomata hosszabb időt töltött a magyarok között és megállapította: „a magyar nemzet úgy látszik keresztény.” Az egyházszervezést Taksony nem tudta kiépíteni, de azt négy évtized után megtette unokája, Szent István.

Az ezredforduló vízválasztónak bizonyult Európa népei történetében. Az a nép, amely ekkor államot tudott alapítani, megmaradt, az amelyik nem – hiába volt korábban hatalmas, sőt rettegett (mint a besenyők, úzok, kunok) –, eltűnt, felszívódott.

A magyarság alighanem a legkedvezőbb időben lett az európai keresztény nemzetek közösségének tagja. Az “Árpádok” családja Szent István koronázásakor mintegy 130 esztendős uralkodói múltra tekinthetett vissza. Ami ekkor kezdődött, az Árpád-házi királyok három évszázada – bár küzdelmekkel teli korszak volt – egyetlen szóval jellemezhető: sikertörténet.

2017 - Szent László Év, ezért az ő személyét mutatjuk be.

Szent István unokatestvérét, Árpád-házi Vazul herceget összeesküvés miatt 1031-ben megvakították. Fiai: Levente, Endre és Béla száműzetésbe mentek Lengyel- és Oroszországba. Béla kitűnt bátorságával, ezért feleségül vehette Mieskó lengyel herceg lányát, Richezát. Házasságukból hét gyermek született, három fiú és négy lány. Géza után 1046 körül született László, majd Lampért.

László felmenői közt Árpád és I. Ottó császár leszármazottait találjuk. Atyjától, I. Béla királytól a lovagi erényeket és az országkormányzás elveit, anyjától, Richeza lengyel hercegnőtől a szilárd katolikus hitet és a mély vallásosságot örökölte.

A Vazul-fiak napja 1046-ban virradt fel, amikor Péter király ellenében hazahívták Endrét Oroszországból, aki a pogány lázadást megfékezte. Ekkor Béla is visszatért gyermekeivel. Megkapta a nyitrai, bihari, és al-dunai dukátust, hercegséget.

- folytatjuk

Előző rész: 

Szent László-év 2017

Szent László-év 2017

A társadalom legkisebb sejtje a család. A család rokonsága a nemzetség. A nemzetségek együttesen alkotják a nemzetet. Ha a nemzetek együtt az emberiséget, a világot. A világ sorsának alakulását meghatározzák a nemzetek. A nemzetek élettani törvénye pedig a szakadatlan törtetés az önállóság, a függetlenség, az önrendelkezés mai szóval, az autonómia felé.

            Nemzetünk Szent Istvántól a magyar középkor végéig, II. Lajos haláláig (1526.08.29.) megőrizte függetlenségét és fejlődését. A mohácsi vész után a magyar nemzet életét főleg a létezéséért, és a jogaiért való küzdelem jellemzi. A törökkel, majd az osztrákkal vívott évszázados küzdelem a magyar nép javára dőlt el, felszabadult az ország. Hőseinek és nagyjaink élete arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak elszántak képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes élete lelkesít.

            A Szent László Év előkészítése van folyamatban, és ezen gondolkodtam, vajon mit szerethettek más népek művelt fiai a magyarokban?

            Múltunk gazdag története és irodalmunk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Ezt nemcsak előkelő királyaink, hanem a nép földközelben élő rétegeiben is előfordul a magyarságnak az a jellemvonása, amit nagy kultúrfilozófusunk Prohászka Lajos így fogalmazott meg: a magyar „gens sibi prodiga” vagyis „önmagát pazarló nemzet” vagyunk. Szólásmondásunk is így tartja: vígan megyünk tönkre!

            Gens sibi prodiga! Önmagát pazarló nemzet. A prodigus, a, um – latin szónak több jelentése van: pazarló, fecsérlő, odaadó, áldozó. Ma a pazarló szó alatt inkább tékozlót, szétpallót értenek. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (Lásd a tékozló fiú történetét Lk 15,11.). A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag. A szó jó értelmében vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)

            A magyarság e gáláns alaptermészetét a kereszténység a kegyelem síkjára emelte. Jézus amikor a szeretet mércéjéről beszél, ezeket mondja: Aki kér, annak adjál... Aki elveszi a ruhádat, annak add oda a köntösödet is...  Aki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre... Aki értem és az evangéliumért elhagyja.... száz annyit kap e földön, s ráadásul az örök életet! „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Ez a jézusi szeretet mércéje, vagyis a határtalan szeretet.

            A görög nyelven írott evangélium a szeretetre két fogalmat használ: a filoszt és ágápét.

            A filosz szó értékelő, tisztelő, becsülő, féltő szeretetet jelent. Ez az emberszeretet, a családtagok, a barátok egymás iránti szeretete. Egyszerűen tisztelő szeretet.

            Az agapé pedig az önmagát adó, odaadó, önfeláldozó szeretet. Ilyen az Isten szeretete. Erre az önmagátadó vagy önfeláldozó szeretetre vagyunk meghíva. Ezt a szeretetet élte Jézus Krisztus: amikor még bűnösök voltunk, Ő meghalt értünk, hogy életünk legyen (Róm 5,6). Miután megkeresztelkedtünk, megigazultunk, még inkább szeret minket. Jézus előbb szeretett. Ez az elsőként szeretni jézusi élet atmoszférája, az istengyermekek ereje és éltetője. Itt lehet igazán megérteni a magyart.

            Gens sibi prodiga! Önmagát pazarló, önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent Istvántól Szent Lászlón át, szentjeink és nagyjaink mind példát mutattak az odaadó-szeretetre. Évszázadokon át védték a kereszténységet a keletről és délről támadó pogánysággal szemben. Szent István sem féltette népe földjét, sem kenyerét a menedéket kérőktől. A bebocsátást kérő más nyelvű népek, akik hajlandóságot mutattak Krisztus tanítását befogadni, azoknak a nemzet életteret adott. Így fogadtuk be a 16-18. Század folyamán a török elől menekülő balkáni népeket, s a 20. században a lengyeleket és az üldözött zsidókat.

            Királyaink a nép iránti és a vendégek iránti szeretetüknek számtalan jelét adták. Szent László az egészséges piacgazdaság végett, hogy az egyszerű népet ne fosszák ki a keletről jött kereskedők, bevezette a szombati vásárhelyek, az un. szombathelyek tartását. Isten és emberszeretetben remekelt Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga, Konstancia és a többiek, akik Istent és az emberek iránt odaadó szeretettel éltek. Példájukat a nép is követte. Elmondhatjuk, hogy lelki-szellemi és szociális-karitatív szinten olyat tettek, amit ma is tisztelettel emlegetünk.

            Ezek ismeretében megértjük, hogy a magyar gens sibi prodiga, azaz gáláns nemzetség, aki a nagy eszmékért lelkesedik, és akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem, sőt önmaga érdekét sem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát az eszme vagy a szerelme szolgálatába. A magyar természeténél fogva a természetfeletti eszmékért tud lelkesedni és élni. Csak a földi dolgok labirintusa – ahogy mondani szoktuk: a kilátástalaságok – viszont céltalanná, marakodóvá, életunttá teszik és így tönkremegy.

            Népünk fiai a nehéz helyzetekben is tudták és érezték, hogy ha más erőkkel nem is rendelkeznek, de Isten segítségével és két marokra fogot akaratukkal igen. Tudták, hogy bízva Isten gondviselésében és tenni akarásukkal segíthetnek önmagukon. Hitték és  megtapasztalták a Gondviselést. Azt is tudták, hogy Isten gondoskodik a madarakról is, de élelmüket nem dobja a fészekbe. Ha segít önmagán vagy a nélkülözőn, akkor őt  Isten megáldja. Hát ezért is kérjük nemzeti imánkban: „Isten, áldd meg a magyart!”

               A feltett kérdésre, hogy mit szerethettek más népek művelt fiai a magyarokban? – a válasz tehát egyértelmű: a magyarok önfeláldozó és szabadság szeretete vonzotta az igazi értékekért lelkesedő embereket. Ez az önfeláldozó, odaadó szeretet testesítette meg Szent László király, ezért is szenteljük a 2017-es évet az ő emlékének. Erről az odaadó, másképpen felebaráti szeretet gyakorlásáról szól az irgalmas szamaritánus története (Lk 10,25-37), az Istennek odaadásról Jézus tanítását hallgató Mária magatartása (Lk 10,38-42.) és a Miatyán imádkozása segít Isten gyermekségünk átélésében (Lk 11,1-4.).

Jézus magatartása arra ösztönöz, hogy a felületes szintről szálljunk le szívünk mélyére és siessünk minden kiszolgáltatott ember megsegítésére, mert a keresztény élet a mindennapokban bontakozik ki, és alakít szeretet közösségé. A legszentebb közösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia hozta létre a földön, melynek alapja a szeretete. Ez a szeretet civilizációja - mondja II. Szent János Pál pápa.

Ezt a civilizációt erősítette meg Szent László király. Kívánom, hogy bennünket, az önfeláldozó, odaadó szeretettel megáldott népet mindennap erősítsen Jézus szívet-lelket simogató evangéliuma.

folytatjuk 

Szent László-év 2.