Szent Gellért püspök és vértanú

Szent Gellértre emlékezünk, akit népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelt hozzánk Isten, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és népünk kereszténnyé válását.

Szent Gellért Velencében született 980 körül. Kisgyermek volt, amikor szülei a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre vitték. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű fiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és Szent Benedek rendjének lelki életébe, fegyelmébe. A Gellért nevet édesapja tiszteletére vette föl, aki szentföldi zarándokútja során halt meg.
Huszonöt éves korában rendtársai őt tették meg a monostor perjeljévé, majd Vilmos apát javaslatára, tudásának elmélyítése céjából másodmagával Bolognába küldték, hogy később elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári posztját. 32 évesen tért vissza a Szent György-szigeti monostorba, Vilmos apát halála után megválasztották apátnak, azonban 3 év múlva lemondott, hogy a Szentföldre indulhasson.
1015-ben indultak útnak két társával Zára (ma: Zadar) felé. A tengeri vihar azonban Isztria partjai felé sodorta őket. Ott a Parenzo (ma Porec) melletti Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt, és a sziget bencés monostorában találtak menedéket.
A kényszerpihenő közben Gaudentius pannonhalmi apát szerette volna őt megnyerni magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Gellért azzal a nem titkolt szándékkal engedett unszolásának, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeztek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mentek, aki megbízta őt fia nevelésével. Nyolc éves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában.
Ezután a bakonybéli remeteség évei következtek. Ekkor írta Szentírás-magyarázó munkáit, többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol első leveléhez. E munkái mind elvesztek. 1028-ig maradhatott a monostor csendjében és erdei magányában. Ajtony vezér legyőzése után Szent István hívatta, hogy rábízza a Maros menti egyházmegye megszervezését.
Gellért az egyházszervezést azzal kezdte, hogy fölosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor templomát, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. Tevékenységét a szent életű király bőkezűen támogatta.

Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére kerül. 1046 szeptemberében reggel, a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az ún. pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk, és a püspököt a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai belvárosi főplébániatemplomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szent László királysága idején, 1083-ban avatták szentté István királlyal és Imre herceggel együtt.
Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen 
Források: 
Diós István: A szentek élete
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Magyar Kurír

Szent Gellért püspök, vértanú

Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörú alkotása, az első magyar vértanúnak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért származását tekintve viszont nem magyar: az Itáliában született főpapot a Gondviselés hozta hazánkba.

Velencében született 980 körül Szent György napján, ezért kapta a keresztségben a György nevet. Öt éves volt, amikor szülei fogadalmat tettek, hogyha beteg gyerekük meggyógyul a Szent György kolostor szerzetesei imádságára, akkor Istennek szentelik. A gyermek fölgyógyult, ott maradt a monostorban. Fokozatosan képezték és bevezették a bencés rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett, amikor édesapja, Sagredo Gellért a Szentföldre zarándokolt, ahol rablótámadásban meghalt. Édesapja emlékére az ifjú György ekkor vette fel a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyját is elvesztette, a San Giorgio monostor sírboltjába temették el. Huszonöt éves korában rendtársai őt tették meg a monostor perjelévé. Majd tudásának elmélyítése végett, másodmagával Bolognába küldték. 32 évesen tért vissza a Szent György szigeti monostorba, de nem sokáig tanított, mert Vilmos perjel halála után szerzetestársai őt választották meg elöljárónak. Talán édesapja emléke vagy a hithirdetés vágya késztette arra, hogy 3 év múltán lemondjon a perjelségről és a Szentföldre induljon. 1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy Zárába (ma: Zadar) jusson, s onnan továbbhajózzék Palesztina felé. A tengeri vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razina, más nevén Gaudentius pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt.

Gellért azzal a nem titkolt szándékkal engedett az apátnak, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeznek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mennek. Nagyboldogasszony napján járul Gellért a király elé, és találkozásuk hatására István meghívja őt Imre fiának nevelőjéül. Nyolc éves volt ekkor Imre, és szentünk 7 évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy nevelő, oktató munkája nem veszett kárba.

Ezután következtek a 6 évi bakonybéli remeteség, ahol elmélkedett és dolgozott. Ekkor írta többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol I. leveléhez szentírásmagyarázó munkáit. Kár, hogy e munkái mind elvesztek.
1028-ban, Ajtony vezér legyőzése után, Szent István rábízta a Marosvári egyházmegye megszervezését. Gellért fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett Marosvárt, templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostort, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott.

Szent István halála után sem Péter királlyal, sem Aba Sámuellel nam volt megelégedve. Egyik idegen pártolását, a másik zsarnokságát ostorozta. A fölfordulásnak ezen évei készítik elő vértanúságát is. 1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett Böd, Beszteréd és Beneta püspöktársaival. Mivel a hercegek nem érkeztek meg Székesfehérvára, zért elébük indultak. Szeptember 24-én a pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban temették el, később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László király alatt, 1083-ban történt.

            *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *

Egy kis részlet Szent Gellértnek Deliberatio c.művéből, melyben a tüzes kemencében éneklő három ifjú himnuszát magyarázza. Az itt következő sorokban Gellért azokról beszél, akik hódoltak a bálvány előtt:

,,Hogyan is beszélhetnénk a király tetszése ellenére? Megharagszik, indulatba jön, s mi mégis beszéljünk? Inkább színlelik a jókedvet, s vele együtt akár kacagnak, mintsem hogy ki mernék mondani Isten hathatós igéjét. Ezt pedig azért teszik, hogy se rokonaik el ne veszítsék a nekik adott hivatalokat, se őtőlük el ne vegyék a polyvát. Mikor pedig valaki emberi tekintetek, avagy földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt fél a halandó embertől, és ilynemű dolgok miatt kíván tetszeni annak, aki ma van, másnap reggel pedig már nyoma sincs a földön, akkor, úgy látszik, semmiben sem különbözik azoktól, akik a babiloni király bálványszobrát imádták.''

            Istenünk, ki Szent Gellért püspöknek vértanúságáért megadtad a halhatatlanság koronáját, engedd jóságosan, hogy akinek emlékezetét áhítattal üljük itt a földön, annak szüntelen pártfogása védelmezzen minket a mennyben!