Maria Simmanak már fiatal korában
megmutatkozott mélyen vallásos hajlama, és szorgalmasan járt dr. Karl Fritz
plébános hittanóráira. Az elemi iskola elvégzése után Svábföldre került, később
Hardba, Nenzingbe, majd Lauterachba. Nagyon szeretett volna rendi nővér lenni,
de gyenge testalkata miatt ettől háromszor is eltanácsolták. A kolostorba
lépéshez szükséges felszerelésre valót részben koldulással, részben a saját
keze munkájával kellett megkeresnie. Három évig cselédlányként szolgált a
feldkirchi St. Josefsheimben. Miután kilépett a gaissaui kolostorból, Maria
apja háztartását vezette, és elvállalta a templom takarítását. Apjának 1947-ben
bekövetkezett halála óta egyedül él az apai házban. Hogy jövedelmét
kiegészítse, egy kis kertészetet kezdett működtetni, ennek ellenére igen
szűkösen élt, és sokszor szorult rá jó emberek segítségére.
Hogy háromszor is élt kolostorban,
megerősítette vallásos érzületeit, és felkészítette a szenvedő lelkekre
vonatkozó apostoli küldetésre. Vallási életét a Máriához fűződő gyermeki
szeretet, a szenvedő lelkek megsegítésére irányuló vágy jellemzi a legjobban –
ugyanakkor a pogánymisszió mindenféle formáját is támogatta. Isten anyjának
szüzességet fogadott, beteljesítette a grignoni Mária-tiszteletet, különösen
ami a szenvedő lelkekre vonatkozott, és letette a szeretet és a bűn áldozatának
fogadalmát is.
Úgy tűnik, Maria Simma rátalált arra
az Istentől neki szánt hivatásra, amely abban áll, hogy imádsággal, vezekléssel
és apostoli küldetéssel segítsen a szenvedő lelkeken. A nemzeti szocializmus
tombolásának idején, és azóta is önkéntesként segít a gyermekek felkészítésében
a böjtre és a szentáldozásra; kiegészítő vallásoktatást tart, amihez megvan az
érzéke és a tehetsége.
Segítség
a szenvedő lelkeknek – A szenvedő lelkek szolgálata
Ima és bűnbocsánati felajánlás formájában
Mária már gyermekkora óta segített a szenvedő lelkeknek. 1940-től kezdve
egyenként jelentkeztek nála szenvedő lelkek, hogy az ima segítségét kérjék.
1953-ban Mindenszentekkor kezdte a segítségnyújtást vezekléssel.
Mariának súlyos szenvedéseket
kellett magára vennie egy katonatisztért, aki 1660-ban halt meg Karintiában. A
szenvedések megfeleltek azoknak a bűnöknek, amelyekért bűnhődni kellett. A
szenvedő lelkek Hetében ezek a lelkek különleges enyhülést kaptak
szenvedéseikre Maria irgalmas szívének segítségével. Maga a november hónap is
különleges kegyelmi idő számukra.
Mária örült, hogy véget ért a
november, de a folyamat a Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe körül kezdődött el
igazán. Egy 355-ben élt kölni lélek jelentkezett nála, aki kétségbeesett ember
benyomását keltette. szenvedésre lenne szüksége, mondta, de ezt Maria
Simmának önként kellene vállalnia, különben a férfinak az Utolsó Ítélet napjáig
kell szenvednie. Az asszony beleegyezett, és egy hétig nagyon nehéz napokat
kellett átélnie. A lélek minden éjszaka meglátogatta, és újabb szenvedésekkel
terhelte meg. Olyan érzése volt, mintha szétszakítanák a tagjait. A lélek
ránehezedett az asszonyra: olyan volt, mintha minden oldalról hegyes tőröket
döftek volna belé. Máskor meg olyan érzése volt, mintha egy tompa vasat nyomtak
volna a tagjaihoz, amely a teste ellenállása hatására elgörbült, aztán behatolt
minden testrészébe.
A léleknek azokért a gyilkosságokért
kellett bűnhődnie, amelyeket Szent Orsolya társnőin követett el, hogy
hittagadásra bírja, többszörös házasságtörése és kereszténnyé levése után a
szentmisén való méltatlan részvétel miatt.
Egyre több lélek kért segítséget. A paráznaságért és a magzatelhajtásért vállalt vezeklés
szörnyű testi fájdalmakkal és heves rosszulléttel járt. Máskor úgy érezte,
mintha órákon át jégtömbök között feküdne; a hideg a csontja velejéig hatolt:
ez a vallással szemben lagymatag vagy hideg magatartás büntetése volt. A kölni
lélek súlyos esetét követően – ezt az üzenetet kapta – még hat lélek ügyét kell
magára vennie, akiket csak az önkéntes vezeklés válthat meg. Ezek után már sok
léleknek könnyebb módon is megváltást hozhat, Jézus anyjának irgalmassága
révén.
… folytatjuk …