Az advent az Úr érkezését jelenti. Az
Úr érkezéséről hármas felosztásban szoktunk beszélni. Jézus első érkezése
Betlehemben megtörtént. Második érkezése a szentliturgiában folytatódik,
folyamatos. Míg a harmadik érkezése eszkatalogikus, vagyis a világvégén
kinyilvánítja isteni hatalmát és ítéletet tart mindenek fölött (Iz 2,1-5). A
karácsony előtti négy hét a Jézus születése előtti századokat idézi. Azokra az
emberekre, ősökre gondolunk, akik csak sóvárogtak a Megváltó után, várták eljövetelét.
De túl az emlékezésen, felélesztjük lelkünkben az ő érzéseiket, sóvárgásukat és
készülődésüket. Az advent tehát nem egy üres megemlékezés csupán, hanem
azonosulás az Ószövetség Krisztust váró népével. Azokkal, akiknek szívében ott
élt a bűnbeesés után Isten ígérete, az ősevangélium, a Megváltó utáni vágy,
akik a homályban botorkáltak és sóvárogva várták a hajnalt, a fényt. Ma mégse a
történelmi advent felidézése a legfontosabb. A lényeg a mi adventvárásunk, a mi
krisztusvárásunk. A mi adventünk azon múlik, hogy életünk eleme-e,
egzisztenciális szükségünk-e Jézus Krisztus? Sorsproblémáinkat Vele oldjuk-e
meg? Központja és célja életünknek? – Ma az egyház liturgiájában szentségi
módon találkozhatunk Krisztussal. Színek, képek és szimbólumok mögé rejtve isteni
erejét, közénk jön minden szentmisében. A hitben, a neki tetsző életben
találkozhatunk Vele (Róm 13,11-14). Iránymutató szavát halljuk a szentírásból
és az igehirdetésből. Az eucharisztiában Vele egyesülünk. A szentségekben az Ő
ereje áramlik belénk. Így hát a liturgia, a templom nekünk Betlehem, Kafarnaum
és a Golgota. – Minden várakozásunkat mégsem elégíti ki Krisztusnak a szent
liturgiában történő érkezése. Az igazi, a nagy mégiscsak az eszkatologikus, a
világ végén történő megjelenése. Ma a már eljött és még dicsőségben vissza nem
tért, csak a szentségi jelek alatt önmagát adó Úrral találkozhatunk. Ma meg
kell elégednünk a jelképekkel és színekkel, amik jelzik Jézus jelenlétét,
rejtettségét. Ez is valóságos jelenlét. Akkor isteni hatalmának, szépségének,
jóságának teljes ragyogásában jön közénk, megszűnik a jelkép, véget ér a
rejtőzés. Látni fogjuk, amilyen valójában. Jövetelére éberen kell készülni (Mt
24,37-44). A mai kor embere a valóságra kíváncsi, és ez az érdeklődés nagyon is
helyénvaló. Azt viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy világunkban
bizonyos mértékig természetesek az Isten jelei. Meg is lehet mondani, hogy
miért, vagy legalábbis milyen analógiában. Korunk űrkutatása magyarázza meg
ezt. Abban a pillanatban, amikor a világűrbe kilőtt rakétáink kiszabadulnak a
Föld gravitációs teréből, már nem a földünkön érvényes térbeli és időbeli
törvényekhez illeszkednek. Így világunkban Jézus Krisztus megtestesülésével a
megváltás törvényei különös módon érvényesülnek.
„Jöjjetek és járjunk az Úr
világosságában.” (Iz 2,5)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése