2024. 04. 29.

Szent V. Piusz és Lepanto

1566. január 6-án pápává választották Antonio Michele Ghislieri, mondavi püspököt, a tekintélyes domonkos szerzetest, aki
 az V. Piusz nevet vette fel. Piusz a megnövekedett napi teendők ellenére igyekezett megtartani szerzetesi szokásait. Ájtatos, erkölcsös életet élt, aki még a legsűrűbb napokon is legalább kétszer meditált és imádkozott. Térden állva könyörgött a katolikus egyház minden gondjának megoldásáért, és mindeközben nem vált meg a szerzetesi csuhájától sem. A domonkos szerzetesek fehér ruhájában jelent meg minden hivatalos eseményen, és csak tőle számítva lesz minden pápának fehér a ruhája.
Legfőbb célja volt, hogy a tridenti zsinat (1545-63) döntéseit és határozatait az egyház életében érvényre juttassa. A trónralépést követő rendeletek egymásutánja gyorsan megtisztította a pápai székvárost a legkirívóbb bűnöktől (prostítució és bikaviadalok betiltása, kocsmák, fogadók nyitvatartásának szabályozása stb.). 1566-ban kiadta a zsinat által átdolgozott katekizmust, majd 1568-ban kiadta a Breviáriumot (Breviarium Romanum). 1570-ben megszületett a Missale, vagy más néven a Missa Tridentina, azaz Tridenti Mise. Piusz ezt az új kiadást tette kötelezővé minden katolikus egyház számára, kivéve azokat, akik a misét az 1370-es évet megelőző rítusban tartották. Ez a hagyományos latin rítusként is ismert mise kisebb-nagyobb változtatásokkal még ma is érvényben van az 1970-ben megújított liturgia mellett, mint a római rítus rendkívüli formája.
Szent V. Piusz pápa írta: „Szent Domonkos – az Ő Rendjének egykor mi is ünnepélyes fogadalmas tagja voltunk – az égre emelte szemét és azt a szent hegyet nézte, aki nem más, mint a Boldogságos Szűz Mária, Istennek szent Anyja. S ekkor – amint hisszük – a Szentlélek sugallatára könnyű, mindenkinek hozzáférhető és rendkívül szép imádságot adott a keresztény népnek, ti. a Boldogságos Szűz Zsolozsmáját, vagyis a rózsafüzért. Ezt az ájtatosságot azután fiai az egész Egyházban elterjesztették, aminek következtében a keresztény népek felbuzdultak, az eretnekség sötétségét elhagyták és a katolikus hit világosságára tértek, majdpedig az imádság terjesztésére társulatokba tömörültek.” 
Lepanto 1571. október 7. Harminc évvel Buda elfoglalása után, Részeges Szelim török szultán Európából még nagyobb részt akart elfoglalni. Abban az időben Szent V. Piusz (+1572. május 1.) pápa ült Szent Péter székében. Felismerve a veszélyt, keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen és rózsafüzéres imahadjáratot a keresztény erők támogatására. A török túlerővel szemben az egyesült spanyol, velencei és a pápai flottát ausztriai Don Juan és Andrea Doria vezette. A keresztény flotta 1571. október 7-én Görögország partjainál, a Lepantó-i öbölben csodálatos módon győzött. A győzelmet nem csatázó, hanem imádkozó karjainkkal vívtuk ki – mondta Don Juan. A tengeri győzelem emlékére Szent V. Piusz 1572. október 7-ére a Győzedelmes Nagyasszonyunk ünnepét rendelte el. Utóda, XIII. Gergely pápa 1573-ban a Rózsafüzér Királynője ünnep nevet adta. V. Szent Pius, domonkosrendi pápa tiszteletére viselik a pápautódok a domonkosok fehér reverendáját.
A történelem igazolja, hogy a vészterhes időkben, mikor imaközösséggé formálódott egy nép, a rózsafüzér imádkozása következtében ott minden változás békében, vérontás nélkül zajlott le. A rózsafűzér imádkozása által népek erősödtek meg az igaz hitben és közösségek szabadultak meg a gyűlölet, a vérontás veszélyeitől.

2024. 04. 27.

Maria Simma - Arnold Guillet nekrológja

Arnold Guillet nekrológja - befejezés. Matt plébános szolgálatának idején Simma Mária készítette fel a gyerekeket az elsőáldozásra. Kiválóan látta el ezt a feladatát: a szülők évek múltán is elismerően beszéltek róla.

Ezenkívül hatalmas levelezést kellett lebonyolítania, naponta körülbelül 50 levelet kapott. Egész életét a Szenvedő Lelkek szolgálatának szentelte - gyakran éjszakákon keresztül is ezzel foglalkozott. Fáradhatatlanul imádkozott és vezekelt. De gyakran kértek tőle tanácsot is. Nyaranta előfordult, hogy csak Franciaországból 7-8 busz jött, de érkeztek látogatók Ausztriából, Svájcból, Németországból, Belgiumból is. Jöttek továbbá olyan szülők segítségért és tanácsért, akiknek a gyermeke öngyilkosságot követett el. Mivel Mária Simma nagyon egyszerűen és szerényen élt, anyagilag is tudott segíteni azoknak, akikről úgy látta, hogy rászorulnak.
Egyszer, egy vonatfülkében tanúja volt annak, hogy egy férfi szörnyű módon káromkodik. Odament hozzá, és felszólította, hogy hagyja abba az istenkáromlást. Évekkel később megjelent neki ennek az embernek a lelke, és elmondta, hogy a Miatyánk, amit akkor Mária érte elmondott, megmentette őt. Ezt most megköszönte, és újabb imára kérte Máriát.
Plébánosa, Alfons Matt ezt írta róla Wechner püspöknek küldött jelentésében: „Mária Simma kora gyermekkorától kezdve a Szenvedő Lelkeken akart segíteni. Buzgón felhasználta erre a búcsúk napjait is, és sok imát mondott értük. De hogy a szent cél érdekében vezekelni is lehet, azt nem tudta, míg meg nem tapasztalta. Hogy ezt a nagyon nehéz engesztelő és helyettesítő szenvedést önként magára vegye, szüksége volt teljes áldozatkészségére és arra, hogy esküjét, illetve felajánlását újra meg újra tudatosítsa magában.
Az 1954. januári lavinakatasztrófa idején Mária Szenvedő Lelkektől tudta meg, hogy vannak még élő emberek a hótömeg alatt. Az utolsó túlélőt két nappal később találták meg Blonsban. A Mária-évben más szerencsétlenségeket is előre jeleztek neki a lelkek: például nyáron a nagy árvízről két nappal előbb szólt nekem, mielőtt az újságokban az első hírek megjelentek volna róla. Mária Simma számára csodálatos módon jelent meg Isten szeretete és igazságossága a tisztítótűzben: ott minden lélek az egykori vétke jellegének és lelki magatartásának megfelelő büntetést kap.”

Mária Simma méltatásakor nem szabad megfeledkeznünk Alfons Mattról sem, aki csaknem 40 évig volt Sonntag plébánosa, és Mária Simma lelkivezetője. Kezdettől fogva tisztában volt Mária adottságával, és segítette is annak kibontakozását. Temetésén annak idején megjelent Brúnó Wechnerfeldkirchi püspök, negyven plébános és mintegy ezer hívő. Ekkor eszembe jutott, hogyan kezdődött a kapcsolatom Mária Simmával. 1976-ban a feleségemmel elmentem egy előadására, amelyet a Rajna menti Steinben tartott. Masnap reggel bejelentkeztem a plébánián, es beszélhettem Maria Simmaval. Elmondtam neki, hogy lenyűgözött, amit a Szenvedő Lelkekről hallottam tőle, és úgy gondolom, ezt meg kellene írnia. Mint kiadó felajánlottam a szolgálataimat, és ő beleegyezett. Nem sokkal ezután a jó Isten a segítségemre sietett. Éppen esedékes volt egy háromhetes tartalékos kiképzésem, és nem a páncélos csapatomhoz rendeltek, hanem mint irodai küldöncöt a Gotthardhoz, Andermattba. A százados nem sok munkát adott; volt elég szabadidőm arra, hogy ebben a három hétben a Mária Simma által leírtakat átnézzem, megszerkesszem, nyomdakész állapotba hozzam.

A könyv eddig német nyelven 19, franciául 8, további más nyelveken 7 kiadást ért meg. Így kezdődött a 37 évig tartó együttműködés a szerző és a kiadó között. Mária Simmának volt egy istenáldotta adottsága, de ettől soha nem vált elbizakodottá. Egész életében egyszerű, a valóság talaján álló keresztény nő maradt, aki csendben valami nagyon nagyot vitt végbe.

Requiescat in pace! - Nyugodjék békében!

Vége

 

A könyv részleteiben:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 9.

 Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 11.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 12.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 14.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 15.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 16.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 17.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 18.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 19 és 20.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 21. és 22.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 23.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 24.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 25. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 26. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 27.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 29

Függelék részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 2.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 4.

Jean Guitton - A tisztitótűzről - Függelék 5.

Jean Guitton - A tisztitótűzről 2. - Függelék 6.

Jean Guitton: A tisztítótűzről 3. - Függelék 7.

Lisieux-i Szent Teréz a tisztítótűzről 1-2. - Függelék 8 és 9.

A tisztítótűzről - Mit tanít a Katekizmus - Függelék 10.

A Szenvedő Lelkek Múzeuma - Függelék 11.

Tanúságtételek a tisztítótűzről Függelék 14.

Az Egyház tanítása a tisztítótűzről Függelék 16.



Krisztus a szőlőtő - Hv. 5.B.

Isten irgalmát és szeretetét Jézus Krisztus hozta a világba.
Az ő megváltó kegyelme által, azok akik hisznek benne gyökeres lelki változáson mennek át. Ennek a keresztmetszetét és kibontakozását olvassuk az Apostolok Cselekedetében: megtérés, beoltódás Krisztus szentségébe és kibontakozás az ő szeretetében. (ApCsel 9,26-31) Jézus a jó pásztor kijelentette: „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell.” 
Az olvasmány közli, hogy Jézus más akolból vezette Sault az Egyházba. A keresztény üldözőből, a kegyelem hatására Krisztus lánglelkű apostola lett. A római polgársággal rendelkező tarzuszi Saul, hivatásos írástudónak tanult Jeruzsálemben Gamáliel rabbinál. Képzett farizeusként a mózesi törvény szigorát követte. István vértanú megkövezésekor a gyilkosok ruháit őrzte. Majd a Nagytanács megbízólevelével kezében, fegyveres kísérők társaságában „dühtől lihegve” szándékszik lecsapni a damaszkuszi krisztuskövetőkre. A város déli kapujához közeledve, Krisztus jött érte. Az isteni kegyelem műve, hogy Saul ebben a teofániában teljesen Krisztusé lett. Majd három év után, Kr.u. 40-ben Damaszkuszban tanúságot tett Krisztusról, majd Jeruzsálembe az apostolokhoz látogatott. Nem akart külön utakon járni, hanem türelemmel az Egyház közösségébe illeszkedett. Ebben segítette őt egykori tanulótársa, Barnabás apostol.
Sokféle megtérés volt és van. Van ilyen Saul-Pál fordulás és kisebb megtérés. Minden megtérés a szellem és értelem megtisztításával kezdődik. Ez abban áll, hogy az illető a megismert vagy kinyilatkoztatott hitigazságokat mélységes hittel fogadja; más emberi okoskodással össze nem vegyíti, és egész egzisztenciájával elfogadja Krisztus istenségét, megtestesülét, halálát és feltámadását, a Szentlélek kiáradását, a holtak feltámadását és megkeresztelkedik. Csak ekkor kezd kibontakozni Jézus élete benne. 
Jézus az utolsó vacsorán önmagát szőlőtőnek mondta, az apostolokat és a tanítványokat szőlővesszőknek. (Jn 15,1-8) Ezzel a vele való teljes egyesülést, a vele való titkos egyesülést írja le. Ezzel a képpel Jézus ki akarja fejezni azt, hogy az apostoloknak és a tanítványoknak egész a világ végéig bele kell nőniük, egy élő növénnyé kell válniuk Mesterükkel, amint a szőlővesszők egy élő testet alkotnak a szőlőtővel. A tanítványok közössége az Egyház, Krisztus titokzatos teste, mert a keresztséggel Krisztusba oltódtunk és egybenőttünk vele. A test tagjai csak addig maradnak életben, amíg az egész élő szervezet részei maradnak: aki bennem marad, és én őbenne, az bőtermést hoz.” 
A termés pedig a tökéletes szeretet, amit embertársainkért hozunk Krisztus példája szerint. (1Jn 3,18-24) A tökéletes szeretet példája a keresztre feszített  Krisztus, ő pedig életünk feláldozását is megkövetelheti.

„Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,5. 

Hirdetés: 2024. április 28.

1. Vasárnap a templom és plébánia közti utcaszakasz lezárását részben feloldjuk, hogy a szentmisére jövő híveink tudjanak leparkolni.

2. Kedden Szent Antal kilecedet tartunk.

3. A plébániai hittanórák szünetelnek, kívéve az elsőáldozük I. csoportját.

4. Az elsőáldozók I. csoportjának hittanóra pénteken 3-5 óráig

5. Az elsőáldozók I. csoportjának szombaton 10-12 óráig próba. D.u. 5 órától elsógyónás. A szülők és keresztszülők gyónása 18 órától.

6. Jövő vasárnap (május 5-én) 10 órakor elsőáldozók miséje, a 11-es szentmise kimarad.

6. Keresztelői felkészítőt tartunk pénteken du. 6 órakor.

7. Krisztus világa áprilisi száma kapható. A tartalomból: Életünk húsvét fényében. Én vagyok a feltámadás és az élet. Örök evangélium - Nézzétek kezemet és lábamat (Lk 24,35–45). - A római szentmisekánon szentjei. Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya ismerteti az első hat apostol életét, munkásságát, műveit és ereklyéinek tiszteletét. Tanulságos történetek: Pillantás a szív mélyére, A bölcs kádi, A vak kertész. Megismerhetjük az Oltáriszentség nagy tisztelőjét. Benne van a derűs oldal, Keresztrejtvény, Pilinszky János és Túrmezei Erzsébet egy-egy verse.

8. A 7 éves kislány szívátültetésére még adományokat fogadunk, mert a műtét 65.000 euróba kerül.

9. Szent Kinga születésének 800. évfordulója van. Előre jelezzük, hogy pünkösdszombatján 18 órakor a Szakszervezetek Művelődési Házában a Spectrum Színház előadja Szent Kinga Gyűrűje misztériumjátékot. Az előadás végén az Ószandeci lengyel testvéreink egy Szent Kinga festménnyel ajándékozzák meg plébániánkat, amit a Szécsenyben építendő Szent Kinga templomban fogunk elhelyezni.

10. Májusi ájtatosság a hónap mindennapján 18:45 órakor.


 

2024. 04. 24.

Szent György vértanú

 
Április 24. Szent György vértanú napja. Szent György
– a konstantini fordulat beköszöntése előtt –, 303-ban halt vértanúhalált a palesztinai Lyddában. Sírja fölé templomot emeltek. Tiszteletére maga Nagy Konstantin építtetett templomot az új fővárosban, Konstantinápolyban. György vértanú a nagy katonaszentek közé tartozik, és teljes katonai díszben ábrázolják. A szent vértanúságát szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. György Kappadókiából származó zászlótartó katonatiszt volt. Anyja hatására keresztény hitre tért, és szembeszállt a pogánysággal. A börtönben borzalmas kínzatásokat kellett elszenvednie, innen a sárkányölő motívum – mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg –, hogy minden megpróbáltatáson diadalmaskodott. A sárkányviadal kifejezi azt a keresztény meggyőződést, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. A legenda kiemeli azt is, hogy az Isten oltalma alatt álló ember életének nem tudnak ártani. Tiszteletének rendkívüli elterjedtségével magyarázható, hogy vértanúsága körülményeit számos legendás elemmel tarkították.
Rómában már az 5. századtól volt saját temploma. A magyar szent Koronán is ott van képe, mint olyan szentnek, aki az országot védi. Szent István és Szent László törvényei tiszteletét előmozdították. Egyházmegyénkben 27 templom és település patrónusa. Csak a közelieket említem: Sepsiszentgyörgy, Csíkszentgyörgy, Csíkrákos (Györöcsfalva), Szombatfalva, Erdőszentgyörgy.
Tisztelete a középkorban volt a legerősebb: a zarándokok és a lovagok védőszentje. Angliában 1222-ben a királyság oltalmazójává nyilvánították. Azóta is az angol hadsereg csatakiáltása: ,,Szent Györggyel Angliáért!'” Szent György a nemesi és lovagi rend mellett a zsoldos katonák, a puskaművesek, a páncélkovácsok mellett védőszentje a földműveseknek és állattenyésztőknek. Közbenjárását és segítségét, olyan emberi bajokban is kérték, amilyen a kígyómarás, a pestis és a lepra.

2024. 04. 20.

Hirdetés: 2024. április 21.

1. Április 22-én, hétfőn 17 órakor az elsőáldozó gyerekek (I. és II. cs.) szüleivel értekezletet tartunk a Millenniumi templomban. 

Beszéd témánk: hogyan készüljünk fel az elsőáldozásra.

2. Kedden Szent Antal kilenced.

3. A plébániai hittanórákra várjuk a diákokat.

4. Keresztelői felkészítőt tartunk pénteken du. 6 órakor.

5. A bérmálkozók felkészítője péntek este 7 órakor kesz.

6. Krisztus világa áprilisi száma kapható. A tartalomból: Életünk húsvét fényében Jézus által az élet teljességét látjuk: magzati, földi, örök és feltámadt élet. Ezért a keresztény, az örök élet és feltámadás embere. - Én vagyok a feltámadás és az élet – püspökeink intelme: törekedjünk megújulni, ne veszítsük el reményünket, ne inogjunk meg hitünkben, tartsunk ki a szeretetben.

Örök evangélium„Nézzétek kezemet és lábamat” (Lk 24,35–45) – Belon Gellért püspök elmélkedése. - A római szentmisekánon szentjei Szent Péter és Pál, András, Jakab, János, Tamás apostolok. - Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya ismerteti az első hat apostol életét, munkásságát, műveit és ereklyéinek tiszteletét. Pillantás a szív mélyére – arról szól, hogy Isten léte a legszokványosabb eseményeken is átsejlik. A bölcs kádi – ítélete gyermeknek-felnőttnek egyaránt jó.  A vak kertész – a fogyatékkal élő is szerez örömet. Liège-i Szent Julianna és az Oltáriszentség tisztelete. 

-
Derűs oldal: Utas a kalauzhoz: - Tessék mondani, ez a vonat mindenhol megáll? – Miért? Maga mindenhol le akar szállni?  Keresztrejtvény-ben  Batsányi János két verssora rejlik. A hátsó borítón Pilinszky János – Harmadnapon, és Túrmezei Erzsébet – Húsvét után című verse olvasható. Jó olvasást, hasznos időtöltést kívánunk.

7. S.O.S.! Egy 7 éves kislánynak – Varga Rebekának – szívátültetésre van szüksége. Olaszországban vállalták a műtétet, az anyagi kiadáshoz kérnek segítséget. Bankszámlaszám és név a hirdetőtáblán látható, vagy a sekrestyében kapható.

 

 

Felajánlás a Szenvedő Lelkekért

Ima: „Imádatra méltó Szentháromság! Közre szeretnék működni a tisztítóhelyen Szenvedő Lelkek megszabadításában, és tanújelét kívánom adni a boldogságos Szűzanya iránti tiszteletemnek. Ezért lemondok a Szenvedő Lelkek javára cselekedeteim érdemeiről és mindarról, amit értem, majd halálom után ajánlanak fel. Mindezt teljesen a Boldogságos Szűzanya kezébe helyezem. Ő tetszése szerint azoknak juttathatja, akiket meg akar szabadítani szenvedéseiktől. Fogadd el és áldd meg, Istenem, felajánlásomat, amelyet e pillanatban teszek Neked! Ámen.”

Szent Colombiére Kolos (1641–1682) jezsuita szerzetes, gyóntató, a Jézus Szíve-tisztelet apostola. A lyoni jezsuiták növendékeként 1658-ban lépett a rendbe. 1666: Párizsban tanult és 1669-ben pappá szentelték. Tanárár és hitszónok Lyonban. 1675-ben Paray-le-Monialban a jezsuita kollégium házfőnöke. Amikor először tartott elmélkedést a vizitációs apácáknál, Alacoque Szent Margit Mária megérezte, hogy Kolos az a pap, aki támogatója lesz a Jézus Szíve-tisztelet terjesztésében, s egy szentmisén kinyilatkoztatást is kapott erről. A feladatot Kolos mint a kolostor gyóntatója teljesítette. Jézus Szíve ünnep bevezetésekor, ő volt az első, aki fölajánlotta magát Jézus Szentséges Szívének. A város hamarosan katolikus szellemiségűvé vált. Bejárta Angliát, Párizst és súlyosan megbetegedett. 1681 augusztusában visszatért Paray-le-Monialba. Itt Margit a tudomására hozta, hogy nem fog meggyógyulni és 1682. február 15-én meghalt. Ezt írta a tisztítóhelyről: „Nem félek a tisztítóhelytől. Kívánom, hogy ne érdemeltem volna meg, hiszen velejárt ezzel, hogy megbántottuk Istent. Minthogy azonban megérdemeltem, örömmel megyek oda, és az elképzelhető legszigorúbb módon eleget teszek igazságosságának, akár az Utolsó ítélet napjáig is. Tudom, hogy rettenetesek az ottani gyötrelmek, de tudom azt is, hogy ezáltal Isten megdicsőül, a lélek pedig nem szenvedhet kárt. Tudom, hogy sohasem tartjuk túlságosnak Isten szigorúságát, sőt szeretjük igazságának mértékét, és türelemmel várjuk, míg teljesen kiengeszteljük Őt. Azért teljes szívemből odaadtam a tisztítóhelyen szenvedőknek minden imámat, s még azokat is, amelyeket értem fognak felajánlani halálom után, hogy jobban megdicsőüljenek, mint én.”
Helftai (Nagy) Szent Gertrud (1256-1302) „Jézus üzenete: »Minden alkalommal, amikor imád és áldozatod segítségével egy lélek elhagyhatja a tisztítótüzet, olyan nagy örömet szerzel nekem, mintha engem ragadnál ki a kínok közül.«”
Mária Simma, a Szenvedő Lelkek anyja - Arnold Guillet nekrológja Mária Simma halála Vorarlbergben, de Európa különböző más helyein is sokakat megrendített. Könyve, élő - és kazettára felvett - előadásai révén messze földön ismerték. Halála váratlanul következett be. Élete utolsó öt hónapját a Bezau im Bregenzwald-i szociális otthonban töltötte. 2004. március 16-án az otthon vezetője felhívta Bernhard Weiss plébánost Scheidegg im Allgäu-ban, hogy Mária Simma nincs jól, nem tudna-e rögtön átjönni.
Amikor a plébános megérkezett az idősek otthonába, rögtön látta, hogy Mária Simma órái meg vannak számlálva. Elmondta vele a haldoklók imáit, feladta a betegek kenetét és megáldotta. Amikor ezeket a szavakat mondta: „Jöjjetek, segítsetek ti Istennek szentjei, az Úrnak angyalai, fogadjátok be őt, vigyétek a lelkét a Magasságos elé! Krisztus fogadjon téged, aki elhívott, vigyenek az angyalok Ábrahám kebelébe” – Mária Simma kilehelte a lelkét, és este 9 órakor hazatért Teremtőjéhez. (89 éves volt) Az ő életét valóban ez a mondás irányította: „Amilyen a vasárnapod, olyan lesz a halálod napja.”
Temetésére 2004. március 19-én 14 órakor került sor a sonntagi temetőben. Előzőleg a falu zsúfolásig megtelt templomában elimádkozták a rózsafüzért a tisztítótűzben Szenvedő Lelkekért. Végül a rekviemre került sor, amelyet Gerhard Schrafstetter helyi plébános tartott öt másik pappal együtt. A búcsúprédikációt Fridolin Bischoftól, Alfons Matt plébános utódától hallhatták a megjelentek - ő 1976-tól 2002-ig szolgált Sonntagban.
Hivatalos becslések szerint mintegy háromszázan voltak jelen a templomban. Bischof plébános röviden kitért Mária Simma életrajzára is.

-         - folytatjuk -


Az előző részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 9.

 Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 11.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 12.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 14.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 15.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 16.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 17.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 18.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 19 és 20.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 21. és 22.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 23.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 24.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 25. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 26. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 27.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 29

Függelék részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 2.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 4.

Jean Guitton - A tisztitótűzről - Függelék 5.

Jean Guitton - A tisztitótűzről 2. - Függelék 6.

Jean Guitton: A tisztítótűzről 3. - Függelék 7.

Lisieux-i Szent Teréz a tisztítótűzről 1-2. - Függelék 8 és 9.

A tisztítótűzről - Mit tanít a Katekizmus - Függelék 10.

A Szenvedő Lelkek Múzeuma - Függelék 11.

Tanúságtételek a tisztítótűzről Függelék 14.

Az Egyház tanítása a tisztítótűzről Függelék 16.