Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
93. Az Egyházat Jézus Krisztus
alapította, és elvei, törvényei valamint szertartásai végső fokon tőle
származnak. Isten újszövetségi népe, Krisztus misztikus teste az Egyház, melynek
feje a római pápa. Ez az utóbbi
vonása különbözteti meg az Egyházat más keresztény vallási közösségektől. Az
Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, kiosztja híveinek a szentségeit,
igyekszik híveit a maga eszközeivel megtartani Krisztus hűségében.
94. A
12 apostol és a 72 tanítvány az Egyház első tagjai.
Krisztus választott ki őket és különféle megbízásokat és felhatalmazásokat
adott nekik. Pétert az Egyház alapjává teszi, neki adja át a legfőbb hatalmat az
Egyházban (vö. Mt 16,19). Feltámadása után rábízza az Egyház kormányzását: „Legeltesd juhaimat!” (Jn 21,17). Egyben tekintéllyel ruházza fel apostolait: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki
titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el,
aki küldött.” (Lk 10,16). Megbízta őket, hogy hirdessék tanítását, Isten
Országának eljövetelét és gyógyítsanak betegeket. Az utolsó vacsorán meghagyta,
hogy áldozatát megjelenítsék, a feltámadása napján bűnbocsátó hatalmat, ezen
kívül még törvényhozó hatalmat is kaptak: „amit
megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön,
a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 18,18). És utolsó nagy parancsában
átadja nekik a maga küldetését és hatalmát: „tegyétek
tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a
Szentlélek nevére.” (Mt 28,19)
95. Az
apostolok az első pünkösdkor a Szentlélek által megerősítve hirdették, hogy Jézus a Megváltó. Jeruzsálemben megalapítják az első keresztény
egyházközséget, amely csakhamar továbbterjed Palesztinában és az akkor ismert
világban, a római birodalomban. Az Apostolok Cselekedetei (3,42-47) leírja az
ősegyház életét: állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és
közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
96. Az
apostolok segítőket vesznek maguk mellé és utódokat állítanak maguk helyett: a
püspököket és a papokat. Nekik adják át a krisztusi
tanítást és hatalmat, és ezek az apostoli folytonosságban tovább viszik az
Egyházat, vagyis azt az apostolokra alapított épületet, amelynek a szegletköve
maga Jézus Krisztus. Az Egyház a sok viszontagság és üldözés, botrány és
szakadás ellenére ma is fennáll. És fölkelti a világ figyelmét, ma is hat az
emberiségre. Felbecsülhetetlen mindaz az érték, amit az Egyház kétezer éves
története alatt a szentekben és a lelkiségekben, a felebaráti szeretet
gyakorlásában, valamint a kultúra és civilizáció előmozdításában adott a
világnak. Ez rávetíti az isteni eredet és segítség fény az Egyházra.
97. Az
Egyháznak van egy másik, kevésbé vonzó, sőt megbotránkoztató oldala, az emberi
oldal, mert a Krisztus által alapított Egyház belőlünk
gyarló emberekből áll. Akik valljuk és hírdetjuk ugyan a krisztusi tanítást, de
nem mindig valósítják meg a maguk életében. Nem az Egyházban van a hiba, hanem
bennünk tagjaiban. Éppen a fogyatékosságok miatt sokan elfordultak az Egyháztól
és egyesek új, szerintük tiszta egyházat akartak létrehozni. Aki az
evangéliumokat és az apostoli írásokat olvassa, az nem ütközik meg az emberi
gyengeségeken. Krisztus megmondta előre, hogy az Egyház szántóföldjén a búza
mellett konkoly is lesz, hogy hálójában jó halak és rossz halak egyaránt
lesznek (Mt 13,24-30;
47-50).
98. Az Egyház Krisztus titokzatos
teste, melynek mint feje, magához fűzi benső kegyelmi kötelékekkel híveit. Ez
az Egyház isteni oldala. Nem csak egy szervezet, nem csupán egy társaság az
Egyház, mert valóra tudja váltani a
kegyelmi egységet: „Én vagyok a szőlőtő,
ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.” (Jn
15,5) Az Egyházban Őmaga folytatja saját küldetését: az emberek Istenhez
vezetését és a vele való egyesítését. E nélkül a kapcsolat nélkül nincs bennünk
élet. Krisztusnak a jelenléte miatt szent az Egyház és nem tagjainak az élete
miatt. Ezért tudja megszentelni az embereket.
99. Az Egyház tagja minden Krisztusban megkeresztelt ember.
A pápa, a püspökök, a papok és a hívek. A valóságban azonban mindenki egyformán
tagja az Egyháznak. A vezetők csak egy hivatalt, szolgálatot töltenek be a többi
számára, de ezzel nem különbek. Szépen fejezte ezt ki Szent Ágoston: „Amikor megrémít az, ami nektek vagyok,
megvigasztal, ami veletek együtt vagyok. Nektek vagyok püspök, veletek vagyok
keresztény. Amaz hivatalomat jelenti, emez a kegyelmet.”(LH IV.191)
100.
Az Egyháznak van még számunkra egy rokonszenves vonása az, hogy Anya. Ő szüli gyermekeit a keresztvíz által az örök életre és túláradó anyai
gondosságával veszi körül gyermekeit egész életükben. Még születésünk előtt
vigyáz fejlődő életünkre, hogy azt könnyelműen senki ki ne oltsa. A keresztelés
után anyai gondjaiba fogadja életünket. Papjai és a szülők által megtanít a
hitigazságaira és azután is állandóan figyelmezteti őket, hogy ne feledkezzenek
meg rendeltetésükről. Szentségeivel megszenteli életfordulóinkat: az életbe
lépést, a családalapítást, a betegséget. Krisztustól kapott hatalmával
megbocsátja bűneinket és Krisztus testével és vérével táplál bennünket. Különös
gonddal veszi körül halálunkat, amikor eldől örök sorsunk. A halálunk után imádsággal
kíséri el a sírhoz, s imádkozik híveiért, különösen azokért, akikről nincsen
aki megemlékezzék.
101.
A katolikus Egyház őrizte meg hamisítatlanul Krisztus tanítását: benne van meg
teljességében Krisztus tanítása és az általa rendelt kegyelmi eszközök, a
szentségek. Az eredeti egyetlen Egyházból kivált közösségek többet vagy
kevesebbet őriztek meg ebből a krisztusi örökségből.
102. Hogy viszonyulnak a más vallású
keresztények az Egyházhoz? A más vallású keresztények is, akiket Krisztusban
megkereszteltek ehhez az Egyházhoz tartoznak, csak, mint sok megkeresztelt
katolikusnál is, még nem teljes a kapcsolat, az egyházhoz tartozás. Nincs meg a
teljes tanításbeli és szentségi közösség. Ez az Egyházhoz tartozás az alapja az
ökumenikus mozgalomnak, amely a teljes odatartozást, ill. egybetartozást akarja
megvalósítani.
103.
Üdvözülhetnek-e azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz?
A II. vatikáni zsinat tanítja: „Akik
ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik,
de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük
szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget. Az isteni
Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik
önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az
isteni kegyelem nélkül - iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van
náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten
adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.”
(Lumen Gentium 16)
104. Az Egyháznak három megjelenési
formája van a hívő ember számára: a plébánia, amelyben megkeresztelték,
vagy amelyhez tartozik, az egyházmegye és a világegyház. A plébánia, ahol a hívő ember első vallásos benyomásokat kapja,
amelyek meghatározzák későbbi vallásos életét. Itt tanulja meg az első
imádságokat. Itt ismeri meg a templomot, a szentségházat, itt találkozik
először pappal, itt sajátítja el a hitbeli ismereteket. A lélektan törvényei
szerint többnyire olyan lesz a vallásossága, ahogy ezt gyermekkorában, majd
serdülőkorában maga körül látta. Ezért nagy a családi otthon és az egyházközség
szerepe.
Az
egyházmegye, a plébániák közössége, melynek élén a
püspök áll. A püspök szenteli fel a
papokat, a templomot, az oltárt, a kelyhet és ő irányítja a papok munkáját, az
egyházi életet. Az ifjú személyesen a bérmáláskor találkozik a püspökkel, aki
neki ezt a szentséget kiszolgáltatja. Mert beletartozunk az egyházmegyébe, figyelemmel
kell kísérnünk egyházmegyénk életét.
Az
egyetemes világegyház, amelynek tarkaságát és méreteit
csak az ismeri meg igazában, aki résztvesz valamilyen nemzetközi katolikus
megnyilvánuláson vagy követi valamilyen módon. Egy ünnepélyes pápai misén meg valósul
a krisztusi hasonlat: az Egyház olyan, mint egy terebélyes fa. Mindenünnen
eljönnek az ég madarai és letelepednek rajta. A katolikusság, az Egyház
egyetemessége azt jelenti, hogy minden katolikusnak a szívében kell hordoznia
az egész Egyházat: érdeklődnie kell annak missziói felől, annak gondjai és
problémái iránt.
105. Felelősek vagyunk az Egyházért.
Ha mindenki, pap és világi egyformán tagja az Egyháznak, akkor mindenki felelős
is érte. Az Egyház olyan Isten és emberek előtt, amilyenek mi vagyunk, a
megkereszteltek, akikből áll az Egyház.
106.
Természetesen nem mindenki kapcsolódik az Egyházhoz. A
teljes kapcsolat azokban van meg, akik a kegyelem állapotában élnek: ezekbe
árad és ezekben hoz gyümölcsöt Krisztus kegyelmi ereje. Vannak, akik nem
fordítanak gondot a kegyelmi életre, elhűlt bennük az Isten iránti szeretet, de
még hisznek, s a hit által kapcsolódnak hozzá. Vannak, akikben a hit is
elhomályosodott, nem tették magukévá, vagy nem vallották a hit minden
igazságát, de katolikusoknak vallják magukat, közösséget vállalnak az
Egyházzal. Végül van, aki elhagyta az Egyházat, vagy semmiféle közösséget nem
vállal vele. Ez is az Egyházhoz tartozik, mert megkeresztelt volta
elszakíthatatlanul az Egyházhoz kapcsolta.
Ahogy a Jézusban közöttünk járó Istent
eltakarta az emberi külső igénytelensége, úgy most az Egyházban rejlő kegyelmi
gazdagságot eltakarja az Egyház papjainak és híveinek emberi gyarlósága, vagy
éppen elesettsége. Mégis Isten most általa akar közeledni hozzánk, és hová
mennénk máshova, hiszen az örök életet adó igék nála vannak (vö. Jn 6,68).
Szeretem az Egyházat és ragaszkodom hozzá.
- folytatjuk -
©Darvas-Kozma József
©Darvas-Kozma József