2013. 12. 18.

Díszbe öltöztetett fenyők a megyeházán

Karácsonyfadísz-készítés, rajzverseny, gyertyafestés, fenyődíszítés, ünnepi gondolatok, karácsonyi dalok és versek vártak kicsiket és nagyokat egyaránt, vasárnap a csíkszeredai megyeházán megszervezett Családok karácsonya rendezvénysorozaton.
Csaladinap-fenyodiszites_b 
A népes lázárfalvi csapat díszítette a legszebb karácsonyfát
A tavalyi évhez képest idén még népesebb résztvevő kapcsolódott be a megyeháza előterében és nagytermeiben tartott foglalkozásokba. A gyertyakészítésben és a rajzolásban több mint harmincan vettek részt, mintegy hetven gyerek készített karácsonyfa díszeket, amelyeknek egy részével be is neveztek a karácsonyfa díszítő versenybe. A legszebb karácsonyfát a lázárfalvi egyházközség csapata díszítette fel, akik szervezetten busszal érkeztek a megyeközpontba.Az ingyenes arcfestési lehetőséggel is közel százan éltek, de nagy keletje volt a vattacukornak és a vajas kenyérnek és a forró teának is.
A Csíki Anyák Egyesületének tagjai bábelőadásban elevenítették meg a morcos sündisznó történetét, aki végül rájött a barátság fontosságára.
Az ünnepi ráhangolódásban Darvas-Kozma József esperes plébános osztotta meg ünnepváró gondolatait a jelenlévőkkel. A csodáról, Jézus Krisztus születéséről, a család megtartó erejéről és a szeretet igazi valójáról beszélt a gyerekeknek. Mint elmondta, azért van a gyerekeknek két kezük, hogy egyikkel édesanyjuk, másikkal édesapjuk kezét tudják megfogni. A nap egyik fénypontja a családok kalácsának felszeletelése volt, majd ezt követően Borboly Csaba megyeitanács-elnök is köszöntötte az ünneplő sokaságot. Rövid beszédében a családot helyezte a középpontba.
A délután folyamán a gyerekek karácsonyi verseket és dalokat adtak elő, ezt követően közös énektanulást tartott nekik Ádám Katalin. A díjkiosztás után befejezésül a MeseHetes együttes karácsonyi koncertjébe kapcsolódhattak be a gyerekek és szüleik.

Csíki Harlap, 2013. dec.16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése