2016. nov. 1.

„Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények. Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek üdv tinéktek!” Mindenszentek hónapja elnevezés november első ünnepnapjától kapta nevét, mely ünnepet kötelező módon megtartani, az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat írta elő. Az egyház nagy családjának azon tagjait ünnepeljük, akik már eljutottak Isten boldog színelátására. A tisztelet elsősorban a bennük működő győztes kegyelemnek szól, így a szentek tisztelete Isten tiszteletének egy formája. Mi, a földön élő tagok, másképpen kifejezve a küzdő egyház, segítségüket kérhetjük. Hitünk szerint van egy közbülső állapot a földi élet és a mennyei boldogság között, ez a purgatórium vagy tisztítótűz; itt tisztulnak meg az igazak, akik nem egészen tisztán távoztak a földi életből. A túlvilági tisztulás lehetőségét hivatalosan tanítja a bázeli és a trienti zsinat. A határozatban benne van, hogy a halál után még maradhatnak ideigtartó büntetések, és ezektől elegettevő szenvedéssel meg lehet szabadulni. Ugyanis az örök boldogság feltételezi az ember személyes tökéletességét: gondolatvilágának, erkölcsi felfogásának és szeretetének olyannak kell lennie, hogy méltó legyen Isten örök barátságára. Viszont még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A zsinat tanítása szerint egészen különleges kiváltság nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktől. Azonkívül minden tettünknek és viselkedésünknek szociális következményei is vannak. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai, akár kimutatható lelki kár formájában, akár az Egyház morális szentségének kevesbítése formájában. Azzal, hogy valaki a földi létből átmegy az örök létbe, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai, hanem tovább élnek és működnek. Ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétellel semlegesíthetjük. Ilyen meggondolások és a Szentírásból kikövetkeztetett indirekt bizonyítékok szólnak a tisztító: Makkabeus Júdás áldozatot mutatott be, mert jó és üdvös dolog a holtakért imádkozni, hogy bűneiktől föloldozást nyerjenek (2Mak 12,42-45). A földön élők tehát segítségére lehetnek a meghaltaknak a végső tisztulásban. Jézus olyan bűnről tesz említést, amely nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a másvilágon (Mt 12,32; vö. Mk 3,29; Lk 12,10.58-59). Jézus szavaiból az következik, hogy vannak más bűnök, amelyek a túlvilágon bocsánatot nyerhetnek. Szent Pál az apostoli munkával kapcsolatban mondja, hogy egyszer majd kitudódik: ki mit épített a krisztusi alapra; aranyból, ezüstből ... vagy szalmából készített-e épületet. Az Úr napja ugyanis tűzzel jön el, és akinek épülete tűzálló, az jutalomban részesül. „De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (1Kor 3,12-15)  Akárhogy is magyarázzuk a tűz hasonlatát, a képben benne van az, hogy a túlvilágon még bizonyos terhektől meg lehet szabadulni, bizonyos dolgoknak az emberből ki kell égnie. Az Egyház életében és liturgiájában a megholtakért imádkoznak és áldozatot mutatnak be. Tanítja, hogy az Egyház élő tagjai imádsággal, áldozattal és búcsúkkal segíthetik a meghaltak tisztulását.

A szentek közösségének szép megvallása, mikor Mindenszentek napján szentmisével ünnepeljük a megdicsőült egyházat, és délután kimegyünk a temetőbe világítani, hogy a szeretet virágai, és a hitet jelző mécsesek mellett felajánljuk a teljes búcsú kegyelmeit a tisztulás állapotában levő halottainkért. A búcsú kegyelmei nyolc napon át elnyerhetők a meghaltak javára.

Kedves Olvasó, anyaszentegyházunk gondviselő szeretete oszlasson el minden aggodalmat, ha arra gondolnánk, hogy halálunk után feledésbe merülünk. 

A szentek segítségét kérve, köszöntöm.

Lakás amit nem emberi kéz épített

Anyaszentegyházunk november 1-jén a mennyei dicsőségben élő szenteket ünnepli és közbenjárásukat kéri. Mindenszentek délutánján a temetőben világítottunk, megtartottuk a halottak napi vigíliát. Ilyenkor minden jóérzésű ember felkeresi szerettei sírját. Szívből jövő imádság közepette elhelyezi a kegyelet virágait, és meggyújtja az élő hitet jelző gyertyákat. Isten a tudója, hogy ki milyen hittel jár a temetőben. Egy biztos, hogy az ész kategóriájával a temetőben nem sokat lehet kezdeni. De mindenki igyekszik „temetőjárását” valamilyen formában megfogalmazni. Az élet maga titok és titokkal van körül véve, de aki az Élet forrása, Isten először szívünkbe írta, majd kinyilatkoztatta, hogy miért jöttünk a világra.

November első két napja a végső célra irányítja figyelmünket. Amint felettünk a csillag miriádok ragyognak, úgy hívnak bennünket szentjeink az üdvözítő Isten kebelére. És ennek előszobájáról, a természetfölötti szenvedés-tisztulás állapotáról a sírokra helyezett virágok, s az égő gyertyák imbolygó fényei beszélnek. E fények az örök húsvét visszfényei, mely annak üres sírjából áradt, aki értünk meghalt és feltámadt. Krisztus megváltást hozott. Feltámadásával felragyogtatta a halhatatlanságot és az örök életet. És örök életet ad! „Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.” (Jn 5,24-29) A feltámadás népünk életereje. E hit acélozta meg a világháborúk harcterein küzdő katonák erejét, s ez volt a gyászolók igazi vigasza is. Az I. világháború kitörésének centenáriumára csokorba gyűjtöttem a két világháborúban elesett csíkszeredai katonák névsorát, hogy a közeljövőben lerójuk tiszteletünket a 37 és a 67 vértanú emléke előtt. Mindenszentek és halottak napja róluk is szól, főleg minket figyelmeztet, hogy józanok legyünk.

Mindnyájan a Jézusba gyökerező hittel járjuk nyolc napon át a temetőket és mutatjuk be a szentmisét. Hivő lélekkel őértük imádkozunk, akik a földi életből eltávoztak, akiknek üdvössége biztos, de még a tisztulás állapotában vannak. Makkabeus Judás, a választott nép bátor vezére tett gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüstdrachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és bátor lélekkel gondolkodott a feltámadásról  (2Mak 12,43-46). Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából tudjuk, hogy időben bár az Egyház három seregre oszlik, mégis tagjainak egysége a legkevésbé sem szakad meg. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4, 16). Ennek a vigasztaló valóságnak távlatában a halál többé már nem pusztulás, hanem átmenet az örök életre (1Kor 15, 51-57). Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített.

„Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25)

Darvas-Kozma József

Halottak napja - november 2.

Makovecz temetése (Darvas-Kozma J., Brückner Á.)

Mindnyájan a Jézusba gyökerező hittel járjuk a temetőket és mutatjuk be a szentmisét. Ma különösen azokért imádkozunk, akik a földi életből eltávoztak, akiknek üdvössége biztos, de még a tisztulás állapotában vannak. Ezzel máris kifejeztük az Egyház három állapotát. A II. Vatikáni zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában ez áll: „Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25, 31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden (vö. 1Kor 15, 26--27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és „tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van”; más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek.” (LG 49). Krisztus valamennyi híve összeolvad az egy egyházban, és egymáshoz kapcsolódik Őbenne. Jómagam nemcsak édesapámért, öcsémért vagy nagyszüleimért imádkozom, hanem összes felmenő rokonomért, akik 200, 500, 1000, vagy 2000 évvel ezelőtt éltek. De imádságomban jelen van az első embertől mindenki, mert Krisztusba fogott össze az Atya mindent. Ezért mindaz, amit a szeretet engesztelésképpen szét oszt, az nem rövidül meg, hanem gazdagabbá válik.

Makovecz temetése

Időben bár az Egyház három seregre oszlik, mégis tagjainak egysége a legkevésbé sem szakad meg. „Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4, 16). Az úton lévőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvérek egysége a legkevésbé sem szakadt meg, sőt erősebb lesz a lelki javak közösségében” (LG 49).

Melyek ezek a lelki javak?

A Szentek, az örök haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö. 2Kor 5,8), és őáltala, ővele és őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál,  bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2, 5). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk, közbenjárásuk és bátorító példájuk.

A zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel "szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük” (LG 50).

Mindenszentektől 8 napon keresztül s máskor is szentségekhez járulunk, imádkozunk, alamizsnálkodunk, és önmegtagadást végzünk. Íme a szentek megvalósulóban lévő egysége: a menny, a tisztulás és a föld szentjei. Jóllehet különböző fokban valamennyien szentek az őket éltető és egyesítő Krisztus kegyelme által.

Makovecz temetése

Ennek a vigasztaló valóságnak távlatában a halál többé már nem pusztulás, hanem átmenet, sőt az örök életre való megszületés: „hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített” (2Kor 5,1). A test visszahull az atomok világába, a lélek azonban Istennél él, az idők végén pedig Krisztus által a test feltámad, megdicsőült állapotba kerül. 

Mi a zarándok egyház tagjai ezt a végső feltámadást várjuk, ami kiteljesedett mértékben részesít Krisztus misztériumában. Halottak napján nem a halált magasztaljuk, hanem abban Isten tervét látjuk, a horizontot, s ez lesz mennyei születésnapunk. Ha elfogadjuk a Krisztushoz tartozást, biztosak lehetünk, hogy övéi sorába tartozunk. Ha a kegyelem és a szeretet által őbenne és őérte élünk, így semmi, még a halál sem ragadhat ki Krisztus kezéből. Ő mondja: „Bízzatok, én legyőztem a halált!” Krisztus a halált és fullánkját is legyőzte, s visszatérve a sírból felragyogtatta előttünk a ”föltámadást és az életet”.

Ezzel a hittel minden sírnál és minden koporsónál nemcsak megvigasztalódunk, hanem képesek vagyunk másokat is vigasztalni. Jézus szavával zárjuk elmélkedésünket: ”Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre” (Jn 11,25). Ámen.

Darvas-Kozma József