Krisztusban Kedves Testvérek!
1.
Tíz évvel ezelőtt egy őszi délután Botond atya autóval
meghordózott a Pilisben, hogy megmutassa a pálos remeték szent helyeit. A fenséges
romok eszembe juttatták, amit Heinich Heine költő mondott, amikor a kölni dómot
meglátta: Ezeknek az embereknek, akik építették, volt hitük, nekünk csak
elméleteink vannak!
Botond testvér a hármas barlang alatti forrásnál a remeték egykori
anyaházának romjainál felidézte a múltat. Boldog Özséb atyánk monostorának
maradványai annyira megigéztek a Kesztölc melletti Klastrompusztán, hogy
valahányszor Esztergom fele vitt az utam, mindig kitértem, tiszteletemet tettem
az egykori remeték előtt a Klastrompuszta-i ősi alapoknál. Az áhítat szent
csendjében megrendültem és szent borzongás fogott el, átéltem Isten jelenlétét.
És lelki szemeim előtt megelevenedett a gazdag múlt: az egykor élt remeték
kétkezi munkája, nemzetünk megmaradásáért végzett imádsága, virrasztással és
engeszteléssel teli napjaik, évtizedeik és évszázadaik.
Ami maradt a sok vész után, olyan mint a lerágott csontok, ez az amit az
enyészet meghagyott, de ami fölötte leng azt minden nyitott lelkű ember
megérzi, átéli, az a genius loci, a hely szelleme!
A hely szelleme, az emberek által megtapasztalt Isten szeretet egyszerű és
fönséges világa, az áldozathozatal hősies oltára, amely mindig megihleti a
természetfeletti világra beállított lelkeket. Ilyen szent hely a Pilis, a
Mecsek, a Mátra, nektek itt a Börzsöny, nekünk székelyeknek a Hargita és
Csíksomlyó, mert mindezek a helyek a középkori magyar misztika szent berkei.
2. A liturgikus
naptárban ma Árpád-házi Szent Margit ünnepe van, és a mai nap tartjuk a pálos
testvérek és konfráterek találkozóját, ezért ünnepi szentmisénket Esztergomi
Boldog Özsébről, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok
atyjáról vesszük.
Ünnepi szentmisénk nyitánya a 23. zsoltár két verse: „Ezek azok a szentek, akiket megáldott az Úr, és kegyelmével
elhalmozott az üdvözítő Isten, mert ők az istenkeresők nemzedéke.” Mondanom
sem kell talán, hogy ebben a zsoltárversben a hangsúly – itt és most – az
áldó Úr és üdvözítő Isten, valamint a szentek és az istenkeresők
nemzedéke szavakon van,
amelyek számunkra, magyarok számára kulcsfogalmak.
Párizs boldogemlékű bíboros-érseke, Lustiger nyilatkozta egy alkalommal a
következőket: „A történelemben két népnek
a fennmaradása valóságos csoda. Ez a két nép: a zsidóság és a magyarság. A
zsidók a mózesi törvény megszabta elkülönülésüknek, illetve teljes
különállásuknak, a magyarok pedig a keresztény népekhez való csatlakozásuknak
köszönhetik fennmaradásukat.” A francia főpap helytálló megállapításának a
második felét kissé pontosítanunk kell a magunk számára olyan formában, hogy az
Istennel szövetségre lépett magyar nemzet szentjeinek, köztük a ma ünnepelt
Árpád-házi Szent Margit és Boldog Özsébnek is köszönhetjük megmaradásunkat.
Mindkettőben egyszerre szemlélhetjük a magyart, a keresztényt, a szerzetest és
nemzetünkért engesztelőt. Félig kortársak, Özséb 1200 körül, Margit 1242-ben
született, de égi születésnapjuk 1270. januárban volt. Margit 18-án a róla
nevezett Margit-szigeten, míg Özséb 20-án hunyt el. Mindkettő magyar és
keresztény. Találó rájuk Prohászka Lajos kultúrfilozófusunk megállapítása: gens
sibi prodiga! A magyar önmagát pazarló nemzet! Vagyis akit vagy amit
megszeret, attól nem sajnál semmit, azért kész az életét is feláldozni. Hát ezt
tette Szent Margit és Boldog Özséb.
Krisztusban Kedves Testvérek!
3. Esztergomi
Özséb, ez az Istentől kiválasztott tehetséges férfiú, hitbuzgóságával először érseke
elismerését vívta ki, majd a remeték beleegyezését apostoli művéhez, amit
szerre felismernek követői, támogatják a püspökök és elismeri a Szentszék.
E rövid történelmi visszapillantás és bevezető után nyissuk meg szívünk
ajtaját Isten mai igéinek a befogadására, s röviden fontoljuk meg azt a nevünkre
címzett üzenetet, amely megfogalmazódott a három szentírási olvasmányban.
A Királyok első
könyvében (1Kir 17,2-6)
Illés prófétának mondja az Úr: menj a Kerit patak mellé, igyál a patakból, a
hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad. Illés elment és úgy
tett, amint az Úr parancsolta. A Kerit patakhoz ment és a hollók vittek neki
reggel kenyeret, este húst, a patakból ivott.
A pálos rend ilyen prófétai rend, amely Isten gondoskodására bízta
magát, ahogy fogadalmukban mondják: Isten segedelméből és két kezi munkánk
segítségével tartjuk el magunkat. Ahogy égi pártfogójuk, Remete Szent Pál bízva
Istenben, neki vágott a sivatagnak, úgy tett Boldog Özséb is. Találkozott Istennel,
aki új utat mutatott neki: azt hogy
hősiesen, odaadó módon kell őt szeretni. Csodálatos a magyar nyelv. Leírom:
odaadó és visszafele is olvasom: odaadó! Akár az oltár előtt álló menyasszony
és vőlegény szeretete, odaadó szeretet. Erre is, arra is! Ilyen a pálos
szerzetes szeretete is: Istennek adó szeretet.
A Filippiekhez
írt levél üzenete: Jézus élete sarjad bennünk – minden bizonnyal Özsébet is megihlette. (Fil
3,8-14) Pál apostol felejti szenvedélyes múltját, mely nem Istenre irányult.
Most pedig a keresztség révén benne sarjadó életre figyel, azért igyekszik
mindent megtenni Krisztusért. Mindent vállal, mert magában érzi az Úr
feltámadásának erejét, ahogy a beléje vetett hit naponta új életet sarjaszt.
Most már tudja, hogy Isten Krisztus feltámadásában mutatta meg igazi erejét,
s bennünket is biztosított, hogy van örök élet. Ha Vele szenvedünk, akkor Vele
meg is fogunk dicsőülni.
Esztergomi Özséb életének
kibontakozásában szerepet játszanak a pilisi remeték, akik látják a világ
mulandóságát, Istent engesztelik imádságukkal és gondviselésében bízva kétkezi
munkával tartják fenn magukat. Özséb vendégszeretete vonzotta a pilisi remetéket,
akiket annyira megkedvelt, hogy gyakran fölkereste őket, társaságukat élvezte.
Hisz ő is tanította: aki Istennek akar
szolgálni, a családról való lemondással önmagát tagadja meg. Ezért
elhatározta, hogy elhagyja a világot, otthonát, vagyonát, önmagát és övéit,
hogy alázatossággal az Úr táborában harcolhasson; hogy az Úr iránti szeretetből a
pilisi remeteségben életét engesztelésül áldozza népéért, és hogy a szétszórtan
élő remetéket összegyűjtse.
Az isteni szeretettől vezetve,
a szeretet kötelékét, mely Istenhez kötötte, nem volt képes elrejteni, hanem
néhány ismerőse és az erények virágaival díszített, vallásos lelkülettől
hevített barátja előtt fölfedte, ahogy Pál apostol írja: „futok
utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem.”
Ismerősei annyira fölbuzdultak
tervén, hogy gazdagságukat elfelejtvén, csak Krisztust akarták megnyerni. Elhatározták,
hogy vele mennek és együtt laknak. Amikor szüleik, barátaik és
rokonaik értesültek erről a tervről, bizalmas rábeszélésekkel, jutalmakkal,
tanácsokkal és nyájas suttogással igyekeztek szándékuktól eltántorítani őket.
4. Esztergomi Özséb, aki már az isteni kegyelemtől
megerősödött, imádkozott értük, állhatatosan böjtölt, zsoltározott és
az örök életről beszélt nekik. Így elérte, hogy ezek az Úr szeretetéért elsőnek
készek voltak elhagyni a világot, de az országra szakadt mongol dúlás megakadályozta
célkitűzésükben. Elhatározták, hogy Esztergomot nem hagyják el, amíg a
béke helyre nem áll.
Özséb látja a haza siralmas állapotát és vállalja a néppel, érsekével a
szenvedések között is az újjáépítés feladatát. Látja a feltámadás és a
megújulás lehetőségét. Ekkor élete célját, értelmét, hivatását még világosabban,
kikristályosodva látja.
Ezt fejezi ki az 1956-os mártír, Gérecz Attila himnusza, amit 1955-ben a
Váci börtönben írt:
„Egybeomlott könny és a vér,
Szállj, ragyogj te
mennyei fény,
nyílt seb lett az ország, angyalszárnyú
ének,
nyugatra pernyét hord a szél; fájó
szívén: magyar szívén
tanyák, falvak sorsát. minden
remetének,
Csillag sincs, sötét az erdő, add
Urunk, hogy rab és szegény,
mégis mécsek égnek! mind
testvérre leljünk,
Boldog Özséb szól az első áldd
meg hazánk, hogy a remény
pálos remetéknek. átölelje
lelkünk!” (Gérecz Attila 1929-1956.XI.7.)
Mikor a béke valóban
beköszöntött, Boldog Özséb
szól az első pálos remetéknek. Hasonló szándékkal,
de nem hasonló korúak mentek a remetehelyekre, hogy együtt odaadó
szeretettel, őszintén szolgálják Jézus Krisztust, és engesztelést
nyújtsanak a nemzetért.
Indulásuk előtt Özséb
kijelentette, hogy „Jézus szerette édesanyját, János apostolt is, keresztje
alatt látta szenvedni a Szentszülőt, a szeretett tanítványt is, de nem szállt
le a keresztről, mert ott akart meghalni értünk, ott akarta lelkét az Atya
kezébe tenni! Hasonló módon mi sem akarunk a vezeklés keresztjéről leszállni,
azért mert értünk szenvednek, utánunk sírnak, hanem tántoríthatatlanul Krisztus
útján maradunk.”
5. Özséb mindenről lemondva, érseke beleegyezésével kivonul a fővárosból a Szántó-i völgybe és a
hármas barlang alatt, a vízforrásnál 1246 körül letűzte a keresztet: In Cruce
salus! A keresztben az üdvösség! Ahogy a válaszos zsoltárban énekeltük: „Istenem, te vagy nékem az én örökségem”
(Zsolt 15,1-2a és 5. 7-8. 11) – és elkezdték a remete életet, ahogy azt Pál
apostol írja: „elfelejtem, ami mögöttem
van, és neki lendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi
hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.” A költő pedig így
adja a kivonulók, az anachoréták ajkára a Krisztushoz intézett imát:
“Nézz le ránk,
kik romok felett
fohászkodunk Hozzád
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”
Krisztusban Kedves Testvérek!
6. Az evangélium a
meghívottak Jézus követéséről szól. (Lk
9,57-62) Ha belegondolunk meghívásunkba, akkor mindig találunk egy szűk
mondatnyi magyarázatot arra, hogy miért is szegődtünk Jézus nyomába. Azért,
mert vonzott az oltár … megmozgatott egy papnak az élete ... mert Jézust
mindennél jobban szeretem. Mindenki másképp mondja el, mégis olyan egyforma: „Követlek,
bárhová mégy!” Ez olyan mint a
házasságkötéskor a holtomiglan-holtodiglan. Vakmerőnek tűnik ez a
mondat. Jézus is tudja, ezért figyelmeztet az akadályokra: „A rókáknak van
vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét
lehajtania!” Jézus Krisztus odaadó szeretetet, hősies áldozatot kér.
Özséb és társai számoltak mind
ezzel. Ezért akartak Szent Ágoston regulája szerint élni, vagyis testvéri szeretetben
és vagyon közösségben, de megtartva a remete jelleget. A hivatásos embernek,
bárki is legyen az, számolnia kell naponta az Emberfia sorsával, és bíznia kell
a gondviselésében.
Visszaemlékszem kispapi
éveimre, ahol az intézetben minden adva volt, amire szükségünk volt, de aztán
nem volt biztos, hogy nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket.
(1965-ben papunkat elvitte a
szekuritate. 2 évig nem tanulhattam középiskolában, két alkalommal el akartak
távolítani a Hittudományi Főiskoláról!)
Jézus követése nem könnyű
napjainkban sem, sőt néha nagyon kényelmetlen. Ezért nagy kísértés, hogy
építsünk vackokat, odúkat, fészkeket magunknak már jó előre és ha nem vigyázunk,
ez a kettősség bizony felemészt.
Vacok, odú, fészek? – Mindez
menekvés a küldetés, a feladat elől. Látszólagos Krisztus követés ez, mert
megvan a magam kis menedékhelyem, ahol elpihenek. A magam teremtette légkör,
ahol jól érzem magam (számítógép, hobbi). Az odú, a vacok, a fészek a hívatás
vészkijárata, az élet mellékvágánya.
„Kövess engem!”- Jézus a
feltétlen odaadást kéri.
A válasz: Eltemetem előbb
apámat. - „Hagyd a holtakat, hadd temessék halottaikat!” Azt jelenti: A
meghívásban az isteni élet szikráját, a kegyelmet kaptad és mint élőnek, már
semmi közöd a halott dolgokhoz. Radikálisan Krisztus vett birtokába, csakhogy
abban meg is kellene maradni. – Kövess engem! - De ott van a család is. Ez
határvonal. Dönteni kell.
A határvonalnál megfelelő
okmányok szükségesek. - Jézus int: „Aki
az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas Isten országára.”
S ha mégis ráteszi, s még akkor is jobb, ha arra megy, amerre néz! Mert nincs
értelme a helyben maradásnak. Példát adtak ebben a remeték, akik Özsébet
követték. Isten pedig életüket alakítja.
7. Özsébnek egy alkalommal fény látomása volt. Az égi hang bátorítására fölkereste Pécs mellett a Szent
Jakab-hegyi remetéket és egységbe vonta. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, és monostori életet kezdtek
élni. Özsébet pedig rendi elöljáróvá választották, aki IV. Orbán pápához ment
Orvietóba és kérte rendje számára Szent Ágoston szabályainak engedélyezését, de
nem kapta meg azonnal. Szabályzatot viszont a veszprémi Pál püspök is adott.
Özséb két évtizeden át volt rendi elöljáró, aki testvéreit az Isten imádására,
a kereszt szeretetére, a Szentírás
ismeretére és testvérei szolgálatára, azaz kétkezi munkára tanította. Ezalatt
testvéreinek több kolostora létesült magyar és horvát földön, de főmonostor a
szentkereszti maradt, ahol évente a nagykáptalant tartották.
Özséb előre megérezve halálát,
a köréje gyűlt testvéreket buzdította: mindenekelőtt Istent szeressék, azután
pedig embertársaikat. Az erények közül az engedelmességet gyakorolják és
őrizzék az Úr parancsát egybetartozásuk jeleként. Imádkozó testvérektől
körülvéve szép öregen őseihez megtért 1270. január 20-án. Rendje 1308-ban pápai
elismerést nyert.
8. Tegyük fel a gyakorlati tanulságot kereső kérdést: melyek voltak Özséb
munkája során az ő és rendje hatékonynak bizonyult „munkaeszközei”? Hogy megjegyezzük és valami meg maradjon emlékezetünkben
a mai igehirdetésből, ezért három
k-betűs szót jegyezzünk meg: kereszt,
könyv és kétkezi munka.
-
Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a
kereszt?
Isten végtelen szeretetét.
Jézus tanítása nyomán annak felismerését, hogy Isten gondviselő atyja
mindenkinek, minden embernek. Ebből következően mi, emberek, az ő gyermekei, egymásnak
testvérei vagyunk, akik nem pusztán máról holnapra élünk, de kifejezetten neki
és érte élünk! E hit nélkül élni csak gyötrelem! Antiochiai Szent Ignác írta:
Az élet kezdete a hit, a beteljesedése a szeretet! A keresztény élet egy
folyamat, de csak akkor, ha meglátom a megértem a kereszt üzenetét. A
Gyulafehérvár melletti, Tövis pálos templomának feszület szalagfelirata
figyelmeztet: Aki jobban szeret téged, mint én, azt jobban szeretheted, mint engem!
-
Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a könyv?
A szellem és lélek táplálását,
állandó ápolását és művelését, mindenek előtt a Szentírás rendszeres olvasását
és elmélyítését. Az isteni parancsoknak és útmutatásoknak a megismerését és
megtartását, megélését, „mert Isten
szíve dobog benne” (Gárdonyi G., Írás a Bibliába). Remete Szent Pál életét
megíró Szent Jeromos egyházatya mondta: „Aki
nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust.”
-
Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a kétkezi
munka?
A Teremtő dicséretét, a föld
megművelését, a mindennapi kenyér előteremtését, hittel való verejtékezést és
fizikai erőfeszítést. Példaadást a népnek. A székelykapu feliratában
visszaköszön amit Özséb és a remeték vallották, ami minden pálos fogadalomban
visszhangzik: „Isten segedelmével és
kétkezi munkánkkal!” Márton Áron mondotta: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig
él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.”
Gyöngyösi Gergely a pálosrend
történetének megírására azért vállalkozott a XVI. század elején, mert „bíztam
ama remetéskedő testvérek érdemeiben, akik hajdan mélyedésekben, barlangokban
laktak, de nem földön mászkáló állatokkal sétálgattak, hanem inkább az erények
szárnyain és a szemlélődés vágyain felhőként emelkedtek a magasba, és lelküket
az égi szépség szerint alakítva az üdvözült lelkekkel egyesültek. (...) Bizony
minden hívőnek elegendő követésre méltó példát hagytak.” És ez így is volt.
Megerősítette Kapisztrán Szent János is, aki azt mondta: „Ha valaki élő szenteket akar látni, menjen Márianosztrára a
pálosokhoz!”
9. Befejezésül tegyünk fel egy lelkiismeret vizsgáló és vizsgáztató
kérdést: hogyan viszonyulunk a kereszthez, a könyvhöz és a kétkezi munkához mi,
Boldog Özséb mai magyarjai?
Viszonyunk a kereszthez – van-e hitünk, vagy lázadunk
(értetlenkedünk, hőbörgünk) vagy belezuhanunk a kétségbeesésbe?
Viszonyunk a könyvhöz – olvasunk-e Szentírást,
lelkiolvasmányt, keresztény sajtót vagy megelégszünk a tv-nyújtotta
szappanoperákkal, mesékkel?
Viszonyunk a kétkezi munkához – nyafogunk, sopánkodunk? Mikor
kezdjük el az építő munkát?
Özséb és társai
megtették a magukét, mert volt víziójuk, jövőképük. Bölcs Salamon mondta: „Vízió nélkül elpusztul a nép!”
Most rajtunk a
sor: rajtam és rajtad, hogy odaadó szeretettel fogadjuk a Keresztet,
szívvel-lélekkel olvassuk a Könyvek könyvét, és kétkezi munkánkkal szenteljük
meg napjainkat.
A költő
szavaival mondjuk:
S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes! Ámen.
Elmondta, Darvas-Kozma József confr., Márianosztrán 2017. január 18-án.