A világot megújítani

      Az ókori pogányok különféle áldozataikkal az istenek kegyét akarták megnyerni, máskor a jövőt akarták megtudni csillagjóslás, tűzön járás, szellemidézés és egyéb varázslatok által. Erre sokszor történik utalás a Bibliában, de mindezekre egyetlen szava van a törvénynek: utálatosság. Ezek mind az emberi ész eltévelyedései.

      A kinyilatkoztatásban viszont az egész ember találkozik a transzcendenssel, az önmagát közlő Istennel. Minden kezdeményezés ezért az Úr kezében van, ő jelentkezik és mutatkozik meg akkor, amikor akar. Meg lehet kérdezni Őt, de csak akkor felel, ha akarja és annyit tudhatunk meg tőle, amennyit kijelenteni akar. Ezért inti népét Mózes: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül; őrá hallgassatok” (MTör 18,15-20).
       A prófétán keresztül adott üzenet iránt Isten feltétlen engedelmességet kíván, és számon kéri a prófétát is, ha olyat merne hirdetni, amire nem kapott  megbízást.

      A próféta által elmondott isteni üzenet hitelét megalapozza, hogy annak tartalma méltó Isten bölcsességéhez és szentségéhez, valamint egyezik a természetes erkölccsel. Továbbá az a tény, hogy az isteni üzenet a hallgatók belső érzületét, megnyugvását, biztonságérzetét erősíti és isteni voltát hitelesítik a külső jelek, csodák, történeti tények és a beteljesült jövendölések. Minden isteni üzenet az embert szólítja meg, hogy az üdvösség útjára lépjen.

      A választott népnek Isten előbb papságot ígért, most prófétaságot, majd királyságot. Mózes beszédében körvonalazódik a próféta-messiás alakja, akire majd hallgatni kell.

Isten mindhárom ígérete beteljesedett Jézus Krisztusban, aki papunk, prófétánk és királyunk. Jézus a kafarnaumi zsinagógában „tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.” (Mk 1,21-28)

      A hallgatóság először megdöbben, majd felemelkedik Jézus gondolataihoz és imádkozó lélekkel simul Istenhez. Ekkor megdöbbennek a tisztátalan lelkek: is „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél?”, de el kell ismerniük benne „Isten Szentjét”. A gonosz lélek vallomását Jézus nem fogadja el, hanem isteni hatalommal kiűzi a betegből. A jelenlévők elcsodálkoznak, mert Jézus tanítása és hatalma új, még az ördögök is engedelmeskednek neki.

      A világot megújítani csak az Isten-ember képes, ha osztatlan szívvel szolgálunk neki (1 Kor 7, 32-35). Így képesek leszünk felismerni a rosszat és ellene tudunk  mondani annak, ahogy azt az amerikai keresztények teszik, mivel az elmúlt napokban az Obama kormány példátlan támadást intézett a lelkiismereti és vallásszabadság ellen, s ezzel az amerikai alkotmányt, de az emberi jogok nemzetközi chartáját is veszélyezteti. De létezik a lelkiismereti ellenvetés alapelve. In principio obsta! Kezdetben állj ellen!

      Mivel támadás több területen jelentkezik és egyre jelentősebbé válik, jó lesz ezekre nekünk is figyelni, különben megszűnik az emberi jogok egyetemessége.    

     

„Népem ne légy kemény szívű.” Zsolt 94,8

     

Krisztus Uralmát ünnepeljük – Az Imahét 8. napja

            Kedves Keresztény hívek! Kedves Szolgatársaim az Úrban!

            A Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia és a Lengyel Ökumenikus Tanács 2010. február és június között kidolgozta a 2012. évben tartandó Imahét a Krisztus-hívők egységéért témáját. Az imahét mottója: „Mindnyájan elfogunk változni...” 1Kor 15,58.

            Az ökumenikus útkeresés célja elsősorban a Krisztus-hívők egysége, és ez a folytonos imádságon keresztül valósul meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.

            Nyolc napon át mélyebben foglalkoztunk azzal a hitkér­déssel, miszerint a mi Urunk Jézus Krisztus győzelme mind­annyiunkat megváltoztat. A bibliai olvasmányok, a magyarázatok, az imádságok mind mind segítenek felfedez­ni, hogy mit jelent ez a változás keresztény életünkben, egy­mással való egységünkben, a mai világban és a mai világáért. A változás elsősorban azt jelenti, hogy értjük Krisztust, azonosulunk vele, belőle élünk. Ez Isten ajándéka, mert magunktól soha se tudnánk megváltozni.

            Az első tanítványok egyszerű emberek voltak, akik komolyan vették Jézus meghívását. Három éven át Őt követték, közelében éltek. Hallgatták tanítását, tanúi számos csodájának, tanúi lettek szenvedésének és feltámadásának. Ez a Jézussal járás pünkösdre átalakította, átváltoztatta őket. Krisztus tanúivá, apostolaivá értek.

            Dr. Öveges József piarista professzor a fizikát igyekezett megszerettetni a fiatalokkal, és ezt népszerű írásaival is szolgálta. Engem is nagyon érdekelt, ezért olvasgattam műveit. Sok kísérlete közül egy nagyon is megragadott, éspedig az átalakulásról szól. Vegyünk egy kémcsövet s töltsünk bele desztillált vizet. Ezután kezdjük hűteni. Tudjuk, hogy a víz nulla fok alatt megfagy. Most nézzük mi történik a vízzel, ha lehűtjük. A víz hőmérséklete elérte a -1 °C-ot, de a víz állapota cseppfolyós. Tovább hűtjük: -4 °C, a víz cseppfolyós marad. Még tovább hűtjük: -7 °C, a víz cseppfolyós állapotú. Ekkor érintsük meg a kémcsövet. Amire számítottunk az a szemünk láttára végbe megy: a legkisebb rezdülésre a cseppfolyós állapotú víz jéggé változik, szilárd halmazállapotúvá válik. Ehhez hasonló változás – mondhatjuk természetfeletti sokknak – a kegyelmi élet vagy istengyermeki élet, amelyet Jézus Krisztus maga visz végbe bennünk. Hasonló rendkívüli átalakuláson ment át Lévi, Zakeus, a szamariai asszony, a jobb lator, minden bűnös, amikor a kegyelem hatására istengyermeke lesz. Mi magunktól nem tudunk megváltozni, csak a Krisztussal való kapcsolatunkban történik meg átalakulásunk. Ezért mondja Jézus: Jöjjetek velem, kövessetek engem, maradjatok bennem.

            A mi átalakulásunk csak Jézus Krisztus által történik, és a benne való megmaradásunk is a vele való életközösségtől függ. Az utolsó vacsorán elég világosan megmondta: „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,1-11)

            Mi Krisztusba oltódtunk a keresztség szentségében, s utána törekszünk megmaradni az ő szeretetében. Hiszen fejlődésünk folyamán mindegyre átformál, hogy életünk utolsó percében magunkat Őbenne a Szentlélek által minden fenntartás nélkül adhassuk át az Atyának.

            Kedves Keresztény hívek!

            I. A Krisztus-hívők egységéért végzett imahét folyamán először a szolgáló Krisztusról elmélkedtünk, majd a kereszt és feltámadás útján haladva lelki utunk végül Krisztus ural­mának megünnepléséhez vezetett. Ma erről fogok beszélni. Viszont azon testvérek kedvéért, akik nem tudtak napról-napra bekapcsolódni az Imahétbe, most röviden összefoglalom a hét nap üzenetét, hogy jobban megértsük és örülni tudjuk Krisztus uralmának.

            Az első napon úgy találkoztunk Jézussal, mint aki a győzelemhez vezető úton szolgál. Úgy látjuk Őt, mint aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért”. (Mk 10,45) Ebből következik, hogy Jézus Krisztus egyháza szolgáló közösség. Ha különböző ajándékainkat az emberiség közös szolgálatára használjuk fel, akkor láthatóvá válik Krisztusban való egységünk.

            A második nap az Úrra való türelmes várakozásban mélyü­ltünk el, mert az Úrra való csendes várakozás átformál. Keresztelő Jánost is a Messiásra való várakozás és a Vele való találkozás átformálta. „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” (Mt 3,15) Ahhoz, hogy bármilyen változást elérjünk, állhatatos­ságra és türelemre van szükségünk. A fiatal feleség, amikor életfolyamata révén tudomásul veszi, hogy édesanyává lett, akkor csendben várakozik, készül arra a napra és órára, amikor karjaiban tarthatja azt, akit szíve alatt hordoz. Amikor bármiféle átala­kulásért könyörgünk Istenhez, az egyrészt hitünk cselekedete, másrészt Isten ígéreteiben való bizalom. Minden ökumenikus cselekedet időt, kölcsönös odafigyelést és közös tevékenységet igényel, hogy a Lélek munkájában együttműködjünk a keresztények egységéért.

            A harmadik nap arról elmélkedtünk, hogy Krisztus szenvedett értünk (1Pt 2,21), és a szenvedő Szolga átformál, amikor követjük. Aki utánam akar jönni, vegye fel mindennap a keresztjét. A keresztek jelen lesznek életünkben, de nem az a dolgunk, hogy hol lehet  még jobban könnyíteni rajta, hanem vállaljunk szolidaritást Veronika vagy Cirenei Simonként mindazokkal, akik szenvednek. Minél közelebb kerülünk Krisztus keresztjéhez, annál közelebb kerülünk egymáshoz.

            A negyedik nap szembesültünk a gonosz elleni küz­delemmel. Az Úr gonosz feletti győzelme átformál. Bízzatok, én legyőztem a világot, a halált, a bűnt, a gonoszt, mindazt ami Isten teremtett világát rombolja és távol tart minket egymástól. Jézusban mindannyian arra kaptunk meg­hívást, hogy az új életben osztozzunk, újult bizalommal küzd­jünk azzal szemben, ami rossz ebben a világban, és örüljünk annak, ami jó. Amíg megosztottak vagyunk, addig nem vagyunk elég erősek, hogy korunk gonosz erőit legyőzzük.

         Az ötödik nap megünnepeltük, hogy a feltámadott Úr békessége átformál. Jézus közéjük lépett és ezt mondta: Békesség néktek! (Jn 20,19) A Feltámadott a nagy Győztes, aki a halálon és a sötétség birodalmán aratott győzelmet. Ő egyesíti tanítványait, akiket megbénított a féle­lem. Id. Imets László művésznek egyik fametszete a Feltámadott. Az emberiség zártkörű rendszerét, születés-halált táguló spirálként ábrázolja, hasonlóan a fák évgyűrűjéhez, amelyet Jézus Krisztus föltámadásával széthasít és felragyogtatja azt, ami eddig nem volt látható, a föltámadást és az örök életet. Jézus az életnek, valamint Isten eljövendő Országáért való ten­ni akarásnak új távlatait nyitja meg előttünk. A Feltámadott Úr egyesít és megerősít minden hívőt. A Feltámadás általi átala­kulásunk ismertetőjele a békesség és az egység.

            A hatodik nap arra összpontosítottuk figyelmünket, hogy Isten állhatatos szeretete átformál. A húsvéti Misztérium felfedi Isten kitartó sze­retetét és a hit új útjára hív minket. Ez a hit legyőzi a félel­met és megnyitja szíveinket a Lélek hatalma előtt. Ez a győzelem, a mi hitünk (1Jn 5,4). Matematikai igazság: végtelen + 1, az eredmény végtelen. Vagyis Krisztussal mi abszolút többséget képviselünk. Az ilyen hit Krisztussal és egymással való barátságra hív.

            A hetedik nap a Jó Pásztort szemléltük, aki minket átformál és erősít. A Jó Pásztort követve arra hívattunk el, hogy erősítsük egymást az Úrban, támogassuk és erősítsük a gyengé­ket és az elesetteket. Legeltesd az én juhaimat (Jn 21,17). Egy Pásztor van és mi az ő nyája vagyunk.

         Ma, a nyolcadik nap – a Keresztények egységéért tartott imahét utolsó napján – Krisztus Uralmát ünnepeljük. Krisztus győzelme egyesít és képessé tesz minket, hogy reménységgel tekintsünk a jövőbe. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön kirá­lyi székemen. (Jel 3,21) Ez a győzelem legyőz mindent, ami megakadályozza, hogy Krisztussal és egymással az élet teljességének részesei lehessünk. Jól tudjuk, hogy a köztünk lévő egység mindenek­előtt Isten ajándéka lesz. Részesedés Krisztus dicsőséges győzel­mében, minden felett, ami elválaszt bennünket. Ezért – szerintem – fölösleges minden találgatás az egységről.

            Kedves Keresztény hívek!

            II. A latin figyelmeztetés szerint: Quidquid agis, prudenter agas et respice finem! vagyis Bármit cselekszel, tedd okosan és nézd meg, mi lesz a vége. Mi keresztények az emberiség és a teremtett világ végső célját Jézus Krisztusban szemléljük. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. A teremtés elsőszülöttje és a megdicsőülteké is. Általa van szabad útunk a Szentlélekben az Atyához. Végső célunk az örök élet, ami részesedés Jézus uralmában. Ez az egység és dicsőség Isten ajándéka.

            1. Olvasmányunk a Jelenések könyvéből van. Szent János ezt a parancsot kapta az Úrtól, hogy amit lát azt írja le és küldje el a hét egyháznak. A laodiceai egyház angyalának írd meg: „Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és térj meg! Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.” (3,19-22)  

            A kis-ázsiai hét egyház egy része a kívülről fenyegető üldözéssel küzdött, más részük pedig a belülről támadó és a keresztény közösséget szétzüllesztő tévtanítók és tévtanok ellen harcolt. Voltak hívek, akik a hitben közönyösökké váltak, voltak olyanok, akik látszatkeresztényekké lettek. A kis-ázsiai egyházközségeken keresztül a nekik szóló üzenet így minden kor keresztényeihez elér. Viszont a megdicsőült Krisztusnak vigasztalása, bátorítása, intelme nekünk is szól, akik hasonló kísértések és próbák előtt állunk. Ezekben a levelekben kiemelten szerepel életük átadása Krisztusnak, és Krisztus második eljövetelének a reménysége.

            Laodiceát a Kr.e. III. században II. Antiochus alapította, Kolosszé és Hieropolis között, s feleségéről, Laodike-ről nevezte el. Frigia tartomány gazdag városává nőtte ki magát az Efezusból Szíriába vezető birodalmi és kereskedelmi út mentén. Laodicea nevezetes volt bankjairól, aranyművességéről, orvosi iskolájáról, kollyrion nevű szemfestékéről és szikláiból előtörő meleg, kénes gyógyforrásairól. A keresztény hitet Frigia tartományban Szent Pál apostol második és harmadik útja során terjesztette. A kolosszei egyházat egy odavaló keresztény, Epafrász alapította, akit Szent Pál térített meg Efezusi tartózkodása idején. Innen terjedt át a hit Laodiceába is. A kezdeti szeretet gyors kibontakozást eredményezett. Az egyházközség az első század végén veszélybe került a közöny miatt. Gazdagnak tartja magát, rendezett és kiegyensúlyozott anyagi helyzete és körülményei miatt. A világ szerinti gazdagság, a bankváros aranya, jóléte ejtette csapdába. A jelenre irányul figyelmük és megfeledkeztek a végső célról! Ezért az Úr keményen figyelmezteti: mivel nem vagy se hideg, sem forró, hanem langyos, ezért kiköplek a számból.

            2. Minket is kísért a világ fogyasztói szemlélete, reklám áradatával elködösíti látóhatárunkat, feledteti a kitűzött célt. Háttérbe kerül Jézus ígérete: „a győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.”

            A 15. században a humanizmus és a reneszánsz pogány szemlélete túlságosan az evilági életet állította előtérbe és meggyengítette az egyház belső életerejét. A társadalmi viszonyok és az emberek között kiéleződő különbségek feszültséget szültek mindenfelé. A fejedelmek és tartomány urak önállósuló törekvése, az egymás iránt táplált gyanakvás, a török támadás veszélye, az evilági hatalom megtartása az egyházi és világi vezetők figyelmét a külső eseményekre terelték. A vallási élet elburjánzásai (hiszékenység, babonaság, csodavárás), valamint a járványok és háborúk  nyomán az emberek keresték az üdvösség bebiztosítását. Belső reformokra vágytak. Ellenben a 16. század egyháza nem tudta felmutatni Krisztus győzelmét, amely egyesít és képessé teszi az embereket, hogy reménységgel tekintsenek a jövőbe. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön kirá­lyi székemen. (Jel 3,21)

            A megoszlás súlyos következményekkel járt. Utólag mindezt talán könnyűnek tűnik elmondani, de nézzük a jelenünket. Mennyire vagyunk Krisztus-hívők? A végső célt szem előtt tartva cselekszünk-e?

            Ha csak az elmúlt két év magyar eseményeit tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar kormány a nemzet megújításáért nagy erőfeszítéseket tett. A keresztény értékrenden nyugvó alaptörvényt hozott, amely Isten áldását kéri preambulumában. A családot, amely egy férfi és egy nő életszövetsége, a társadalom alapjának nevezi; a megfogant életet szentnek mondja; a nagycsaládokat védi. Ezért a sötétség hatalma hónapok óta támadja a magyar kormányt. És január 18-án, Orbán miniszterelnök úr jó lelkiismerettel és prófétai lelkülettel hitet tett az EU Parlamentjében a keresztény értékekről és népünk álláspontjáról. Ő a világosságot tartotta a sötétség szónokai, a pénz imádói és a bűn pártolói elé. Közben mellettünk is felsorakoztak, akik az igaz értékeket vallják, a skótok, lengyelek, litvánok és mások. Az USA legnagyobb családpárti szervezetének, a Human Life International elnöke, Shenan J. Boquet atya is nyilatkozott. Szó szerint idézem: „Tudatni kívánjuk Magyarország népével, és különösen annak politikai vezetőivel, hogy világszerte sok amerikait és keresztényt tölt el lelkesedéssel bátor "húsvéti alkotmányuk", amely határozottan szembemegy az Európában uralkodó radikális világi életellenes és családellenes tendenciákkal… Felismerve azt, hogy azok a nemzetek, melyek magukévá tették az abortuszt és eltaszították a hagyományos családot, demográfiai zuhanórepülésben vannak, a magyarok más utat választottak: a jövőbe vetett remény útját.”

            Kedves Keresztény hívek!

            3. A sok támadás idején jól esik, ha valaki pártunkat fogja. Isten pártfogása ihlette Kölcsey Ferencet is 1823. január 22-én, hogy megírja nemzeti imánkat, Himnusz, a magyar nép zivataros századaiból. Amikor Erkel Ferenc 1844 tavaszán zenét is szerzett hozzá, azóta bárhol éljenek is magyarok a nagyvilágban, Isten pártfogását kérjük. A legnagyobb bizalommal tölt el Krisztus Urunk ígérete: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) Mi Őbenne bízunk, aki meghódította a pénz, a bankok, az élvezet és a hatalom világát, s minden népet, amikor Lévi, Zakeus, a szamariai asszony, Nikodémus, Arimateai József és Kornéliusz százados, Szent Istvánnal magyar népünk is csatlakozott hozzá.

            1923-ban a világ nagy pénzügyi szakemberei konferenciát rendeztek Chicagoban, ahol megjelent hat, nagynevű amerikai vállalat elnöke és Jesse Livermore, a Wall Street akkori leghíresebb spekulánsa is. Mindannyian gazdagok, sikeresek és befolyásosak. 25 éven belül azonban ez a hét férfi rádöbbent arra, hogy a világ, amiben éltek, és a mód, ahogyan éltek, nem tudott számukra az "igazi élethez" eleget adni. Egyikük börtönbe került, másikuk megtébolyult. További kettő hajléktalanként halt meg, a maradék három pedig öngyilkos lett. Mindannyian mesteri fokon művelték a pénzszerzést, de egyikük sem tanulta meg, hogy hogyan kell az életet igazán megélni. Látjátok, ők nem találták meg azt, ami valóban értékes és fontos az életben. Miért? Mert olyan úton indultak el, amely az élettel, munkával, erkölccsel és jövővel kapcsolatban eltér a kereszténység útjától.

            Éppen ezért a válsággal küzdő világ közepette is emeljük tekintetünket és szívünket Krisztusra, aki áthatolt az egeken és ott ül az Atya jobbján. Aki azt mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” (Mt 16,24-27)

            És mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? Más szóval: Lelked értékével mi egyenértékű? Elmehetsz a föld végső határáig és semmit sem találsz ami a lelkeddel egyenértékű. Egy filmcsillag vagy sportember hírneve, egy diktátor hatalma, az IMF gazdagsága sem képes megváltani senkinek a lelkét. Isten számára is sokkal nehezebb egy lelket a pokoltól megváltani, mint az egész világot megteremteni. Mégis Isten, aki a végső időben Fia által szólt hozzánk, megváltott bennünket, és keresztáldozatával átváltoztatta az akadályokat eszközökké, hogy nagyokká és jobbakká tegyen bennünket.

            E templom igeasztalán két edényben színes virágok vannak. Éjjel mégis ezek a virágok feketének látszanak, ha egyáltalán látszanak. Nem a virágok hibája ez, hanem a fény hiánya. Ha pedig fénybe kerülnek, akkor a maguk szépségében és pompájában tündökölnek. A Krisztus-hívő útját a Kálvária hegyéről sugárzó fény, a Krisztus-hit ragyogja be. Igaz, hogy egy út sem olyan nehéz, mint amelyik a Kálváriára vezet, de nincs egy út sem, amely ilyen jótékony lenne.

            4. Az Imahét nyolcadik napján az Úr kopogtat mindnyájunk ajtaján: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” Egyik festő ecsetjével örökítette meg Jézus üzenetét. Bizonyára láttuk már a képet, ahol Jézus az ajtó előtt áll, kopog és vár. Az ajtón azonban nincs kilincs. Ez jelzi az ember belső szabadságát, és Krisztus tapintatát. Krisztus nem kényszerít, csak kopogtat lelkünk ajtaján, viszont jelzésére nekünk kell szabadon, önként és szeretettel válaszolnunk, még pedig ajtónyitással. Azok, akik Krisztust befogadják, meghívást kapnak arra, hogy Vele együtt az örök élet részesei legyenek. Ő pedig megosztja minden emberrel uralmát és dicsőségét. A királyi székre való befogadás ígérete előzőleg a Tizenkettő felé hangzott el, itt azonban kiterjesztést nyer mindenkire, aki győzedelmes hittel él.

            5. Az evangéliumi igénk világos: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki kevésbé szereti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” (Jn 12,24-25)

            A keresztények tisztában vannak azzal, hogy a köztük lehet­séges egység, még ha emberi erőfeszítést is igényel, mégiscsak Isten ajándéka. Amikor az egységért imádkozunk, akkor Krisztus szavára vetjük ki a hálót. Ez részesedés Krisztusnak a bűn, a halál és a gonosz felett aratott győzelmében, amelyek a megosztottság okozói. Krisztus győzelmében való részvételünk a mennyben teljesedik ki igazán. Az Örömhírről való közös tanúságtéte­lünkben mutassuk meg a világnak azt az Istent, aki nem korlátoz és nem győz le minket, hanem magához emel. Hitelesen kell elmondanunk kortársainknak, hogy Krisztus győzelme úrrá lesz mindenen, ami bennünket az élet teljességétől, Tőle és egymástól elválaszt.

            Tudjuk, hogy a Krisztus-hívők egysége Isten ajándéka lesz. Ezért az egységért minden kereszténynek dolgoznia kell: az imádsággal, szolidaritással, karitásszal, kötelességünk Istennek tetsző végzésével. Senki sem tud mindent megtenni, de minden keresztény hozzáadhat egy cseppet. Nagy a kicsiségek értéke. Kicsi esőcseppekből mérhetetlen áradás keletkezhet. Még a vízözön is az első cseppel kezdődött. Ezt az első cseppet naponta tegyük az Úr oltárára.

            Könyörögjünk: Mindenható Isten, mindenek Ura! Taníts minket dicsőséged titkán elmélkedni. Áldj meg bennünket, hogy alázattal fogadjuk ajándékaidat és tiszteljük minden ember méltóságát. Szentlelked erősítsen meg az előttünk álló lelki harcokban, hogy egyesülve Krisztusban, vele együtt uralkodhassunk dicsőségben. Add meg nekünk ezt Általa, aki megalázta magát és felmagasztaltatott, aki Veled és a Szentlélekkel él örökkön örökké. Ámen.

***

 Elhangzott a csíkszeredai Református templomban, 2012. január 22-én.

Ninive vagy Strasbourg?

      Nem mindennap csöppen az ember egy világvárosba úgy, hogy ott mindenkihez beszéljen. Hogyan is tudna valaki szólni ott, ahol őt nem ismerik, ahol azt sem tudják róla, hogy kicsoda és miért érkezett. Semmilyen diplomáciai előkészület és bejelentés nélkül megjelenő ne várjon hivatalos fogadtatást, s ne várja üzenetének elmondásához lehetőségek és kellékek kínálatát. Sőt, ne számítson segítségre akkor és ott, ahol erkölcsi szózatával a lakosság életét akarja ostorozni, és értéktelen életük kiigazítására csak 40 napos határidőt hagy.
       Manapság, ha valaki így állítana be Strasbourgba vagy Brüsszelbe, hamar a pszichiátrián kötne ki, mielőtt bármit is tudna mondani. Pedig szórakoztató és tanító történetünk ehhez hasonló helyzetről szól.
A Tigris folyó bal partján fekvő nagyvárosba, pontosabban az Asszír Birodalom fővárosába, Ninivébe (Kr.e. 612-ben elesett, ma romváros Moszul mellett, Irak északi részén) érkezett egy engedetlen, hánya-vetett, Jónás nevű ember. Őt az Úr szólította meg és küldte Ninivébe, hogy hirdesse neki Isten szavát: Gonoszságtok színem elé jutott! (Jón 3,1-5. 10) Jónás el is indult, de azért, hogy meneküljön az Úr színe elől. Aztán hirtelen vihar támadt, majd babonás sorshúzás, tengerbe dobás következett. Az óriás hal elnyeli és három nap és három éjjel a halgyomrában kuksol, végül is kiöklendezi a partra.
       Ezután hívatlan-kelletlen rója Ninive főútját és hirdeti: „Még negyven nap és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek az Isten szavának és bűnbánatot tartottak. Az irgalmas Isten megkönyörült a nagyvároson, aki irgalmas még lázadó prófétájával szemben is.
       Magyarország új kormánya már két éve az ország megújításán, az alaptörvények kidolgozásán fáradozik. Alkotmányában olyan alapvető emberi értékeket tett be, melyeket ma sokan lerombolni szeretnének. Isten nevével kezdődik, amely azt állítja, hogy a magzat életét védelem illeti meg a fogantatástól kezdve; hogy Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között létrejött életszövetséget. Hittel kijelenti, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja, és hogy az adó mértékét a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani. Ezért a sötétség hatalma hónapok óta támadja Magyarország kormányát.
      F. év január 18-án, szerdán Orbán miniszterelnök úr az EU Parlamentjében jó lelkiismerettel és prófétai lelkülettel beszélt a keresztény értékekről és népünk álláspontjáról. Ő a világosságot tartotta a sötétség szószólói, a pénz imádói és a bűn pártolói elé. Mi magyarok, bárhol is éljünk a világban, éljünk, beszéljünk és cselekedjünk,úgy, hogy az előbbre vigyen az egység és az örök üdvösség útján (1Kor 7,29-31). Ehhez Jézusban megkaptuk az Atya teljes üzenetét, irgalmát és egész kegyelmét (Mk 1, 14-20). 

      Ő hív mindnyájunkat, ahogy apostolait is hívta, hogy legyünk a Világosság fiai, egy igazabb, emberibb világ építői. 

„Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy ...” (Jn 1,12).

           

Szent Pahómiosz

       Pahómiosz 286-ban született a Nílus kataraktái és Esnet város közelében. Itt nőtt fel, amikor Kelet császára, Maxentius erőszakkal újoncoztatott. A besoroltak közé került Pahómiosz is, akit társaival együtt tutajokon az Esnet mellett létesített internálótáborba szállítottak fegyveres őrizet mellett, de ellátmány nélkül. A kétségbeesett fiatalokat „jószívű jámbor emberek” keresték fel, s látták el őket minden szükségessel, étellel és vigasztalással. Ez volt első találkozása a keresztényekkel.  Ekkor határozta el, hogy ő is keresztény lesz, ha Krisztus megóvja.
       A harcokba be sem vetették, mert Maxentius 312. október 28-án vereséget szenvedett. Egy év múlva visszatérhetett szülőföldjére. Felső-Théba Khenoboszkion nevű városában oktatták szentéletű férfiak a kereszténységre. Keresztsége után a közeli sivatag vénjéhez, Palamon remetéhez ment, hogy a lelkiélet útján előrehaladjon, az idős remete tapasztalataira szert tegyen. Úgy látszik, ő maga is született pedagógus volt és lángelméjű organizátor. Tíz év után belső indíttatásra, amit szerzett, szervezett formában akarta tovább adni, ezért a Nílus-ágaktól körülvett kopár és hatalmas Tabennézosz homokszigetén alapított kolostorrendszert.
       A szorosan egymás mellé épített celláik mellett helyezkedett el a nagy refektórium, a betegszoba, a közös munkatermek, a közös imádság terme, novícius-szobák, irodahelyiségek s később a templom. Mindez nemcsak fallal körülzárt egység, hanem egység mint szervezet, ahol mindenkinek meg van a maga határozott feladata, időbeosztása, az életet megszabó napirend, amelyhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Hamarosan a település független kolostorvárossá nőtte ki magát, több mint kétezer lakóval.
       Egyiptom keresztényeit vonzotta a hívek részére alakult életközösség. Ennek hatására számtalan új életközösség alakult, ami a hatóságokat is nyugtalanította, mint valami megdöbbentő új hatalom. Pahómiosz vigyázott arra, hogy a szentségekben való részesedés, s a szentmisénken való részvételen kívül alárendeltje legyen a papságnak. A remeteszervezetet nem kívánta a hierarchiának jobban alárendelni, mint ami a világi hívőket kötelezi.
       Nővérének segítségével és vezetése alatt megszervezte a női testvérágazatot. Amikor a pestis 348-ban végig söpört egész Afrikán, Egyiptomon és Keleten, amely a kolostorokat többszörösen megtizedelte, Pahómiosz is megkapta a betegséget és meghalt. Ekkor kilenc férfi és két női kolostora volt. A püspökök közül Szent Athanáz rendületlenül becsülte Pahómioszt, leginkább ő látta meg alapításának jelentőségét, s még inkább azt, hogy mi lehet belőle. Élete végéig törődött velük és szentelt először egyes apátokat és rendtagokat püspökké. Szent Pahómiosz emléknapját az Egyház január 15-én tartja.

Boldog Özséb

Pálosvörösmarti templom, mennyezeti freskó.

      Boldog Özséb (k. 1200 – 1270. január 20.) nemesi származású esztergomi kanonok, a kánonjog tudósa. Már a tatárjárás előtt kapcsolatba került a Pilisben élő remetékkel, de csak 1246-ban hagyta el városát, hogy két társával együtt remeteéletet folytasson. Barlangja elé letűzte a szent Keresztet. A Keresztben az üdvösség, ez volt életelve. Isteni látomás figyelmeztette, hogy gyűjtse össze a szétszórtan élő remetéket.

       Özséb felkereste a Pécs környéki, a bakonyi, a pilisi, a mátrai rengetegben élő remetéket, és megszerezte a többi remete közösség támogatását is. Buzgósága mellett meg volt a kellő tudása, hogy társait együttlakó társasággá szervezze, szerzetbe egyesítse. Pilisen káptalant tartottak, ahol a remeték tekintettel Özséb korábbi tapasztalatára, rendfőnökükké választották. Ilyen értelemben a pálos rend alapítójának tekintjük. Kicsi vagyonából hat remetével a „hármas barlang” mellett, Klastrompusztán felépítette Sancta Crux–Keresztúr monostort és 1250-ben a kicsi templomot. Ez lett a pálos rend bölcsője. A regulát, amit Bertalan pécsi püspök adott a közös életre vonatkozóan, továbbá a mindennapi munkát és az alázatos magatartást komolyan vette. Isten segedelmével és kétkezi munkával tartották el magukat. 

      Az 1256. évi esztergomi zsinaton Özséb, mint „első remete Szent Pál rendjének prior provincialis”-a vett részt. Első teendőjének tartotta rendje megerősítése végett IV. Orbán pápához fordulni. Keresztúrról, ahol káptalanjaikat tartották, az oklevelekben keresztúri remete barátoknak, máskor ágostonos barátoknak is nevezték őket. Özséb élete végéig tanította, vezette közösségben élő remete társait. Segítette a kánonok és a szentatyák határozatainak megtartásában. Gyorsan terjedtek. 1308-ban megkapták a pápai elismerést.

      A királyoktól és főuraktól kapott területeken az imádságnak kápolnát, kolostort építettek. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházában több mint 3000 remete élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

Klastrompuszta emlékhely.

Remete Szent Pál

Remete Szent Pált ábrázoló zárókő.

Jézus Krisztus a tökéletesség elérésének egyik feltételét a vagyonról való lemondásban jelölte meg: „Add el, amid csak van, árát oszd ki a szegényeknek” (Lk 18,22).

Remete Szent Pál ábrázolás
a Pálosok Pécsi Lyceum templomában.

A 2. század közepén a világot elhagyva, az anyagiaktól függetlenné válva, a pusztaságba vetette magát az egyiptomi remeték ősképe, thébai Szent Pál (228–343). A tizenhat évesen árván maradt és nagy vagyonnal rendelkező Pál, a Decius-féle üldözés idején az őt feljelenteni akaró sógora elöl a sivatagba menekült, ugyanakkor belemenekült az életszentségbe is. Itt elhagyott barlangrendszert talált. Nemcsak rozsdás szerszámokra lelt, hanem forrásra is. Élő ételt a sziklák között nőtt pálmafa adott. Imádságai és elmélkedései között zavartalanul lehetett egyedül Istennel, akár csak munka közben.

Kilenc évtized szállt el felette. Közben kiszáradt a pálmafa is, s azután egy holló hozott neki mindennap kenyeret. A külső magánytól körülvéve, nekivágott a belső magány ismeretlen tájainak és felfedezte a már szavak nélkül elmélkedő imádságot, és az Istenbe való félelmetes és édes elmerülést. Akadt egy-két társa, akiknek átadta a lelki életben megtapasztaltakat.
        Élete végén isteni indíttatásra maga Remete Szent Antal kereste fel. Így lett Isten gondviselésének és Pál életszentségének tanúja. A találkozáskor kölcsönösen dicsérik Istent, elmondják egymásnak életüket. Közben a holló kettőjüknek hoz kenyeret a csőrében.
Pált nem érte váratlanul a halál, előre megérezte azt. A hazatérő Antalnak útközben látomása van, hogy Pál testvér a mennybe költözött. Ekkor visszatért, hogy megadja a végtisztességet. A pusztából odarohant oroszlánpár segített sírt kaparni a homokban.

A csíksomlyói Salvator kápolna kazettás mennyezete.

 Remete Szent Pál életrajzát Szent Jeromos örökítette meg, forrásául a szíriai sivatagban élő remeték beszámolói szolgáltak. Ikonográfiában a késő középkorban kezdték ábrázolni, általában Szent Antal remetével együtt, leginkább a pálosok templomaiban: a két öreg ülve vagy állva beszélget Pál barlangjában, melyben forrás és pálmafa van, és egy holló hoz nekik kenyeret.
            Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált testét pedig 1169-ben Konstantinápolyba szállították. A szent ereklyéje 1240-ben Velencébe került. Nagy Lajos király békeszerződése értelmében 1381. október 4. éjszaka Velencéből átszállítják Remete Szent Pál testét Budára. Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én. A pálosok Szent Pál ereklyéjét, a mohácsi vész idején a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan 1527-ben Trencsén várába, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett. Tisztelete Európában Magyarországról terjedt el. Az egyetlen magyar alapítású magyar szerzetes rend égi pártfogójává Boldog Özséb tette meg. S magukat „Első Remete Szent Pál testvéreinek” nevezték.

Salvator kápolna, 2. kazetta.

Remete Szent Pál alakja fennmaradt az 1525-ben készült nagydisznódi oltár egyik táblaképén. Csíksomlyón a Salvator kápolnában  külön oltára volt, ahonnan képe 1990-ben eltűnt. A két szent találkozásának jelenetét viszont a kápolna mennyezetének 2. kazettája őrzi. 

Íme az Isten Báránya!

            Galícia kormányzóját, Potocki Kázmér András (Krakkó, 1861) grófot 1908. április 12-én megölte  Sicinski Miroslav rutén diák. A grófnét lelkileg összetörte a gaztett. Bár jó katolikus volt, mégis a bosszú gondolata foglalkoztatta, hogy boldogságának gyilkosa halállal bűnhődjék. Idővel lecsillapult, s úgy érezte, hogy a Megfeszített hívének kötelessége a bűnbánó gyilkosnak megbocsátani, mert csak így léphet az oltárhoz. Nehéz küzdelmet vívott. Sokat imádkozott  Lemberg templomaiban. Aztán hazament és kegyelmi kérvényt írt a császárnak a gyilkos megmentésére. Amikor a kérvény aláírására került a sor, keze reszketett. Megállott. Felfohászkodott: Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk! Keresztet vetett és aláírta. Megmentette annak életét, aki kioltotta az ő földi boldogságát. Ilyen erős a krisztusi szeretet.

            Az evangéliumban képet kapunk arról, hogy az első tanítványok milyen hatás alatt szegődtek Jézushoz, az Isten Fiához. Keresztelő János megkapta az égi jelet, látta, hogy megnyílik az ég és a Lélek, mint egy galamb leszáll Jézusra és az Atya tanúságát hallotta: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Másnap mihelyt meglátta Jézust így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! (Jn 1,35-42) Ettől kezdve e kijelentés az Egyház szókincsében közkedvelt lett, s minden szentmisében és litániában újra és újra felhangzik. Találóan foglalja össze ez a kép a mi Urunk karakterét: tisztaságát, kegyességét, szelídségét és kereszthalálát.

            Azt is bizonyítja e kép, hogy az előhírnök milyen mélyrehatóan ismerte fel az Úrban a világ Üdvözítőjét, a húsvéti bárányt. Íme az Isten Báránya, milyen feltűnés nélkül, hallgatva vonul a Jordán partján. Erre János két tanítványa követni kezdte. Ő pedig megkérdezte: Mit kívántok? Azok ezt felelték: Mester, hol laksz? – Jöjjetek, nézzétek meg! - mondta nekik. És három évi hosszú előkészület után ők is felismerték Jézus istenemberi mivoltát. Benne megtalálták boldogságukat.

            Íme az Isten Báránya! – visszhangzik templomainkban és vágyakozó szívvel jönnek a keresztények milliói, kicsik és nagyok az oltárhoz, akik az ő követőinek vallják magukat, mert Benne megtalálják lelkük békéjét, üdvösségét.

            Íme az Isten Báránya! -  kijelentés segítsen annak felismerésében, hogy Jézus választottja vagy, akitől önkéntes szolgálatot vár, mint Sámueltől (1Sám 3,3b-10.19). Ki tudod-e mondani: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád.” Te is a Szentlélek temploma vagy, s így minden tetteddel dicsőítheted Istent (1Kor 6,13c-15a. 17-20). Népünk megjobbításáért mondjuk: Uram, Téged követünk, Veled tűrünk, Veled szenvedünk, Veled meghalunk és Veled feltámadunk!

            “Megtaláltuk a Messiást, és elvitte Jézushoz.” Jn 1,41.

Törekedjünk az igazságosságra és a békére

       Isten kegyelméből Urunk születésének 2012. évébe léptünk. Az esztendő olyan mérhető időkeret, melyben lelki, szellemi és fizikai munkával törekszünk a teljesebb életre. Az újév első napján Isten áldását kérjük életünkre, akár a házszenteléssel, mert tudjuk, hogy hiábavaló az ember fáradozása, ha nincs rajta Isten áldása. 

      A mindennapi munka és megszentelődés mellett majd az ősz folyamán polgári jogainkkal is kell éljünk. Választások lesznek, ami sorsdöntő alkalom úgy az ország életére, mint nemzeti közösségünkre nézve. Amint készülni szokás minden fontos eseményre, úgy a választásokra is már jó előre készülni kell. A keresztény ember erre imádsággal, az egység ápolásával, a közösség szolgálatával, kellő tájékozódással és tanulással készül. Lehetne azt is mondani, hogy a járt utat a járatlannal el ne cseréld. Inkább ízelítőnek álljon itt a kétésfélezer éve élt görög bölcs, Ezópus, A farkasok és a bárányok meséje. „A farkasok fenték a fogukat egy juhnyájra, de nem tudták hatalmukba keríteni őket, mert a kutyák őrködtek fölöttük. Ezért elhatározták, hogy csellel érik el céljukat. El is küldték követeiket, és kérték a juhokat, hogy adják ki nekik a kutyákat. Azzal érveltek, hogy azok az okai az ellenséges viszonynak, és ha kezükbe adják őket, azután már béke lesz a két fél között. A juhok nem látták előre a jövőt, és kiadták a kutyákat. A farkasok pedig, miután azok már hatalmukban voltak, a védtelenül maradt nyájat könnyűszerrel elpusztították. Ugyanígy azok a városok, amelyek vezetőiket könnyen elárulják, maguk is könnyen az ellenség kezébe kerülnek.” Eddig a tanítómese. Jövőnk szempontjából nagyon fontos, hogy legyen arányos képviseletünk a törvényhozásban, s társadalmunk az igazságosságra és a békére épüljön. Ezért így szól hozzánk Szentatyánk: „A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére – üzenetem szól a szülőkhöz, a családokhoz, továbbá a nevelés és képzés folyamatának minden szereplőjéhez és minden vezetőhöz is, akik a vallási, a társadalmi, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a kommunikáció területén tevékenykednek. Figyelemmel kísérni, meghallgatni és kellően értékelni a fiatalok világát nem csupán lehetősége, hanem elsőrendű kötelessége is a társadalom egészének ahhoz, hogy valóban az igazságosság és a béke jövőjét építhessük. Tovább kell adni a fiataloknak az élet pozitív értékének megbecsülését, hogy megszülethessen bennük a vágy, hogy életüket a Jó szolgálatára szenteljék. Ez olyan feladat, amely személyes kötelessége mindnyájunknak.” ...

      Folytatása olvasható a Krisztus Világa c. folyóirat januári számában.

Az Úr megjelenése

      A mohácsi vészt követő áldatlan időben, 1539-ben Szapolyai János magyar király házasságot kötött Jagelló Izabellával, akitől egy év múlva fia született, István János Zsigmond néven. A királynak viszont nem maradt ideje fia nevelésére, mert két hétre rá meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a két évvel korábban Ferdinánddal kötött váradi béke passzusát, hanem fiát, István János Zsigmondot juttatja a trónra. A halálos beteg király ezzel a cselekedetével egy megállíthatatlan folyamatot indított el, ami végzetes lett az országra nézve. Emiatt kirobbant újabb háború során 1541-ben a Habsburg csapatok el akarták foglalni Budát. A Szapolyai-párti magyarok azonban szétverték a betolakodókat. A török szultán is elindította csapatait, azzal a céllal, hogy a Habsburg csapatokkal szálljon szembe. Habsburg csapatok ugyan nem voltak jelen, amire a törökök Buda várához érkeztek, de ennek ellenére lesátoroztak Óbudán. Szulejmán szultán augusztus 28-án Ali agával, a csausz-basival ajándékok kíséretében üdvözletét küldte Izabellának és János Zsigmond királynak. Mivel az iszlám vallás tiltja, hogy idegen nő hajlékába lépjen, ezért másnap – a  mohácsi vész 15. évfordulóján – a szultán sátrában szeretné üdvözölni a csecsemő királyt, az ország főúraival együtt, hogy bemutassa a magával hozott Szelim és Bajezid szultánfinak, és tárgyalásokat folytasson az ország sorsáról. Amíg a szultán fogadta a küldöttséget, azalatt a török sereg csellel elfoglalta Budát. Ez a gondolatlan megjelenés másfél századra megpecsételte Magyarország romlását.

      A babiloni fogság idején az ószövetségi nép számtalan jelben kívánta látni Jákob Istenének arcát. A romokban heverő Jeruzsálem felett annak dicsőséges helyreállításáról jövendöl Izajás próféta: az Úr dicsősége felragyogott fölötted (Iz 60, 1-6). Isten segítségének közeledését szívesen érzékelteti a világossággal, amelyet Isten dicsősége áraszt. A dicsőség (kabod) Isten jelenléte. Ez először megnyilvánul a fogságból való hazatérésben, utána Isten nagy tettében, mikor a népeket összegyűjti a Messiás országába.

      Krisztusban ragyogott fel Isten dicsősége minden nép számára és vonzza őket Egyházába, amelynek küldetése a világ végéig tart. Ehhez a nagy vonzáshoz, misszióhoz a napkeleti bölcsek látogatása adja a bevezetést. Keletről jöttek imádni a Messiás királyt (Mt 2, 1- 12). A hit zarándok útján érkezők arra tanítanak minket, hogy „nem a kereszténységet kell az emberekhez alkalmazni, hanem az embereket kell alkalmassá tenni Krisztusra” (H. de Lubac). Nem alkalmazkodni kell a körülményekhez, hanem a körülményekben Isten kinyilatkoztatásához kell igazodni. S mielőtt a nagy katasztrófa ránk szakadna, azelőtt ébredjünk prófétai küldetésünk tudatára. A kegyelem ingyenes, és másokért részesültünk benne (Ef 3, 2-3a. 5-6). Krisztus velünk maradt az Eucharisztiában. Ő az én reménységem csillaga!

„Láttuk napkeleten csillagát...” Mt 2,2.

1567. május 17-én a Hargita tetői csata

/Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténe, Csíkszereda 2010. 146-152./

Az időrendi felsorolásban utoljára hagytam azt a döntő fontosságú forrást, egy tiltakozó levelet, amelyet 1735-ben a Csíki főesperesség papsága címzett az erdélyi püspöknek, a püspök tanácsadó testületének, a káptalan tagjainak. A Csíki papság tiltakozó levelére 1882-ben történt hivatkozás, mégpedig az Erdélyi Püspökség Sematizmusában.[1] Szentegyházasoláhfalu múltjának ismertetésénél hivatkoznak a csíki klérus levelére. 1986-ban tanulmányoztam e Sematizmust, de a tiltakozó levél felkutatására akkoriban nem kerülhetett sor. Különös, hogy sem akkor, sem utána, sem a szerkesztő, sem az olvasók nem figyeltek fel e levélre. Egyszerűen csak azért, mert a somlyói pünkösdi búcsú eredetét akkoriban senki sem kérdőjelezte meg. Az utóbbi három évben a búcsú eredetének kutatása kapcsán jutott eszembe, vajon mit is tartalmazhat a Csíki papság tiltakozó levele. A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban, miután azt szakszerűen átrendezték, többször is megfordultam, és többek közt a csíki papság nevezetes tiltakozó levelét is kerestem. Végül 2010. április 12-én rátaláltam, ami reveláció volt számomra. A levél egy részét már májusban publikáltam.[2]  

   A szóban forgó levél megírásának hátterében az állt, hogy báró Sorger Gergely erdélyi püspök megbízottja, Kastal János általános helynök 1735 októberében vizitációt és kongregációt tartott a Csíki főesperességben, ahol szó volt a főesperesi kerület átszervezéséről is. Annak idején Báthori Endre bíboros 1591. januári rendelkezése alapján és Róma jóváhagyásával, Csík 1592-től önálló főesperesség lett. Báthori bíboros első főesperessé Gálffi Pál csíkkozmási plébánost nevezte ki.[3] A Csíki főesperesség azóta magában foglalta Csík, Gyergyó, Kászon valamint Szentegyházasoláhfalu plébániáit.

   1735-ben Szentegyházas- és Kápolnásfalu népe még egy plébániát alkotott, és akkor arra kérik az egyházmegyei hatóságot, hogy csatolják őket az Udvarhelyi főesperességhez. Azzal indokolják kérésüket, hogy nagyon szegények, még kenyérre is alig jut. Nehéz nekik közügyekben Udvarhelyre, egyházi ügyekben Csíkba járni. Ők ezzel a csíkiakat nem akarják megsérteni, mert annak idején ők védték meg hitükben, továbbra is tartani akarják velük a kapcsolatot.^[4]

Az egyházmegyei hatóság Szentegyházas- és Kápolnásfalu kérésének engedett, amire a Csíki főesperesség papjai tiltakozó levéllel fordultak a főpásztorhoz, és kérték, hogy az említett két Oláhfalu tartozzon továbbra is Csíkhoz.

Álljon itt a Csíki papság levele, teljes, betűhű átírásban:

“Excellentissime Illustrissime Reverendissime Domine Domine Praesul: ac Reverendissimi Domini Domini Venerabili Capituli Alba Carolinensis Consistoriales Domini Domini nobis Colendissimi.

Relatum extitit Clero Csikiensi Parochianos Oláhfalvenses per instantius apud Reverendissimum Dominum Joannem Kastal Generalium Visitationem a Sacra Sede Csikiensi omnimodum separationem et Udvarhelyiensi Sacra Sedi incorporationem intentasse, Responsumque ipsis Dilatum fuissem D. Vener. Capitulum, ut igitur similibus et hujusce modi alienis postulatis in tempore obveniendo praediceret Clerus Csikiensis Solemni promissa protestatione absolute contradictis Sequentabus adnexis rationibus.

 1-mo Cum a memoria hominum, ex a Duobus fine  Saeculis ad usque hoc Tempus, Sacra Sedes Csikiensis Oláhfalvensem Parochiam in gremio Suo fovendo Tractu Temporis firmiter Praescriptum habuerit: Nemo inscris: Multo Minus non admonitis nobis id attentare potuisset.

2-do Cum Piem Memoriae Majores Nostri ex Praedecesores olim ex Directione Venerabile Cleri: Totam Oláhfalviensem Parochiam Contra Haeretius in Transsilvania Ecclesiam Xti Dalaniantes, Proprio Sanguine et armis Cruentatis Defensum reddiderint, ab hisce Olafalviensium et Nostri praedecessores voluerunt ut tanti beneficiis iugens Memoria Perennaliter, et Posteris quoque fidem zelandi stimulo foret/:uti Traditiones et anales testantur:/ Totam Parochiam Olafalvensem, licet in politicis exceptum:/ in negotio spirituali a Sacra Sede Csikiensi dependere, abea dirigi et illi inviolabiliter incorporatum et ad perpetum manere, nisi Oláhfalvenses armis Csikiensium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam pestifera hic haeresis infecti manerent, qua de causa si unquis antiquitates: et Dominiorum heroica acta praetio habenda fuere: hoc in passu nec Csikiensium Orthodoxam Fidem Contestantiam Zelus obliterandus erit, seperationi proinde illius  Solemniter Contradicimus, de qua nullus a memoria Hominum adhoc usque tempus sobrius somniare potuit, Protestamurque ne sit nobis serum in hujusce modi opinionis authorem etiam impetus iuris tendere De reliquis Paternis affectibus nos recomendantes Perseverantes manemus ejusdem

Exllimi Illusmii, Rdissimi Dni Dni ac Reverendissimorum Dominum Dominum Constitorialium.

Humillimi Capellani

Clerus Csikiensis”^[5]

Magyar fordításban^[6]

            „Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úr, Püspök Úr, és Főtisztelendő Urak, a Károlyfehérvári Tiszteletreméltó Káptalan Tanácsos Urai, számunkra Legtiszteletreméltóbb Urak.

            A Csíki papságnak jelentetett, hogy Főtisztelendő Kastal János általános vizitátor úrnál sürgető fellépéssel megkísérelték az Oláhfalui plébánia híveit a Csíki szentszéktől mindenképpen elválasztani és az Udvarhelyi szentszékbe bekebelezni. És válasz is hozatott a Tiszteletreméltó Káptalan Uraitól, hogy tehát hasonló és ilyen módon idegen követelésekkel előjövő időben a Csíki klérus nyilvánosan kinyilvánította ünnepélyes reményteljes tiltakozását, (aminek) a következő mellékelt indokok feltétlenül ellentmondanak.

            Először. Mivel emberemlékezet óta, két évszázad vége óta a mai időig, a Csíki Szentszék az oláhfalui Plébániát az idők folyamán kebelében erőteljesen beírva ápolandó tartotta. Senki írásban, még kevésbé a mi figyelmeztetésünk nélkül, kitámadni nem tudhatta.

            Másodszor. Mivel boldog emlékű Őseink a Tiszteletreméltó Klérus Vezetőségében egykor Elődeink az egész oláhfalui plébániát a Krisztus Egyházát Erdélyben szétmarcangoló eretnekekkel szemben saját vérükkel és véres fegyverekkel megvédték, megtartották. Ezért az oláhfaluiak és a Mi elődeink akarták, hogy az ekkora jótéteményekhez fűződő emlékezet örökké fennmaradjon és az utódok hitét is buzgólkodva fokozza. Ahogy ezt a hagyományok és az évkönyvek tanúsítják, az egész oláhfalui plébánia, jóllehet a polgári közigazgatásban kivétel volt, a lelki ügykezelésben a Csíki Szentszéktől függött, az kormányozta, és sértetlenül abba volt bekebelezve és örökké ott maradt. Ha az oláhfaluiakat a Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen szétmarcangoló vészthozó eretnekség fertőzésben tartaná őket. Minekokán ha valakik a régi dolgokat és az Urak hősi tetteit nagyra becsülik, ez esetben sem a Csíkiak buzgósága az igaz hit állhatatossága mellett nem merül feledésbe, következetesképpen annak elcsatolásának ünnepélyesen ellentmondunk. Erről emberemlékezet óta mind a mai napig józanul senki sem álmodhatott. Tiltakozunk tehát, hogy később ezenmód véleményünk szerzője ellen ne nyújthassanak be jogi támadást. Egyébként Atyai érzelmeiknek kitartóan önmagunkat ajánlva maradunk ugyanazon

            Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úrnak, és Főtisztelendő Urak, Szentszéki Tanácsos Urak Legalázatosabb Káplánjai

            A Csíki Papság.”

A szentegyházasoláhfalviak kérő, de tiszteletteljes levele, valamint a csíki papság levele önmagukért, de a múlt igazságáról beszélnek. Ez a levél a hargitai csatára vonatkozó minden eddig ismert forrást megerősít, és a felmerült kételyeket eloszlatja azokban, akikben a történelemi igazság iránt meg van még a jó érzék. Volt tehát hitvédelmi harc, ahol a csíkiak miközben hitükért saját vérüket ontották, ugyanakkor véres fegyvereikkel hitüket és életüket védték.

E levélről nem tudó, nem katolikus vallású, de a szóban forgó történelmi kort nagyon jól ismerő, tiszteletreméltó Egyed Ákos történész írta: „Ismeretes, hogy János Zsigmond maga is terjesztőjévé vált az új hitnek, s haddal indult Csíkszék megtérítésére, de az ellenállás miatt kénytelen volt visszafordulni. Így maradt meg Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék megszakítás nélkül a római katolikus hit mellett. A csíksomlyói búcsú ennek az eseménynek a következtében alakult ki.”[7]

Szentegyházasfalu egyházi beosztás szerint nem maradt Csík kebelén, már 1736-tól az Udvarhelyi főesperességhez kapcsolódott. Lakói azóta is eljárnak a csíksomlyói búcsúra, és nem feledték el, hogy a katolikus hitben való megmaradásukat a csíkiak segítsége mellett a csíksomlyói Szűzanyának köszönhetik.

---

[1] Schematizmus Venerabilis Cleri Dioecesis Transsylvaniensis 1882. Albae Carolinae 1882. 185.

[2] Darvas-Kozma József: Czenstochowa Csíksomlyó 1484–1567. Csíkszereda 2010. 10–12.

[3] Veszely Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok. I. Kolozsvár 1860.  91– 92, 302–304.

[4] Gyulafeférvári Érseki Leváltár 69/1735.

[5] GyÉL 69/1735.

[6]  A fordítást Exc. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte, akinek ezúton is köszönetet mondok.

[7]  Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig. Csíkszereda 2006. 107.