Bevezető:
Május első vasárnapja az édesanyák napja, az idén húsvét 4. vasárnapja –, amely
az édesanyai, valamint a papi, szerzetesi és szerzetesnői élethivatásokra
tereli gondolatainkatt. Bár különböző az állapotunk, de azonos a célkitűzésünk:
mindannyian a jó pásztornak, Jézus Krisztusnak a nyomán szeretnénk járni. Azt
akarjuk az ő megbízásából, hogy életünk Isten népének közösségében emberibbé
váljék, mert mind az ő nyája vagyunk (Jn 10,1-10) Ebben az anyáknapi,
de ugyanakkor papi és szerzetesi hivatásokra emlékeztető napi szentmisében
fejezzük ki édesanyánk iránt hálánkat, és arra kérjük a jó Istent, hogy adjon
egyházunknak sok-sok jóságos édesanyát, akik még arra készek, hogy gyermekeik
szívében hivatást ébresszenek, hogy ők megismerjék Krisztus hívó hangját a
papi, szerzetesi és szerzetesnői szolgálat vállalására.
Krisztusban
Szeretett Testvéreim!
Sandra Cristina
Simoes Pedro
(1979-2016) portugál nő, 2008-ban gyereket szült. Azután krónikus
betegségbe esett, vesedaganattal is műtötték. Az orvosok tájékoztatták, hogy
még egy gyerek vállalása életébe kerülhet. Ennek ellenére mégis gyereket
vállalt, mert gyermekét nem akarta testvér nélkül hagyni. A több hónapos
várandós nő 2016. február közepén agyvérzést kapott, és 20-án az orvosok megállapították
nála az agyhalált. Ekkor belenéztek a nő hasába, és az orvosok meglepetésére a
meg nem született kicsi teljesen egészséges volt. Ezért úgy döntöttek, hogy
mesterségesen életben tartják az édesanyát, hogy testi funkciói működjenek, így
lehetővé tették a kicsinek a fejlődést és megszületést. 2016 június elején
2,5 kg-mal egészségesen jött a világra. A kicsinek Lourenço Salvado
(Megmentő Lőrincke) nevet adták, hogy felnőve büszke legyen anyjára, aki
megélte hivatását: életét adta azért, hogy ő élhessen.
Corona Bamberg (1921 - 2018. május 3.) német bencés szerzetesnő Az emberség ára c. művében a vadászkutyához
hasonlítja a hivatásos embert. Ha a kutya észreveszi a vadat, azonnal a vad
után iramodik. A többi kutya is vele szalad egy darabon, de mivel nem látták,
kedvük lankadni kezd, és visszafordulnak. Az élen rohanó ezeket észre sem
veszi. Ő látta a vadat és lohol a nyomába. Semmi sem tudja eltéríteni: sem a
kövek, amelyek feltörik talpát, sem a tüskés bozót, amely felhasogatja a bőrét.
A kutya nem hagy fel az üldözéssel addig, amíg meg nem keríti a zsákmányt, mert
ellenállhatatlanul csábítja a cél. De ellenállhatatlan a vadászszenvedély is. A
vadászás közben válik a kutya önmagává, a futásban, az erőfeszítésben bontakoznak
ki erői, abban szabadul fel, még mielőtt elérné a célt. „Így kell, akinek
Krisztus Urunkkal van dolga, tántoríthatatlanul Őrá néznie,” önmagát neki
adnia, amíg el nem jut ahhoz, aki meghívta: „Kövess engem!”
Ez a kép Krisztus valamennyi tanítványára jellemző, akiknek közös hívatása
az életszentségre és a világ evangelizálására szólt és szól. Milyen felemelő,
amikor valaki egészen Krisztusnak és egyházának adja magát a házasság és az
egyházi rend szentségében.
Gyakran
találkozunk olyan felmérések eredményeivel, hogy mi foglalkoztatja az
embereket. A legtöbben az önzés és a hedonizmus, az élet élvezése és a
boldogság keresése bűvöletében élnek. Az ábrándozás nyomán a kiégés és üres
lelküség jár. Erről már Vörösmarty Mihály is írt: „Nézd a világot:
annyi milliója,/ S köztük valódi boldog oly kevés./ Ábrándozás az élet
megrontója,/ Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” (A reményhez) Vagy a
járványbénította világunkban, nagyon időszerű Antoine de Saint-Exupery
kijeléentése: „Többé már nem élhetünk csak hűtőszekrényből,
politikából, költségvetési mérlegekből és keresztrejtvényekből. Ez így többé
már nem megy.” Mi is belátjuk: „Ez így többé már nem megy” akkor a
jeruzsálemi emberekkel kérdezzük: ,,Mit
tegyünk hát, emberek, testvérek?”
1. Jézus,
a Megváltó mindnyájunkat hív, hogy tartsunk bűnbánatot. Erről tanúskodik Péter
apostol pünkösd napján: Tartsatok bűnbánatot, keresztelkedjetek meg Jézus
Krisztus nevében, hogy elnyerjétek a Szentlélek ajándékát. (ApCsel
2,14a. 36-41) „Isten azt a Jézust, akit ti keresztre
feszítettetek, Urrá és Messiássá tette!” Jézus a Messiás, az igazi áldozat a
világ bűneiért. Az üdvösség ígérete nekünk szól és mindazoknak akik távol
vannak ugyan, de a mi Urunk, Istenünk hívja őket, hogy részesedjünk megváltói
kegyelmében.
A Biblia minden lapja Isten és az ember
kapcsolatáról szól. Isten hívja az embert, aki szíve mélyén megrendül és
Istenre figyel. Ilyen volt Mózes meghívása az égőcsipkebokorból (Kiv 3),
Izajásé a templomban (Iz 6), az ifú Jeremiásé (Jer 1). E jelenetek szemünk elé
állítják Istent a maga fönségében és kiismerhetetlenségében, úgyszintén az
embert egész valóságában: félelmével és nemes lelkűségével, azzal a
lehetőséggel, hogy elfogadja a hívást, vagy ellenálljon annak.
Júlia baba |
Isten örök tervében ott van a kiválasztott. Időben megkapja az Isten hívását. A hivatás tárgya valami küldetés az egyházban, ami lehet anyai,
papi, szerzetesi és szerzetesnői hivatás. Isten hívására, mindenki személyes
módon, természetének megfelelően válaszol. Mindegyik engedelmeskedik, mert
lényegesen érintette Isten és tudatában van személyes meghívásának és
küldetésének.
Az ember életében már fiatalkorban felhangzik az Úr hangja, követésre
szólít, döntésre késztet. A küldetés leginkább a létbizonytalanság állapotában élő
emberekhez szól. Mózes a pusztában sem volt nyugodt, mert lelkében az Úr hangja
morajlott: „Láttam népem nyomorúságát és ... azért szálltam le, hogy
kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy
szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba.” (Kiv 3,7-8).
Beata Szydlo miniszterelnökasszony fia pap lett 2017-ben |
2. A hivatás célja az üdvösség, s ezt
Jézus tárta fel, aki „szenvedett értünk, példát hagyva
nektek, hogy a nyomában járjatok.” (1Pt 2,20b-25) Krisztus
értünk adta életét, ezért az Atya megdicsőítette. A földön nincsen maradandó
lakóhelyünk, de boldogságunk sincs, mindkettőt csak Isten adhatja. Ha átadjuk magunkat
neki, megadja a kegyelmet, hogy elforduljunk a bűntől és meghívásunk szerint a
közösség iránti szeretetben éljünk. A közösségi érzület egyszerre termőtalaj, víz, levegő, napfény, mozgás, gondozás
és felelősség. A közösségi érzület magzatvize nélkül fulladásra ítélt minden
meghívás, mert közösséghez szól minden küldetés. Jézus magához
kapcsol Egyháza
által és védelmez.
A hivatás mindig a közösségben születik, érlelődik és egészen lefoglalja az
életet. A meghívás, az ember egész létét más dimenzióba helyezi, felforgatja
nemcsak külsejében, hanem a szíve mélyéig és más emberré teszi. Ha Isten
megszólítására igennel válaszolunk, ezt egyszerűen hivatásnak nevezzük. A
hivatás személyes oldala a hit és átalakulás, a hitből és engedelmességből
fakadó csatlakozás. A hivatást vállaló összegezése: íme a nép, melynek sorsában
osztozom, akiben képességeim, vágyaim és álmaim, küldetésem elnyerik igazi
értelmüket. Krisztus Urunk akarata szerint a hivatást vállaló az emberek
üdvözítésének eszköze lesz. Mert Isten „azt
akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim
2,4).
3. Isten megragad a belső hangok, szívbeli
vonzalmak, nagy horderejű álmok által és módosítja életünket saját
transzcendens természetéhez. Életünk során egyetlen elhatároló erejű meghívást
bontogatunk. Lett légyen az apostol, szent, író, költő, tudós vagy egyszerű
becsületes ember. Szent Pál írja: „Hogy
az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű
kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16).
Ady Endre Álmom az Isten, Babits Mihály Az elbocsátott vad, Sienkiewicz
Henrik Quo vadis,
Franz Werfel Halljátok az igét, Sandra Pedro portugál édesanya. A szentek élete
is a hivatásról szól: Remete Szent Antal a pusztában az önmagát kiüresítő
Krisztushoz akar hasonulni. Szent Ágoston gyötrelme idején hallotta meg Isten
szavát és megtalálta élethívatását. A dicsőséget hajszoló katonatiszt, Loyolai
Szent Ignác lábtörésekor ismeri fel, hogy mindent Isten nagyobb dicsőségére tegyen.
Bosco Szent János különös álma után, szűnni nem akaró lendülettel dolgozik az
ifjakért. Lisieux-i Szent Teréz, a kis feladatok nagylelkű végzésében követi
Krisztus hivását. Corona Bamberg bencésnővér hasonlatánál maradva: a kutya és a
nyúl, Krisztus és a meghívott összetartoznak.
4. A hivatást, ha éljük, akkor az Úr vállalja a
vezetést és boldoggá tesz. Ha vállaljuk a meghívást, továbbra is a
világban maradunk, de állandó kapcsolatban az Úrral, még a szenvedésekben is. A
kilátástalannak tűnő helyzetben is mellettünk van az Úr: „Nézd, az ajtóban állok” (Jel 3,20).
Közös hívatásunk az életszentségre és a világ
evangelizálására szól. E hívatást két szentségben élhetjük meg, az egyházi rend és a házasság
szentségében. E szentségek révén sajátos fölszentelésekben részesülünk.
Házastársak, tegyétek szerető közösséggé a családot, hogy gyermekeitek Isten
hívását meg tudják hallani.
Ha a hívatás jeleit látod gyermekedben, akkor
segítsd őt, hogy nagylelkűen tudjon válaszolni, mint a kicsi Sámuel. Az Úr boldoggá
tesz, ha hivatásunkban élünk, mert létközösségben vagyunk vele. A jézusi
létközösséget élte és ezért volt derűs II. János Pál pápa még utolsó óráiban
is.
A hivatás kezdetén ránk nyit az Isten, de bírni Őt csak az áldozatos
szeretet, a hivatás végén lehet. Látni fogjuk, hallani fogjuk és bírni fogjuk
őt örökre. Akkor „Isten örök szépsége állandó mozgásban tartja a szentek vágyait.” Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése