A tegnap értesültünk arról, hogy
Los Angeles-ben Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb
rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán. A filmet az utóbbi két hétben két
alkalommal is megnéztem. Tetszett, ahogy a két kislány szeretetén keresztül a
többi gyerek is rátalált az igazságra és a szeretetre. Összefogásukat, ha úgy
nézzük lázadásukat a képmutatás ellen, már nem a díj inspirálta, hanem a
szeretet és a jóság. Ha ezt mindnyájan követnénk, amire a film tanít, akkor
jobb lenne a világ.
Seneca, a híres római filozófus
mondta: „Számunkra ne az legyen a lényeg,
hogy hosszú életet éljünk, hanem hogy megfelelően tartalmas legyen az életünk.
Mert az életet nem időtartama szerint kell értékelnünk, hanem a cselekedetek
alapján.” Ezt egy pogány ember mondta, akinek az volt a meggyőződése, hogy
a tettek és a jóság teszik értékessé az ember életét. Ahhoz, hogy így lehessen
élni, kegyelemre, azaz Isten segítségére van szükségünk. E segítség a
szentségek által rendelkezésünkre áll életünknek minden napján.
Ő volt a zászlóvivő 2016. pünkösdvasárnap |
Mindenki, aki valaha vizsgázott,
felfogja a vizsgák jelentőségét, azt amikor az évek sok-sok munkájának
felmérésére és kiértékelésére kerül sor. Az elvégzett munka és annak
kiértékelése közötti várakozás bennünk feszültséget szokott okozni. Mihelyt
értesülünk az eredményes vizsgáról, olyankor öröm tölti el szívünket, ahogy
Petőfi zengte: „Szép reményink
hajnalcsillagánál / A jövendő tündérkert gyanánt áll.” Életünk mindegyre
kisebb-nagyobb vizsgákkal, hol sikeres vagy kevésbé sikeres vizsgákkal van
tele, s az ifjúi lelkesedés – a sok küszöb után – bölcs józansággá és igaz
bűnbánattá magasztosul. Költőnk erről így vall: „Engem is hogy csillogó
reményem / Biztatott csak, minek elbeszélnem? / S hogy mióta járom a világot, /
Bolygó lábam száz tövisre hágott.” (Távolból).
Borszék madártávlatból |
Id. Eigel Tibor 1946. aug. 28-án
született Borszéken, szülei harmadik gyermekeként. Két fiúgyermeküket már a menekülés
zűrzavarában elveszítették. Tibor a tisztviselő édesapától, és a Sopronból
ideszakadt óvónő édesanyától nemcsak anyagiakat, hanem lelki-szellemi kincseket
is kapott. Felvértezték keresztény hittel, amely megtartotta és kibontakoztatta
életét az Isten- és emberszeretetben. A szülőföld iskolája után Szászrégenben
tanult és érettségizett, Jászvásáron földrajz-geológiát tanult, majd a „kincses
város” egyetemén történelem-filológia szakon diplomázott. Képességeit
igyekezett kifejleszteni, hogy népünk ifjú nemzedékének jó nevelője lehessen.
Csíkszeredában geológus
mérnökként kezdett dolgozni, de életeleme a tanítás volt. Ezért Lövétére ment
tanítani, s az ottani iskola katedráját, amikor alkalom nyílt, hogy a
szülőföldjén tanítson, haza tért, mert benne is zsongott, amit Petőfi vallott a
Fekete kenyér c. versében: „De semmi az!
csak add elém, anyám,/ Bármilyen barna is az a kenyér./ Itthon jobb ízű
énnekem/ a fekete, mint máshol a fehér.” 1975-ben megnősült, még ebben az
évben meghal édesapja. Drága örökségként neki maradt édesanyja, Ági néni, akit
még felköszönthetett 105.
születésnapján, február 9-én.
Tibor tudta, hogy „az iskola: hely, ahol a műveltség módszeres
és kritikus elsajátítása által kiformálódik a teljes ember.” (Kat. Isk.
26.) Vallotta: „Az iskolának az a dolga,
hogy a diákot értelmének gyakorlására késztesse, fejlesztve az értelemnek az
összefüggések tisztázására és az igazság fölfedezésére irányuló képességét és
kibontakoztatva a tapasztalásra, továbbá az átélt bizonyosságok megragadására
irányuló érzéket. Az az iskola, amely nem valósítja meg ezt a feladatát, s
amely épp ellenkezőleg, előregyártott gondolkodási elemeket kínál fel, épp ez
által akadálya lesz annak, hogy diákjainak személyisége kifejlődjék.” (Kat.
Isk. 27.)
A kommunizmus alatt ő is
szenvedett, mint nagyon sok pedagógus, de végezte a nehéz és igényes munkát.
Egész személyiségével igyekezett nevelni. A „pályát” úgy igyekezett „végig
futni”, amint azt a pedagógusok legfontosabb életelve tartja: „A gyermek eszéhez csak a szívén keresztül
lehet eljutni.”
Meg volt benne az a belső látás,
amit Dsida Jenő, Templomablak c. versében megfogalmazott: „Ó, titkok titka: / a földön ittlent / belülről nézzen / mindenki
mindent,/ szemet és szívet / és harcot és békét! / Áldja meg az Úr, / áldja meg
az Úr / a belülről látók / fényességét!”
Az 1989-es fordulatkor a
Megmentési Front elnöke lett, a változás utáni első polgármester. De az új rendszer is sok csalódást okozott neki,
ezért 1992-ben Csíkszeredába ment tanfelügyelőnek. Földrajz- és vallástanárok
segítője 2003-ig, amikor szívműtéten esik át. Majd sugárkezelés és további
kórházi kezelésekre került sor. Szívósságára találó Tóth Árpád vallomása: „Összeszorítom ajkam, ha nehéz /A kín, mert
tudom, tied az én harcom, /És győztes távolokba néz/ Könnyekkel szépült,
orcád-fényű arcom.” (Isten oltó-kése).
Tibor testvérünk élete,
tanúságtevő élet volt a családban, az iskolában és a városban. Tagja lett a
Romániai Kereszténydemokrata Mozgalomnak, a Történelmi Vitézi Rendnek, az
Erdélyi Szent György Lovagrend nagypriorja majd tiszteletbelije, egyházközségi-
és városi tanácsos, 2002-ben alapító tagja és elnöke a csíkszeredai Márton Áron
Katolikus Férfiak Szövetségének.
2004. november 17-én nyílt levélben szólt a magyar szavazókhoz: „Egyikünk sem felelős azért, hogy 1920. június 4-én Trianonban megkérdezésünk nélkül átrajzolták az ezeréves Magyarország határait. Azóta a mostoha sorsban elviseltünk mindent, de számunkra, ami magyar az mindig Szent volt és Igen. Nemcsak akkor, mikor a hozzánk jövő anyaországi rokont rejteni kellett, hanem most is Szent és Igen, ami magyar!
Szobormegáldás 2016. május 15. |
2004. november 17-én nyílt levélben szólt a magyar szavazókhoz: „Egyikünk sem felelős azért, hogy 1920. június 4-én Trianonban megkérdezésünk nélkül átrajzolták az ezeréves Magyarország határait. Azóta a mostoha sorsban elviseltünk mindent, de számunkra, ami magyar az mindig Szent volt és Igen. Nemcsak akkor, mikor a hozzánk jövő anyaországi rokont rejteni kellett, hanem most is Szent és Igen, ami magyar!
Tudjuk, hogy a hitetlenséggel Isten ellen, a
szeretetlenséggel embertársaink ellen, a reménytelenséggel nemzetünk és jövőnk
ellen vétkeznénk. Van időszak, amikor az áldozathozatallal nyerünk, de az
áldozatnélküliségben mindent elveszítünk. Márai Sándor üzenete bárcsak
megérintené a szavazó testvérek szívét: Önmagunk előtt nem szabad megbukni!
Szent István királyunk őseink elé szent és nagy eszmét
állított, és ez az eszmény fogott össze bennünket 1000 éven át. E szent hazában
dolgoztak eleink, védelmében vérükkel adóztak, és sorsának alakításában egész
szívvel osztoztak, ahogy a Szózatban is valljuk.
Szent István királyunk Szűz Máriára bízta jövőnket, azóta
oltalma alá menekülünk, és bölcsességért esedezünk azok részére, akiknek
hatalom adatott.”
A férfiszövetség 15 éve alatt
nemcsak a kétheti és nyáron a havi találkozókon vett részt, hanem több közös
kezdeményezésnek, konferenciának is részese volt. Örömmel vett részt a Márton
Áron szobor-kompozíció felavatásán, melynek első kezdeményezője és kivitelezésének
részese a Férfiszövetség volt.
Legutóbb otthonában találkoztam,
amikor az a jelképes „vörös bor” is előkerült. A szoba környezetéhez kötve,
betegen is volt humora, miközben a földi élet végállomására készült. Ezen
vallomását jól érzékelteti, Bartalis János, Végállomás
felé c. verse:
„Szent Teremtőm! Oly rövid az élet, hogyha
Egyebet sem, csak jót cselekednénk, akkor is
Egy szempillantás alatt elrebben!
Nem érdemes ezt a maroknyi életet mások
elkeserítésével és elszomorításával eltölteni.”
Gyászoló
Család, Gyászoló Testvéreim! Kedves Pedagógusok!
Borszéki róm. kat. templom |
A gyermekek életadói a szülők,
ezért őket terheli Isten és emberek előtt a nevelés súlyos kötelessége, és el
kell ismerni, hogy ők az első és legfontosabb nevelők. Ők tanítják a gyermeket
szeretni és jó embernek lenni. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha
hiányzik, alig pótolható.
A család az első iskolája
azoknak a közösségi erényeknek, melyekre minden közösségnek szüksége van. A
keresztény családban tanuljuk meg a hit szerinti életet, ismerjük meg az Istent
és imádjuk őt; a családban tanuljuk meg szeretni a felebarátot és a család
által alkotunk képet az egészséges emberi közösségről és az Egyházról; végül a
család vezet be minket lépésről lépésre a polgári közösségbe és Isten népébe.
A nevelés elsősorban a család
feladata, de ebben rászorul az egész társadalom támogatására. A társadalom
feladatai közé tartozik, hogy sokféle módon támogassa az ifjúság nevelését:
szervezze meg a nevelés művét a szülők óhajának figyelembe vételével és az
általuk nevelői feladattal megbízott személyek jogainak és kötelességeinek
tiszteletben tartásával.
A vatikáni zsinat Nyilatkozat a keresztény nevelésről (Gravissiumus
Educationis Momentum, 1965. okt. 28.) okmányában kiemeli az iskola fontosságát.
„Valamennyi nevelési eszköz között
különleges jelentősége van az iskolának, mely küldetéséből fakadóan miközben
kiműveli az értelmi képességeket, kifejleszti a helyes ítéletalkotást; -
bevezet az előző nemzedékek által megteremtett kulturális örökségbe: erősíti az
értékek iránti fogékonyságot; - előkészít az életpályára; - növeli a kölcsönös
megértéshez szükséges érzéket azzal, hogy a különböző természetű és származású
növendékek között baráti közösséget alakít ki; - ezen felül egy olyan
középpontot jelent, melynek munkájában és fejlődésében részt kell vennie a
családoknak, a nevelőknek, a kulturális, polgári és vallási szervezeteknek, a
polgári társadalomnak és az egész emberi közösségnek.” (GE 5.)
Tibor testvérünk szép
és felelősségteljes hivatást választott és fejezett be, aki a szülők
segítőjeként és a társadalom megbízottjaként, nagy műveltségével nevelői
szolgálatot teljesített az iskolákban és azon kívül is. Istennek hála, hogy e
hivatás sajátos szellemi és szívbéli adottságait jól használta, nagyon gondos
fölkészülése, állandó megújulási és alkalmazkodási készsége támogatta. A
vállalt munkát áldásosan fejezte be. Az élet érettségije Tibor testvérünk,
betegségedben és súlyos óráidban is jelesre sikerült. Az elvárások világában
teljesítetted az evangéliumi kívánalmát: sóvá, fénnyé tudtál lenni.
Boldog
Batthyány-Strattmann Lászlóról, a szegények orvosáról jegyezték fel, amikor
hosszas betegség után az orvosnak meghalt a legnagyobb fia, Ödön, aki a család
szeme-fénye volt. Bár fia halála mély sebet hagyott az apa szívében, miután
lecsukta annak szemeit, ezekkel a szavakkal fordult a drága halottat könnyes
szemekkel körbeálló családhoz: „Most menjünk a kápolnába, és köszönjük meg a
Jóistennek, hogy Ödit nekünk adta húsz éven keresztül!” Az orvos tudta, hogy az
élet Isten ajándéka, amit neki meg kell köszönni.
Gyászoló Család! Gyászoló Testvéreim!
Köszönjük meg a Jóistennek,
hogy Tibor testvérünket nekünk ajándékozta. Legyünk hálásak azért, hogy
közöttünk élt, hogy sokszor megtapasztalhattuk
jóságát, szeretetét, segítségét. Viszonozzuk most imádságunkkal és szentmise felajánlással.
Jézus Krisztus ígéretében bízva, hisszük, hogy
a legkisebbektől a legnagyobbakig tett szolgálatáért, megkapta jutalmát. És járjon közben az itt maradt szeretteiért.
Dániel próféta
szavai vigasztalnak minket, amikor elbúcsúzunk tőled Tanár úr: „A feltámadáskor az érteni tudók ragyogni
fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek
örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12, 3).
Kedves Tibor, az örök világosság fényeskedjék neked. A viszontlátásra!
Darvas-Kozma
József
Borszék, 2017.
február 28-án.