Az igaz hit ereje

Az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása. A tanítványok közössége ugyanis emberekből, sőt Krisztusban egységet alkotó emberekből áll, akiket a Szentlélek irányít az Atya országa felé vezető zarándokúton, és megkapták az üdvösség hírét, hogy mindenkinek elmondják (GS 1). Az Egyház az üdvösség hírének birtokában állítja, hogy Isten az embert a földi nyomorúság határain túli, boldog célra teremtette (Bölcs 1, 13-15; 2,23-24).
Keresztény hitünkből tudjuk, hogy a testi halál vereséget fog szenvedni, mert az Isten arra hívott, hogy egész természetünkkel kapcsolódjunk hozzá. A Jézusban hívőnek semmi sem képes útját állni (Mk 5,2143). 

Az igazi hitnek és bizalomnak erejét igazolja a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony különös hite, és a reménytelenség ellenére is hívő Jairus hite. El kell fogadnunk, hogy Jézusból erő árad ki a mi megigazulásunkra és üdvösségünkre.
Ezt először a 90-es évek elején egy keresztény kurzuson tapasztaltam meg. A nagyszámú részvevő között volt egy olyan lány, akinek volt némi fogalma a vallásról, de nem hitt a személyes Istenben, sem Jézusban. Közeli barátja biztatására jött el a kurzusra. Az első és a második nap előadásai nagyon felkavarták. Csak dúlt-fúlt magában. A kurzus rektora észlelte, hogy ennél a személynél valami nincsen a rendjén. Szóba állt vele, és akkor megtudta az illető állapotát és elutazási szándékát. Ekkor csak azt kérte, hogy maradjon legalább estig a közösségben, és mielőtt elmenne álljon szóba valamelyik atyával. Az előadók ez esetben közösen és külön-külön is szüntelen imádkoztak, hogy kiesdjék számára a hit kegyelmét. Az illető a vacsora után engem keresett fel. Munkatársaim ekkor az Oltáriszentség előtt imádkoztak. Előre nehezen tudott szólni, majd beszélni kezdett. Három és félórás beszéde életgyónás lett. Sírt, megrendült, majd elfogadta Jézust Megváltójának, és akkor feloldoztam. Mintha kicserélték volna, alig lehetett rá ismerni. Amikor véget ért e találkozó, fölkeltem székemről, hogy elkísérjem a gyóntatószoba ajtójáig, de nem volt erőm. Valahogy a szoba falának támaszkodva értem az ajtóig. Ilyen erőtlenséget sosa nm tapasztaltam, ezért megkérdeztem Beöthy Tamás atyát, hogy mi ez az erőtlenség? Emlékezz arra – felelte –, hogy a beteg asszony, amikor hittel megérintette Jézus ruháját, erő ment ki belőle. Ehhez hasonló a te eseted is. 

Másnap, a hitre jutott könnyezve, boldogan tett tanúságot megtéréséről. Isten ilyen nagy irgalma láttán, mindnyájan vele együtt sírtunk és örvendtünk a templomban.
Mi, akik eljutottunk Krisztus gazdagságára, ezért belőle teljesen meg tudunk újulni (2Kor 8,7.9. 13-15). Ennek bizonysága a testvéri szeretet, a szolidaritás, a segítőkészség. Mindezt ápoljuk, mert a hit útja vezethet sötétségen át, de mindig világosságba torkollik.

„Jézus Krisztus győzött a halálon.” 2Tim 1,10.

Czestochowa

14. állomás: Jézust sírba teszik.

Félelem, bizonytalanság, bűntudat és megrendülés követi Jézus halálát. A gúnyolódók hada elvonult. Az ég elsötétedett. A római százados vallomást tesz: ez az ember Isten fia volt. Akik hittek Jézusban, azokat a szeretet és a részvét cselekvésre indítja. Temetni kell, de a sírbatételig még sok az intézni való. – Szűz Mária fájdalma a legnagyobb, mert kialudt szeretetének fénye, kioltotta a hitetlenség és a gyűlölet. Fájdalom és szeretet kavarog szívében miközben talpig gyászban ismételgeti a dráma színhelyén is, amit az angyalnak mondott: „Legyen nékem a Te igéd szerint.” – Nikodémus, Arimateai József és az asszonyok segítenek. Pilátustól beszerezték a temetési engedélyt, mirhát, aloé keveréket, gyolcs lepleket vásároltak. A fajdalom alatt, az idő és a szeretet szorításában vannak. Egyet tudnak: a végtisztességet meg kell adni. El kell búcsúzni, el kell engedni őt, aki életük középpontja volt. A titkos tanítvány új sírhelyét engedi át, mert a becsületben leélt élet jutalma a tisztességes temetés. – Ki tudná megmondani, hogy az igaz Ábel sírjától hányadik ez a sír? Az Isten és ember drámájának utolsó mozzanata, Jézus testét sírba teszik. 

Most már a mű befejezve. És még sem, mert gyilkosai félnek tőle. Őröket állítanak, hogy vigyázzanak rá. Csend honol a sír körül. Azon a szombaton még az Isten is hallgat. A nagy események csendje ez. De jön húsvétvasárnapja és cselekszik az Isten, megnyítja a sírt. Az ember tettére az Atya Jézus föltámasztásával válaszol. Ezzel széthasította az ember zárt világát, amely a születéstől a halálig tartott. Krisztus a bűn és a halál rendszerét feszítette szét és felragyogtatta előttünk a halhatatlanságot és a föltámadást. Hát ennyire szeret minket az Úr - hirdeti az üres sír. És minden sír: a szüleidé, a házastársadé, a testvéredé, a gyermekedé, Krisztus sírjára irányítja reményed. Majd az enyém is, a tiéd is. Feltámadunk!  

Az egyének és népek életében is gyakran feltárul a sír, az eltemettetés. A magyar és lengyel nép ezeréves múltjában a néhány éves vagy a másfél évszázados sírbatétel után is lett feltámadás. Gondoljunk csak 1241/2-re, 1526-ra, 1541-re, 1711-re, 1848/9-re, 1920-ra, 1945-re, 1956-ra. Mindig feltámadhatunk aléltságunkból csak halljuk meg a Föltámadott üzenetét: Ne féljetek, én legyőztem a világot! Ne féljetek, én veletek vagyok mindennap a világ végéig! - Testvéreim! Most megkérdezlek titeket: ki halt meg mostanig érted? – Hát tudd meg, hogy Ő, aki a pálosok tövisi templomának keresztjéről ezt mondja: „Aki jobban szeret téged mint én, azt jobban szeretheted mint engem.”

Szeressük Jézust és fogadjuk be tiszta lelkünk templomába, hogy miénk legyen Jézusnak a bűn és a halál feletti győzelme: a lelki megújulás.  Ha Jézussal élünk, és szentségi módon egyesülünk Vele, akkor nemcsak földi életünk lesz, hanem örök életünk is.

Ó, föltámadt Üdvözítő, Szűzanyád kegyhelyén kérünk, nyisd meg kételyeink és válságaink sírját. Adj mindnyájunknak lelki feltámadást és örök életet. - Könyörülj rajtunk, Urunk!

Kis-Pogányhavasi Szent László kápolna

A Pogányhavasról, ha leereszkedünk, akkor elérkezünk a régi út jobb oldalán fekvő 6,2 m hosszú és 5,2 m széles Szent László kápolnához. Orbán Balázs még néhány láb magas falait látta. Ennek közelében található a Szent László nevezetű forrás. Losteiner szerint 1744-ig Szent László búcsút is tartottak itt. A Szent László-kápolna „építésének idejét csak találgathatjuk, ám szinte bizonyos, hogy a Szent László-kultusz középkori fénykorában, valamikor a XIV-XV. század folyamán építették… az ország egyik, idegen népek által leginkább háborgatott határszakaszán. Az is elképzelhető, hogy éppen egy ilyen nomád betörés feletti győzelem, netalán éppen a diadalmas 1345. évi moldvai hadjárat emlékére emelték.” Vagy még inkább az 1352-es nagy győzelem emlékére, mert Nagy Lajos példaképe Szent László volt. A székelyek múltja is hozzá kötődik. A 14. és 15. században építettek ilyen kápolnákat. A Szent László kápolnánál 2010 nyarán végeztek régészeti ásatást. 

Az egyik régész véleményét a szórványosan előkerült zsindelyszegek, illetve kerámiatöredékek alapján a kápolna építését a 17. századra teszi. Viszont megállapította, hogy „a kápolna szentélye sokszögzáródású, melynek keleti falához (nem a sarkokon!) az építéssel egyidős támpillér támaszkodik. A hajóval azonos szélességű szentély formája azonban nem hasonlít az ismert csíki középkori kápolnák szentélyéhez, a rézsűs oldalak jóval rövidebbek a keleti zárófalnál, így formája meglehetősen nyomott.” A kápolna keleti falához támaszkodó támpillérnek mondott rész inkább a szentély szabadtéri oltárának az alapja, amit a zarándokok miatt építettek. 
(Megfigyelhető ez a dobói remeteség romos szentélyénél vagy a csíksomlyói Salvator-kápolnánál. Az oltárhoz hasonlóan – a búcsúsok végett – a szószéket is kifelé építették.)  A széphavasi-, a laposhavasi- és pogányhavasi kápolnák a remete életet vállaló pálosok tartózkodási és megszentelődési helyéül szolgáltak, másodszor az ide zarándoklók, itt átutazók hitéletét erősítették.
A pálosok fogadalmában benne van: Isten segedelmével, kezük munkájával tartják fenn testüket. Létezésük alapját az illető remeteségben megtermelt, és ugyanott fel is használt, fogyasztási javak alkották. Mivel Széphavas átkelő hely volt Erdély és Moldva között, az utasok iránt a szolgáló szeretetet gyakorolták. Királyaink, főleg Károly Róbert, majd Nagy Lajos király, aki a csíksomlyói pálos, fogadalmi monostort alapította, Zsigmond és Mátyás király támogatását is élvezték.

A harangláb szentelése 2012. június 27-én lesz. Szépvízről a keresytalja de. 9 órakor indul.
Az ünnepi szentmisét és szentelést Exc. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végzi.

Keresztelő Szent János

Annak születésnapját üljük, aki az ég ajándéka, aki már anyja méhében eltelik Szentlélekkel, aki az Isten fiának előfutára, a pusztában kiáltó szó és vértanú. Apja az illatáldozat oltárának jobbján megjelent Gábor angyaltól kapja a hírt: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak." (Lk 1,13-17) 

Születésekor apja nyelve megoldódott, betelt Szentlélekkel, magasztalta Istent, majd fiának életútját így vázolta: „Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” (Lk 1,76-79) A szomszédok, a rokonok megdöbbenve hallgatták a homályos és súlyos szavakat. „Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” A gyermekből talán próféta lesz. Egyvalaki érthette meg teljességgel mindezt: az elutazásra már felkészülődött fiatal Názáreti Szűz. Visszautazott a reá váró még homályosabb gondok, megoldatlan feladatok, az előtte álló küzdelmek közé, Názáretbe. Ettől kezdve másképpen folyik mindenki élete. Mária talán tíz, talán még több év múlva hallott az Aim-Karemben élő idős rokonok haláláról és arról, hogy János kikerült a sivatag remete-telepére. 
A két távoli unokatestvér, Jézus és János csak mint felnőtt férfiak látták először egymást a Jordán mellett, s itteni találkozásaik mindössze néhány és elég rövid alkalomra szorítkoztak.  Jézus mégis a legnagyobbnak nevezi Jánost a próféták között, s ő az egyetlen ember, akiről úgy beszél, mint a nagyság, a férfiasság, az elszántság hőséről. János teológiai fogalmai szabatosak, világosak. A Szentlélekről s annak kegyelmi működése által megvalósítandó keresztségről beszél. Pontosan ismeri előre a Megváltó szerepét és egyéniségét. Sejtelme van annak isteni származásáról. Ismeri az általa adandó elégtétel isteni mivoltát és lényegét. Tudja, hogy a Messiás nem zsidó nemzeti hős lesz, hanem az egész emberi nem megváltója. Mindezt attól kapta, akinek ihletése három hónappal fogantatása után érte. Az emberektől pedig megtérést és bűnbánatot, szociális igazságosságot és az irgalmasság tetteit sürgette. Halála a Heródes-dinasztia várában történt. Legnagyobb emléke, hogy az Egyház minden szentmisében ismétli szavait: „Íme az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” (Jn 1,29) 

A felhívásra mindenkinek válaszolnia kell. Mondd, te már válaszoltál?

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket...” (Jn 15,16) 

Székelyek 3.

A művelődés egyik fokmérője az egyes népek szervezettsége is. A lovas népek életét, azok szervezettsége határozta meg. E népek az évszázadok során csoportosulásokba rendeződve jelentek meg. Ezek közül az egyik legnagyobb a keleti hun birodalom volt, amely magábafoglalta a később Szibériának s Mongóliának nevezett területet és kelet - nyugati kiterjedése 3–4 ezer kilometer volt. A Kr.e. 200 – Kr. u. 200. számtalan nép került hun uralom alá. E népeket csak úgy lehetett kormányozni, ha őket valamilyen rendszerbe terelték. A birodalom hanyatlása után, az ott élő népek a szerzett tapasztalatokat – nemcsak a hadviselés módját, hanem a szervezést is – beépítették saját társadalmi alakzatukba. 

Az ázsiai hun birodalomnak három gyűlése volt. Az év eleji gyűlés, ahol csak a legmagasabb rangú vezetők tanácskoztak. Az 5. hónapban tartott gyűlés már sokkal szélesebb kört érintett. A 9. hónapban tartott pedig lényegében seregszemle volt, nagy tömegek részére. Ezt a hármas tagozódást egyes történészek a székelység későbbi történelmében vélik felbukkani. Voltak nemzetgyűlések, amelyeken nagyobb horderejű ügyeket, s ezekkel együtt még fellebezéseket is tárgyaltak. 

A kisebb gyüléseket eleinte valószínűleg a hadak külön tartották. Ennek megfelelő formája később a széki közgyülés. 

A gyülekezésnek harmadik fajtája, amely seregszemlével járt, ezen a hadköteleseket vették számba, vagyis a lustrumok elkészítésére adott alkalmat. 

Az európai hun birodalom korszakában már biztosan kialakult a székelyek tíz hadból álló szövetsége, amit tíz nyíl szövetségének (onogur) nevezünk. Ennek az onogur szövetségnek erős kapcsolatai lehettek Attila fiának, Irniknek a Fekete-tengeri birodalmával, hiszen a székelység széles rétege őrizte meg a hunokra utaló hagyományokat. 

528 körül a Fekete-tengertől északkeletre találjuk az onogurok országát, melynek Gordás nevű fejedelme megkeresztelkedett. Már a hunok alatt kereszténység terjedése, mint lassú és csendes folyamat megindult. Erre utal a pogányságban gyökerező szokások, mint amilyen a Napra és Holdra esküvés. 

A kereszténység felvételét igazolja, hogy 589 körül örmény püspökök csoportosan kereszteltek onogurokat. A székelység ősei a kereszténységgel ekkor jobban megismerkedhettek. Ezenkívül köztük keresztény térítésről nem tudunk. A türkök hatásának jele a róvásírás. Még az is különös, hogy a székelyek letelepítésére nézve nincs királyi rendelet. Viszont sajátos szervezettségben élnek.

Székelyek 2.

A magyarul beszélő, de önálló jogszokásokkal és közösségi tudattal rendelkező, a hadakozást hivatásszerűen űző székelyek fontos szerepet játszottak a magyar történelemben. Ezer éve a székelység története a magyar történelem szerves részét alkotja. Anonymus óta a középkori krónikások figyelmét is felkeltette a székelység. Kezdetben az eredetkérdésre adtak feleletet, majd a 16. században keletkezett kútfők részletesen foglalkoztak a székely társadalom berendezkedéseivel, szokásaival. 

A 19. században megindult modern történetírás a forráskritika módszereit használva az eredetkutatást részesítve előnyben, könyvtárnyi irodalmat hozott létre, anélkül azonban, hogy a kérdés lezárására vagy az álláspontok közeledésére sor került volna. 

Anonymus, hogy a honfoglalás jogosságát történeti szempontból is alátámassza, az 1200 táján írt munkájában azt írja: „a székelyek, akik kezdetben Attila király népe voltak”, Csongrád közelében a Tiszai révnél átkeltek és békésen csatlakoztak a magyarokhoz. Fiaikat különféle ajándékokkal túszul adták Árpád fejedelemnek. A szövetségkötés után „Ősbő serege előtt az első csatasort biztosították maguknak.” Kézai Simon az 1283 táján írt Gesta Hungarorum c. művében nemcsak  a hunok és magyarok rokonságát állítja, valamint hogy Árpádok Attila leszármazottjai, hanem azt is, hogy a székelyek hunok. 

A székelyek „amikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire, és miután együttesen Pannóniát elfoglalták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakkokkal (türk nép) együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt, ezért a blakkokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit (türk-székely rovásírást) használják.” 

A Pozsonyi Krónika, a Képes Krónika és a Túróczi Krónika is egyöntetűen hirdetik, hogy a székelyek a hunok utódai, akik Attila hun király halála után kirobbant polgárháború idején Csigla mezőre, illetve Erdélybe vonultak vissza. Túróczi kiemeli, hogy a székelyek hun származását soha senki nem vonta kétségbe. Ezek a székelyek szigorú erkölcseikben és a közös földhasználatban különböznek a magyaroktól. A szkíta írást sem felejtették el, mert botok metszésével róják betűiket. A magyarok visszatértekor elébük mentek Ruthéniába, s miután közösen birtokukba vették a Kárpát-medencét, akkor „a székelyek az ország azon részét nyerték osztályrészül a magyarok akaratából, melyet elébb saját székhelyüknek választottak”.

Székelyek 1.

„Csak egyetlenegy tiszta magyar csíkot varrt az ország szegélyébe a Gondviselés, aranyos, paszomántos csíkot, s ezt a csíkot ma is Csík-nak hívják. Ez a Csík egy foszlány Attila népéből, egy csík a régi Hunnia palástjából, mely leszakadt, mikor a palást szétszakadt, s ott akadt fönn a Hargita szirtjein, a csendes erdőségekben, a havasok gerincein, s azóta is ott van.” 

Így indította Tusnád-fürdőről szóló prózai himnuszát Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1902-ben. Ez a Csík valóban egy foszlány Attila népéből, amely még létezik Erdély keleti részén, a Csíki-havasok és a Hargita vonulata között. Csík a székelyek lakta Székelyföld kincse, amely őrzi Attila hun király emlékét, ahol elevenen élnek az Árpád fejedelemtől kapott székely jogok, ahol védik Szent István hitét és Szent László hazaszeretetével küzdenek a jövőért. Csíkot körbeveszi Kézdi-, Sepsi-, Udvarhelyszék, a Gyergyói medence és a Csíki-havasok keleti völgyei karolják át. Csík a Székelyföld része, amely magába foglalja Maros-, Udvarhely-, Sepsí-, Kézdi- Orbaiszéket és a távolba szakadt Aranyosszéket. Székelyföld volt és van. Vele szomszédos volt a Szászföld, ahol már csak elvétve találunk szászokat. 

Hétszáz év után a szocialista Románia velünk együtt a szászokat is megnyomorította. Nagy részük az utóbbi negyven évben elhagyta szülőföldjét, amelyet egykor II. Géza magyar királytól kaptak, ahol saját önkormányzatiságuk, autonómiájuk volt, amit Universitas Saxonica-nak neveztek. 

A szászok a 20. század rabszolgakereskedésének, pontosabban a román diktatúra lélekkufár politikájának lettek áldozatai, akikért a fejlett Németország fejkvótát fizetett. A szásznép mind a szabadság, mind az emberséges világ reményében távozott szülőföldjéről, hátrahagyva csodálatos templomerődeit és házait. A székelyek és szászok Erdély keleti, dél-keleti szélén hasonló viszontagságokat éltek meg az évszázadok folyamán, sok esetben viszont másként küzdötték le a megpróbáltatásokat. Nem tudjuk, milyen jövő vár reánk, de megmaradási készségünk és ragaszkodásunk a Székelyföldhöz eddig erősebbnek bizonyult sok szomszédos néphez képest. 

E sorozatban múltunkra és jövőnkre fogunk figyelni, hogy egységes akarattal, tanulva a SICULICIDIUM-ból, gátat vessünk a készülő régiós genocídiumnak.

“Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!” (Tompa M.: A gólyához)

Legyen békesség!

Június 8-án éjfélkor beállt Erdélyben a kampánycsend. A helyhatósági választások 10-én országszerte lezajlottak. Hétfőre már minden közismert lett. Ilyenkor a vesztesek gratulálnak a nyertesnek, ezek pedig békejobbot nyújtanak a versenyben lemaradtaknak. Minden esetre értékelendő, hogy mindnyájan a közjó szolgálatáért szálltak versenybe. Mindez tiszteletet érdemel. A szavazatok ismeretében a kampány véget ért, és mégis amolyan földrengést követő utórezgés, durva kommentek jelennek meg, ami nagyon ártalmas a közösségünknek. Az elszabadult emberi indulatok, sértegetések, rágalmazások emberi életek megkeserítői, az összefogás sírásói. 

Most a középkor világát szeretném megidézni, hogy egy kicsit gondolkodjunk el ezen, mert bizonyára segíthet a megromlott emberi kapcsolatok gyógyításában. A Treuga Dei és a Pax Dei-ről van szó.  Elsőként a 10. század végén a Treuga Dei-t vezették be Közép-Franciaországban, aminek jelentése Isten békéje. Ezt az elvet a katolikus egyház indította el, hogy a feudális urak magánháborúit ilyen módon is korlátozza.  

Wido puy-i püspök 990 körül összehívta a környékbeli nemességet, és megeskette őket, hogy fölhagynak az erőszakoskodással. Példájukat követte Aquitania, Burgundia és II. Róbert francia király (996–1031) is támogatta. 1027-ben az elnei zsinaton határozták meg a Treuga Dei idejét (szombat délután 3-tól hétfő 9 óráig), melyen belül minden hadakozást megtiltottak. Megszegőit az egyház fenyítette. 1041-ben a montriondi zsinaton a Treuga Deit az adventre és a nagyböjtre is kiterjesztették. 1095-ben a clermont-i zsinat szerda estétől hétfő reggelig, 1123-ban a lateráni egyetemes zsinat Advent első vasárnapjától Vízkereszt nyolcadáig és Hetvenedvasárnaptól Pünkösd nyolcadáig az egész keresztény világra kiterjesztette. A fegyvernyugvás nyomán a papság, szerzetesek, zarándokok, nők, földművelők és állataik, kereskedők állandó békét élveztek. Az 1140-es években alakult ki a Pax Dei mozgalom, amelynek tagjai – a katonai erővel rendelkező feudális urak – esküt tettek arra, hogy megvédik az önvédelemre képteleneket. A béke betartásáról egyrészt maga az egyház gondoskodott, másrészt a komoly katonai erővel rendelkező királyok. Az egyház a keresztény béke eszkatológiai fogalmából indult ki, a királyok pedig a központi kormányzást elősegítő gyakorlati szükségességnek tekintették a béke megteremtését. Isten messiási távlatokat tárt fel a hozzá hűségeseknek (Ez 17, 22-24). 

Jézus mustármagnyi műve által képes megújulni a világ (Mk 4,26-34). Az egyház elsősorban szellemi ország, kicsinyben kezdődik, de az evangélium áthatja az emberiséget. Ez nem mentesít az élet terheinek hordozásától, de Isten országáért vállalt küzdelem és hűség értékessé teszi életünket (2Kor 5,6-10). Jézus nem ígért követőinek könnyű életet, csak örök életet. Azt kéri, hogy keresztünket naponta vegyük fel és kövessük. Keressük az Ő országát és igazságát, a többi majd meg fogjuk kapni. Éppen ezért fogjunk össze.

„Igaz az Isten, ő a menedékem.” Zsolt 91,16

Papok Megszentelődésének Világnapja

Jézus Szent Szíve ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot.

Jézus Szíve ünnepe a Papok Megszentelődésének Világnapja. A megszentelődés vagy életszentség amúgy is minden keresztény életfeladata. Az a folyamat, amikor Krisztust követjük hűséggel, amikor Lelke szerint élünk, összhangban „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).

Ma mindnyájan életünk megújító forrásához jövünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű Jézus alakítsa szívünket, az ő Szent Szíve szerint.

Megismertük Krisztus minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltünk az Isten egész teljességével (Ef 3, 8-12. 14-19). A papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságnak lettünk a szolgái. Ez a mi gyarló életünknek tartalmat és támaszt ad, ugyanakkor szellemi távlatot és boldogító ígéretet.

A Szent Szív ünnepén gyökerezzünk meg az Atya szeretetében és tudatosítsuk magunkban, hogy Jézusba vagyunk oltva. Mint „oltványnak”, csak úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, amikor az ő szíve ritmusát és irányulását fokról fokra a magunkévá tesszük.

            A Szent Szív tiszteletének csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -, amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, ha beléje asszimilálódunk. Az tud azonosulni Jézussal, aki Őáltala, Ővele és Őbenne szereti az Atyát, átöleli a világot, az embereket, azok gondjait és örömeit. Amikor azonosulunk Vele, akkor kérjük, hogy küldjön munkásokat aratásába (Mt 9,37). Mindazoknak, akik szeretik Őt, azoknak, Jézus szíve szerinti papokat ad.

Kérjük bizalommal az Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven őrizzék Jézussal a belső kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyenek képesek a Szűz Mária által is megjárt életszentség útján.

Adja Isten, hogy a papok élete által szentebb legyen a világ, új hívatások szülessenek és a lelkekben kibontakozzék Isten országa.