Jó félévszázaddal ezelőtt is, ha pünkösd közeledett, mindjárt a csíksomlyói
búcsúra gondoltunk. Készülődtünk annak rendje s módja szerint. Kommunizmus
volt, tiltották a zarándoklatot. A távolsági és a helyi autóbuszjáratokat
kivették, a vonatok közlekedését korlátozták, a forgalmat akadályozták,
csakhogy Somlyóra ne tudjunk menni. Sokféle rendezvényt szerveztek Csíkszereda
bejáratainál, hogy azzal is visszatartsák a jó népet. Volt eset, hogy a Somlyó
felé vezető Szék útját apró szögekkel szórták tele, hogy az arra haladó autók
gumiabroncsai pukkanjanak ki, s a gyalogosok sérüljenek meg. Mi pedig csendes
zarándokok csak mentünk és halkan imádkoztunk. Volt olyan év is, amikor péntek
este érkeztünk Somlyóra, akkor a templomban virrasztottunk, majd szundítottunk
egy-egy mellékoltár előtt, ha a padokban nem kaptunk helyet. A templomban az
érkező zarándokcsoportok imádsága, éneke zengett. Itt láttam először moldvai
magyarokat, azaz csángókat. Ruhájuk és beszédjük különösnek tűnt, de
szeretettel tekintettünk rájuk, mert ők is magyarok, csak szegényebbek mint mi,
mert még iskolájuk sincs. A fáradtság és álmosság mindegyre csukogatta
szemünket, miközben a búcsúsok énekei hol felcsaptak, hol elhalkultak. Ennél
szebb altatódalt soha nem hallottam, mint a Szűzanya lábánál. Mert mi kell a
gyermeknek? Biztonság, védettség és szeretet. Mindezt megkaptuk szüleink
oldalán a templomban, még ha el is gémberedtünk, de időközönként álmunkat
színezte az felhangzó ének: „E siralom
völgyében az élet tengerén,/ Sokszor fájdalom és gyász közelget felénk./ Van
egy égi Anyám nékem,/ Ki el nem hagy soha engem,/ Neve: Mária, Aki az én
életemnek Vezércsillaga.” Hát így kötődtem a többi gyermekkel és
zarándokkal a csíksomlyói Csodatévő Szűzanyához.
Felnőttként még jobban
értékelem szüleim társaságában megtett búcsújárást, és felismertem a Mária
tisztelet családot és nemzetet egyaránt megtartó erejét. Istenszolgája
Mindszenti József esztergomi hercegprímás 1946. november 30-án Debrecenben
tartott püspökszentelési beszédében a székely nép máriás lelkületének két
erőforrására hivatkozva buzdította híveit: „nem
érdemelne jövőt olyan nemzet, amely múltját elrúgná magától, azt csak ócsárolni
vagy csak felejteni is tudná. Ha a székelyektől elvennők Csíksomlyót és a
családi érzések tiszteletét, mi maradna számukra az örvény mélységeiben?”
Az első világháború örvényét követően
mindenünkből kiforgattak, azért mégis megmaradtunk. A második
világégésben tönkrementünk, a kommunizmus megfosztott életterünktől, a
diktatúra „sarlója s kalapácsa” alatt véreztünk, de azt is túléltük, mert az
örvény mélységeiben is megtartottuk hitünket és a család szeretetét. Számunkra
a csíksomlyói Szűzanya tisztelete egyszerre jelent istenszeretetet,
családszeretetet, nemzetszeretetet, a szeretet még sok-sok szálát. Röviden Ő a csodatévő
Boldogasszony, ezért ragaszkodunk hozzá.
A Szűzanya tisztelete népünk körében meggyökerezett Szent István király
idejében. Szentkirályunk 1038-ban, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában
végrendelkezett. Országát és koronáját, népét és lelkét végképp a Szűzanyának ajánlotta fel. Kire bízhatta volna
jobbra ezt a fiatal
országot, mint Szűz Máriára, akire a mennyei
Atya az ő
egyszülött Fiát bízta. Azóta Szűz
Mária országa és népe vagyunk. Szeretetünket számtalan formában igyekszünk kifejezni. Tiszteletére
templomokat emeltünk, oltárokat szenteltünk, megörökítettük képét sokféle módon
és tiszteljük, mert Őt választotta ki a mennyei Atya, aki a Szentlélek erejéből
fogant, Ő hordozta, szülte, nevelte és követte Szent Fiát. Megtisztelte Gábor
angyal, Szent Erzsébet, az apostoli Egyház, akit Szent Fia megdicsőített azzal,
hogy a mennybe felvette. Aki közbenjárt a kánai menyegzőn Szent Fiánál, Őt
kaptuk Urunktól a kereszt magasából. Ezért nehézségeinkben és bajainkban,
örömeinkben és sikereinkben hozzá fordultunk, szentségét, szépségét csodáltuk,
oltalmát kértük, hálánkat leróttuk. Erről tanúskodik gazdag énektárunk:
Angyaloknak nagyságos Asszonya; Ó dicsőséges asszonyság; Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk; Boldogasszony, édes, hozzád esd
ma néped; Nyíljon ki szívetekben az örömvirág; Egészen szép vagy Mária;
Dicsértessék a Jézus s Mária neve, stb.
A székelység történelmi hivatásából kifolyólag osztatlan vagyonközösségben
élt, és a honfoglalástól kezdve megőrizte „kettős szállásrendszerét” egészen a
19. századvég liberális gazdasági- és társadalompolitika intézkedéséig, az
1871. évi arányosítási törvény alkalmazásáig. A vallásos élet egyik
megnyilvánulása a Mária-tisztelet is erősítette az összetartozás tudatát, főleg
a búcsújáró helyek révén.
Székelyföldön a 14. század közepén a gyakori tatár betörések idején nagy
jelentőséget kapott a Mária tisztelet, amikor az ő oltalmát kérték. Nagy Lajos
király utasítására 1345-ben, majd 1352-ben Lackfi András – Lackfi István vajda
és Lackfi Dénes pálosból lett kalocsai érsek öccse – a székelyek és szászok
ispánja 40.000 székely harcossal, Kunország területén, háromnapi küzdelemben
legyőzi és elűzi a Szeret és a Dnyeszter folyó között letelepült és mindegyre
Erdélybe betörő kipcsaki tatárokat. A király három napos ünnepet rendelt el. A
székelyek e győzelmet Szűz Mária és Szent László segítségének tulajdonították.
Hálájukat Szűz Mária iránt pálos kolostorok építésével fejezték ki, míg Szent
László életét templomaik falán örökítették meg. A kolostorépítés azért is volt
könnyű, mert Piaszt Erzsébet anyakirályné közbenjárására 1349-ben VI. Kelemen
pápa megengedte újabb pálos monostorok alapítását, főleg az ország azon
vidékein, ahol még nem voltak rendházaik. Letelepedésük még abban az esetben is
érvényes, ha a megyéspüspökök ehhez nem járulnának hozzá. E pápai kegy hatása
alatt, tehetős uraink sorra emeltették a szebbnél-szebb vidékeken,
erdőbirtokaik közepén, de a falvak népéhez is közel a pálos monostorokat, s
mellettük az egyszerű, de ízléses templomokat. Ekkor épült „fogadalomból” a
csíksomlyói Szűz Mária pálos kolostor. A források hiányát megmagyarázza a Csík
ellen vezetett 14. századi többszöri tatár betörés, az 1432-es török pusztítás,
a 16. századi moldvai és tatár beütések, majd Székely Mózes és Basta uralma
alatti pusztítások, főleg az 1661. évi török-tatár büntetőhadjárat. Ekkor
Csíkban 26 templom hamvadt el írásos forrásaival együtt. Ezt követte a Tököly
hadjárat és megtetőzte az 1694-es tatárjárás. Legutóbb pedig az első és második
világháború idején semmisültek meg írott forrásaink. Györffi Pál ferences
provinciális 1729-ben megírta és kiadta „Az erdélyi ferences kusztódia
története” könyvét, melyben Csíksomlyóról ezt írja: „ezen konventnek első alapját, valamely más, régebbi rend tagjai
részére vetették meg. – Hogy pedig mikor és milyen alkalomból került hozzánk,
nem tudjuk megmondani.” P. Halász-Losteiner és Gegő Elek rendi krónikások
1352-re teszik a kolostor építését, amely András erdélyi vajda bőkezűségének
köszönheti létét. A kolostor területén és a Salvator kápolnánál végzett
régészeti ásatások is ezt az időpontot igazolták. V. Márton pápa 1417-ben
engedélyt adott a pálosoknak, hogy lelkipásztori munkát végezhetnek, 1419-től
már temethetnek, és ettől kezdve a monostor élete még jobban összefonódott a
vidék életével.
A fehér barátok áldásos működését beárnyékolta a török veszedelem. Murád
szultán serege 1421-ben feldúlta Brassót, Fogaras vidékét és beütött a
Székelyföldre is. 1432-ben pedig a török és román csapatok lerohanták a
Szászföldet, s ekkor Csíkot is porrá égették, a lakosságot megtizedelték. Ekkor
rombolták az Árpád-kori templomokat és a csíki pálos kolostort és templomát. A túlélő szerzetesek
menedéke a Salvator és a Széphavas-i Csodatévő Boldogasszony kápolnája maradt. A
megmenekült csíkiak 1433-ban újra építkezni kezdenek. Ez évben Csíkrákos és
Mindszent temploma búcsú engedélyt kap a pápától. A többi falvak csak a század
harmadik negyedében tudnak építkezni részben a Zsigmond király pénzrontása okozta
gazdasági válság miatt.
Erdély védelmének megszervezésére, Lépes Loránd alvajda és testvére Lépes
György erdélyi püspök vállalkozott. Az egyházi tizedet csak három év múlva,
1436-ban követelte a püspök, amikor megjelent az erős pénz. Ezen intézkedése
1437 márciusától 1438 februárig tartó parasztlázadáshoz vezetett. A püspök
egyházmegyéjében a tizedet be nem szolgáltató plébániákat egyházi átokkal
sújtotta. Így a Székelyföldet is. A templomokat bezárták, a szentségek
kiszolgáltatását eltiltották, alig lehetett egyházfit találni, az újszülöttek
kereszteletlenek maradtak, a halottakat pedig egyházi szertartás nélkül
temették el.
A pálos rendet XXII. János pápa még 1329-ben kivette a püspökök
joghatósága alól. Exemptiót élveztek, rájuk nem vonatkozott a püspökök
interdictuma. Ők a Salvator kápolnánál lelkiek terén kiszolgálták, vigasztalták
a vidék lakosságát.
A pálosok is megfogyatkoztak, mint a nép, s ezért nem tudták
újjáépíteni a lerombolt kolostort és felhagyták, mint Pókafalván és más helyen.
1442. március 25-én Hunyadi János erdélyi vajda, Újlaki Miklós macsói bán
segítségével legyőzte Mezid bég 20-30000 fős seregét Szeben mellett. Majd
szeptember 6-án az Erdélyi-vaskapu bejáratánál Sehabeddin ruméliai beglerbég
80000 fős seregét semmisítette meg, és a gazdag zsákmányból támogatta a török
rombolta templomok és kolostorok újjáépítését. Még ez évben Hunyadi és Újlaki
Dénes pápai követ az egyházjog betartása mellett a csíksomlyói romos kolostort
az akkor szerveződött obszerváns ferenceseknek, a barna barátoknak adományozta.
Az új konvent szolgálatára pedig 32 családot rendelt. A somlyói konvent főnöke
1443-ban segítségért fordult IV. Jenő pápához, aki 1444. január 27-én kelt
bullájában hét évi búcsút engedélyezett mindazoknak, akik Sarlós Boldogasszony
vigíliáján és napján meglátogatják a templomot, szentségekhez járulnak és az
elkezdett újjáépítés befejezésére adakoznak. A pápai bulla szerint ez a
kolostor az erdélyi püspökség Somlyó falujában van „ahová a hívek rendkívüli sokasága fogadalomból szokott összeseregleni,
és naponta sem késlekedik összegyűlni.” Érthető, mert a csíkiak és
általában a székelyek mindig magukénak tartották az 1352-ben épült fogadalmi
monostort. Az ilyen indoklást minden esetben az engedélyt kérő elöljáró
leveléből idézi a pápa. A nép kollektív tisztelete a kolostor iránt mindig
megnyilvánult: ha szűkölködött, akkor segítették, ha pusztulás érte, akkor
újjáépítették, szépítésén pedig napjainkig fáradoznak.
A csíksomlyói fogadalmi templom és a Salvator kápolna Szűz Mária segítségét
hirdetik. Már keletkezése a Mária-tisztelet jegyében fogant. A fogadalmi
kolostor és a Salvator remeteség zarándokhely lett, melynek látogatásával a
hívek búcsút nyerhettek. E hely látogatottsága Szűz Máriát ábrázoló kép vagy
szobor körül is megerősödött. A Salvator-hegyi zarándoklatot még jobban
előmozdította az 1471-ben a pálos templomok és kápolnák részére adott búcsú. 1484-ben VIII. Ince pápa teljes búcsút engedélyezett minden pünkösdszombatra és vasárnapra
apálos templomok és kápolnák részére! Ez még inkább fellendítette a pünkösdszombati és vasárnap reggeli
zarándoklatot a Salvator kápolnához és a
ferencesek templomához.
A csodák várása általában ott van a búcsújárás, a kegyhelyek levegőjében. A
középkorban és a későbbi századokban is csodás gyógyulások reményében kerestek
föl sok zarándok- és kegyhelyet. Ezekről és az imameghallgatásokról tanúskodnak
a votív képek és adományok (offerek). A csodás gyógyulásokat, eseményeket sok
helyen a kegyhelyet gondozó szerzetesek, papok följegyezték. E mirákulumos könyvekben, búcsújáróhelyen
őrzött naplókban a csodás gyógyulásokat és imameghallgatásokat rögzítették a
zarándokok elbeszélése alapján.
A csíksomlyói pünkösdszombati búcsúhoz közösségi, csodás esemény is
fűződik, mégpedig az 1567. május 17-i hargitai győzelem, amikor a csíkiak
„saját vérükkel és véres fegyvereikkel” védték meg hitüket, János Zsigmond
parancsára támadó Telegdi Mihály királybíró hadával szemben. Ezzel a
megmeneküléssel a pünkösdszombati búcsú, „fogadalmi” búcsú lett. A csíkiak
hitvédelmi harcát a kolozsvári jezsuiták, akik a pestis elől Csíkban
tartózkodtak, 1581-ben örökítették meg a Historia domusukban. „A csíksomlyói
pünkösdi búcsú eredettörténete” könyvben ezt nagyszerűen a helyére tettem.
Igenis 1567 pünkösdszombatján, május 17-én történt valami, mert karácsony és húsvét
szombatja mindenkinek a legelfoglaltabb nap, a készületnapja.
Pünkösdszombatja is úgy a klérus, mint a nép számára a készület napja, a
legelfoglaltabb nap. Ha nem történt 1567-ben semmi azon a pünkösdszombaton,
akkor miért tették a „fogadalmi” búcsút e napra? Ez is alapvető és döntő érv.
„A győzők – írja Losteiner – a győzelem jeléül kezükben zöldágakkal jelezték a
győzelmet. Köszönetet mondtak Máriának, s ... a győzelem emlékére hálából a
Segítő Mária nevet adták neki.” Az egykori fogadalomi templom és kápolna, valamint a pálos
pünkösdi búcsú összeolvadt az 1567-es győzelemmel és fogadalommal, és olyan mélyen ivódott a nép
lelkébe a ferencesek szolgálata által, amelyet sem II. József búcsújárást tiltó
rendelete, sem a román diktatúra négy évtizedes harca sem tudott megszüntetni.
1649-ben Millei István kolozsvári jezsuita misszióvezető
az erdélyi vallási helyzetről római elöljárójának küldött jelentésében írta:
„minden évben Pünkösdkor összegyűlnek Szűz Máriának a székely hegyek közt levő
egyik kápolnájánál...”
1735-ben a csíki esperesi kerület papjai tesznek vallomást arról, hogy eleink saját vérükkel és véres fegyvereikkel védték meg a hitüket, így Szentegyháza és Kápolnáslau hitét is.
A barokk kortól kezdve már csodás jelenésekről, csodás
eseményekről, gyógyulásokról is van tudomásunk. A Salvator kápolna déli oldalán
1734. aug. 30-án örökítették meg: „Ezen a helyen láttatott az égből lebocsátott
csodálatos lajtorja. És itten csodálatos processzió járások és énekszók
éjszaka.”
A csodákat sokszor a szóbeli hagyomány őrizte, csak
később jegyezték le, amikor azt az Egyház hivatalosan kivizsgálta. A csodás
gyógyulások emlékei, nemesfémből készült fogadalmi tárgyak, offerek a
csíksomlyói kegyszobor mellett vannak a falra függesztve. E fogadalmi, ún.
identifikációs tárgyakat a meggyógyultak vagy fogadalmat tevők: vakok, némák,
süketek, sánták, valamilyen betegségben szenvedők ajánlották fel. A tárgyak
többsége nemesfémből készült. A 18. század második felében II. József tiltotta
a fogadalmi tárgyak bármilyen formájának terjesztését, sőt a meglévő tárgyakat
részben megsemmisítették, részben elárverezték, a nemesfémeket részint
beolvasztották. A 19. században általánosan elterjedtek a kisméretű, egyszerű
szövegű, többnyire márványból készített hálatáblák.
A csíksomlyói Szűzanya szobránál történt csodás gyógyulásokról
csak az újkorból vannak irott forrásaink. A csodákat az erdélyi egyházmegye
püspökei saját szentszékükkel hivatalosan 1746-ban, 1779-ben, 1781-ben és
1784-ben kivizsgáltatták. Az első vizsgálatot Klobusiczky Ferenc (1741–1748)
püspök rendelte el. A második vizsgáló bizottságot Kollonitz László (1774–1780)
püspök küldte ki, melynek feladata volt a szobor régiségének és csodás
történetének felülvizsgálása. Ekkor 74 tanút hallgattak ki. 1752-ben „Pünköst
szombatyán Somlyóra a Boldogságos Szűz képe eleibe hozám, ottan imádkozám, hogy
vigasztalja meg leánkámot, fogadást is tevék, hogy az ölömbe fel viszem a
Salvator hegyére, fordíttám a’ gyíermeket s látám, hogy hát a feje nem
ingadozik idestova hanem egyenesen áll, erre meg örvendvén, meg kerülém imádkozva
a Szent hegyet, haza menék, azután soha nem tapasztalám azon nyavaljáját a’
gyermekemnek” – vallotta eskü alatt, Tankó Erzsébet, Szőcs István
csíkszentmihályi lófő házastársa. 1771-ben „fogadást tőn az anyám, hogy azon
képhez a’ boltsura el visz, s akkor meg is gyógyultam” – vallotta Jakabfi
István gyergyószentmiklósi lakos
A harmadik vizsgálatot Batthyány Ignác püspök 1784-ben
indította el, mert sok csodás történetet hallott. Batthyány püspök a
felvilágosodás eszmerendszerének hatása alatt, valószínűleg fenntartásokkal
szemlélte az un. népi vallásosság néhány megnyilvánulását. 1783-ban leromboltatta az Oroszhegy
község határában lévő „urusos kút” kápolnáját, és megtiltotta a búcsújárást a
csodás hírű oroszhegyi gyógyító forráshoz. Bizonyára voltak némi kétségei a
somlyai csodás gyógyulások igazságát illetően is, mert 1784. febr. 9-én
tanúkihallgatásokat rendelt el a Szűz Mária somlyai szobrával kapcsolatba
hozható gyógyulások körülményeinek földerítésére. A kihallgató bizottság 32
tanú vallomását vette jegyzőkönyvbe április végén. Bárth János, A vigasztaló
Napbaöltözött Asszony, Csodás gyógyulások egyházi vizsgálata Csíksomlyón
1784-ben címen feldolgozta a jegyzőkönyvet és 2000-ben kiadta Kecskeméten.
Ez időben a püspök súlyosan megbetegedett, orvosi kezelése
nem segítette. Nehéz lábbajából a csíksomlyói segítő Mária közbenjárását kérte
és meggyógyult. Fogadalomból elzarándokolt Csíksomlyóra és egy offert, nagy
ezüst lábat helyezett el a kegyszobor mellett. A vizsgálatok és hosszas
mérlegelés alapján Batthyány püspök 1798-ban a csíksomlyói templomban őrzött
Mária-szobrot csodálatosnak, csodákkal jeleskedőnek nevezte.
A Székelyföld legdrágább kincsei közé tartozik a
hársfából faragott, csodatévő Mária szobor (2,27 m). A török félholdat és
eretneket taposó Madonna szobor készítésének kora a 15. századra datálható. A
nép szemében csodásnak azok az események tüntetik fel a szobrot, amelyek
évszázadokon keresztül körülötte lezajlottak és megismétlődtek. Csodálatosnak
tűnt legelőször a kegyszobor feltünése az 1661-es tatár pusztítás után, majd a
fennmaradása. Az arcán lévő sérülések, karcolások a 17. és 18. századi
betörések nyomai. A Thököly (1690)
és Rákóczi szabadságharc (1704) idején
történt, hogy a kurucokkal egy tatár vezér is belépve a templomba, megilletődve
és dühvel nézett a szoborra, melyet lándzsájával szeretett volna ledönteni, de
a karja megbénult. Terve nem sikerült, és a sebhelyek, karcolások Mária arcán
ma is látszanak. Máskor meg el akarták vinni, de úgy megnehezedett, hogy az
ökrök sem bírták a szekeret.
Mártonffi Joákim házfőnök (1711-1716) és a hívek
vallomása szerint a nemzeti csapások alkalmával a szobor arca elváltozik és ez
a nemzetre és a kolostorra nézve a közelgő veszedelmet előre sejteti. A második
világháború idején vonaton menekítették, amely néhány napot a kolozsvári
állomáson vesztegelt. Ekkor az atyák levették a vonatról, hogy a Segítő Mária
ne hagyja el Erdélyt. A vonat tovább ment és a zalaegerszegi vasútállomáson
bombatalálat érte, szállítmánya elégett. A kegyszobor pedig visszatért évszázados
tiszteleti helyére, Csíksomlyóra.
Ki tudná megmondani, hány embernek gyógyította meg testét-lelkét? Mennyi
sebet forrasztott, mennyi kétségbeesésre talált írt, mennyi bánatot, gondot,
viszályt simított el, mennyi hitet, erőt, vigaszt, kegyelmet tárolt.
 |
| Pilisszántói Boldogasszony kápolna |
A lelki és testi gyógyulásokról tanúskodnak az offerek, adományok a kegyszobor két oldalán levő falon. Családok is, akiknek gyermekeiről lemondtak kórházak mégis élnek és egészségesek. A csodás gyógyulások sora ezzel nem zárult
le, s nem is fog lezárulni, mert napjainkban is történnek csodák. És azok
mindig közösségben történnek. És van hívő közösségünk! Lesznek csodák, lesz
feltámadás, ha hiszünk.
Kérjük a csodatévő Szűz Máriát, hogy pünkösdi népe az ő
oltalma alatt továbbra is éljen és virágozzék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése