Alázat, alázatosság erény, mely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának,
teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Alázat
latinul humilitas, humus - föld szóból származik. Ellentétes vétke, hibája a gőg, a
kevélység, az alaptalan önbecsülés.
Nagy Frigyes (1712-1786) porosz király egyszer meglátogatta a Berlin
melletti Spandan börtönét, s megkérdezte mindegyik rabot, miért került ide.
Természetesen mindenki ártatlannak mondta magát.
Csak egy őszinte ember akadt
köztük, aki megvallotta, hogy eléggé gyenén büntették bűnéhez képest. Erre a
király mosolyogva így szólt: „Te szegény fickó, akkor mit
keresel ennyi derék ember között itt? Ki veled innen!”
És kegyelemben részesítette az őszinte embert.
1.
Az
alázat igaz önismeretből fakad, mely megóv az elbizakodottságtól. A szerzetességben
az alázat a tökéletesség fokmérőjének bizonyult. A
hívő ember számára az alázat nem
csupán egy az erények között, hanem alapmagatartás az Istennel és az
embertársakkal való kapcsolatában.
Japánban
egy jezsuita hithirdető nagy sokaság előtt beszélt, amikor egy ember a hit
iránti gyűlöletből odament és leköpte. A hithirdető zsebébe nyúlt és
zsebkendőjét elővette és letörölte. Beszéde végén hozzá ment egy fiatal ember
és azt mondta: „Az olyan tanítást, amely ennyi szeretetet és alázatot tanít,
csak isteni tanítás lehet.”
2.
Szent
Antal hajóra szállt 1220 decemberében, és
Marokkóba ment hithirdetőnek. Lángolt a lelkek megmentéséért és a vértanúság
vágya lobogott benne. Sikerült biztos partot érnie, de súlyos betegségbe esett
s a telet a kikötőben ágyban töltötte. Alázatosan be kellett látnia, hogy az
Úristennek más tervei vannak vele. Tavasszal haza akart térni, hajóját azonban
a vihar Szicília partjaira sodorta – olvassuk életrajzában.
Szicíliában megtudta, hogy a rendalapító 1221 pünkösdjére
egyetemes káptalant hívott össze Assisibe. Örvendett előre annak, hogy
szemtől-szemben láthatja rendjének alapítóját, az evangéliumi szegénység
apostolát. Húsvét után elindult félig betegen a hosszú és fáradtságos útnak.
Mint a három ifjú imádságában, Azarja mondja: „hogy
elnyerhessük irgalmadat. Fogadd el megtört szívünket és alázatos lelkünket.” (Dán 3,39)
Amíg Assisi fele vándorol, lelkében egyengeti az Úr ösvényét, és eltávolít
útjából minden akadályt, mert a megtört és alázatos szívüeknél is ott van az
Úr, s új életet ad az alázatos lelkeknek, és új életre kelti a megtört szíveket
– ahogy Izaiás hirdette (Iz 57,14-15). Az alázatos Antal tudatában van Istentől való függésének, a maga
gyengeségének, és félő tisztelettel törekszik Isten útján járni, az emberekhez
pedig szelíd és szerény lenni. Az alázatosakat megvigasztalja és fölemeli az
Úr. (Zsolt 147,6) A pünkösdi káptalanra úgy érkezett, hogy teljesen Istenre
hagyatkozott. Eltökélt szándéka: „Semmit nem kérni és semmit
vissza nem utasítani.”
3.
Antal a káptalan alatt látta
Ferencet, az azonban a jelenlévő ötezer testvér között igazából észre sem
vehette. A káptalannak vége let és mindenki megkapta beosztását. Antal alázatos
tartózkodása és elcsigázott külseje miatt a többiek valami utolsó, tudatlan
testvérnek nézték. Vele nem törődött senki, végül a romagnai tartományfőnök,
Gratianus meghívta, s a Forli melletti Montepaulo remeteségbe helyezte. A név
is mint egy előjel, ómen - kis hegyet jelent. A remeteségben kezdődött
szolgálata alatt az alázatossági, önmegtagadási és bűnbánati gyakorlatokat az
Úr Jézus tanítása szerint élte meg. Szándékához híven az evangéliumról
elmélkedett: Isten országa az alázatosaké
(Mt 5,5), a tanítványnak oly
kicsinek kell lennie, mint a gyermek, hogy naggyá lehessen (Mt 18,4). Krisztus alázatát tartotta szem előtt, ami a
kereszthalálban teljesedett be, s meglátta, hogy lényeges összefüggés van az alázat és az engedelmesség között (Fil 2,5-11): amikor szenvedett, nem
fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra (1Pt 2,23) és a
szenvedésből engedelmességet tanult
(Zsid 5,8).
4.
Antal
a föl-föltámadó kísértésekkel
keményen elbánt, s mindig az Úrra gondolt, aki tanítványai lábát mosta.
Tudományát, képzettségét most is sikerült eltitkolnia, mert Jézus Krisztus alázata követésre vár. Azután az ember
gyengesége és bűnei miatt is legyen alázatos.
Az alázatos Antal kilenc hónapon át végzi a neki osztott
feladatot a konyhán. Mosogat és engedelmesen szolgál, nem panaszkodik, nem akar
karriert építeni, nem a saját magánéletét akarja széppé, barátságossá vagy
kényelmessé tenni, hanem hittel és szeretettel az Úrra tekint. Az Urat tartja
szem előtt, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon
és életét adja váltságul sokakért (vö. Mk
10,45). Nem könnyű, de ilyen a szentek alázatossága.
Szent Rita (1381–1447) életrajzában olvassuk, hogy 1407-ben befogadták
a casciai Mária Magdolna ágostonos-nővérek kolostorába, engedelmessége, alázata
próbatételeként a kápolna mellett kiszáradt szőlőtövet vele öntöztették éveken
át. Rita a reménytelen feladatot szeretettel és alázattal végezte. A csoda
megtörtént, a kiszáradt szőlőkaró kizöldült és termést hozott, és azóta a csoda
mai napig tart. Mindez több mint 600 éve kezdődött és évente terem Szent
Rita-szőlője.
Néri Szent
Fülöp korában történt: Róma közelében az
egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag
természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt
bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda.
Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta
neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal
tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a
feladatomat” – mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent – tájékoztatta megbízóit
–, és nem is tesz csodát, mert hiányzik
belőle a legfontosabb, az alázatosság.”
A testvéri
szeretet és szolgálat nem hiteles alázat nélkül. Szent
Pál a rómaiakhoz írt levelének 12. fejezetében az Istennek tetsző életről szól.
Üzenete mindenkor emberének szól. Annyira szeretem, hogy idézem: ,,Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a
rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek
egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne
lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek
derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a
szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok
üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a
sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem
alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.” (Róm 12,9-16)
5.
Az
alázatos embert Isten felmagasztalja. Történt,
hogy Forliban a domonkos szerzeteseknél ünnepséget tartottak, amelyen valakinek
beszélnie kellett volna. Váratlan helyzetben senki sem vállalkozott, mert senki
sem készült rá. Erre a ferences főnök Antal testvérnek parancsolta meg, hogy
hirdesse Isten igéjét. A rögtönzött szentbeszéd elhangzott, és az egész hallgatóságot
ámulatba ejtette. A tudatlannak nézett Antal lelkének kincsestárából, az Ó- és
Újszövetségi szentírásból, valamint az egyházatyák tanításából a kincsek
sokaságát hozta elő. Az alázatos Antal engedelmeskedve elöljárójának, mert
Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét tekintette, szívebőségéből beszélt.
Mindenki megállapította, hogy alapos tudással rendelkező, csodás hatású
hitszónokot hallgattak. Tartományfőnöke erre egész Észak-Itália szónokává
nevezte ki, Szent Ferenc pedig ezt a megbízást egész Itáliára adta. A kilenc
hónapi rejtett, Istennek szentelt élet, a konyhai munka mellett megedződött
alázat, lámpatartóra került. Ezzel kezdetét vette a kilenc évig tartó szünet
nélküli misszió, amelyben “tette a csodákat”, mert megvolt benne az alázat.
Alázatos Páduai Szent Antal – könyörögj érettünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése