Páli Szent Vince

Szeptember 27-én Páli Szent Vincére, „a szegények atyjára”, a Misszióstársaság alapítójára emlékezik egyházunk. A lazaristák néven is ismert szerzetesrend célja a falusi nép oktatása és a papság mélyreható képzése volt.

Vince 1581. április 24-én született a dél-franciaországi Pouyban, amelyet 1823 óta St. Vincent-de-Paul-nak neveznek. Szülei szegény földművesek voltak. A közeli Dax városba, a ferencesekhez küldték iskolába fiukat, és atyja egyetemi tanulmányait is biztosította úgy, hogy eladta ökreit és cipész mesterséget folytatott. Vince egyházjogot és teológiát tanult a spanyol Saragossában, majd Toulouse egyetemén. Tizenkilenc éves korában szentelték pappá 1600 szeptemberében.
Egy hajóúton török kalózok fogságába esett. Tuniszban eladták rabszolgának. Egy hitehagyott, volt ferences vette meg, akit aztán sikerült visszatérítenie a keresztény hitre. Közösen szöktek vissza Franciaországba.
Vince ezután plébánosként, majd egy főúr házi lelkészeként szolgálva ismerte meg a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát. 1625-ben szerzetesrendet alapított, mely a szegény falusi nép oktatását tűzte ki célul népmissziók indításával, továbbá a papság mélyreható képzését. A társaság anyaháza a párizsi Szent Lázár-kolostor lett. Innen származik a társaság népies neve: lazaristák.
A női szerzet alapításában Marillac Szent Lujza segítette. A rend a Szeretet Leányai nevet kapta (ismertebb nevük: irgalmas nővérek).
A szerzetesrendek körül további intézmények is kialakultak, melyek felkarolták a szegényeket, az elhagyatottakat és a betegeket és foglalkoztak a gályarabokkal és az árva gyermekekkel is.
Vince hívta életre a papi rekollekciókat. Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt – csupán leveleinek száma 30 ezerre tehető –, és a legmagasabb politikai körök tanácsadója volt. Imádkozott, virrasztott, és már életében szentként tisztelték.
1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Holtteste, derűs arca ma is látható üvegfedél alatt, rendje központi templomában. 1729-ben boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa az egész világ minden karitászegyesületének pártfogójává nyilvánította.

A tuniszi rabszolgából a szegények atyja

Szeptember 27-én Páli Szent Vincére, „a szegények atyjára”, a Misszióstársaság alapítójára emlékezik egyházunk. A lazaristák néven is ismert szerzetesrend célja a falusi nép oktatása és a papság mélyreható képzése volt.

Vince 1581. április 24-én született a dél-franciaországi Pouyban, amelyet 1823 óta St. Vincent-de-Paul-nak neveznek. Szülei szegény földművesek voltak. A közeli Dax városba, a ferencesekhez küldték iskolába fiukat, és atyja egyetemi tanulmányait is biztosította úgy, hogy eladta ökreit és cipész mesterséget folytatott. Vince egyházjogot és teológiát tanult a spanyol Saragossában, majd Toulouse egyetemén. Tizenkilenc éves korában szentelték pappá 1600 szeptemberében.
Egy hajóúton török kalózok fogságába esett. Tuniszban eladták rabszolgának. Egy hitehagyott, volt ferences vette meg, akit aztán sikerült visszatérítenie a keresztény hitre. Közösen szöktek vissza Franciaországba.
Vince ezután plébánosként, majd egy főúr házi lelkészeként szolgálva ismerte meg a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát. 1625-ben szerzetesrendet alapított, mely a szegény falusi nép oktatását tűzte ki célul népmissziók indításával, továbbá a papság mélyreható képzését. A társaság anyaháza a párizsi Szent Lázár-kolostor lett. Innen származik a társaság népies neve: lazaristák.
A női szerzet alapításában Marillac Szent Lujza segítette. A rend a Szeretet Leányai nevet kapta (ismertebb nevük: irgalmas nővérek).
A szerzetesrendek körül további intézmények is kialakultak, melyek felkarolták a szegényeket, az elhagyatottakat és a betegeket és foglalkoztak a gályarabokkal és az árva gyermekekkel is.
Vince hívta életre a papi rekollekciókat. Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt – csupán leveleinek száma 30 ezerre tehető –, és a legmagasabb politikai körök tanácsadója volt. Imádkozott, virrasztott, és már életében szentként tisztelték.
1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Holtteste, derűs arca ma is látható üvegfedél alatt, rendje központi templomában. 1729-ben boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa az egész világ minden karitászegyesületének pártfogójává nyilvánította.

Páli Szent Vince mondásaiból
„Nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!”
„Szeressük Istent, de a két kezünk munkája és arcunk verítéke árán!”
„Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.”
„Előbb szívünket kell önmagunktól megtisztítani, majd ezután Isten tölti azt be. Akkor maga Isten költözik be és cselekszik. Az alázat az, ami önmagunktól megszabadít, a szent alázat.”

Istenünk, te a szegények gondozására és a papság képzésére apostoli erényekkel töltötted el Páli Szent Vince áldozópapot. Adj nekünk is lelki buzgóságot, hogy szeressük, amit szeretett, és tettekre váltsuk, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen
Magyar Kurír

Milyen erős tud lenni egy anyában...

Amikor 1643-ban XIII. Lajos utolsó napjait élte, a nyomorgók atyját, Páli Szent Vincét (1576-1660) kérette magához. Az atya május 3-tól 14-ig, a király haláláig nála tartózkodott. A nagybeteg halála előtt így sóhajtott fel: "Vince uram, ha Isten visszaadja egészségemet, nem nevezek ki püspöknek csak olyan papot, aki legalább három évig önnél volt." A király özvegye talán ezekre a szavakra is gondolt, amikor az egyházi ügyek intézésére alakított "lelkiismereti" ötös bizottságba Vincét is kinevezte. Ennek a  személyválogatást és melléktekinteteket nem ismerő papnak volt köszönhető, hogy Franciaország sok kiváló főpásztort kapott, hogy a javadalmak általában egyházi célokat szolgáltak s nem kerültek gyerekkézre. Vince csak magát a szent ügyet nézte s hajlandó volt ezért a legnagyobb kellemetlenségeket is elszenvedni.
Egy udvarhölgy a jóhiszemű királynéval, aki kiskorú fia helyett kormányzott, püspökké neveztette ki fiát. Vincének kellett volna kiállítania a kinevező okmányt.. Ő azonban, minthogy botrányos életű papról volt szó, üresen vitte a blankettát a királynéhoz, hogy töltse ki maga. Fölvilágosítására Anna királyné megsemmisítette a kinevezést és arra kérte Vince atyát, adja tudtára az udvarhölgynek is a dolgot. Ő szívesen megtette a dolgot mindjárt ott a palotában. Az anya elkeseredésében egy széket vágott az atya fejéhez. Vince atya elővette zsebkendőjét és törölgette a homlokából patakzó vért. A fölháborodott kísérőnek mosolyogva csak ennyit mondott: "Csodálatos dolog, milyen erős tud lenni egy anyában a fia iránti szeretet."