2024. 07. 31.

+ Erőss Alfréd titkos püspök - memento

74 évvel ezelőtt hunyt el Erőss Alfréd (Perestyén, Krassó-Szörény vm., 1909. júl. 7. - Kolozsvár, 1950. júl. 31.): fölszentelt püspök. A gimnáziumot Temesvárott a piaristáknál kezdte. A hatodik osztály után jezsuita akart lenni, de apja nem engedte, ezért Kézdivásárhelyen tanult tovább. A teológiát Gyulafehérvárt, 1929-37-ben a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte. 1935. X. 27-én itt szentelték pappá. 1937-ben teológiai doktor. Szárhegyen káplán., Kolozsvárt kórházlelkész volt. 1938. I. 1-jén a gyulafehérvári szeminárium spirituálisa és tanára. Az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. 1941. IX. 1-jén a kolozsvári hittudományi főiskola dogmatika tanára. 1944 őszén a főiskolával Zircre menekült, itt tanított tovább. 1945 őszén a teológia visszaköltözött Gyulafehérvárra. 1946-ban, dr. Schütz Antal professzor nyugdíjba vonulásakor meghívták a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára dogmatikatanárnak, de a román hatóságok megtagadták útlevele kibocsátását. A hittudományi kar dékáni hivatala még 1949-ben is felkérte a következő évi tanterv összeállítására. Hazatérése után 1949. II. 11-én Bukarestben püspökké szentelték. A kolozsvári klinikán hunyt el, 1950. VIII. 31-én, és augusztus 2-án Tordán temették. 

Művei: Az út. Költemények Arad, 1928. 
Szt József kis zsolozsmás könyve. Temesvár, 1929. 
Herrlichkeiten d. göttlichen Gnade. Roma, 1935. 
Lehre v. d. Erlösung im 19. Jahrhundert. Uo., 1937. 
M. J. Scheeben: Briefe nach Rom. Hrsg. Freiburg i. Br., 1939. Majláth püspök lelki arca. Arad, 1940. 
Egyház és élet. Erdélyi katolikus évkönyv. Összeállítás, Kvár, 1941. A megváltás. A megváltás dogmája Scheeben teol-jában. Kvár, 1942. Székelyek dícsérete. Versek. Kvár, 1942. 
Mítosz, vallás és irodalom. Kvár, 1943. (Különyás Hitel) 
Az egység útja és az ökumenikus mozgalom. Kvár, 1944. (Klny. Új Erdély) 
Az emberi személy problémája. Budapest, 1944. (Klny. Bölcs. Közlem.) 
A vallásnevelés. Budapest, 1944. 

Erőss Alfréd: Könyörgés
Uram!
Nem magamért imádkozom,
Ez a legnehezebb imádság.
Nagy terhem van,
a népemet hozom.
Már meginognék, mint a nádszál,
de erőt önt belém a bizalom.
Láncszem vagyok.
Velem imádkozik a népem:
a magyarok a földön és az égben.
A láncot tartják erős angyalok,
Imádkozik az ország.
Hozzád emeli, Isten, e nép arcát
és színed előtt könyörögve ellép.
Uram!
Az egyetértés nagy kegyelmét
add meg nekünk, add meg nekünk.
Legyen az mindennapi kenyerünk!
Ámen.

Hirdetés: 2024. augusztus 4.

1. Elsővasárnapi szentségimádás 13:30-18:00 óráig a Millenniumi templomban.

2. Ma, augusztus 4-én 20 órakor a csíkszépvízi Kultúrházban az ANI-Budavári Örmény Színház bemutatja Csiky Gergely Cecil házassága színművét. (pénteken Gyergyóban, hétfőn Udvarhelyt lásd a plakátot alább.)

3. Kedden Urunk színeváltozása ünnepe, a Salvator-kápolna búcsúja, a szentmise 12:30 órakor kezdődik.

4. Krisztus világa július-augusztusi száma kapható. A tartalomból: A római szentmisekánon szentjei (4. rész) Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya folytatja a római szentmisekánon vértanúinak: Szent Ciprián püspök, Lőrinc diakónus, Krizogonusz katona, János és Pál katona testvérek, Kozma és Damján orvos testvérek bemutatását, mert példájuk sarkall, közbenjárásuk segít, hogy mi is közéjük kerülhessünk.” (6-8. oldalon) Szent István király – „Az okos ember sziklára építette házát.” (Mt 7,24-29) – Szent István napja egyszerre egyházi és állami ünnep. P. Barsi atya bemutatja az országfelajánlást katolikus módon; a protestánsoknak; nem keresztény, de egy Istenben hívőknek; a nem hívő keresőknek; a gyakorlati materializmusban megrögzött magyar testvéreknek. 100 éve szentelték pappá Márton Áront – Márton Áron életútját bemutatja Virt László. Áron pp élete igazolja, hogy Isten tud a görbe vonalakon is egyenesen írni! (10-12. oldal) Egy nem mindennapi igazolás – fiataloknak: Philip Mulryne, a Manchester United egykori középpályása a focitól Jézus oltárához ‘igazolt’. Egyedül – A 19 és 22 év közöttiek panaszkodnak a hiányzó kapcsolatokra. Erről szól Simon Lukas írása, fordította Bács Béla János. 140 éve született Gyóni Géza – 1914 őszén Przemyśl (ejtsd Semisl) erődben a bombázás a lövészárokba temette, másnap ásták ki a föld alól. E szörnyűség hatására írta meg a világirodalom legnagyobb háborúellenes versét, Csak egy éjszakára... címmel. 1917-ben a krasznojárszki rabkórházban hunyt el. Az ima – Fekete István írása. Ma mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten. Szent X. Piusz pápa Kvíz  amely a pápa programját is magában foglalja: „Krisztusban megújítani mindent!” A lap kapható a ministránsoknál és a sekrestyében. Ára 7 lej.

5. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órakor a felső hittanteremben.

6. Szombaton 1Úton zarándoknap a gyermek-szülő szeretetkapcsolatért és a megújulásért. A Millenniumi templomtól 13:30-kor indulunk Somlyóra. 16 órától keresztút, 18 órakor szentmise.

7. Augusztus 11-én, vasárnap 16 órakor családos mise.






Ajánlat fiatalnak, egyetemistának Fro. és Nagy-Britanniába



 

2024. 07. 27.

Hirdetés: 2024. július 28.

1. Elsőpénteken meglátogatjuk idős és beteg testvéreinket.

2. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órakor a felső hittanteremben.

3. Kármelita délelőtt aug. 3-án 8:30-tól a Szent József kápolnában. Előadó Vörös András atya. Téma: A szemlélődés iskolája vagytok.

4. Jövő vasárnap, augusztus 4-én elsővasárnapi szentségimádás 13:30-18:00 óráig.

5. Krisztus világa július-augusztusi összevont száma kapható a sekrestyében és a ministránsoknál, ára 7 lej. A tartalomból: … csak egy a vágyunk! – Ferenc pápa mondta: „A békéhez bátorság kell, sokkal nagyobb, mint a háborúhoz.” Járjunk együtt a zarándokúton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Jó nyarunk lesz, ha Ferenc pápa üzenetét megéljük. 

Örök evangélium – „Kitalálták szándékukat” Mk 6, 30–34. – A nyári pihenő alatt is tanulhatunk Jézustól, aki pihenőjét is feláldozta, és az érdemteleneket is milyen emberséggel és szeretettel kezeli. – A római szentmisekánon szentjei (4. rész) – Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya folytatja a római szentmisekánon vértanúinak: Szent Ciprián püspök, Lőrinc diakónus, Krizogonusz katona, János és Pál katona testvérek, Kozma és Damján orvos testvérek bemutatását, mert példájuk sarkall, közbenjárásuk segít, hogy mi is közéjük kerülhessünk.” (6-8. oldalon) Szent István király – „Az okos ember sziklára építette házát.” (Mt 7,24-29) – Szent István napja egyszerre egyházi és állami ünnep. P. Barsi atya bemutatja az országfelajánlást katolikus módon; a protestánsoknak; nem keresztény, de egy Istenben hívőknek; a nem hívő keresőknek; a gyakorlati materializmusban megrögzött magyar testvéreknek. 100 éve szentelték pappá Márton Áront – Márton Áron életútját bemutatja Virt László. Áron pp élete igazolja, hogy Isten tud a görbe vonalakon is egyenesen írni! (10-12. oldal) 
Egy nem mindennapi igazolás – fiataloknak: Philip Mulryne, a Manchester United egykori középpályása a focitól Jézus oltárához ‘igazolt’. Egyedül – A 19 és 22 év közöttiek panaszkodnak a hiányzó kapcsolatokra. Erről szól Simon Lukas írása, fordította Bács Béla János. 140 éve született Gyóni Géza – 1914 őszén Przemyśl (ejtsd Semisl) erődben a bombázás a lövészárokba temette, másnap ásták ki a föld alól. E szörnyűség hatására írta meg a világirodalom legnagyobb háborúellenes versét, Csak egy éjszakára... címmel. 1917-ben a krasznojárszki rabkórházban hunyt el. Az ima – Fekete István írása. Ma mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten. Szent X. Piusz pápa – Kvíz  amely a pápa programját is magában foglalja: „Krisztusban megújítani mindent!” Derűs oldal. 



17.B. - Isten a gondviselőnk

A nyár folyamán viharok és áradások fordulnak elő. A fejlett társadalmak katasztrófavédelmet működtetnek, hogy a bajbajutottakat mielőbb kimentsék, biztonságba helyezzék. Ezek szükségesek, de kell egy másik kapaszkodó is, éspedig a  hivő ember kapaszkodója és menedéke, a  Jóisten. Így vall Áprily Lajos, Menedék c. versében: S mikor völgyünkre tört az áradat

s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, 
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” 
Az Isten gondviselésében gyökerező mély hitet a Szűzanya hálaénekében mondta el: Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról
melyet atyáinknak hajdan megígért, 
Ábrahámnak és utódainak mindörökké.” 
A szentírási olvasmányok igazolják, hogy Isten atyailag gondoskodik gyermekeiről. (2Kir 4,42-44) Elizeus próféta megszaporítja a kenyeret. A próféta Kr. e. a 9. század második felében és a 8. század első évtizedében tevékenykedett. A nagy szárazság és éhínség idején egy Baálsálisai ember első termésből 20 árpakenyeret és friss gabonát adott Elizeusnak, aki ezt a kevés adományt Istenben bízva, száz éhes embernek szánta. Utasította szolgáját, hogy „Adjatok enni az embereknek!” A szolga megjegyezte: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” A próféta magabiztosan felelte, add csak oda, ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Odaadta, sőt, még maradt is belőle. Az Úr előtt a kevés sem kevés, az adomány túláradó bősége tőle van. Elizeus kenyérszaporítása figyelmeztetés, hogy emberi fogyatékosságainkat, csekély voltunkat Isten bármikor pótolni tudja. A többi dolgainkkal is így van, mert mindennek elégséges volta Istentől van. 
Az evangéliumi szakasz tanúsítja, hogy Jézus képes minden éhséget kielégíteni, ami az emberi szívek mélyén lappang. (Jn 6,1-15) A sok gyógyítás után Jézus visszavonult a hegyre tanítványaival. A tömeg látta Jézus csodás gyógyításait, ezért utána mentek. Jézus látva a feléje tartó tömeget, ezt kérdezte Fülöptől: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Fülöp nem úgy veszi a kérdést, mint ami a hitére vonatkozik, és egyszerűen a szükséges pénz mennyiségére utal: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik ….” András is csak a szükséges kenyérre gondol, nem tudatosult bennük, hogy Jézus velük van, aki a teremtett világ fölött áll. 
Jézus kezdeményez, megmutatta, hogy mindaz aki követi őt és Isten országát keresi, azokról ő gondoskodik. Jézus kenyér szaporítása után a tömeg helyesen válaszol, hogy Jézus a messiás próféta, de királyságát félreértik, ez majd Pilátus előtt nyilvánulhat meg. 
Jézus húsvéti misztériumával létrehozta a benne hívők lelki egységét. (Ef 4,1-6) 
Ezért éljünk méltóan ahhoz a hívatáshoz, amit Krisztustól kaptunk. Egy a cél, egy az út, egy az élető erő: Atya-Fiú-Szentlélek. Kérjük bizalommal a „mindennapi kenyeret”, életünk gondviselőjétől.

 

„Nagy próféta támadt köztünk, az Isten meglátogatta az ő népét.” Lk 7,16.

 


2024. 07. 26.

Köszönet a sok-sok jóért 2024.07.25.

Kedves Köszöntő Testvéreim
! Mindenkinek külön-külön szerettem volna köszönetet mondani, ami helyénvaló. A napi teendőim miatt nagyon sablonos lenne a gyors köszöngetés. Ezért  itt mondok köszönetet mindenkinek a születésnapi megemlékezésért, jókívánságért és köszöntésért. 
Imádkoztam és megköszöntem a tegnap is, ma is az Úrnak, hogy ilyen sok kedves embert adott, olyanokat is, akik személyüket nem fedték fel, akik köszöntésüket valamilyen rejtett formában mégis közölték. Mindezt köszönöm. Ígérem, ha a jó Isten segít, akkor vasárnap egy szentmisét felajánlok értük és szeretteikért. (Ui. Július 28-án a szentmisét felajánlottam.)
Ma szüleim sírjához is elmentem és imádkoztam értük, megköszöntem mindazt a sok jót, ami értem tettek/tesznek. Születésem előtti nap, akkor hétfő volt, éppen a családunk gabonát aratott. Édesanyám csak kötelet tudott vetni miattam. Másnap - kedden - július 25-én reggel megszülettem édesanyám névnapjára (Anna).
Az imádság után, Dsida Jenő Hálaadás versét olvastam el, melynek két utolsó sorát ide írom:
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!! 

2024. 07. 24.

Július 24. Szent Kinga búcsú 18 órakor

A
Szent Kinga búcsút július 24-én, szerdán 18 órakor tartjuk Csíkszereda Szécseny negyedi Deszkatemplomban. 
Szent Kinga születésének 800., valamint Szent Hedvig születésének 650. évfordulóján. A kettős jubileum alkalmából magyar-szlovák-lengyel-litván katolikusok közös megemlékezése kezdődött márciusban Budapesten. 
A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, vagyis a Tusványoson is megemlékezés tartanak július 24-én, szerdán 14 órakor a Bánffy Miklós társalgóban (sátorban). Ennek fontos részét képezi Csíkszereda Szécseny negyedi Szent Kinga búcsú, ahol magyar-szlovák-lengyel-kárpátaljai testvéreink is jelen lesznek. 
A szentmise főcelebránsa és szónoka Msgr. Tamás József ny. püspök. 
A keresztalja 16:45 órakor indul. 
A kedves híveket szeretettel várjuk a Szent Kinga búcsúra.

2024. 07. 20.

Hirdetés: 2024. július 21.

1. A Szent Kinga búcsút július 24-én, szerdán 18 órakor tartjuk a szécsenyi Deszkatemplomban. Szent Kinga születésének 800., valamint Szent Hedvig születésének 650. évfordulóján. A kettős jubileum alkalmából magyar-szlovák-lengyel-litván katolikusok közös megemlékezése kezdődött márciusban Budapesten. A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, vagyis a Tusványoson is megemlékezés tartanak július 24-én, szerdán 14 órakor a Bánffy Miklós társalgóban (sátorban). Ennek fontos részét képezi a szécsenyi Szent Kinga búcsú, ahol magyar-szlovák-lengyel-kárpátaljai testvéreink is jelen lesznek. A szentmise főcelebránsa és szónoka Msgr. Tamás József ny. püspök. A kedves hívek részvételére számítunk.

2. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órakor a felső hittanteremben.

3. Megjelent a Krisztus világa július-augusztusi összevont száma. Kapható a sekrestyében, a Kegytárgyboltban és a ministránsoknál, ára 7 lej. A tartalomból: Krisztus király csak egy a vágyunk! – Ferenc pápa mondta: „A békéhez bátorság kell, sokkal nagyobb, mint a háborúhoz.” Járjunk együtt a zarándokúton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Nyáron a családok együtt utaznak, zarándokolnak, táboroznak, pihennek, szórakoznak. Kár volna a békés útról letérni. Vegyük észre Isten jelenlétét a gyermekek kacajában, az ifjak mosolyában vagy a szenvedők bánatos szemében. Jó nyarunk lesz, ha Ferenc pápa üzenetét megéljük. (3. old)

Örök evangélium – „Kitalálták szándékukat” Mk 6, 30–34. – Belon Gellért püspök elmélkedése. A nyári pihenő alatt is tanulhatunk Jézustól, aki pihenőjét is feláldozta, és az érdemteleneket is milyen emberséggel és szeretettel kezeli. 
Szent Mária Magdolna – „Kit keresel?” Az Úr Mária Magdolnát szembesíteni akarja a róla alkotott képpel. Ki az, akit keresel? Engem, aki feltámasztottam Lázárt, s aki megmondtam: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” – P. Barsi Balázs OFM elmélkedése. 
A római szentmisekánon szentjei (4. rész) Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya folytatja a római szentmisekánon vértanúinak: Szent Ciprián püspök, Lőrinc diakónus, Krizogonusz katona, János és Pál katona testvérek, Kozma és Damján orvos testvérek bemutatását, mert példájuk sarkall, közbenjárásuk segít, hogy mi is közéjük kerülhessünk.” (6-8. oldalon)
Szent István király – „Az okos ember sziklára építette házát.” (Mt 7,24-29) – Szent István napja egyszerre egyházi és állami ünnep. P. Barsi atya bemutatja az országfelajánlást katolikus módon, a protestánsoknak, nem keresztény, de egy Istenben hívőknek; a nem hívő keresőknek; a gyakorlati materializmusban megrögzött magyar testvéreknek. 
100 éve szentelték pappá Márton Áront – Márton Áron életútját bemutatja Virt László. Áron pp élete igazolja, hogy Isten tud a görbe vonalakon is egyenesen írni! (10-12. oldal) 
Egy nem mindennapi igazolás – fiataloknak: Philip Mulryne, a Manchester United egykori középpályása a focitól Jézus oltárához ‘igazolt’. 
Egyedül – A 19 és 22 év közöttiek panaszkodnak a hiányzó kapcsolatokra. Erről szól Simon Lukas írása, fordította Bács Béla János. 
140 éve született Gyóni Géza – 1914 őszén Przemyśl (ejtsd Semisl) erődben a bombázás a lövészárokba temette. Betemetve élte át az éjszaka rémségét, másnap kiásták a föld alól. E szörnyűség hatására írta meg a világirodalom legnagyobb háborúellenes versét, Csak egy éjszakára... címmel. Halála előtt, 1917-ben a krasznojárszki rabkórház falára, saját vérével írta fel: Térjetek meg és szeressetek! 
Az ima – Fekete István írása. Ma mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten. 
Szent X. Piusz pápa Kvíz  amely a pápa programját is magában foglalja: „Krisztusban megújítani mindent!” 
Derűs oldal. Keresztrejtvény. Vers.
4.  Július 25-én, csütörtökön Örökös szentségimádás a Szent József kápolnában. Szentmise 7:30 órától, utána szentségimádás 16 óráig.
5. Július 27-én, szombaton esti csendes szentségimádás a városunkért a Millenniumi templomban 21-23 óráig.

2024. 07. 19.

Július 24. - Árpád-házi Szent Kinga szűz

Árpád-házi Szent Kinga szűz - Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.

„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki neked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.
Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában. Szülei, testvérei (Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán), atyai nagynénje (Árpád-házi Szent Erzsébet), valamint nagybátyja és felesége példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatással voltak hitére a kolduló rendek is, IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek is szívesen látott lelkivezetőkként és tanácsadókként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.
1239-ben azonban szülei igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének. Kinga pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba, és sikerült férjét, Boleszlávot rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat. A királyi pár közösen érte el, hogy Szent Szaniszlót, Krakkó hajdani vértanú püspökét szentté avassák. A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. Gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni. Kinga így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mélybe dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, a legenda szerint az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét. 

Boleszláv 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt. Jolán húgával együtt – aki fél évvel korábban szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza zárdába léptek be, amelyet annak idején Kinga és férje együtt építtettek. Kinga napjai ezután jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben a kolostort földúlták a tatárok. Az újjáépítést Kinga irányította. Egy legenda szerint mikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Mivel ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezután Kinga a fésűjét dobta háta mögé, s ebből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni. 1291 őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján elhunyt. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án II. János Pál pápa a szentek sorába iktatta. Magyarország egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta. 


Erdélyben,
 a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén, 
Csíkszereda Szécseny negyedében szállított Deszkatemplomot 2003. szeptember 6-án szentelte Szent Kinga tiszteletére Msgr. Tamás József segédpüspök. Szent Kinga búcsút 2024. július 24-én, szerdán 18 órakor tartjuk.

Könyörögjünk: Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

16.B. - vasárnapi üzenet

Az égi és földi dimenziók - Bevezető: A medve invázió és a hőség riasztások arra késztetnek, hogy vigyázzunk jobban életterünkre, a teremtett világra. Istentől kaptuk ajándékba. Ő elvárja tőlünk, hogy bölcsen felelősséggel és használjuk fel a világ javait. A kollektivizálás előtti időben a gyerekek már otthon megtanulták védeni a környezetüket. Visszaemlékszünk, hogy mi mindenre kellett figyeljünk: az állatokra, a fűre, a vízre, a földekre, a vadak járására, stb., mert este számot kellett adjunk az elvégzett munkánkról. A környezetünkre való figyelés nagyban hozzájárult képességeink kibontakozásához, miközben körültekintő és környezetvédő emberré fejlődtünk.

Napjainkban nagy hangsúlyt fektetnek az ökológiára vagy környezettanra, amely az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgálja. Minden jó szándék, civil vagy zöld kezdeményezés mellett fontosabb az ember védelme.
Akinek szívében szeretet honol, legyen az egyszerű munkás vagy vezető ember az nem csak magára, hanem környezetére is vigyáz. Ha ez a szeretet kihal az emberből, akkor mindaz, amit tesz, mint a bumeráng visszaüt, és őt pusztítja el. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket.

    A gyakori katasztrófák arra késztetnek, hogy vigyázzunk a teremtett világra, az emberiség életterére, amit Istentől kaptunk ajándékba. 2015-ben jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ - átfogó ökológiai kérdésben fajsúlyos enciklikája, amely alcíme szerint közös otthonunk” gondozásáról szól. Rávilágít arra, hogy földünkön nemcsak a természeti környezet vesz körül bennünket, hanem az emberi környezet is. A természetet csak úgy tudjuk megóvni, ha földi környezetünkhöz való viszonyainkon túlmenően az embertársainkhoz és Istenhez fűződő kapcsolatunkon is változtatunk. Vegyük figyelembe a földi élet összes dimenzióját. Az ószövetségben Isten gondviselő szeretetének a jelei: a papság, a prófétaság és a királyság, amely által választott népét egységes néppé alakítja. E három intézmény vezetőit szokás szerint pásztoroknak nevezték. Ez megtisztelő név volt, és utalt arra, hogy ő a felelős gondozója népének, neki is osztoznia kell népe sorsában.

1. A vezetők a szövetség Istenére tekintettek, mint igazi Pásztorra. (Jer 23,1-6) Isten minden művét emberekre bízta, méghozzá intézményesített formában. Ha legnagyobb művét tekintjük, ami az emberi élet, ennek továbbadását, gondozását és nevelését sem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A házastársakra, a szülőkre bízta. Ha az istengyermeki élet továbbadását és ápolását tekintjük, a végső időben Isten ezt is intézményesítette, a Krisztus által alapított Egyházban a papság és a szentségek által. Ezek az intézmények az isteni élet hordozói. Egyikkel sincs baj, amíg kapcsolatban állnak az élő Isten egyházával.
Jeremiás próféta orákuluma a rossz pásztorokra, a rossz királyokra vonatkozik: ahelyett, hogy összeterelnék Isten népet, szétszórják; ahelyett, hogy megőriznék, hagyják, hogy elvesszenek; ezért Isten ítéletet tart felettük. Valóban Júda utolsó királyainak mindegyike tragikus véget ért és  a babiloni fogságba torkolt. Jeremiás vigasztaló szavai sem hiányoznak. A szétszóródott népet Isten nem hagyja el, mert igaz uralkodókat, jó pásztorokat ad, akik majd a fogság után egységben tartják a népet, és a szövetség céljának megvalósítására vezetik. A nyáj maradékát Dávid „igaz sarja”, a Messiás végre összegyűjti Izrael és Júda népét és részesei lesznek a messiási üdvösségnek. A válaszos zsoltárban Jézus alakja és a nép öröme körvonalazódik: „Az Úr nekem pásztorom, ínséget nem kell látnom” (Zsolt 22,1).

2. Jézus meghallgatja a próbaútról visszatérő apostolokat, és pihenésre hívja. (Mk 6,3o-34) Jézus célja, hogy az apostolokkal a puszta csendjében külön foglalkozzék, oktassa, megerősítse és egységbe vonja őket. Ez azonban nem sikerült, mert az apostolok nyomán a nép nagy tömegben kivonult Jézushoz, hogy hallgassák tanítását, mások betegeiket is hozták, hogy gyógyítsa meg. Amikor Jézus meglátta a feléje tóduló tömeget, megesett rajtuk a szíve és tanítani kezdte. A jó pásztor számára fontosabb volt a tömeg tanítása, mint az „elit” csoport oktatása és pihentetése. Most a népet tanítja, egy napon majd a kereszten megváltja őket.

Jézus eljárása a mindenkori pásztoroknak útmutató. Az Egyház hivatalos pásztorai, első sorban a püspökök és a papok, azonban más formában azok is részesednek ebben a szolgálatban, akik a családban, az iskolában, a társadalomban töltik be felelős feladatkörüket.  Hogy teljesíteni tudják feladataikat, mindenkinek Jézusra kell szögeznie tekintetét, és hozzá hasonlóvá kell válnia, mert termékeny apostoli tevékenység elképzelhetetlen az Úr közelsége nélkül, melyben testi-lelki erőt ad, és igéit elmélyíti szívükben.

3. Jézus Krisztusban testvérek és a mennyei Atya gyermekei vagyunk. (Ef 2,13-18)  Jézus halála és feltámadása által az emberiség Isten nagy családja lett. Keresztáldozata erejében a választottakat és a pogányokat is titokzatos testének egységébe vonta. Benne egy nyáj vagyunk, és az Ő vezetésével az egy Lélekben az Atyához jutunk. Ez a Krisztus szerezte új világrend. És mi szembesülünk napjaink másik világrendjével is, a globalizációval.

Mit tenne, hogyan beszélne Jézus, ha tanítványai kíséretében egyszer csak megjelenne 21. századi világunkban? Hogyan értékelné a „modern világ” sajátos jelenségeit? Hogyan hangzanának buzdító és vigasztaló tanításai, meg elmarasztaló kritikái, melyeket bizonyára most is példabeszédekbe öltöztetne? 
Ezekre a kérdésekre keresi és találja meg a választ, a lehetséges választ - P. Henri Boulad, szír származású jezsuita szerző, a Jézus napjainkban c. könyvében. Ezekben a napokban – írja – Jézust meghívták az ország médiaközpontjába, hogy szóljon a rádió és TV alkalmazottjainak közösségéhez. Bevezetőben körül vezették az épületekben és mindent alaposan megmutogattak: a számos stúdiót, a tekintélyes vetítőtermeket, az ultramodern irodahelyiségeket; a speciális műhelyek és számítógépek biztosították az összeköttetést a földi antennákkal és műholdakkal, amelyek a világ bármely részéről képesek voltak venni az adásokat. Képernyők, kamerák, telefon- és fax-készülékek sorban egymás mellett; mindegyik villogott, mozgott és lüktetett. Az alkalmazottak kíváncsian figyelték Jézust a szemük sarkából, a Mestert láthatóan lekötötte, amit látott, és ennek örültek. Ezután a nemzetközi rádiós értekezletek termébe mentek és Jézus beszélni kezdett hozzájuk. Csodálkozását fejezte ki a mesés munka láttán. Megdicsérte, hogy a médiaközpont egészen rendkívüli eszköz, hogy az öt földrészt szüntelenül kapcsolatban tartsa, és hogy elérjék az embereket mindenhol. Ez hozzájárul, hogy a nagy emberi család kialakuljon, mint ahogyan én annak idején álmodtam a világról és szívből hirdettem is: törekedjetek együtt e cél elérésére! Keressétek az egységet!
Önöknek köszönhetően az egész emberiség egyetlen szövetségbe egyesülhet, és egyre fokozódó mértékben vállalhatja az egymással való szolidaritást és testvéries magatartást. De így van ez? Elegendő lenne egy tökéletes hírközlő rendszer sűrű hálózatával körül venni bolygónkat és a legkisebb híreket is pillanatok alatt a legtávolabbi helyekre is eljuttatni? Tényleg elég ez? Nem. Ez a hálózat csupán eszköz egy cél szolgálatában. Milyen cél ez? Az egész emberiséget felölelő család kiépítése. Önök értékes és gyors kapcsolatokat hoznak létre – ez az Önök szerepe. Az enyém az, hogy az egész technikai szövevénybe lelket leheljek. Én vagyok a lelke ennek a hálózatnak, én vagyok a szellemi világosság, amely minden embert megvilágosít (Jn 1,9).
Ha az emberi szellem középpontjából nem világít ki ez a fény, ha szeretetnek ez a lángja nem lobog az ember mélyén – más szóval: ha az én isteni életem nincs jelen az ember szívében mint egzisztenciálisan megtapasztalható valóság, akkor a magas civilizáció legfantasztikusabb elektronikus csodái sem lesznek képesek az embereket egységbe vonni. Még műholdak bekapcsolásával sem. Sem ma, sem holnap, sem holnapután.
A dolgok csak belülről bontakoznak ki, mint a virágnál látni. És ez a „legbelső” – én vagyok. Minden, ami lényeges, csakis a szívek központjából sugárzik elő. És ez a „központ” is én vagyok. Következőleg a centrumból kell elkezdeni mindent, hogy majd a célnál befejeződjenek. Ámde a világ – úgy látszik – ezt még nem fogta fel. Hiányzik belőle ez a lelki szubsztancia, ezért a sok jó igyekezet végül megmarad a külsőségeknél, vagy elvész a mellékes dolgokban. Én vagyok az a lelki többlet, amelyre a világnak szüksége van.
Megismétlem: minden struktúrán és szuperstruktúrán túl, túl a dicséretreméltó világszervezeteken és konferenciák tömegén, még mindig hiányzik a világból a mindent egybekapcsoló lélek. 
Én vagyok ennek a világnak a lelke, mert én vagyok benső élete. Én teremtem meg a ti egységeteket, ami felé ti mind úton vagytok.
Megváltó Jézusunk a világunk lelke és benső élete, aki mindent titokzatos testének egységébe gyűjt. Vele „otthonunk lesz az Isten háza, mindörökké szünet nélkül.”

 

2024. 07. 16.

Krisztus világa 2024. július-augusztus - Szemle

Krisztus király csak egy a vágyunk! – Ferenc pápa egy hónapja mondta: „A békéhez bátorság kell, sokkal nagyobb, mint a háborúhoz.” Bátor emberként jött hozzánk 1999. június 1-jén. A béke követeként érkezett. Az ’élő Péter’ kijelölte jövőnk útját: Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt... Merjünk kockáztatni az Úrért, mert az Úr nem okoz csalódást, békét ad nekünk. Nyáron a családok együtt utaznak, zarándokolnak, táboroznak, pihennek, szórakoznak. Kár volna a boldogság utáni hajszában az Isten útjairól letérni. A boldogok észre veszik Isten jelenlétét a gyermekek boldog kacajában, a sugárzó arcú ifjak mosolyában vagy a szenvedők bánatos szemében. Jó nyarunk lesz, ha Ferenc pápa összevarrós üzenetét megéljük.
Örök evangélium – „Kitalálták szándékukat” Mk 6, 30–34. – Belon Gellért püspök elmélkedése. Ám az élet rafinált, nyomába szegül a pihenésre vágyónak. Űzi és hajtja, hogy szolgálja ki igényeit. És nem hagyja nyugodni. A nyári pihenő alatt is tanulhatunk Jézustól. Amikor meglátta az őt kereső sokaságot „megesett rajtuk a szíve”. Pihenőjét is feláldozza azokért, akiknél semmi eredményt nem ér el. Itt kell belelesnünk Jézus lelkébe, hogy az arra érdemteleneket is milyen emberséggel és szeretettel kezeli. Kövessük példáját, akkor mondhatjuk: Boldogok, akik üldözést szenvednek a szeretetért.
Szent Mária Magdolna – Az angyal csak azt kérdezte tőle: „Miért sírsz?”, a Feltámadott hozzátette: „Kit keresel?” Az első kérdés csak a múltra utal, a második már a jövőre. Az Úr Mária Magdolnát szembesíteni akarja a róla alkotott képpel. Ki az, akit keresel? Ne saját gyászodra és saját keresésedre figyelj, hanem mondd meg, hogy te kinek tartasz engem? Engem, aki feltámasztottam Lázárt, s aki megmondtam: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” – P. Barsi Balázs OFM elmélkedése.
A római szentmisekánon szentjei (3. rész) Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya folytatja a római szentmisekánon vértanúinak bemutatását: Szent Ciprián püspök, Lőrinc diakónus, Krizogonusz katona, János és Pál katona testvérek, Kozma és Damján orvos testvérek. A 12 apostol és a 12 vértanú névsora a Mindenszentekkel zárul, akiknek közös főünnepe november 1-én van. Nagyon szép és bátorító a Római martirológium november 1-i bejegyzése a Mindenszentekről: „november 1: a 11. századtól az összes szentek ünnepe, akik Krisztussal együtt vannak a dicsőségben. Miattuk ujjong az ég, és a földön zarándokló Egyház örömmel emlékezik meg róluk, mert példájuk sarkall, közbenjárásuk segít, hogy mi is közéjük kerülhessünk.” (6-8. oldalon)
Szent István király – „Az okos ember sziklára építette házát.” (Mt 7,24-29) – Szent István napja egyszerre egyházi és állami ünnep. Bennünket arra int, hogy aki maradandó közösséget akar létrehozni, az nem hagyhatja számításon kívül az Istent, sőt, igazából csak benne bízhat és őrá építhet. P. Barsi atya bemutatja az országfelajánlást katolikus módon, a protestánsoknak, nem keresztény, de egy Istenben hívőknek; a nem hívő keresőknek; a gyakorlati materializmusban megrögzött magyar testvéreknek.
100 éve szentelték pappá Márton Áront – Már a középiskolában papnak készült, ezért az érettségi előtti tanévre a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumba, az ún. kisszemináriumba ment. Érettségi vizsgája után azonban, 1915-ben azonnal katonának vitték az első világháború frontjaira, ahol háromszor sebesült golyó által. 1920 szeptemberében újra felébredt benne a papi hivatás. Jelentkezett püspökénél, aki tart karpokkal várta. 1924. július 6-án szentelte pappá Majláth püspök Márton Áront. Életútját bemutatja Virt László. Márton Áron élete igazolja, hogy Isten tud a görbe vonalakon is egyenesen írni! Isten kegyelméről szól Bajor Andor írása: Nem mi választjuk ki a szentjeinket (10-12. oldal)
Egy nem mindennapi igazolás – Philip Mulryne, a Manchester United egykori középpályása a focitól Jézus oltárához ‘igazolt’. Philip atya megtalálta azt a hivatását, amelyben másokat szolgálhat, és ami által ő maga is boldog az Úr szolgálatában. Bemutatja - Kántorné Polonyi Anna. 
Egyedül – A 19 és 22 év közöttiek panaszkodnak a hiányzó kapcsolatokra. És felszabadító tud lenni, ha megnyílunk egy embertársunk előtt. Erről szól Simon Lukas írása, fordította Bács Béla János. 
140 éve született Gyóni Géza – 1914 őszén Przemyśl erődjében szolgált. Az oroszok október 6-án este támadásba lendültek. Gyónit és társait a lövészárokba temette a föld. Az éjszaka rémségét eltemetve élte át. Bajtársai másnap ásták ki a föld alól. Ezen éjszaka szörnyűségének hatására írta meg legerősebb, a világirodalom legnagyobb háborúellenes versét, Csak egy éjszakára... címmel. Egyértelműen megfogalmazza a háborúból hasznot húzók felelősségre vonásának elkerülhetetlenségét. Halála előtt, 1917-ben a krasznojárszki rabkórház falára, saját vérével írta fel: Térjetek meg és szeressetek! 
Az ima – Fekete István írása. Ma mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten. 
Szent X. Piusz pápa Kvíz  amely a pápa programját is magában foglalja: „Krisztusban megújítani mindent!” 
Derűs oldal. Keresztrejtvény. Vers.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Krisztus világa 2024. júniusi száma itt olvasható:

krisztus-vilaga_06_2024.pdf


2024. 07. 13.

Hirdetés: 2024. július 14.

1. Ma, július 14-én, Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért végzett imakilencedünk nyolcadik alkalma van. Rózsafüzért imádkozunk 18:30 órától, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után Negyedóra az Oltáriszentség előtt c. elmélkedést tartunk.

2. Ma családos szentmise van 16 órakor. Erre a kisgyermekes családokat várjuk.

3. Köszönjük mindazoknak akik részt vettek vagy segítettek a Mijo Barada lelkigyakorlaton. Isten fizesse!

4. Kedden, júl. 16-án Kármelhegyi Boldogasszony. 1751-ben e napon nevezték ki a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia első plébánosát.

5. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órakor a felső hittanteremben.

6. Július 17-én, szerdán a Régi Zene Fesztivál keretében Tóth-Vajna Zsombor koncertezik a Millenniumi templomban, 21 órakor.

7. A Szent Kinga búcsút július 24-én, szerdán 18 órakor tartjuk a szécsenyi Deszkatemplomban. Szent Kinga születésének 800., valamint Szent Hedvig születésének 650. évfordulóján. A kettős jubileum alkalmából magyar-szlovák-lengyel-litván közös megemlékezés kezdődött márciusban Budapesten. A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványoson is megemlékezés tartanak július 24-én, szerdán 14 órakor a Bánffy Miklós társalgóban (sátorban). 

Ennek fontos részét képezi a szécsenyi Szent Kinga búcsú, amelyen magyar-szlovák-lengyel testvéreink is jelen lesznek. A szentmise főcelebránsa és szónoka Msgr. Tamás József ny. püspök. 

A kedves hívek részvételére számítunk.

8. Katolikus Magyar Bibliatábor Hargitafürdőn július 18-21. A táborba jelentkezni július 15-ig lehet a kmbtaborok@gmail.com e-mail-címen, illetve a 0745 284 735-ös telefonszámon délelőtt 11.30-ig, illetve délután 16–20 óra között. Előadó és kísérő Oláh Zoltán biblikus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának docense. Mindenkit szeretettel vár a Katolikus Magyar Bibliatársulat!