Szent Péter és Pál: „Akiket
oszlopoknak tekintettek”. Szent Péter és Pál apostolok Krisztus
egyetlen Egyházának oszlopai.
Szentmisénk prefációjában imádkozzuk: „Mert nyájadat, örök Pásztorunk magára nem hagyod, hanem szent apostolaid által
mindvégig őrzöd és óvod, hogy azok kormányozzák hívő népedet, kik rendelésedből
állnak nyájad élén Fiad helyett, mint pásztorok”.
Szentmisénk hitvallásában Egyházunkat egynek,
szentnek, katolikusnak és apostolinak mondjuk. Apostoli, három értelemben is: -
Az „apostolokra alapított épület” (Ef 2,20; Jel 21,14) volt és marad; apostolokra, akiket Krisztus
választott ki tanúknak és küldött misszióba.
- Az Egyház megőrzi és átadja a benne lakó
Szentlélek segítségével a tanítást, a hitletéteményt, az „apostoloktól hallott
józan beszéde” (2Tim 1,13-14).
- Továbbra is az apostolok tanítanak,
szentelik meg az Egyházat Krisztus második eljöveteléig, hála azoknak, akik
helyükre lépnek pasztorális feladatukban: a püspökök testülete, „amelynek a
papok a munkatársai, egységben Péter utódjával, az Egyház legfőbb pásztorával”
(AG 5).
Péter utóda oldó-kötő hatalmával irányítja,
tanításával erősíti Krisztus Egyházát. Ma teljes búcsú nyerhető, ha
szentségekhez járulunk és imádkozunk a Szentatya szándékára. Maga Jézus is
imádkozott Péterért, és később a jeruzsálemi keresztény közösség is imádkozott
Péterért. Imádkozzunk a mindenkori pápáért, hogy szolgálatát Isten egész
népével együtt, az Úrnak tetszően tudja végezni.
**
Ünnepünk magába foglalja az Anyaszentegyház
kétezer évét és az Evangélium terjedését. Egyházunk minden év január 25-én,
Szent Pál apostol életútjára irányítja figyelmünket, ezért ma jobban tekintsünk
a Sziklának nevezett emberre, Péterre.
1.
Péter lett a vezető, mert felismerte és szerette az Urat (Mt 16,13-19).
Szent János apostol leírta, hogy Jézus
megkeresztelkedésének harmadik napján András elvitte testvérét, Simont
Jézushoz. „Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: Te
Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved” (Jn 1,42). Azért
nevezte Péternek, mert később erre a sziklára alapítja Egyházát. Jézus mikor a
galileai tenger mellett járt, meglátta Simont, és testvérét Andrást.
„Megszólította őket: Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek
benneteket! Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak
hozzá” (Mt 4,19-20). Attól kezdve hallgatói voltak Jézus tanításának és tanúi csodatetteinek.
Péter
hitvallásáról szól evangéliumi
szakaszunk. Jézus és tanítványai a pompás pogány városban, Fülöp Cezáreájában
tartózkodtak, ott, ahol a Jordán folyó bővizű erei előtörnek a sziklafal alól. Ahol
Jupiter és Pán templomai álltak: az államimádás és a természetimádás
szimbólumai. Két legveszélyesebb csapda az esendő ember számára: a hatalom és
az ösztönök világa.
Jézus
e pogány miliőben kérdezte meg tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Vajon, mi
hogyan fejeznénk ki szeretetünket és hitünket úgy, hogy az való és igaz legyen?
Simon Péter válasza után, nekünk is könnyebb
mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. E hitvallásban, a leendő Egyház feje adja meg
a választ. A kereszténység központi tételét mondja ki. Nem magától, hanem az
Atya kegyelmi segítségével. Krisztusban az Isten örök Fia lett emberré, s
őbenne az Atya egész üdvözítő tervét, irgalmát megmutatta. Ez a hit adja meg az
Egyház szilárdságát, s teszi Simont sziklává, Péterré. Péter hitvallásán
alapszik az Egyház. Amíg valljuk, hogy Krisztus valóságos ember és valóságos
Isten, addig elfogadjuk Őt: - útnak, vagyis általa imádjuk életünkkel az Atyát;
- igazságnak, általa mélyedünk el Isten megismerésében; - életnek, általa
apostolkodunk.
Péter
hitvallása nyomán lesz az Egyház feje: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és
vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én
is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág
kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa
kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit
feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
Jézus kijelentése, hogy „Erre
a sziklára” az idők teljéig fog hangzani.
Erről a Szikláról, a Templeton-díjas Jáki Szaniszló jezsuita
szerzetes, teológus, fizikus, egy csodálatos könyvet írt, melyben rámutat, hogy
Jézus a Sziklának nevezett embert teszi az Egyház fejévé, s mint sziklaalap ő biztosítja ennek a
hitnek a szilárdságát az Egyházban. Krisztus erre a Péterre bízta az oldó-kötő
hatalmat, az Egyház irányítását. Szentlélekkel erősíti meg azt, akire átruházta
főpásztori hatalmát: legeltesd juhaimat…
A pápaság isteni eredetű, végső célunk néha
pislogó, de ki nem alvó fénye, amely sohasem tévedhet, és biztosan vezet
vándorutunk során.
2.
Péter apostol áldozatok árán is teljesíti megbízatását (ApCsel 12,1-11).
Az emberiség üdvösségének munkálását Jézus
mennybemenetele után, Péter apostol imádsággal és apostolválasztással kezdte,
Pünkösdkor igehirdetéssel és kereszteléssel folytatta, a jeruzsálemi templomnál
gyógyítással és tanúságtétellel, a házaknál imádsággal és szentmisével,
szeretetszolgálattal és misszióval, a pogányok felvételével és bérmálással,
Saul befogadásával és megbízásával, a jeruzsálemi zsinattal, az igazság feletti
őrködéssel és levélírással, egyházszervezéssel és kereszthalálával
szentesítette apostoli feladatát.
Péter
első fogságáról és csodás szabadulásáról szól az olvasmány. Heródes Agrippa a rómaiak kegyéből
uralkodott Kr.u. 41–44-ig Palesztina felett, s hogy a zsidók tetszését is
megnyerje, ezért a keresztények kiirtásához fogott. Kivégeztette id. Jakabot és
elfogadta Pétert. Dolgában, hogy biztos legyen, ezért 4x4 katonával őriztette
Pétert. Az utolsó éjszaka külön két katonához láncoltatta. Ez idő alatt az
Egyház - Jézus példája nyomán - szüntelenül imádkozott Péterért. Péter
nyugodtan aludt a börtönben, mert a legjobb párna, a jó lelkiismeret. Az Egyház
imája meghallgattatott. Az Úr leoldotta Péter bilincseit és átvezette a kapukon
a szabadságba, mint ahogy átvezette Egyházunkat az első, majd a második évezred
kapuján a harmadik évezredbe. Péter apostol csodás szabadulása fényesen
bizonyítja, hogy Krisztus a történelem ura. Az Ő védelme alatt áll az Egyház,
erről mindenki tudomást szerezhet. Péter megszabadult Heródestől és a zsidók
várakozásától, hogy 67. június 29-én Rómában életét áldozza Krisztusért.
Vértanúsága megpecsételi az ő hitét és megerősíti hitében Krisztus egyetemes
Egyházát.
3.
Mi is örömmel tekinthetünk halálunk órájára, ha pályánkat végig futjuk, s a
hitet megtartjuk (2Tim 4,6-8.
17-18). A halálra ítélt Szent Pál utolsó levelében tesz vallomást életéről, a
megtett pályáról és a hordozott kincsről. Majd tekintetét az ég felé emeli,
mivel az igazság győzelmi koszorújáért fáradozott, melyet megkap mindenki, aki
örömmel várja Jézus eljövetelét. Másodszor a világ sorsáról készít számadást:
befejezte az evangélium hirdetését és a megváltásról tudomást szerzett minden
pogány. Ismét az Úrra tekint, aki számtalanszor megszabadította és most is
megszabadítja, átmenti mennyei országába. Ahogy Péter szabadulásakor
feleszmélt, hálát adott az Úrnak, úgy Pál is dicsőítésbe kezd: „Dicsőség legyen
neki mindörökké!”
Amikor a pápai himnuszt énekeljük, gondoljunk
az apostolokra, akik olyan emberek voltak, mint mi, akik gyarlóságokkal
küzdöttek, de szentek lettek, az Egyház oszlopai. Bennünk, ha meg van, az a
lényeges tulajdonság, a Jézus iránti odaadó szeretet, amely megvolt Péterben,
Pálban és a többi apostolban, akkor bűneinkből fel tudunk kelni, szentekké
tudunk lenni. Krisztus szeretete újítson meg minket és nyissa meg a mennyet
mindazoknak, akik örömmel élnek az Egyházban és örömmel várják Urunk
eljövetelét.