Gyere haza Karácsonyra!

      Az angliai püspökök az adventi időszakban ezzel a megszólítással fordultak híveik felé: „Gyere haza Karácsonyra!” Ennek az új kezdeményezésnek a célja, hogy felhívásuk eljusson azokhoz a katolikusokhoz, akik különböző okokból már nem vagy csak ritkán járnak szentmisére. 

      Én személyes megszólításnak éreztem a felhívást, annál is inkább, mert minket az élet sokszor ide-oda szétszór – és valljuk be őszintén, hogy a saját hibánkból is.  Találónak és hasznosnak látom az ilyen formában történő megszólítást, mert kultúránkban és hétköznapjainkban léten-nyomon jelen van az összetartozásnak, a testvéri összefogásnak, a családi közösségnek, a szülőföld-, a haza- és Istenszeretetnek a gondolata. Amikor egy családi vagy közösségi ünnepre készülünk ez az érzés jelen van, s ha összejövünk a terített asztal mellett vagy kint a természetben, az étkezést követően dalolni kezdünk. S miről dalolunk? – Az édesanyánkról, az édesapánkról, a feleségről, a gyermekekről, a templomról, az Istenről, a Szűzanyáról. Azt valljuk meg, hogy összetartozunk! Nemzeti ünnepeink alkalmával elhangzik Dobos Attila éneke is: “Halló magyar! Hol vagy? Felelj!/ Halló magyar! Hallasz? Felelj!/ Bármerre vitt a sors, hív az ősi föld/ Zászlója még ma is piros-fehér-zöld!” Az ünnepek mindig cselekvővé teszik, foghatóvá az összetartozást. Levél által, a tv-én, rádión, újságokon és telefonon keresztül hívjuk, szólítgatjuk egymást. Ilyen módon fejezzük ki szeretetünket, jó kívánságainkat, amiben végül is ez áll: örülök, hogy vagy! és akarom, hogy légy! A Mária Rádióban egy csíki édesanya dallal köszöntötte Győrben lakó gyermekét és családját. Üzenetét imádsággal zárta, hogy Karácsonyra szerencsésen haza tudjanak jönni és együtt ünnepelhessenek. 

      Az Egyházközségi Apostol által én is szeretnék mindenkit megszólítani: Gyere haza Karácsonyra! Most kétszer annyit példányban jelenik meg értesítőnk, hogy azokat is meghívjuk, akik ritkán vagy sosem szoktak templomba jönni. Meghívjuk, hogy érezzék Krisztus szeretetét, hogy felismerjék, hozzánk tartoznak. A lelkükön ott ragyog a keresztségben kapott krisztusi karakter, az istengyermekség jegye. Testvérem, nővérem, mi tart téged vissza vagy mitől is félsz? A bűneid bevallásától? Hát attól a megkötözöttségtől könnyen meg lehet szabadulni. És ki ne szeretne szabad lenni és Isten szeretetében szárnyalni? Még egy hét áll rendelkezésünkre, hogy megszabaduljunk: reggel 6 órakor, 7 órakor, este 6 órakor. Egy arab közmondás szerint a bűnnek öt ujja van. Két ujját az ember szemére teszi, hogy ne lássa, hogy milyen szörnyű a bűn. Kettőt a fülére, hogy ne hallja lelkiismerete szavát, egyet pedig a szájára, hogy ne merje meggyónni bűneit. Szakadjunk ki végre a bűn és a közöny karmaiból. A prófétával mondjuk: „Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz… Ő gyógyít meg minket.” (Oz 6,1). 

      Gyere haza Karácsonyra! Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok én is - mondja Jézus. Gyere haza, akkor Isten lakik bennünk, örök hajléka leszünk (2Sám 7,1-5, 8b-11,16). Ha Isten minket méltónak tartott arra, hogy megváltson, akkor te ne tartsd magad méltatlannak (Lk 1,26-38). Isten segítségével képes vagy a feladatra (Róm 16,25-27), hogy szívedbe fogadd Isten Szeretetét és Vele együtt ünnepeljünk. Gyere haza Karácsonyra!    

    

„Történjék velem szavaid szerint!” Lk 1,38

Ami a lelkünkbe ivódik

     Az advent szakrális ízét a hajnali mise, a roráté adja, amely középkori liturgiánk maradványa. Korai felkelésünk hasonlóvá tesz a próféták Messiás-várásához. Nagyon fontos e készület, a velünk és bennünk történő sok-sok kegyelmi érintés. Sosem tudjuk, hogy ezek mikor fejtik ki hatásukat bennünk.

      Történt, hogy 1682-ben a Török Porta megkezdte felkészülését az 1683-as hadjáratra, melynek célpontja Bécs elfoglalása. XI. Ince pápának - aki később "Magyarország megmentője" címet kapta -, sikerült szövetséget létre hoznia Sobieski János lengyel király, I. Lipót magyar király és osztrák császár között (1683. márc. 31). Hozzájuk csatlakoztak a német fejedelmek is. A szultán megbízásából Bécs kikémlelése Ali pasára hárult, aki magyar keresztény szülők gyermeke volt, de akit szüleitől a törökök elraboltak kiskorában és janicsárrá nevelték. Kitűnő hadvezér lett belőle. A pasa több nyelvet beszélt, és mint görög kereskedő járt-kelt Bécsben. Kikémlelte a vár erős és gyenge pontjait. 1682 advent elején Konstantinápolyba indult. Útja a királyi Magyarországon, szülőföldjén vezetett át. Egyik este egy templom mellett szállt meg. Amikor az emberek a hajnali misére gyülekeztek, kíváncsiság fogta el, és ő is betért oda. A roráté misén gyermekkori élményei mind életre keltek. Felismerte magyar és keresztény eredetét: a családtól, az egyháztól és népétől való elszakítottságát. Ekkor élete átalakult. Nyomban elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Bécs ne kerüljön a törökök kezére. A Portát fordítva tájékoztatta. Bécs gyenge pontjait erősnek, az erős részeket gyengének tüntette fel. Amikor elkezdődött Bécs ostroma, őmaga zavart keltett a török táborban. A döntő ütközetet 1683. szeptember 12-én vívták. Bécs megmenekült. Ő este nem menekült el a törökökkel, álruhásan a Szent István templomba tért, ahol hitvallást tett, és csendesen élte le életét.

      Vajon nekünk vannak-e gyermekkori rorátés élményeink?  A szülők gyermekeiket elviszik-e legalább szombaton reggel a rorátéra, hogy megtapasztalja az áldozatos közösségben Isten jelenlétét. Aki ilyen élményekben is részesíti gyermekeit, azok szívébe mélyen beivódik az istenélmény, a közösséghez tartozás. Később még ha egyeseket meg is szédít vagy elkápráztat a világ, netán eltávolítja Istentől, az Egyháztól, akkor is lelkük világában ott szunnyad a kapott érték, amely valamilyen kegyelmi érintés folytán, egy roráté mise révén Isten kimozdítja őt a közömbösség vagy hitetlenség mocsarából és elindítja újra a közösség boldogító világába. A roráték is a megmaradásunkat, megtérésünket szolgálják.

Jogunk van az örömre

      A kereszténység az öröm vallása. Ez megnyilvánul úgy az adventi (Gaudete, 3. vasárnap), mint a nagyböjti (Laetare, 4. vasárnap) liturgiánkban.  Szentmisénk kezdő éneke így szól: „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van” (Fil 4,4-5). Népénekünk szintén örömre hív: „Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek Istenünk oltáránál! Nyissuk ki a lelkünk, vidám dalra keljünk: Mi Urunk, mireánk vár.”

      Nem is olyan könnyű örvendező lelkűnek lenni. Plébániánk egyik tagja szomorúan újságolta, hogy december 1-jén elment a csíkszeredai állami ünnepségre. Beállt a hivatalosak körébe, hogy jobban lásson és halljon. Meglepetésére, amikor a szakállas püspök megérkezett, azt mondta az idegenből jött „ünneplőknek”, kiáltsátok: magyarok kifelé! Ám amikor ő szólt a jelenlévőkhöz, akkor báránybőrbe bújtatta szavait. Üzenete felénk nem volt hiteles. Az ünnepség végén a szakállas, mint aki jól végezte dolgát, autójához ment. Emberünk utána lépett, csak ennyit tudott mondani az autóba szállónak: ruşine... – mire az becsapta az ajtót és elment.

      Hívemnek, aki a keleti egyház vezetőjének uszításán megbotránkozott, valami vigasztalót szerettem volna mondani. Megvillant fejemben, hogy idézzem Claude Guéant francia belügyminiszter nyilatkozatát, amit a koldulás visszaszorítása érdekében meghozott párizsi intézkedések hasznosságáról mondott: „Párizsban október folyamán négy év óta először csökkent a románok által elkövetett bűncselekmények száma. Hasznos döntésről van szó, amelynek nyomán valamivel több, mint 300 őrizetbe vétel és 70 repatriálás történt... Jelenleg 33 román rendőr teljesít szolgálatot a francia fővárosban, segítenek eljutni a hálózatokhoz. A párizsi román bűnözők ugyanis rendkívül kegyetlen maffiaszerű csoportokba szerveződnek. A szeptember 13-án életbe lépett rendeletet a Champs-Élysées sugárút környékére, a Louvre múzeum és a párizsi nagyáruházak környékére kiterjesztették és érvényét 2012 nyaráig meghosszabbították.” (Le Parisien) Eszembe jutott az is, hogy a hírhedt vatrások egy volt teniszcsillag segítségét is kérik, hogy az államfő ne írja alá a parlament két háza által elfogadott jogszabályt, az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatását. E gondolatokat pillanatok alatt elhessegettem.

      Ezt mondtam: A provokációt, az álnokok és csalók kaján mosolyát felejtsük el, mert megkaptuk a kinyilatkoztatást az élet értelméről, az erkölcsi kötelességeinkről, a bűnbocsánatról és Isten irgalmáról (1Tessz 5,16-24). Van okunk az örömre, mert e siralomvölgybe jött közénk az Isten Fia. Ő teljesen mellénk állt és minden embert a szívére akar ölelni.

      A szeretetlenségre szeretetet, a széthúzásra egyetértést, a sírásra örömet, a bűnre kegyelmet, a halálra feltámadást hozott. Az viszont a Benne való életünk minősítője, hogy meglátjuk-e az emberi méltóságot, a jóakaratot a magyar, a román vagy a cigány emberben (Jn 1,6-8, 19-28). Ha igen, akkor megtapasztaljuk a Lélek megszentelő csodáit (Iz 61,1-2a. 10), s Üdvözítőnk dicsőséges eljövetelekor annak örömteli beteljesedését.

       

            „Az Úrban való örömünk, a mi erősségünk!” (Neh 8,10)       

Készítsétek az Úr útját!

      A Római Birodalom négy fontos pilléren nyugodott: a jogon, a valláson, a biztonságon és az utakon. A főútvonalaknak mindenkor nagy jelentőségük volt. A jó utak mentén virágzott a gazdasági élet és az idegenforgalom. A jó út mindig előnyt jelentett, csak gondoljunk az 1967-es hatnapos arab-izraeli háborúra, amikor Izrael az egykori római utakat használta fel sikeresen önmaga védelmére. Keresztelő János szemében mindannyian Isten útkészítői vagyunk: az eszkatologikus öröm, a mennyei dicsőség útkészítői. Ezért mindig időszerű advent prófétáinak, Izajásnak és Keresztelő Jánosnak a felhívása: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mk 1,1-8). Az útkészítő lelkület, a magunkba szállás Isten megjelenését és üdvözítő akaratát ismerteti meg velünk. Elsőként megláttatja, hogy Isten Fia első megjelenésekor testben és emberi gyöngeségben lett nyilvánvaló. A végső megjelenésekor dicsőségben és fenségben érkezik. Az első és végső megjelenése között van a harmadik fajta, a közbeeső időben való Úrjövet, a szentségi jelek alatti megjelenése. Ez az, amikor lélekben és erőt árasztva jelenik meg. Ezt csak a benne hívők tapasztalhatják meg magukban, és üdvözíti is lelküket.

      Most is szólítgatnak Isten prófétái, hogy szent vágyakozással készüljünk, egyengessük Istenünk ösvényét a pusztaságon át. A bűn cibálta lelkek készüljünk a vele való találkozásra, hogy meggyógyítson (Iz 40, 1-5. 9-11). Advent a vigasztalásra váró lelkek útkészítése, amelyen Isten gyors léptekkel siet felénk, s irgalmával kimutatja hatalmát, eltöröli bűneinket. Azért is készülünk, mert „az Úr sosem késik ígéreteit teljesíteni” (2Pt 3, 8-14).

      Életünk kibontakozásában és üdvösségünk munkálásában bizonyos lelki-szellemi folyamat figyelhető meg. Mindez azért van, mert életünk a jóra irányul, akiknek „az a jó, ami az embernek a legnagyobb fokban megfelel, és ami egész lénye kiteljesedését jelenti. Ez egyedül csak az Isten.” Karácsonyra készülve mindannyian Őt akarjuk. Ettől lesz jobbá életünk. Mivel az első bűn óta, a csendes vagy nyílt lázadástól kezdve, a megrendülésen át a megtérésig, a megtéréstől a megerősödésig a következő állomások vannak: elvárás és lázadás, megháborgatás és szembesülés, vigasztalás és beismerés, bocsánatkérés és megbocsátás. A megtért embernek szüksége van a közösségre, a beilleszkedésre és befogadásra, továbbá a megerősítésre és csapatmunkára. Ez a kegyelmi folyamat begyógyítja sebeinket, jobbá teszi kapcsolatainkat. Ezzel kezdődik a világ átalakulása, így reményünk van arra, hogy végső eljövetelének napja is békességben, tisztán és feddhetetlenül talál minket.

      „Minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten.” (Lk 3,5)

Legyetek éberek!

      A napjainkban gazdasági alapokon összehozott Európai Uniót jóval megelőzte a latin kultúra szellemi Európája. Akkor az eszméknek volt értéke, ma a pénznek – írta Czirják Árpád 2008-ban. A latin kultúra szellemi Európája a kereszténységből forrásozott, s a szegényekkel való szolidaritásnak csak eszköze volt a pénz. Az érték maga az ember volt, akinek megváltásáért az Isten Fia emberré lett. A ma emberét az égi magasság kevésbé érdekeli, inkább a pénz. A négy éve tartó gazdasági válság lassan kijózanította az emberek jó részét, de az államfőket is a pénz „megváltó” erejéből. A pénzvilág Magyarországtól kapta az első sebet a bankok megadóztatásával. A példa ragályos lett. A mammon azóta is bosszút hörög.
      A pénzuralom azóta bizalmatlanságot terjeszt Magyarországról, ennek eredményei ellenére is. Leminősítéssel próbálják megbénítani gazdaságát. Pedig jó úton jár, csak a bizalmunkat ne vonjuk meg tőle a hazugok szavára. A kormány csökkenti az államadósságot, és ezzel csökkenti a kamatterheket is. Így az ország szabadabbá válik a mammon szorításában. Jó a gondolat, de itt vannak a veszélyek is. „Mondjuk 10 év alatt a jelenleg 140 milliárd dolláros adósságunkból ledolgoznánk, vérverejtékes munkával visszafizetnénk 70 milliárdot, és már kezdenénk kijönni a gödörből, akkor ezek egy hónap alatt leértékelik a forintot a felére, és ismét 140 milliárd dollárral tartozunk.” Ezt a játékot kikerülni csak Isten segítségével lehet, mert különben úgy járnunk, mint  a britek 1815-ben. Napóleon császár 100 napos uralma végén, június 18-án Waterloonál súlyos vereséget szenvedett. Másnap Natan Rothschild elkövette a világtörténelem legnagyobb tőzsdei csalását. Egy nappal Wellington hivatalos jelentése előtt, Natan suttogó rémhírterjesztésbe kezdett a londoni tőzsdén. Erre az ijedt befektetők tömegével dobták piacra az angol és egyéb államkötvényeiket, a Rothschild ügynökök pedig potom áron felvásárolták ezeket. Mikor azután a győzelem hírére a kötvények árfolyama magasra szökött, Nátán fantasztikus nyereségre tett szert. „Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.” (Henry Ford) Nahát, ilyen játék zajlik körülöttünk a lelkünkért és javainkért. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura! (Mk 13,33-37) Ez adventi ébresztőnk. Az első adventnek, a Krisztus várásnak csak emlékét ünnepeljük. De várjuk Krisztus második eljövetelét, a vele való találkozást. Erre vonatkozik a figyelmeztetés, erre kell készüljünk, ezért kell kegyelemben élnünk. A megoldhatatlannak látszó nehézségek előtt is, bűnbánattal kérjük Istent, hogy segítsen rajtunk, gyógyítson meg szeretetével (Iz 63, 16-17. 64, 1-3-8). Gyógyítsa meg emberi kapcsolatainkat. Mivel Jézusba nem nélkülözünk semmi kegyelmet, gazdagok lettünk a tanításban és ismeretben, megerősödtünk az iránta való bizalomban, hogy ő megőriz bennünket feddhetetlenségben eljövetelének napjára (1 Kor 1, 3-9). Imádkozzuk: „Elég gazdagok vagyunk, mert szeretjük az Istent.” Ezért mutassuk fel szeretetünket.

      „Urunk, mi segítségül hívjuk nevedet.”  Zsolt  79,19b