Március 15. a Gál Sándor szobornál

Kedves Ünneplő és Emlékező Testvéreim!

Március 15-én az emberek csendes ünneplése, a szabadságharcban elesettek sírjára helyezett keresztek, kopjafák és koszorúk hirdetik, hogy „a szabadság és függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé” – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök mondta,  ezért a vértanúságra épült lelkületből és szeretetből állhat fenn a független és szabad magyar haza.

A magyar történelem igazolja, hogy népünk lelkülete a vértanúságra épül. Ugyanis, akit és amit megszeret, attól nem sajnál semmit, azért kész életét is adni. A szabadság hitvalló és vértanú nemzete vagyunk.

Ma a törökverő Zrínyi Miklós Ne bántsd a magyart! azaz a Török áfium néven is ismert munkájából szeretnék nekünk szóló üzenetet átadni. Mielőtt idézném, tekintsünk Zrínyi Miklós életére. Horvát eredetű főnemesi családban született 1620-ban Csáktornyán, dédapja Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős” volt. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna. Hat éves volt, amikor édesapja elhunyt. Az árva vagyont a gyámok kezdték széthordani, ezért egy év után II. Ferdinánd király megszüntette a gyámságot és nevelésével a fiatal Pázmány Pétert, a későbbi esztergomi bíborost, egyetemalapítót bízta meg. Pázmány hatására Miklós megkedvelte a magyar nyelvet és irodalmat, és tiszta szívű magyarrá lett.  A nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér, politikus és hadtudós mindenét kész volt feláldozni a Magyar hazáért. Művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Ne bántsd a magyart!  

Élete célja a török kiűzése Magyarországról, ezért nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Tragikus halála előtt három évvel, 1661-ben írta meg a Ne bántsd a magyart! 
Üzenete mindenkor magyar emberének szól: 

"Olyan messze estünk mi mostani magyarok a régiektől, hogy ha előjőnének mostan más világról azok a mi vitéz eleink, sem mi őket, sem ők minket meg nem esmérnének. Mert nyelvünken, szólásunkon kívül, mivel hasonlíthatjuk mi magunkat azokhoz? úgy hogy bizonyára mondhatnák nékünk: Vox quidem vox Jacob, manus autem Esau. A szó ugyan Jákobé, de a kezek Ésaué. (...)

Csúfsága lettünk a mi nemzetünknek és magunknak, ellenségünknek pedig, valaki valahonnan jön reánk, prédájává. De miért? A vitézségnek disciplinájának meg nem tartásáért, a részegségért és tunyaságért, az egymást gyűlöléséért, és ezer ilyen vétkünkért. Én nem hízelkedhetem, édes nemzetem, tenéked, hogy hazugságommal dicsérjelek, mert a prófétaként: Popule meus, qui te beatum praedicant, ipsi te decipiunt. Azaz én népem, akik tégedet boldognak mondanak, azok csalnak meg tégedet.  

Hanem ím megmondom neked fogyatkozásaidat, olyan szívvel és szándékkal, hogy megismervén magad is, vesd ki ezt a mocskot eszedből, lelkedből, reformáld vétkeidet, öltözzél igazságba, övedzzél erősséggel, hívd segítségedre az Urat, resolváld (javítsd meg) magad, avagy ajándékozd magad az Isten nevének, és magadnak oltalmára kössünk kardot a pogány ellen. Ha azért a magunk fogyatkozásit megismerjük elébb, könnyebben az orvosságot is feltalálhatjuk azután. (...)

Azért magyart kívánok oltalmunkra (nem indust, nem garamantát, sem olaszt, sem németet, sem spanyolt). Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára katonai nemzetünket (militarem disciplinam): Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, és ha kevesen vagyunk is pedig, nem oly kevesen vagyunk, hogy a török ebekkel meg ne bánhatnánk, hogy ily semminek tartott minket.” - ez Zrínyi intelme.

Ünneplő Testvéreim!

Az Isten Lelke és hőseink élete ihlessen bennünket a további küzdelemre, emberi értékek kitermelésére, hogy mi is hozzájáruljunk nemzetünk maradandó gyümölcséhez: a magyar örökséghez. 

Nagyra hívatott életünk által, gazdagítson Jézus mindazzal, ami nemesen magyar és örök érték.

Számunkra ezért szent e föld, amelyet eleink szabadságból-szeretetből eredő verejtéke és vére áztatott, amit feladni és feledni nem szabad soha!

Feladni és feledni nem szabad soha!

Ezért imádkozzunk:

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát. Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet. Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék. Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Darvas-Kozma József
 

Felvonulás a Vártérre. Elöl a csíkszentsimoni Ifjú Fúvószenekar

Ajánló: 

Nyerges-tető 2016. március 15.

2016. március 15. a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában

 

Nyerges-tető 2016. március 15.

Kedves ünneplő és Megemlékező Testvéreim!

Tisztelt hivatalból biztonságunkra vigyázó testvéreim!

Ma világszerte a magyarok lelkén átsuhan 1848. március 15-től 1849 október 6-ig terjedő szívet-elmét izzító, de testet-lelket roppantó idő. A szabadság szent fénye világította be a Magyarok honát, és annak minden részét: a Bánságot, az Aranyos-, Körösök- és Szamos mentét, a Maros-, a Nyárád és a Küküllők vidékét, a Székelyföldet és utolsó lángjai fel-fel lobbantak a Kökös-i hídnál, Csíkban a Nyerges-tetőn, és kihunyni látszott 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Posta réten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön.

Március 15-én a föld lehelete, a fák susogása, az emberek csendes ünneplése, a szabadságharcban elesettek sírjára helyezett keresztek, kopjafák és virágok hirdetik, hogy „a szabadság és függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé” – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök urunk mondta,  ezért a vértanúságra épült lelkületből és szeretetből állhat fenn a független és szabad Magyar haza még az Európai Unióban is.

Történelmünk igazolja, hogy népünk lelkülete a vértanúságra épül. Ugyanis, akit és amit megszeret, attól nem sajnál semmit, azért kész életét is adni. A szabadság hitvalló és vértanú nemzete vagyunk. Ezeréves küzdelmeink edzettek minket, nemesítették meg a nemzet jellemét és tiszta lelkiismeretét.  Ezt igazolja, hogy a mohácsi csata előtt a magyar haditanács egyik résztvevője arra szólította fel a táborban lévő kilenc püspök egyikét, írjon a pápának, hogy a csata napját nyilvánítsa huszonötezer magyar vértanú napjává.

Berzsenyi Dániel 1807-ben írta a Magyarokhoz című versét:

„Forr a világ bús tengere, ó magyar! 

Ádáz Erynnis lelke uralkodik, 

S a föld lakóit vérbe mártott

Tőre dühös viadalra készti. 

Majd záróakkordként felszólít: 

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! 

Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély, 

Nem félek. A kürt harsogását, 

A nyihogó paripák szökését 

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem  

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. 

Ez tette Rómát föld urává, 

Ez Marathont s Budavárt híressé.”

Testvéreim! Honfitársaim!  

A küzdő erőnek mindenképpen erkölcsi tartalma van, hiszen az áldozat a haza szabadságáért, a családok és egyének szabadságáért adja életét. A nemzeti szabadság tér és eszköz, hogy kibontakozhasson mindenki személyisége, de mindenki meglássa végső célját az Istent.

Erről tettek tanúságot az 1848/49-es szabadság harc hősei. Erről tanúskodnak az  aradi tizenhárom vértanú búcsúlevelei. 

Mindnyájan hittek Isten örök életet adó szeretetében, hittek Magyarország feltámadásában.

Szent IX. Lajos francia király valahányszor Poissyn vezetett át (ejtsd: Poásszi) útja, mindig betért abba a templomba, ahol megkeresztelték és hosszan imádkozott. Egy alkalommal valaki azt találta mondani, hogy miért nem a párizsi Notre Dame-ban imádkozik a fenség, mert az előkelőbb. Lajos király röviden így válaszolt: Ott csak földi koronát kaptam, itt viszont örök koronát.

Népünk ezer évvel ezelőtt, itt a Kárpát-medencében lett Isten gyermeke, egész lényével itt vált kereszténnyé. Az Egyház által itt kaptunk égi és földi koronát. Itt kaptuk István királyt vezetőnknek, hogy meglássuk az éji homályban a krisztusi hajnal fényét, és egyenes ösvényen járva, örök hazát és otthont leljünk. Ő megtanított, hogy levessük magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy Krisztus által minden vihart rendületlenül álljunk. E földön, ahol Isten kegyelme osztályrészünk lett, folyamatosan tapasztaljuk a gondviselő Isten szeretetét. 

A földi haza, a szülőföld számunkra az a hely, ahol a keresztségi kegyelem, az Istenszeretet megtermi bennünk is a maradandó gyümölcsöt: a lélekújulást, a kultúrát, a civilizációt és a haladást. Krisztus szeretetének mindennapos átélése belénk szövi az igazi hazaszeretetet, a szabadságért küzdők lelkületét és a vértanúk tiszteletét.

Az örök haza szeretete a földi haza szeretetének is kifejezője és fokmérője.  

Az Isten Lelke ihlessen bennünket a további küzdelemre, emberi értékek kitermelésére, hogy mi is hozzájáruljunk a nemzet maradandó gyümölcséhez: a magyar örökséghez. Nagyra hívatott életünk által, gyarapítson Jézus mindazzal, ami nemesen magyar és örök érték.

Számunkra ezért szent e föld, amelyet eleink szabadságból-szeretetből eredő verejtéke és vére áztatott, amit feladni és feledni nem szabad soha!

Hogy ez így legyen, imádkozzunk: Miatyánk...

Darvas-Kozma József

Ajánló:
Március 15. a Gál Sándor szobornál
2016. március 15. a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában