2013. 12. 13.

Új létrend kezdődött



Különös a dél-afrikaiak búcsúvétele Nelson Mandelatól, Délafrikai Köztársaság első fekete elnökétől, örömmel, tánccal és vuvuzelával, aki a szabadság és az egyenlőség jelképe lett. 1918-ban született. Nyugati típusú nevelésben részesült. Jogi tanulmányai befejeztével megtapasztalta a radikális faji elkülönítés (apatheid) embertelenségét. 1944-ben belépett a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC), és az ifjúsági szervezet titkára lett. 1952-ben megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban, hogy segítse a munka- vagy földnélkülieket. Az ANC elnökhelyettese lett, többször letartoztatták, mozgásszabadságától megfosztottak, pert indítottak ellene. A tiltások ellenére 1955-ben részt vett a „népi kongresszuson”, ahol elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőrszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. 1961-ben első ízben szerepelhetett a nyilvánosság előtt, hevesen támadta a hatalmat a gyilkosságok és a fekete rezervátumok (bantusztánok) megalakítása miatt. Ekkor illegalitásba vonul és támogatja a földalatti szervezeteket. 1962-ben letartóztatják, öt évi kényszermunkára, majd újabb vádak alapján életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti Robben-szigeti fogdában 18 évet, más helyen 9-et, összesen 27 évet töltött börtönben. „Reggelenként kisétáltam az udvarra, és ott minden élőlény, a sirályok és a barázdabillegetők, a fák és még a kósza fűszálak is mintha mosolyogtak és ragyogtak volna a napfényben. Ezek voltak a pillanatok, amikor még a világnak ebben a kicsi és elzárt szegletében is megláttam a szépséget, és tudtam, hogy a népem egy napon szabad lesz”.

 „46.664 volt az azonosítószámom 18 éven át, amikor fogolyként éltem a Robben-szigeten. Csak mint számot ismertek, nevem nem volt. Ma ugyanebben a helyzetben van több millió ember: csak számok!” – mondta 2003-ban a Fokvárosi stadionban. 1990-ben Frederik W. de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásárért 1993-ban de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott. 1994-ben elnökké választották. Államfőként igazságosan igyekezett megoldani a feketék feltörekvő igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését. „A jó vezető pontosan olyan, mint egy kertész: felelősséget kell vállalnia azért, amit elültetett. Néha ki kell kapálnia a vadhajtásokat, de a jövőért dolgozik, azokért a gyümölcsökért, amelyek majd később fognak megérni.” Mandátuma után egyszerűen, visszavonultan élt. Most népe örvendezve búcsúzik tőle, mert az övék volt. 

Örvendező lélekkel készülünk mi is Üdvözítőnk születésének nagy napjára. Örömünk természetfeletti öröm, megláttuk Isten szeretetét (Iz 35,1-6a. 10). Örömünk abból fakad, hogy tudjuk: Isten a szenvedést is felhasználja Egyháza javára (Jak 5,7-10). A szívünk mélyén lévő derűlátást, jókedvet, kiegyensúlyozottságot keltsük életre mi is (Mt 11,2-11). Jézus üzenete egyszerű és világos: vegyétek tudomásul, hogy új létrend kezdődött. Van amiért örvendezni. 

„Boldog, aki nem botránkozik rajtam!”  Mt 11,6       

Ajánlás:

Legyünk éberek!Advent 1.

Átvilágítás -  Advent 2. 

Éva gyengeségére kaptuk – Dec. 8.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése