Pálos atyák mondásai

Fráter Böröck

Serdülő éveiben Itáliába ment, hogy ott elvégezze tanulmányait. Hírnév után vágyódva, nagy hírre és emberi dicsőségre törekedett. Ezért a művészetekben és a jogban akart tudományos fokozatot elérni, mert annak az eredménye a gazdagság és vagyon vagy hiábavaló kérkedés, vagy a világ dicsősége. Mindazt, ami nem jelentett hasznot, azt hiábavalónak és fölöslegesnek tartotta. Négy év múlva tanulmányai végeztével elérte a mesteri fokozatot, a jogtudományok doktora lett, és kívánsága is teljesült, amikor tehetségével ügyeskedett és dölyfösen pöffeszkedett, minden tudományát arra használta, hogy az elért méltósággal hírnevét növelje. A váradi prépostságot nyerte el. Ott jó ideig gazdagságban és élvezetekben élhetett volna. De íme, hirtelen megváltozott. Ez a Szentlélekisten kegyelme és ereje, amely könnyen megváltoztatja az ember gondolkodását. A skolasztikusok olvasása közben, a kegyelem világosságánál ráeszmél, hogy a hiábavaló dicsőség és a nagy hír, melyet még a halandó filozófusok is oly rettenetesen elítéltek, alig jelent valami dicséreteset. Ekkor nagyváradi kanonoki stallumát a pálosrend fehér ruhájával cserélte fel. Ettől kezdve mindent az örökkévalóság szempontjából értékelt, egyben a teológiai irodalom avatott műveléséből is kivette részét. Négy művének címét ismerjük, amelyekkel a szerzetesi lélek képzését szolgálta. Azokban a kolostorokban, ahol megfordult, ott a szerzetesi elkötelezettség és fegyelem megszilárdult. Lemásoltatta a regulát és a rendi konstitúciókat. Példája társai körében gyújtó hatású volt, nem hiába 1445-1448 között rendjének elöljárójává választották.

Íme néhány megfontolandó mondása:

-        Aki jövedelmező tudományokkal foglalkozik – orvostudománnyal, törvényekkel vagy rendeletekkel – az ritkán igaz és egyenes ember.

-        A természet titkait mielőtt kutatnánk, azelőtt magasztaljuk és dicsőítsük az Istent.

-        A gazdagság jellemzője a sok csetlés-botlás.

-        Fáradozzunk a bűnök kiirtásán és az erények megszerzésén.

-        A világ csábításaival és a bűnökkel szakítva tudsz csak Isten felé fordulni, és szívedet eltölti a béke.

-        A szeretet kívánja, hogy kérj és figyelmeztess.

-        Amíg háborogsz addig semmit se tégy, előbb kapd meg Isten kegyelmét és térjen vissza lelked nyugalma.

-        Ha megkísértettekről hallasz, első szavad legyen: mentsük meg!

-        Angyali tisztaságú pap leszel, amit érett megfontolással vállaltál és Isten segítségével életed végéig folytatod.

-        Önmagad előtt mindig maradj szilárd, arcod a többiekhez legyen hasonló.

-        Az apostol szerint sírj a sírókkal, és örvendj az örvendezőkkel. Valahányszor eltérsz ettől a formától, sürgősen térj vissza.

-        Sohase tanulj olyat, ami lelkedet nem üdíti föl.

-        A tudomány alapja és az élet tükre Krisztus evangéliuma, az atyák élete és írásaik...

-        Aki nem a tudásért és a tanításért tanul, továbbá nem a jámbor könyvekkel, hanem a hiábavaló könyvekkel törődik, az ilyen nem a lelkét táplálja, sőt inkább szertelenné teszi azt, és üres dicsőséget szül. (Az ilyen elbizakodott szívű, rendezetlen erkölcsű, üres gondolkodású, Istent elfelejtő és megvető, hízelgő, zavart lelkiismeretű és lelkét inkább kifosztja, mintsem táplálná.)

-        A sokat beszélő embernek szükséges, hogy gyakran elmélkedjen, és tartson szünetet, és akkor fontolja meg, hogy Isten akarata szerint beszél-e vagy sem.

-        A szükségeset, a jámborságot és a hasznosságot tartsd szem előtt, ha beszélsz, de különösképpen az Isten akaratát.

-        Várd meg, amíg a másik beszél, és ne sértődj meg attól, amit hallasz.

-        Jegyezd meg jól: a rosszról semmit sem kell mondani, és nem kell szívesen hallgatni.

-        Minél gyöngébbnek látod magadat, annál erősebb vagy.

-        Higgy másoknak, de önmagaddal légy bizalmatlan.

-        Mindig gondolj arra, hogy az Isten téged mindig lát, és az angyalok cselekedeteidet – a jókat, amiket elmulasztottál és a rosszat, amit tettél – eléje viszik.

Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!

Ezelőtt 140 évvel, 1872. október 12-én teljesült az erdélyi magyarság igénye, amikor I. Ferenc József szentesítette a kolozsvári magyar királyi tudományegyetem felállításáról és ideiglenes szervezetéről szóló 1872. évi XIX. törvénycikket. A tanárok 1872. október 19-én tették le az esküjüket, és ezen a napon megalakultak az egyetemi hatóságok. Az első közgyűlést november 10-én tartották. Berde Áron az egyetem első rektora mondat: „Az egyetemet nem a néma fala, hanem tanárainak a szelleme alapítja meg.” Van szellem, van egyetem.
A román megszállás után, 1919. november 3-ától kizárólag román nyelven adhattak elő. Ezért 1920. június 21-én az erdélyi magyar felekezetek közös tanácsa kimondta a felekezetközi egyetem megalapítását. Az új egyetem meg is kezdte az 1920/21-es tanévet, de 1921 őszén további működését a román kormány megtiltotta.
Az erdélyi magyar tudományegyetem újraindulása 1940. október 23-án megtörtént. Működött az idegen megszállás alatt is. Istenszolgája Márton Áron 1945-ben a csőd szélén álló erdélyi magyar oktatásügyet felkarolta. Nemcsak segélyt nyújtott, hanem hosszabb időn keresztül nagyban hozzájárult az egyetem tanárainak fizetéséhez. 1945. júniusában pedig 3 millió lejes összeggel létrehozta a „Petőfi Alapot”, amelyhez történelmi egyházaink is társultak. Ez alap biztosította két éven keresztül a romániai magyar tanügy és a színházak személyzetének fizetését. A püspök tudta és figyelmeztetett, hogy „kisebbségi sorsban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent.”
Gheorghe-Gheorgiu Dej politikájának útjában volt az önálló magyar egyetem, ezért előbb a magyar elitet tette tönkre, majd 1959. február 23-án a magyar egyetemet beolvasztotta a románba. A kommunista hatalom a sír szélére vezetett. Pedig minden együttélés, szövetség kétoldalú.
Nagyböjt elején hamut hint homlokunkra az Egyház, a kereszt jelével és Jézus felszólításával: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,12-15). Ember, lásd be, egyedül az Isten örök és vele szövetségben lenni a jó.
A szövetséget kötő felek kölcsönösen elkötelezik magukat a másik irányában. Adnak egyfelől valamit, várnak másfelől valamit cserébe. Így van ez az Isten-ember szövetségében is. A kezdeményező Isten, aki részesedést kínál életéből, segítséget földi életszakaszunkban. – Elvárása, hogy szeressük és egy akaraton legyünk vele.
Isten igazságossága és irgalma kezdettől fogva működött, hogy megtérésre bírjon és a bajból kimentsen. A Noéval kötött szövetségre emlékeztet a szivárvány, a galamb, az olajág, a huzamos eső és áradás is (Ter 9,8-15). Az újszövetségben a bűntől való szabadulás és a feltámadás jele a keresztség (1Pt 3,18-22). Ennek személyes döntéssé kell kifejlődnie a bérmáláskor. Aki Krisztusra és Egyházára hallgat, az egész emberi társadalom javát segíti elő. Döntés előtt állunk, kapaszkodhatunk-e másba, mint Istenbe?

„Betelt az idő, közel van az Isten országa!” Mk 1,15

Hamutól az Isten szívéig

Hamvazószerdán számtalanszor felhangzik: Memento homo, azaz emlékezzél meg ember, hogy porból vagy és porrá leszel. Egyházunkban ez a negyvennapos böjti idő első napjának a felszólítása.

Az ősbűnnel elveszített Isten barátságát semmi sem pótolhatta, sőt depresszióba esett Ádám és Éva. E súlyos állapotból maga a jó Isten kínálta az egyetlen lehetőséget, a megváltás ígéretével.

Isten ígérete a remény és a megváltás útjára terelte az ősszülőket. A hosszú előkészület után, az Újszövetség megkötésekor,  Jézus Krisztus felragyogtatta a feltámadást és az örök életet. Mi akkor lépünk az üdvös bűnbánat útjára, amikor minden életmegnyilvánulásunk Jézus iránti szeretetből fakad.

a. Joel próféta által Isten így figyelmeztetett: „Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény és a menyasszony is! A papok így kiáltsanak: Könyörülj, Uram, könyörülj népeden!”(Joel 2,12-18). A sáskák hada elpusztította a vetéseket, a nép éhezik, a szentély kiürült, a sincs mit az Istennek feláldozni. Ekkor az emberek sebzett szívüket, bűnbánó lelküket viszik az Isten elé. És Isten szíve megesett rajtuk, áldásban részesítette és megígérte a Szentlélek kiáradását.

b. A kiengesztelődés ideje elkezdődött. Számunkra hasznos idő. Szent Pál belső zarándoklatra hív: „Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk. Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel. Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk” (2Kor 5, 20-6,2).

c. Jézus három segédeszközt ajánl megtérésünkre: az alamizsnát, az imát és a böjtöt (Mt 6, 1-6, 16-18). Ha mindezeket szeretetből, belső készségből tesszük, akkor nekünk sikerül átváltani a bűnről az életszentségre. „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24)” – üzeni XVI. Benedek pápa.  Zarándokoljunk negyven napon át Jézussal úgy, hogy rá bizzuk magunkat, s így egyre jobban magához tudjon alakítani bennünket.

A világ hamu voltától jussunk el az Isten szívéig.

40 napos zarándok út az Isten szívéig

Hamvazószerdán számtalanszor felhangzik: Memento homo, azaz emlékezzél meg ember, hogy porból vagy és porrá leszel. Egyházunkban ez a negyvennapos böjti idő első napjának a felszólítása.
Az ősbűnnel elveszített Isten barátságát semmi sem pótolhatta, sőt depresszióba esett Ádám és Éva. E súlyos állapotból maga a jó Isten kínálta az egyetlen lehetőséget, a megváltás ígéretével.
Isten ígérete a remény és a megváltás útjára terelte az ősszülőket. A hosszú előkészület után, az Újszövetség megkötésekor,  Jézus Krisztus felragyogtatta a feltámadást és az örök életet. Mi akkor lépünk az üdvös bűnbánat útjára, amikor minden életmegnyilvánulásunk Jézus iránti szeretetből fakad.
a. Joel próféta által Isten így figyelmeztetett: „Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény és a menyasszony is! A papok így kiáltsanak: Könyörülj, Uram, könyörülj népeden!”(Joel 2,12-18). A sáskák hada elpusztította a vetéseket, a nép éhezik, a szentély kiürült, a sincs mit az Istennek feláldozni. Ekkor az emberek sebzett szívüket, bűnbánó lelküket viszik az Isten elé. És Isten szíve megesett rajtuk, áldásban részesítette és megígérte a Szentlélek kiáradását.
b. A kiengesztelődés ideje elkezdődött. Számunkra hasznos idő. Szent Pál belső zarándoklatra hív: „Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk. Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel. Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk” (2Kor 5, 20-6,2).
c. Jézus három segédeszközt ajánl megtérésünkre: az alamizsnát, az imát és a böjtöt (Mt 6, 1-6, 16-18). Ha mindezeket szeretetből, belső készségből tesszük, akkor nekünk sikerül átváltani a bűnről az életszentségre. „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24)” – üzeni XVI. Benedek pápa.  Zarándokoljunk negyven napon át Jézussal úgy, hogy rá bizzuk magunkat, s így egyre jobban magához tudjon alakítani bennünket.
A világ hamu mivoltától jussunk el az Isten szívéig.

Basilica minor

       Az 1396. évi nikápolyi csatavesztést követően a török betörések Erdélybe rendszeressé kezdtek válni. Az első nagy pusztítás Csíkban 1421-ben következett be, amikor Murád vezetésével a török és tatár seregek a békeszerződést megszegve Brassót felégették, a Barcaságtól Háromszéken át Csíkig mindent feldúltak, akár csak Fogaras vidékén. A csíksomlyói pálos monostort (alapítása 1352 körül) ekkor elrontották és lakóit legyilkolták. Csak a Szálvátor remeteség élte túl a súlyos csapást. A pusztítást se Csíkban, se Háromszéken nem tudta kiheverni a szerzetesrend. Nem volt se kellő anyagi alapja, se szerzetesi állománya. Azután is megismétlődtek a török betörések. A legsúlyosabb 1432-ben történt, mikor a török és román csapatok a Szászföldön és a Székelyföldön is súlyos károkat okoztak emberéletben és anyagiakban egyaránt. 

      Hunyadi János erdélyi vajda és Újlaki Dénes pápai követ 1442-ben a csíki romos kolostort átadta az obszerváns ferenceseknek. Ehhez külön engedély se kellett. A ferenceseknek elegendő volt hat év arra, hogy a hívek támogatásával mindent újra építsenek és a hitélet további megerősítését szolgálják ott, „ahova a hívek roppant nagysokasága szokott összeseregleni ájtatoskodni, naponta is.” (IV. Jenő pápa, 1444) A ferences konvent segítségére Hunyadi 32 konfrátert nevezett ki, akiket mentesített mindenféle adó kötelezettség alól.
       A hitélet és középfokú oktatás 1448-ban elindult a csíki konventben. A nagy múltú kolostortemplomot fennállása 500. évfordulójára 1948. február 23-án XII. Pius pápa basilica minor méltóságra emelte örökre. Ezt a címet a mindenkori pápa adhatja meg és kiváltságokkal jár. Így teljes búcsú nyerhető a Kisbazilika meglátogatásával a templom felszentelésének napján, titulusának ünnepén (júl. 2.) Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, a basilica minor cím megadásának évfordulóján (febr. 23.), a  helyi ordinárius által meghatározott napon, és egy tetszőleges napon, amelyet a látogató zarándok választhat ki magának.
       Február 23-án és máskor is látogassuk meg e szenthelyet, ahol a Szenttel találkozhatunk. Ahol a lélek békére lel.
A lélek békéjét csak Isten tudja megadni: ő bizalmat előlegez és újjáteremt, mert nagylelkűen szeret minket (Iz 43, 18-19. 21-22. 24b-25). Ez a teremtő szeretet új szabadulást és Isten dicsőségét adja. Jézus Krisztus lelki javakat és az üdvösséget hozta el (Mk 2,1-12). Ő az Egyház központja: megbocsátja bűneinket, meggyógyítja sebeinket és új lelkületet önt belénk. Az emberek elcsodálkoztak a bűn eltörlésének eme módja felett, dicsőítették Istent és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet soha!” 

Mi pedig nem csodálkozunk, hanem átéljük e csodát a bűnbocsánatban, mert Jézus Krisztusban „Isten valamennyi ígérete ’Igen’-né vált” (2 Kor 1,18-22).  Ő az Ámen, az Igen, sziklaszilárdságot is jelent. Amit mond, az megtartja; amit ígér, azt megadja. Ha befogadjuk, akkor a Szentlélek temploma vagyunk.

„Az Úr elküldött, hogy a bűn rabjainak szabad életet hirdessek.” Lk4,18.

Kémtelevízió vagy lelkiismeret?

      Tíz évvel ezelőtt Sydney egyik külvárosi iskolájában a diákok panasszal fordultak a felsőbb oktatási szervekhez az iskolájukban rendszeresített „kémtelevízió” gyakorlata miatt. A tantestület rejtett kamerákat helyezett el a különböző helyiségekben, hogy figyelemmel kísérhessék a diákok tevékenységét. S olyan „kis” vétségekért, mint pl. a szemetelés, a szigorú tanárok pénzbüntetést szabtak ki. Ezek után a tanárok azt tapasztalták, hogy sokat javult az iskolai fegyelem, sőt a tanulók tanulmányi előmenetele is.

      Megfontolandó, hogy mennyi mindenre kell figyelnie egy tantestületnek, ha jól akar nevelni és milyen találékonyság kell az emberek ellenőrzéséhez!

      Örvendetes, ha valakinek nincs szüksége „kémtelevízióra”, mert neki a lelkiismerete parancsol. Régen a vonalzó felirat is a lelkiismeretre apellált: Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát.

      A lelkiismeret fölötte áll minden technikának. Ezért a lelket el ne fojtsátok. A bűn következtében a természetes erkölcsi törvényt nem mindig és nem mindenki azonos világossággal és közvetlenséggel fogja fel. Emiatt Isten "a törvény kőtábláira írta azt, amit az emberek a szívükben nem tudtak elolvasni." (Szent Ágoston)

A gyógyító Jézus

      Febrár 11-én, a Lourdes-i Szűzanya ünnepén, amely a Betegek világnapja, idős és beteg testvéreinknek ünnepélyesen kiszolgáltuk a betegek kenetét. E szentségben a gyógyító Jézussal találkozunk. „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1 Kor 10,13)

      A nagybetegek számára Krisztus külön szentséget rendelt, a  betegek szentségét (szent kenet). Régi nevén utolsó kenet. Márk evangéliuma szerint (6,13) az apostolok olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg. Szt. Jakab levele beszél többet erről a szentségről: „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” (5,14-15)

      A beteget sokszor a fájdalom kínozza, a hosszas és javulás nélküli szenvedésben céltalannak látja az életet, néha az öngyilkosság gondolata kísérti. A betegség felidézi a halálfélelmet, fél a haláltól és a rákövetkező számadástól. A halál közeledése hitbeli kételyeket is ébreszthet: mi van a halál után, nem a semmiségbe zuhanunk-e bele? A gonoszlélek is hevesebben ostromolja.

      A pap megfelelő imádság után a beteget megkeni homlokán és kezén az előírt módon megáldott olívaolajjal vagy megáldott növényi olajjal, és közben imádkozza, hogy: “E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!” (KEK 1513).

      A szentkenet az élők, a kegyelem állapotában levők szentsége, előtte gyónni kell és utána áldozni. De ha valaki már nem tud beszélni vagy öntudatlan, bűneit is megbocsátja, ha azokat már kevésbé tökéletes bánattal megbánta. Bánat nélkül a mindenható Isten sem tud megbocsátani. A szentségek sem hatnak gépszerűen, maguktól, megkívánják a megfelelő lelkiállapotot.

      A szentséget felvehetik idősek, gyengélkedők, testi-lelki bajban levők, műtétre várók, depreszióban vagy epilepsziában szenvedők.

A betegek kenete sajátos kegyelmének hatásai:

• a beteg egyesülése Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára;
• vigasztalás, béke és erő a betegség vagy öregség keresztény módon történő elviselésére;
• a bűnök bocsánata, ha ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni;
• az egészség helyreállása, ha ez a lélek üdvösségének javára válik;
• fölkészülés az örök életre való átmenetelre. (KEK 1532).

      Ne féljünk tőle, idejében és öntudatosan kérjük és vegyük fel. Ajánlott fölvenni a betegek kenetét komoly sebészeti beavatkozás előtt. Az emberek sokáig a halálra való előkészítésnek tekintették, és ezért húzódoznak tőle. Holott a betegek szentsége elsősorban a betegeké, időseké. Rónay György Öregkorc. versében a hívő öregek helyzetét és lelkiállapotát röviden s remekül így érzékelteti:

  “Egyre sötétebb

alagút.

De egyre fényesebbek

 a lámpák.”

Szent Bálint

       Bálint püspök Terniben végezte lelkipásztori munkáját. Krisztus evangéliumát igyekezett az emberek szívében elültetni. A szentségek kiszolgáltatását komolyan vette. A házas élet szent voltát mindig kihangsúlyozta, mert a házasságban a férj és a feleség nemcsak kiegészítik egymást, hanem életszövetséget kötnek Krisztusban, ezáltal minden pillanatban megjelenítik Krisztus és az Egyház szeretetét. Az új házaspárokat kertje virágaival szokta megajándékozni.

      A keresztényüldöző II. Claudius császár idejében őt is letartoztatták, bebörtönözték. Ott is tanította társait. A legenda szerint Bálint püspök tanítását még a börtönőr vak leánya is hallgatta. Amikor kellő érdeklődés tanúsított, és kigyúlt szívében a hit, akkor a püspök imádkozott érte és a lány visszanyerte látását. A csoda hatására többen megtértek. Bálint püspök a börtönben is végezte szent szolgálatát, a jegyeseket megeskette, köztük a katonákat is, pedig az akkori császári parancsok értelmében nekik nem lett volna szabad házasságra lépni.

      Mielőtt – a hagyomány szerint – 269. február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: "Valentinus, N suo, salutem dicit.” „Üdvözletét küldi, a te Bálintod.” Egyszerű üdvözlő forma volt a rómaiaknál, amivel Ciceronál is találkozunk.

      Szent Bálint vértanú püspök tiszteletét I. Gelasius pápa hagyta jóvá az 5. században. A korábbi tisztelete ellensúlyozta az ókori Rómában szokásos két pogány ünnepet. A február 13-15 között tartott Lupercaliá-t vagy Februá-t. A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A pogány papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal megcsapkodták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés kiüzze belőlük a rosszat és tisztulást, termékenységet hozzon. Ez hasonlít az aprószentekezéshez. A római birodalomban február 14-én tartották Junó istennőnek, a házasság pártfogójának az ünnepét. Ezen a napon a fiatal leányok Junó templomába mentek, hogy ott jóslatot kapjanak az igazi férfi kiválasztásához. A fiatal legények pedig sorsot húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egymással jártak egy ideig, és voltak akik egymásba is szerettek. A férjek virágot ajándékoztak ezen a napon feleségeiknek.

      Szent Bálint virág ajándékozása, valamint vértanúságának napja és a római kettős szokás keveredett és a keresztény inkultúráció eredménye lett a Bálint nap. A keresztény mártír a jegyesek, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje. 1997-től Bálint napja, az epilepsziások világnapja is.

            A szerelem egy indítás az elkötelezett élet felé, de nem a minden.

“A szerelem ott kezdődik, amikor azt mondod, hogy nincs még egy olyan, mint ő. És ott végződik, amikor azt mondod, ő is olyan, mint a többi.”(dr. Nagy András)

Hát a Bálint nap is olyan, mint a többi, de valami színesebbé teszi, és a jövő felé mutat.

Ajánlom az alábbiak elolvasását a szerelmeseknek,

a volt szerelmeseknek

és a leendő szerelmeseknek.

A HÁZASSÁG ÉS A CSALÁD MÉLTÓSÁGÁNAK MEGBECSÜLÉSE (Gaudium et spes)
47. A házasság és a család a mai világban
48. A házasság és a család szent voltáról
49. A hitvesi szerelem
50. A házasság termékenysége
51. A hitvesi szerelem és az emberi élet tisztelete
52. A házassággal és a családdal mindenkinek törődnie kell

Az egészséges társadalomért

      Az ókor kisebb és nagyobb államaiban, így a zsidó népnél is megtaláljuk az önvédelmi törvényeket. A vallási és a társadalmi törvényhozás egységes volt. A törvényeket azért hozták, hogy megóvják az emberek testi-lelki egészségét. A ragályos betegségben szenvedőt, a közveszélyes őrültet, az erkölcsi fertőzést terjesztőt mindig elkülönítették, kirekesztették a közösségből.

      Ami a betegséget illeti, a régiek nem sokat tudtak a betegségekről, vagy éppen gyógyításukról. A betegségeket hagyományosan úgy értelmezték, hogy az valamilyen bűnnek a büntetése, vagy hogy démoni megszállottság következménye. Van azonban egy betegség, amelyet félelmetes volta miatt gyakran említ a Szentírás, ez a lepra, aminek jelentése csapás, verés. A lepra ázsiai és afrikai országokban ma is előforduló betegség. Az Ószövetségben minden könnyű lefolyású bőrbetegséget leprának minősítettek, ezért a betegségben szenvedőt tisztátalannak tartották és kitaszítottak a közösségből (Lev 13,1-2. 44–46). Csak elkülönítéssel védekeztek ellene. A gyógyulás csodának számított, egyenlő volt a halott feltámasztásával.

      A leprásnak az emberi településen kívül, a gyász jeleit viselve kellett élnie: nyíratlan hajdon fővel, tépett ruhával, szájat eltakarva járhatott és távolról kiáltania kellett, hogy tisztátalan. Ezek élelméről könyörülő szívű emberek gondoskodtak. A legszomorúbb azok sorsa volt, akiket végképp betegeknek ítéltek. A betegség és magukra hagyatottság szörnyű érzésében telt lassan sorvadó életük. Ha valaki mégis meggyógyult, akkor elment a paphoz és megkapta a felmentést a további elkülönítés alól. Akkor egyszerű mosakodás, borotválkozás, áldozat után visszatérhetett a közösségbe. Könnyen elképzelhető, hogy mit jelentett egy-egy ilyen leprásnak, amikor a gyógyító Jézus útjába kerültek, és ezt a szót hallották tőle: „Menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik!” (Mk 1,40–45) Csak ennyire telik a törvény erejéből, azonban Jézussal elérkezett Isten országa, ahol mindenki visszakapja méltóságát.

      Jézus azért jött, hogy az embert megváltsa a bűntől és annak minden következményétől. Minden hatalma meg van arra, hogy túllépjen a régi törvényen és beteljesítse azt. Ő megvalósítja Isten országát abban, aki hisz Benne és azonosul Vele. De megtiltja azt, hogy még éretlen emberek tanúskodjanak Róla. A jótétemény, a csoda pedig megnyitja az emberek száját, mert a krisztusi szeretet az élet törvénye (1Kor 10,31–11,1).

      Világunkban a bűnhullámai pusztítanak, megbetegítik az emberek lelkét, s ennek útját nem állja senki. Ha magadban, házasságodban, családi és közösségi kapcsolatodban bárminemű ragályt, bűnt fedezel fel, ne várd meg, hogy elhatalmasodjon rajtad, hanem menj és bűnbánatban mutasd meg magad Krisztus papjának.

„Tegyetek mindent Isten dicsőségére!” 1Kor 10,31

Mit keresel itt?

      Macedonius, a remete már 45 éve élt az erdő sűrűjében, az egyedül épített kunyhójában. Csak a madarak éneke törte meg az erdő mély csendjét. Egy nap azonban zaj ütötte meg a remete fülét. Egy vadász állt előtte, aki nézte-nézte ezt a szegényes otthont és lakóját, és nem tudott betelni vele. Mikor meglepetéséből magához tért, megkérdezte a remetétől: „Te Isten embere, mit keresel itt a vadonban?” Macedonius jóságosan ránézett a vadászra, majd így szólt: - „Szívesen megmondom, de először te mondd meg, mit keresel itt?” – „Vad után szaladok, és addig nem nyugszom, amíg el nem kapom.” – „Én meg az Isten után szaladok és addig nem nyugszom, amíg el nem érem. Nos, ki cselekszik bölcsebben?” A vadász elgondolkozott, és beszélgetésük után Macedoniushoz szegődött.

      A modern ember szenvedélyektől űzve, délibábokat kerget, rohan. Időhiányra vagy fáradtságra hivatkozva nem ér el a templomig, nem hallja meg a szentmisére hívó harang szavát. Most az élet lett olyan sűrű, mint egykor a vadon. Mégis jó eltalálni vasárnapról vasárnapra a templomba, ahol Isten teszi fel az élet bölcs kérdését: Jó irányba halad-e életed? Gondolkozz el és maradj mindig Isten közelében, mert ettől függ testi-lelki megnyugvásod.

Ki és mi az ember?

A 19. század liberalizmusának rossz gyümölcse beért a 20. századra. A nagy hatalmak, senkit és semmit nem aláztak meg annyira, mint Isten képmását, az embert. A világot megmételyező és romba döntő kommunista ateizmus a nemzeti szocializmussal egyformán az embert saját hatalmi eszközének tekintette. Így született meg az embertelenség a szovjet gulágon és a náci internáló táborokban. Az ember személyiségét, méltóságát kifejező nevet megszüntették, és leltári számmal látták el. Aki nekünk Szent Maximilián Kolbe, Auschwitzben 16670-es leltári számú rab volt. A második világháború után a kommunista államokban is elterjedt a számozási rendszer, és a mai napig rombol. Napjaink neoliberalizmusa is csak eszköznek tekinti, önmegvalósításra biztatja, ami csak a fogyasztó szintet szolgálja, véső soron ilyen a sminkelt ateizmus. Az ember pedig nem szám, nem olyan, mint a krétával táblára írt szám, amelyet bármikor le lehet törölni. Nézzük közelebbről ki és mi az ember?

            1) Az ember méltóságáról

      Az emberiség egybehangzó véleménye az, hogy mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán.

            a) De mi is az ember?

            Sok és különféle, sőt egymásnak ellentmondó nézetet vallott és vall önmagáról. „Van úgy, hogy mindenek felett álló zsinórmértéknek teszi meg magát, máskor viszont a kétségbeesésig leértékeli önmagát. Innen ered tanácstalansága és szorongása” (GS 12).

            b) A valóság

            Az egyház a kinyilatkoztató Isten tanításának birtokában rajzolja meg az ember valóságos helyzetét, megmagyarázza gyöngeségeit, és ugyanakkor helyesen felismerteti méltóságát és hivatását.

Erre a nagy kérdésre: ”Mi az ember, hogy gondot viselsz rá: az emberek fiai, hogy törődsz velük?” - az ószövetség embere a 8. zsoltár 6. és 7. versével felelt: „Az embert csak nem angyalnak alkottad, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad. Hatalmába adtad kezed összes műveit; lába alá vetetted minden alkotásod”. Az ember minden kiválósága és nagysága mellett is teremtmény. Aki Van teremtette valakivé. Az ember sohasem teremt, hanem a már meglévőből alkot, szerkeszt új dolgokat. A számítógépes világhálózat is „meggyőzhet bennünket arról, hogy valóban Isten képét hordozza magán a szellemi képességekben bővelkedő és lebilincselően elkápráztatni tudó ember!” (Jakab Gábor: Mindannyiunk hitvallása 31-32).

Az egyház tanítása szerint „a látható teremtmények között csak az ember képes arra, hogy megismerje és szeresse a saját Teremtőjét, egyetlen teremtmény a földön, akit önmagáért akart az Isten, egyedül csak az ember nyert meghívást arra, hogy – megismerésben és szeretetben – részesüljön az Isten életében; ennek elérésére teremtette és ez az alapja méltóságának” (KEK 356). Ennek a méltóságnak az oka - vallja Sziénai Szent Katalin -, Isten felbecsülhetetlen szeretete, hogy az ember megízlelje örök Jóságodat (Dialógus 4,13).

            c) A személyi méltóság

             Mivel az Isten képmása, az emberi egyénnek van személyi méltósága, ezért nem valamiféle dolog, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralma legyen önmaga felett, szabadon átadja magát és közösségre lépjen más személyekkel, és arra nyert meghívást – a kegyelem révén –, hogy szövetségre lépjen saját Teremtőjével, és megadja neki a hit és a szeretet válaszát, amit semmi más nem képes megadni helyette (KEK 357). Az ember transzcendenciáját tagadó ateista-kommunista hatalom már indulásból ezt a méltóságot aktivistáival és rendeleteivel tiportatta, de nemcsak ők, hanem minden totalitárius rendszer, mely az embert nem valakinek, hanem valaminek tekintette. Az eltárgyiasítás miatt szenvedtek az emberek milliói a volt Szovjet- és a Harmadik birodalomban, valamint a gyarmati országokban. Az ember személyiségét jelölő névtől megfosztottakat leltári tárgyként kezelték, és a betetovált leltári számokkal kivonták a humánum sorából.

          A magyar gazda még az állatait is becsben tartotta és tisztelte. Ennek kifejezője volt, hogy nevet adott azoknak és nevükön szólította. A megszálló szovjet hatalom a tőlünk idegen tárgyi szemlélet erőszakos terjesztője lett. Ez a szemlélet - az erőszakos kollektivizálás és államosítás után - az emberek tudatában vert gyökeret. Ettől kezdve egy fülszám jelölte az állatot, egy bizonyos káderszám az embert. A társadalmat gyökerében érintette e szemlélet elterjedése. A családokba történt behatolása súlyos pusztítást idézett elő, mert a házastársak egymást, a szülők a gyermeket valaminek, tehernek kezdték tekinteni. A személyi méltóság lábbal tiprása a személyek elszakadását és a család széthullását idézte elő, válás vagy magzatgyilkosság formájában, s az ember legbelsejében a halál kultúráját ültette el.

            d) Akiért a mindenség van

      Isten mindent az emberért teremtett, de az ember azért teremtetett, hogy szolgálja és szeresse az Istent, hogy neki felajánlja az egész teremtést. Átmenetileg Isten a világot teljes egészében az emberekre bízta. A világmindenség értünk van, mi pedig ezt használva a Teremtőért vagyunk, hogy felemelkedjünk egészen Őhozzá (KEK 358).

            e) Húsvét fényében az ember misztériuma

      A megtestesült Ige misztériumában kapja meg igazi fényét az ember misztériuma (KEK 359): mert nem engedte elveszni azt, akit saját képére alkotott.

Népünk kereszténnyé válásának alapja és gyökere ez az istenszeretet. E hitben való élés élet- és megtartó „erő” volt és marad.

            f) Az ember társas lény

      Isten nem magányosságra teremtette az embert. Mindjárt kezdetben „férfinak és nőnek teremtette” (Ter 1,27), életközösségük a személyek közösségének ősformája (GS 12,4). Az ember ízig-vérig társas lény, és másokkal való kapcsolat nélkül sem meg nem élhet, sem képességeit ki nem fejlesztheti.

Csodálatos látványban részesít bennünket az emberi nem egységének szemlélete, melynek eredete Istenben van; megvan természetének egysége, ahogy mindenki anyagi testből és szellemi lélekből összetett;

- közvetlen céljának és világban való küldetésének egysége;

- ittlakásának egysége; (a természetjog folytán a föld javainak használata az élet fenntartására és kibontakoztatására -, Isten a földet mindnyájunknak adta, nem telekelte egy népre se);

- és természetfeletti céljának egysége: Isten maga a cél, akihez mindenkinek törekednie kell;

- az eszközök is egységesek, amelyeken keresztül az emberi nem eléri célját;

- végül megváltásának egysége, amit Krisztus mindenkiért vitt végbe (KEK 360).

            g) Az emberszeretet, szolidaritás

            A közös eredetnek köszönhetően az emberi nem egységet alkot.

Az emberi szolidaritásnak és szeretetnek ez a törvénye – mely nem zárja ki a személyekben, kultúrákban és népekben megnyilvánuló gazdag változatosságot - biztosít bennünket arról, hogy minden ember valóban testvér. Ennek konkrét eredménye az eddigi tudományok megszületése és a művészetek létrehozása, fejlődése, valamint a szolidaritás megszervezése és megélése a mindennapi életben (KEK 361).

Ihletett személyek gyönyörűen fejezték ki:

A templomtól a temetőig,

Temetőtől a templomig

Minden kis házhoz nagy közöm van:

Minden házban ember lakik.

S ha ember látok, Isten szólít,

Meg kell előtte állanom,

Mert szentségtartó minden ember

S minden ház tabernákulum. (Sík Sándor, Szentségtartók).

Csodájára minden népnek

      Karácsonykor és Vízkeresztkor csíki viszonylatban szelíd telünk volt. Egy kicsit el is kényelmesedtünk. Én is annyira, hogy fel se jegyeztem a két karácsony közti időjárást. Pedig nálunk szokás volt megfigyelni e napokat – a falinaptárra felírtuk a délelőtti és délutáni időjárást –, mivel ebből sejteni lehetett az egész évi időjárást. A gazdálkodó emberek részben eszerint igyekeztek mezei munkájukat beosztani. Emellett minden hónap valamelyik szentjéhez, jeles napjához – évszázados megfigyelésen alapuló – mondókákat fűztek, és ezek is tulajdonképpen az évi tervezéséhez nyújtottak segítséget. Ezzel is jobban ki tudták védeni a kockázati tényezőket. Ez volt a földművesnép menedzsmentje, hiszen terveztek, szerveztek, irányítottak, bevontak vagyis kalákáztak és ellenőriztek.

     A január végi hidegek és a februárra jelzett havazások, hidegek szobafogságra kényszerítik az idős embereket. Érthető, mert a megfázás és a megcsúszás sok veszélyt rejteget. Éppen ezért ajánlom, hogy üljenek inkább bent a meleg szobában és olvassanak a liturgikus naptár szerint. Közben nézzék meg, mit is tartogat számunkra Böjtelő hava, vagyis a február. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe az Ó- és Újszövetség találkozása, Jézus, a Világ Világossága megjelenik templomában és hívő népével találkozik. Megszentelt gyertyánk Őt jelképezi, mint fényforrást és szolgáló szeretetet. Üzenete egyértelmű, legyünk mások szolgálatára, amire gyermekmesénk, Szívkirály fiai, is tanítanak. 

      Egyházunk február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek világnapján megcsillantja a reményt és új életteret nyit előttünk a beteg és az idős testvéreink felé. Őhozzuk irányít, akiknek nehéz kezd lenni az élet, akikben a hit tüze lángra kaphat, mint Charles Nicoll biológus életében. 

      Hitünk szerint a világ legnagyobb értéke az ember, aki Isten gyermeke. Ezért tisztelet illet meg a fogantatástól az örökkévalóságig. A magzati, a csecsemő, a gyerek, az ifjú, a felnőtt, az idős és az öregkor életünk kibontakozásának csak különböző állomásai. Ezek mind olyan különbségek, amelyek Isten tervébe tartoznak. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki másoknál találja meg azt, amire szüksége van. S akinek rendkívüli talentumai vannak, a többiek javára kamatoztassa. Az ilyen különbségek nagylelkűségre, jótékonyságra, a javak megosztására bátorítanak, sőt olykor köteleznek minket. Krisztus arra tanított, hogy tegyünk jót azzal, aki szenved és tegyünk jót szenvedéseink által. E kettős megközelítéssel a szenvedés értelmének legmélyét tárta fel. Ez lehet a mi nagy úrfelmutatásunk. 

      A hónap végén felhangzik: Memento homo! Bibliai iránytűnk a megtérésre, Krisztus felé fordulásra emlékeztet. A családosok, ifjak is elgondolkozhatnak azon, hogy miért is könnyezett a kolozsvári Könnyező Mária kegykép? Népünk most is nagy ínségben van. Egyrészt a pénzvilág támadása miatt, másrészt mert itthon választások lesznek, és ilyenkor az indulatok elszabadulnak, s a megoszlás pedig végzetes károkat okoz. A jó Isten hatalmában, és az Úr Jézus bátorításában bízva, kérem, hogy az alábbi imádsággal folyamodjunk Istenhez:

      Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának, a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le. Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát. Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet. Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és a mi boldogulásunkra váljék. Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király - könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

(Főegyházmegyei engedélyszám: 18-2012.)

Hűséges olvasóinkat munkatársaim nevében is féltő szeretettel köszöntöm, Darvas-Kozma József

/Krisztus Világa, 2012. február/

Tetteinkben a jó hír

      Az ajándékot ünneplőbe szoktuk öltöztetni, vagyis ízlésesen becsomagoljuk. A rejtett érték mindig meglepetésként szolgál. Kibontása is fokozza kíváncsiságunkat és örömünket. Először az motoszkál bennünk, hogy akik szeretnek és értékelnek bennünket, milyen oldalról közelítenek hozzánk. Amikor  látjuk az ajándékot, akkor a köztünk lévő viszonynak örvendünk. Ez a szeretet élteti a családokat, a barátságokat és a közösségeket.

      Egyházunk február 11.-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek világnapján mindnyájunk figyelmét a beteg és idős testvéreinkre irányítja. Azokra, akiknek nehéz kezd lenni nemcsak az élet, hanem a légzés is. Világunk – közel három évszázad óta gonosz gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek világává kezdett válni, és nyílt ellentétben áll az evangéliummal, ellenkezik az igazságossággal, a személyi méltósággal és a békével – emberek millióit sérti, és sokszor azt a pogány gondolatot sugallja (lásd eutanázia) vagy érzést kelti mindenütt, hogy az idősek és betegek a családnak is, a társadalomnak is teher. Ezt a pénzuralom generálta, mintha csak akkor volna érték az ember, ha tud dolgozni, termelni és fogyasztani. Ezt az egysíkú látást elutasítjuk Isten és az emberi méltóság nevében.

      A világon egyetlen érték van, az ember! Az embert, aki Isten gyermeke, tisztelet illet meg fogantatásától az örökkévalóságig. A magzati, a csecsemő, a gyerek, az ifjú, a felnőtt, az idős és az öregkor életünk kibontakozásának csak különböző állomásai. Ezek mind olyan különbségek, amelyek Isten tervébe tartoznak. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki másoknál találja meg azt, amire szüksége van. S akinek rendkívüli „talentumai” vannak, a többiek javára kamatoztassa. Az ilyen különbségek – olvassuk a KEK Kompendiumában – nagylelkűségre, jótékonyságra, a javak megosztására bátorítják, sőt olykor kötelezik az embereket, s a kultúrákat egymás gazdagítására késztetik. Már Jób története előtérbe hozta a szenvedés értelmének a kérdését (Jób 7,1-4. 6-7).

      Boldog II. János Pál pápa az őt ért merénylet után, 1984-ben az emberi szenvedés keresztény értelméről írt apostoli levelében mondja: „Krisztus messiási programjában, a szenvedés azért van jelen a világban, hogy felszítsa a szeretetet, megteremje az embertársi szeretet műveit, a "szeretet civilizációjává" alakítsa át az egész emberi civilizációt.” (SD, 30) Krisztus arra tanított, hogy tegyünk jót szenvedéseink által, s tegyünk jót azzal, aki szenved. E kettős megközelítéssel a szenvedés értelmének legmélyét tárta fel. Erről tanúskodik Novák Károly Eduárd kerékpáros, Erőss Zsolt alpinista, Nick Vujicic kéz és láb nélküli boldog ember. Az életkérdések megoldását mindnyájan Jézus tevékenységében és feltámadásában látjuk (Mk 1, 29-39). 

      Jézus műve az idők végéig folytatódik az Egyházban (1 Kor 9,16-19. 22-23). Jézus szeretete segít, hogy minden emberi szenvedés mélyén az Ő megváltó szenvedésére ismerjünk. Vele egyesüljünk, aki az emberben is velünk levő Isten!             
        

„Jézus pedig sokakat meggyógyított...” Mk 1,32.

Búcsú Lénárda nővértől

      Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára virradtunk. Reggel van. Az éjszaka folyamán a tél kiborotválkozott, s élesre fente fogát. Hidege arcomat marja, míg a templomba átmegyek. Közben Lénárda nővérre gondolok, akinek ma megadjuk a végtisztességet. Gazdag, ugyanakkor gondokkal teli életét mindig bearanyozta Jézus Krisztus evangéliuma. Krisztusnak és Egyházának szentelte életét, mikor a Szegény Ferences nővérek közé lépett. Fiatal jelöltként szembe találta magát a háború borzalmaival. Elsőként látta a felszabadított haláltábor szörnyűségét. Nővértársaival nyomban a leromlottak és haldoklók segítségére sietett. Mindig megrendülve beszélt a csont-bőr emberek nyomorúságáról, akiknél  szabad szemmel követhető volt a lenyelt korty víz útja. 1947-ben tett örök fogadalmat. Fiatalon a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola, majd a Római Katolikus Kántoriskola konyháját vezette. Gerincroppantó évtizedek nincstelenségében próbált az üres kamrából valamit adni a mindig éhes növendékeknek.
       Tavasszal mihelyt megjelent a sóska, akkor rendszeressé vált a méltatlanul „moszatleves”-nek keresztelt sóskaleves. Legtöbbször összekentük a tányérunkat, anélkül hogy ettünk volna. A vacsora pedig a moszatlevessel kezdődött. Akkor Lénárda nővér vérnyomása mennyi volt, most se merem megsaccolni. Reggelire a ládás marmeládét összetörette, vízzel felengedte, hogy abból sok legyen és kenhető. Szombat délre pedig elkészült a BMV-leves is, azaz BeleMindenVackot! Ami maradék a hét folyamán összegyűlt, az köszönt vissza szombaton, de mégis finom volt. Ha fiatalos prüszköléssel, úgy mond „sztrájkoltunk”, nem akartunk az ételhez nyúlni, akkor csak annyit mondott: Tisztelendő Urak, önök nem tudják, hogy mit jelent éhezni. Ha grenadírmars vagy száraz bab volt, akkor igazán jól laktunk.

      Örvendtünk ősszel, amikor mezőgazdasági munkára vittek, mert akkor jobb kaját kaptunk. Ezt Lénárda nővér és Nemecsek rektor úr intézte. Az állami gazdaság igazgatója megszeretett minket, mert a termést lelkiismeretesen begyűjtöttük. Jártunk Alsógáldra murkot ásni, pityókát és kukoricát szedni. Volt mikor az Újvilág felé mentünk a CLF raktárhoz zöldséget, gyümölcsöt válogatni. Hát ezekből ha akartunk, ehettünk eleget. Nekünk, azaz a Teológiának terményben fizettek, és mindig bőségesen. Így be volt biztosítva az évi zöldség szükséglet.
       Akkor kevésbé, de később beláttuk, hogy nem volt könnyű Lénárdának lenni, mikor naponta háromszor 250 éhes diák betevőjéről, a termek, hálók tisztaságáról, mosásról kellett gondoskodnia. 38 év így telt el. Megismertük őt, és ő is meg minket. Jó szimatja volt. Hivatás dolgában kitűnő „diagnoszta”. Előre jelzései beigazolódtak. Vigyázott a „tündérekre” és azok nevelésére. Az biztos, hogy akik Lénárda nővér keze alatt tanultak vagy dolgoztak, egy életre szóló leckét, magatartást kaptak.

      1985 után több ideje maradt, szívesen segített egyházi ünnepeink előkészítésében. Amit ő készített, annak íze volt, az dicséretet kapott. Nem hiába történt, hogy a szomszéd Birdas (alias Bordás) püspök meghívta, hogy konyhája vezetését vállalja el és annyit fizet, amennyit kér. De Lénárda nővér nem volt megvásárolható, ő maradt a szűkös, gondokkal terhelt Márton Áron püspök Intézete mellett.

      Imádságos, dolgos lélek volt. A jó Isten azzal jutalmazta hűséges szolgálatát, hogy megérte szerzetes közössége újraindulását. Ott is bábáskodott. Utolsó két évét betegen, a keresztút X-XI. állomásánál megrekedve töltötte. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, ma utolsó utjára kísérjük. Ezért arra kérem Szent Péter apostolt, hogy Lénárda nővér előtt nyissa tágra a Mennyország kapuját, nem a kerülete miatt, hanem azért, mert Jézus Urunk hűséges tanítványa volt. Az evangéliumot 88 éven keresztül péterfillérekre váltotta, legalább 1600 volt papnövendék és kántordiák, tanár és intézeti személyzet „belügyét intézte.” S a letartoztatott tanárnak is odanyomta a pokrócot: vigye a börtönbe, hogy ne fázzon. Kezéből nem esett ki a rózsafűzér, Szűzanyánkat szólítgatta háromszoros jogon: mint keresztény, mint akinek nevét kapta szüleitől és a szerzetesrendtől.

      Ó, Szent Péter, én csak egy vagyok a sok kis diák közül, de azért hallgass meg engem, máskülönben légiónyi volt diák kórusa zeng ajtód előtt, s akkor így is, úgy is, felmutatjuk vámos barátod rögzítette királyi ítéletet: Jöjjetek, Atyám áldottai, mert éhes voltam és ennem adtatok... (Mt 25,31-40).
       Kedves Lénárda nővér, alias „nagyasszony”, búcsúzóul megbízunk, járj közben értünk a mi Urunknál, hogy amikor megjelenünk Szentfölsége előtt, mint kiéhezett, szomjas, beteg földi vándorok, akkor mennyei lakomáján asztalához ültessen. A viszontlátásra!

      Darvas-Kozma József

      Csíkszereda, 2012. február 2.

_______________________
A kép forrása:
http://ferencesnoverek.ro

Népünk veszélyben van - imádkozzunk!

Kedves Olvasó!

      Az elmúlt hetekben híveim több alkalommal is megkerestek és megkértek, hogy imádkozzunk népünkért, mert nagy szükségben vagyunk. Egyrészt a nagyvilág támadja Magyarországot, másrészt pedig itthon is választások lesznek, és ilyenkor az indulatok elszabadulnak, a megoszlás pedig súlyos károkat fog okozni. Bízva a jó Isten hatalmában, és az Úr Jézus bátorításában, az alábbi imádságot fogalmaztuk meg, amit véleményezésre és jóváhagyásra felterjesztettem Msgr. Tamás József általános helynök, segédpüspök úrhoz.

     Kérésünkre a püspök úr Őméltósága 18/2012. számú leiratában így válaszolt:

      “Tisztelendő Plébánia Hivatalnak,
                                         Csíkszereda I.
      Folyó évi 79. sz. kérésére válaszolva közlöm, nincs semmi akadálya annak, hogy a felterjesztett imádságot a hívek végezzék. Amint a jubileumi évünknek is volt egy imádsága, amelyet minden szentmise után elimádkoztunk, ugyanígy ezt az imát is lehet végezni, szentmise végén, de más alkalmakkor is. Sőt terjeszteni is lehet, másokat is bekapcsolva az imahadjáratba, hisz az imádságon keresztül sok mindent kiesdhetünk Istentől.

      A buzgó lelkek imádságát hallgassa meg az Úr.

      Csíkszereda, 2012. jan. 31.

      Tamás József általános helynök, segédpüspök.”

Ima népünkért 

      Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

      Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.

       Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.

      Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért.
      Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.

      Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál.
      Amen.

      Kedves Olvasó!

      Végezzük ezt az imát népünkért, és közösen kérjük Isten áldását.

      Testvéri szeretettel,
      Msgr. Darvas-Kozma József
      pápai káplán, esperes-plébános

Gyertyaszentelő Boldogasszony

      A Székelyföldön még él a hagyomány, hogy a szülőasszony negyven napig nem megy ki a kapun, csak amikor megkeresztelik a gyermekét és „kiszabadul”. A szülőanya kímélete olyan széleskörű volt, hogy a kiszabadulásig semmiféle munkát nem végezhetett. Még a létfontosságú vizet sem volt szabad kimerítenie a kútból, mert akkor – úgy tartották – a víz megférgesedik! Ilyenkor a szülőanya segítségére sietett a rokonság és a szomszédság. Ebben a hagyományban visszatükröződik az egyetemes szolidaritás, amely a legnagyobb szeretettel veszi körül a család misztériumát, az édesanyát és a gyermeket.

      Az Egyház e nap a Madonnára tekint. A Szűzanya karján szemléli Jézust, a „világ világosságát”. Mi is a Szűzanyát követjük, amikor gyertyát tartunk a kezünkben. Így is megvallva azt, hogy életünkbe fogadtuk Jézust, és vele akarunk járni.

      A megszentelt gyertya emlékeztessen bennünket arra, és a Csíksomlyói Szűzanya segítsen, hogy a nemzet megújulásáért kezdett imaévben mindent áldozatos szeretettel végezzünk.