„A tudományos
fejlődésnek még csak hajnalán vagyunk, de minél inkább világosodik, annál jobban
feltárul előttünk minden vonatkozásban a teremtő Eszmének hatása, kezenyoma. Darwin
óta csodálatos tudományos eredményeket értünk el, de ezek az eredmények arra késztetnek
bennünket, hogy a tudás alázatával vegyük tudomásul egyre jobban, mindenben Isten
jelenlétét” – írta Cressy Morrison,
New York-i akadémikus. Az 5. ok, amely a tudóst szükségképpen hívővé teszi: „Az élet feltételéről tudunk valamit, amit Darwin még nem tudott:
ez a gének csodája. Ezek a gének olyan elképzelhetetlenül aprók, hogy ha össze tudnók
gyűjteni az egész mennyiséget, ami a földön az életet lehetővé teszi, az mind elférne
egy gyűszűben. De a génből és társából a kromoszómából mégis jut a földön minden
egyes élő sejtbe. Ez a gén állapítja meg minden élet jellegét. Elképzelhetetlen
ugyan, hogy egy gyűszűnyiből hétmilliárd embernek juthasson, mégis: az hogy jut,
ma már nem kérdés. Mivel lehet ezt megmagyarázni?
A fejlődés a sejtben kezdődik, ami a gént magába foglalja. Hogy
néhány millió atom, a legparányibb génbe zárva, hogyan uralkodhatik a földön az
egész élet felett, ezt csak az Alkotó Szellemmel tudjuk megmagyarázni. Semmi más
nem magyarázza meg ezt az előrelátó, mindenre kiterjedő értelmet.”
Már
az ókori bölcsek: Szókratész, Platón olyan titokzatos lakomáról álmodtak, ahol
mindazok kielégülést nyernek, akik leginkább ki vannak éhezve az igazságra.
Éhségüket és szomjúságukat azonban nem a kenyér íze és a bor zamata fogja
kioltani…
Amire vágytak, annak beteljesedéséről Szent Pál beszél: „az igazság
Jézusban van.” (Ef 4,17. 20-24) Új emberré
lettünk, újból képére formált bennünket Krisztus által az Atya. Aki hisz
Jézusban az boldog, mert tudja, hogy jobban velünk van a
szerető Isten, mint Mózes népével a pusztában. (Kiv 16,2-4; 12-15) Ott a pusztai vándorlás alatt azt a csodát
kellett volna lelkileg átgondolják, ahogyan Isten gondoskodott róluk, ahogyan kiszabadította
és elindította az üdvösség útján. Mózes
közbenjárására Isten a lázadókat is meghallgatta, és gondoskodott róluk az
óriási tömegben átvonuló madarak és mannahullás által.
Jézus a
kenyérszaporítással önmagát és tanítványait igazolta. Ő
az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak. (Jn
6,24-35) Az embereket csak az érdekli, hogy jóllakjanak és betegségeiket
meggyógyítsa. Mi is tudunk néha úgy viselkedni, mint a jóllakott a tömeg. Aki
pedig hisz Jézusban, az felismeri, hogy benne életet, istenközösséget talált.
Az
istenközösség asztala a szentmise. Ott készíti nekünk Jézus az Atyához vezető
utat, mert Ő az út, és Ő az élet kenyere. Ő életünket még biztosabban viszi a
kiteljesülés felé, mint testünket a génjeink!
„Az tud önmagára
találni, aki hagyja, hogy Isten megajándékozza őt.” (Joseph
Ratzinger)
