Gyere haza - anyák napjára

A leány életében először minden olyan érdekes volt, de azután minden szertefoszlott, és nem maradt más, mint a nyomorúság. Végül is Chicago alvilágában kötött ki. Zajos mulatságokat csapott barátaival és barátnőivel, szíve mélyén azonban ott volt az elveszett otthon utáni vágy.

Anyja egész éven át várt gyermekére. Szívesen utána ment volna, hogy megkeresse, de hol? A szeretet találékony. Levelet írt. De hová? Leányának címét a bűnügyi rendőség sem tudta már évek óta felfedezni.

Csináltatott magáról egy csomó fényképet, úgy, ahogy volt, a szomorúságtól megöregedve; a képeket papírlapra ragasztotta, és minden egyes papírra felírta:

Gyere haza, Anyád vár!

A képeket azután elvitte azokra a szórakozóhelyekre, ahova a chicagói alvilág járt,
és engedélyt kért, hogy a falra akaszthassa. Vajon ér ez valamit? Elolvassa a lánya? És ha igen, hallgat rá?

- Sötét éjszaka volt. Az egyik bárban valami nótát játszott a zenekar. Fiatal nő imbolygott a bárpult felé a bűnbarlangon végig. Lelke üres volt, élete elrontva. Hirtelen megállt, mint akit villám sújtott végig.

A falon egy idős asszony képét látta....   

Szívszaggató sikoltás hallatszott: Anyám!

Egy órával később otthon volt.

Csupán négy szó: nem sok!

De ebben a négy szóban benne van annak a levélnek a tartalma is, amit Isten küld Neked.

Gyere haza!

Valaki aki nagyon szeret, vár Rád!

Gyere haza!

Isten is így vár rád! Ha megfáradtál, eltévedtél akkor ne feledd: Ő mindig vár Reád!

Hirdetés: 2020. április 29.

1. Mivel április 27-től az időseknek reggel 7 órától 11 óráig kijárási engedély van, valamint este 19 órától 22 óráig, ezért a Millenniumi templom udvarán szentgyónási és szentáldozási alkalmat biztosítunk 10 órától, valamint délután 5 órától és este 7 órától.
Azért legyünk óvatosak és a járvány miatti korlátozásokat tartsuk be.
2. A szentmiséket reggel 7 és este 7 órakor végezzük, és közvetitjük a facebookon.
3. Elsőpénteki nagykilenced - ide kattintva megtudod, hogy mi is a nagykilenced?
Május 1-jén hogyan lehet lelkiáldozást végezni.

  

Elsőpénteki nagykilenced

De mi is a nagykilenced? 
Jézus a XVII. században 12 ígéretet tett Alacoque Szent Margitnak. Az egyik ezek közül a nagykilenceddel kapcsolatos: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.”
Ez Jézus legnagyobb biztatása, hiszen az üdvösségünknél nincs fontosabb.

Nem szakad meg az elsőpénteki nagykilenced, melynek ötödik alkalmára május 1-jén kerül sor. Azokon a területeken, ahol most nincs lehetőség szentmisén részt venni, ott bekapcsolódhatnak a hívek rádión, televízión vagy interneten keresztül a szentmisébe, és lelki áldozást végezhetnek. Ez az áldozás egyik módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Ha szükséges lenne a szentgyónás elvégzése, de erre nincs lehetőség, indítsuk fel a tökéletes bánatot. 

A lelki áldozás imája, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánl:
Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni,
jöjj, legalább lelki módon, a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! Ámen.

Vagy:

Uram Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből.
Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek.
Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe, és végy lakást benne örökre!
A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre!
Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen.
Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.

Üzenet mindenkinek - A fehér lepel

A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen.
Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete. Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták, intették.
Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.
Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni. Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert végénél lévő keresztfára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. 

Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett úrrá. Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a keresztfán a megbocsátást jelentő kendő. 

A kanyarban feltűnt a keresztfa. Felkiáltottam a látványtól. A keresztfán hatalmas fehér lepelt cíbált a szél, nehogy a fiú tovább utazzon.

**

Erről a történetről a Tékozló fiú jut eszembe Lukács evangéliumából. Csupán az összehasonlítás kedvéért is érdemes elolvasni, és rögtön kitűnik belőle a szülő megbocsátása gyermeke iránt (Lk 15,11-32). Ugyanígy bocsájtja meg Isten is a megbánt és őszintén eléje tárt bűneinket a szentgyónásban.

Az úton velünk jár

Rembrandt, Krisztus emmauszban (részlet)

Az úton velünk jár Krisztus - A híres festő, Rembrandt: Krisztus Emmauszban képén a közös vacsorát mutatja be, amelyen a tanítványok mellett láthatjuk a ház lakóit is. Az esti hangulatot, a családias légkört a fények melegével érzékelteti. Jézusra, mint központra, rögzülnek a tekintetek.

II. János Pál pápa 2004 Rózsafüzér Királynője ünnepén meghirdette az Eucharisztia évét a Mane nobiscum Domine apostoli buzdításával. Ezzel indokolta: „Az emmauszi tanítványok képe nagyon alkalmas arra, hogy megadja annak az évnek az alaptónusát, melyet az Egyház arra szentel, hogy különlegesen átélje a Szent Eucharisztia misztériumát. Karanténba zárva, nyugtalanságaink közben, olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is útitársunk, hogy az Írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát követi az a világosság, amely "az élet kenyeréből" fakad, és Krisztus ezzel teljesíti leginkább ígéretét: Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig (vö. Mt 28, 20)”.

A zarándok Egyház életének állandó központja, hogy életünk útján velünk jár Krisztus. Most „derűs hittel” adjuk át magunkat Krisztusnak a kenyértörésben, de előbb bánjuk meg bűneinket.

--

A húsvéti események hitünk lényegéhez tartoznak. Szent Péter, az első pápa levelében rámutat, hogy az Atya örök terve volt az emberek megváltása. Ezért a Fiúisten az idők teljességében megjelent, mint szent és hibátlan áldozati bárány és vérével megtisztított bűneinktől. Műve befejeztével az Atya megdicsőítette, Jézus föltámadt és az Atyánál van, mert élete olyan volt, hogy azt a sír nem nyelhette el. Igazában földi működése közben is az Atyjával volt. A föltámadt Jézustól kapjuk a hit kegyelmét meg a reményt, hogy isteni életében részesíthessen minket. (1Pt 1,17-21)

1.    Hogyan alakult ki az élő hit? – kérdezhetjük. A választ megkapjuk az emmauszi tanítványok történetében. (Lk 24,13-35) A két földies gondolkodású, reményvesztett tanítvány a feltámadt Jézus vezetésével hitre jut. 

A föltámadás napja késő délutánján az Emmausz felé tartó két tanítvány csak a tragikus húsvéti eseményről beszélget, tanakodik, mert ez mélyen érintette őket. Az evangélista ezt írja: „Míg beszélgettek, vitatkoztak, egyszer csak maga Jézus közeledett, mintegy zarándok és csatlakozott hozzájuk. A cselekvő Jézus szándékosan látszatot kelt, de szemük képtelen felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak – mintha földbe gyökerezett volna a lábuk. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.”

Az összezavarodott tanítványok beszédközben mégis eszmélődnek, kezdik összerakosgatni a történtek elemeit, mint egy kirakósjátékot, és valami kezd derengeni fejükben mert így folytatják: „Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.”

A nagypénteki esemény hatása alatt a két tanítvány nem is képzelte, hogy ez az ismeretlen zarándok éppen az ő Mesterük, de már föltámadottan.

Jézus erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”

Jézus nem sajnálja idejét tőlük, tanítja, feltárja előttük az Ószövetség igazi értelmét, hogy a Messiás engesztelő áldozatával bűnbocsánatot és örök életet hoz az emberiségnek.

Mindenesetre a tanítványok szívükben valami „lángolást” éreznek, miközben Ő beszél hozzájuk és „magyarázza” az Írásokat. Az Ige világossága fokozatosan feloldja szívük keménységét. A sötétedő estében és a lelküket betöltő sötétségben ez a Zarándok egy fénysugár, aki megnyitotta a lelküket, fölkeltette a reményüket a teljes világosság felé.

Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik...” Most ők nem akarják a sötétedő estében elengedni, magára hagyni. Marasztalják, mert a magyarázat által teljesen hozzákötödtek.

Most Ő, a zarándok, aki mintha tovább akarna menni, a „Maradj velünk” – kérésre betért hát, és velük maradt. Az evangélista nagyon jól érzékelteti, hogy a főmondat eddigi cselekvése, körülménye a most következő mellékmondatban föltettnek felel meg.

Az ismeretlen zarándok, Jézus engedett a kérésnek, mert még valami fontosat akar tenni. „Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.” 

Jézus a mi világunkból átment a mennybe. Ő az ég és föld ura, úgy van jelen mindkettőben, mint mi a lakásunkban.

Jézus eltűnt előlük, mégis „ott maradt” a kenyér színe alatt, melynek megtörésekor megnyílt a szemük. Annyira egyedülálló a kenyér megtörése, hogy a két tanítványnak azonnal felnyílik a szeme, megnyílik az értelmük, és rögtön átértékelnek mindent, ami velük történt az úton és ugyanígy Jézus halálának eseményét. És visszatérnek Jeruzsálembe. Az útonlevés és kenyértörés őket hívőkké, sőt Krisztus hírnökeivé, apostolaivá tette.

Összegezve: Jézus igehirdetését követte a tanítványok válasza, felajánlása: asztalukhoz hívják. Jézus elfogadja, és a kenyértörésben, amikor önmagát adja, megismerteti magát. A jelek csak akkor „beszélnek”, ha az értelem megvilágosul és a szív lángol. Az emmauszi tanítványok története tulajdonképpen a föltámadt Jézus és a két tanítvány első szentmiséje. Az Egyház hitének szent titka – legerősebb kinyilvánítása húsvéttól a paruziáig –, az Eucharisztia ünneplése által történik: „hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

2.    Az Egyház életének középpontja az Eucharisztia, a kenyértörés. Az idők folyamán Krisztus, a szentmise általa jeleníti meg halálának és föltámadásának misztériumát. Benne személyesen Őt kapjuk, „az égből alászállott élő kenyeret” (Jn 6,51), és Ővele nekünk adatott az örök élet záloga, melyben megízlelhetjük a mennyei Jeruzsálem örök lakomáját.

Az Eucharisztiáról való elmélkedést hivatott szolgálni a Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk is, hogy tegyük magunkévá és mélyítsük el, hogy Jézus földi vándorlásunk útitársa az Eucharisztiában. Ahogy az emmauszi tanítványok előtt Krisztus dicsősége el volt fátyolozva, úgy az Eucharisztiában még embersége is el van fátyolozva. Ezért mondja Szent II. János Pál pápa: „Az Oltáriszentség a legkiemelkedőbb módon „a hit misztériuma”.

3.    Minden szentmise az emmauszi út liturgiája. A két „asztal”, tudniillik az Ige és a Kenyér asztala egységet alkot. Krisztusról szól az ige liturgia és felkelti bennük a vágyat, hogy vele élhessünk. Jézus pedig az Eucharisztia szentségével megadja módját, hogy „bennük maradjon”. Ezért az a hívő, aki az Ige asztalánál van, annak el kell jutnia az Eucharisztia asztalához is, mert az Eucharisztia vétele azt jelenti, hogy mélységes közösségre lépünk Jézussal. „Maradjatok bennem, és én tibennetek” (Jn 15,4). E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás” bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön.

Vajon nem ez-e az ember legnagyobb óhaja? - kérdezi II. János Pál pápa a Mane Nobiscum Domine apostoli buzdításában. Isten oltotta az ember szívébe az Igéje utáni „éhséget” (vö. Ám 8,11), azt az éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy „jóllakhassunk” Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben (MND 19). Szent Péter pünkösd napján a tizenegy kíséretében tanúságot tett arról, hogy Jézus él és a halál bilicseit is szétszakítva az élete útját mutatja nekünk. (ApCsel 2,14. 22-28)

Testvéreim! Jézus útján járás táplálója az eucharisztikus kenyér, melyet magunkhoz veszünk, a Fiú szeplőtelen teste, általa nyer az Egyház új erőt küldetéséhez, és egyre inkább felismeri az Eucharisztiában egész életének forrását és csúcsát. Amikor szentáldozáshoz járulunk, átvesszük Jézus küldetését, hogy földi vándorlásunk alatt a Szentlélek segítségével a mennyei Atya szeretetéről tanúskodjunk a világban. Akkor életünk végállomásánál felismerteti magát, de nem tűnik el, hanem magához ölel a mennyben. Ámen.

+ Fodor Miklós temetése 2020. ápr. 24.

Ma április 24. van Szent György vértanú napja. Szent György – a konstantini fordulat beköszöntése előtt –, 303-ban halt vértanúhalált a palesztinai Lyddában. Sírja fölé templomot emeltek. Tiszteletére maga Nagy Konstantin építtetett templomot az új fővárosban, Konstantinápolyban. György vértanú a nagy katonaszentek közé tartozik, és teljes katonai díszben ábrázolják. A szent vértanúságát szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. György Kappadókiából származó zászlótartó katonatiszt volt. Anyja hatására keresztény hitre tért, és szembeszállt a pogánysággal. A börtönben borzalmas kínzatásokat kellett elszenvednie, innen a sárkányölő motívum – mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg –, hogy minden megpróbáltatáson diadalmaskodott. A sárkányviadal kifejezi azt a keresztény meggyőződést, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. A legenda kiemeli azt is, hogy az Isten oltalma alatt álló ember életének nem tudnak ártani. Tiszteletének rendkívüli elterjedtségével magyarázható, hogy vértanúsága körülményeit számos legendás elemmel tarkították.

Rómában már az 5. századtól volt saját temploma. A magyar szent Koronán is ott van képe, mint olyan szentnek, aki az országot védi. Szent István és Szent László törvényei tiszteletét előmozdították. Egyházmegyénkben 27 templom és település patrónusa. Csak a közelieket említem: Sepsiszentgyörgy, Csíkszentgyörgy, Csíkrákos (Györöcsfalva), Szombatfalva, Erdőszentgyörgy.

Tisztelete a középkorban volt a legerősebb: a zarándokok és a lovagok védőszentje. Angliában 1222-ben a királyság oltalmazójává nyilvánították. Azóta is az angol hadsereg csatakiáltása: ,,Szent Györggyel Angliáért!'” Szent György a nemesi és lovagi rend mellett a zsoldos katonák, a puskaművesek, a páncélkovácsok mellett védőszentje a földműveseknek és állattenyésztőknek. Közbenjárását és segítségét, olyan emberi bajokban is kérték, amilyen a kígyómarás, a pestis és a lepra.

Gyászoló Család, Gyászoló Testvéreim!

Fodor Miklós koporsója mellett Szent György vértanú égi pátfogását is kérjük testvérünkért, hiszen a török 1432. évi pusztításáig szülőfalujának, égi patrónusa volt (Györgyfalva - Györöcsfalva - Göröcsfalva). A megontott Szent György templomot 1460 táján újraépítették, és Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Ebben az egyházközségben született Miklós testvérünk 1940. szeptember 16-án, ott lett Isten gyermeke, a mennyország örököse és az egyház tagja a keresztségben. Az otthoni házban, az iskolában és templomban kapta meg azokat az embert formáló nevelést és tanítást,  amelynek segítségével önmagát tovább fejleszthette. Így érettségizett Sepsiszentgyörgyön, 1961-ben pedig a székelyudvarhelyi Pedagógiai Főiskolát fejezte be, és 1974-ben diplomázott közgazdaságtanból Bukarestbe. Doldozott önmagáért és a családjáért. A Munkaügynél utolsó munkahelyén 30 évet dolgozott.

Családot alapított, és boldog 55 évi házasságuk szakadt meg április 21-én, halálával. Ahogy a gyászjelentőben írjátok: „Leállt a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.”

Kedves Gyászoló Család! Most a gyász éve kezdődik, mert minden családi eseményt, egyházi ünnepet hiányában kell megtartani. Ez elsősorban özvegyének, Klára asszonynak lesz nehéz, és nektek is szeretett gyermekeinek, Attilának és Oszkárnak, bár ti az élet törvénye szerint könnyebben tudjátok feldolgozni a gyászt, mert ott van mellettetek a szerető családotok, feleségtek és gyermekeitek. Az ő szeretetetük erőt ad, és a rokonság kedvessége is körül vesz. Ezért a ti családotok legyen édesapátok hagyatékának, özvegy édesanyátoknak a támasza.

A férj és édesapa, sógor, após és apatárs, nagyapa és rokon, ismerős és szomszéd, plébániánk tagja, Fodor Miklós testvérünk életéből szeretném kiemelni, a családközpontúságot. Erről beszélgetéseink során meggyőződhettem, amikor az elsővilágháború Centenáriumán, az Erdély Történelmi Vitézirend szervezésében 2016-ban elzarándokoltunk a régi harcterekre. Először Isonzó völgyében és a sokat emlegetett Doberdóba. A következő években a Galíciai frontvonal számos állomását kerestük fel és róttuk le kegyeletünket a katonatemetőkbe. Imádkoztunka hadisíroknál, és szentmisét mutattunk be azokért, akik életüket áldozták a hazáért és idegen földön jeltelen sírokban nyugszanak, akiknek sírjánál nem állt imát rebegő szülő, feleség vagy gyermek. Mindezek az emlékek is fájóan érintik lelkünket, akár testvérünk halála.

Kedves Gyászoló Család!

Miklós testvérünk békésen, csendesen élt. Elköltözése is ilyen csendben, a húsvéti éjszaka csendjét idézve, váratlanul történt. Ilyen halálkor kérdéseink is támadnak, mert a Mindenszentek litániájában kérjük: Hirtelen és váratlan haláltól ments meg, Uram, minket. Ez azért van, mert mi búcsúzás nélkül nem akarunk elválni.

Vigasztaljon meg bennünket Jézus Krisztus, aki a halál hatalmát emberi mivoltában átélte, és elszenvedte a halálfélelmet, az egyedüllétet, a halál borzalmát. De a halálában is abban bízott, akiben élt: a mennyei Atyában, az élő Istenben. Ez a bízalom sugárzik búcsúszavaiban, amit az imént hallottunk: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben,és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hajlék van... Ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,1-6)

Miklós testvérünk az új év elején szentségekhez járult. A nagyböjti és húsvéti időt ebben a muszáj „karanténos világban” éltük át mindnyájan. Így Miklós testvérünknek is volt ideje az imádságra és a húsvéti misztérium átgondolására, sőt Ferenc pápa Urbi et Orbi áldásában is részesülni. Ezért vigasztalódjatok, hogy Krisztusnak gondja van ránk. Ő aki meghalt és feltámadt értünk, nem fog lemondani rólunk soha.

S az új élet amellyel Jézus örvendeztetett meg minket feltámadásával, senki sem veheti el tőlünk. Imádkozzunk Miklós testvérünkért, hogy Jézus Kriztus bocsássa meg minden botlását és fogadja be a mennyek országába. Ő mondotta Lázár sírjánál: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25k). Búcsúzáskor szívleljük meg Pál apostol szavait is: „azt keressétek, ami kedves az Úr szemében” (Ef 5,10), aki értünk meghalt és feltámadott.

A földi életből az örökkévalóságba átment Miklós testvérünkért holnap, szombat este 7 órakor ajánljuk fel a szentmisét. 

Krisztus világossága fé­nyeskedjék neki! Viszontlátásra a mennyországban. Ámen.