A pápa homíliájában hangsúlyozta: Jézus a megtestesült Szeretet. Nem pusztán a bölcsesség tanítómestere, nem egy eszménykép, amely felé tartunk, és akiről tudjuk, hogy elérhetetlenül messze vagyunk, hanem ő az élet és a történelem értelme, aki közöttünk vert sátrat.
Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápa szentbeszédének teljes szövegét.
»A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát« (Iz 9,1).
1. Izajásnak ez a próféciája mindig újra megindít minket, különösen akkor, amikor Karácsony éjszakájának liturgiájában halljuk. De nem csak érzelmi, szentimentális dologról van itt szó; azért indít meg minket, mert a mélységes igazságot mondja ki arról, amik vagyunk; úton lévő nép vagyunk, és körülöttünk – és bennünk is – jelen van a sötétség és a fény. Ezen az éjszakán, miközben a sötétség szelleme beborítja a világot, megújul a történés, amely mindannyiszor szíven üt és meglep minket; az úton lévő nép nagy fényességet lát. Olyan fényt, amely elgondolkodásra késztet erről a misztériumról, az úton levés és a látás misztériumáról.
Úton lenni. Ez az ige eszünkbe juttatja a történelem folyamát, azt a hosszú utat, amely az üdvtörténet, kezdve Ábrahámon, atyánkon a hitben, akit egy nap arra hívott meg az Úr, hogy elinduljon, hogy kilépjen országából, s menjen afelé a föld felé, amelyet Isten kijelölt számára. Ettől kezdve hívő identitásunk ez: az ígéret földje felé zarándokló nép vagyunk. Ezt a történelmet mindig kíséri az Úr! Ő hűséges szövetségéhez és ígéreteihez: „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A nép részéről azonban váltakoznak a fény és az árnyék, a hűség és a hűtlenség, az engedelmesség és a lázongás pillanatai; a zarándokló nép és a tévelygő nép pillanatai.
Személyes élettörténetünkben is váltakoznak a fényes és homályos pillanatok, a fények és árnyékok. Ha szeretjük Istent és testvéreinket, akkor a fényben járunk, ám ha szívünk bezárul, ha a gőg, a hazugság, az önérdek keresése győzedelmeskedik bennünk, akkor leszáll a sötétség bennünk és körülöttünk. „Aki gyűlöli testvérét – írja János apostol –, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította” (1Jn 2,11).
2. Ezen az éjszakán a legtisztább fény sugaraként visszhangzik az Apostol igehirdetése: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára” (Tit 2,11).
A kegyelem, amely megjelent a világban, Jézus, aki Szűz Máriától született, és aki valóban ember és valóban Isten. Eljött a történelmünkbe, osztozott úton levésünkben. Eljött, hogy megszabadítson minket a sötétségtől, és nekünk ajándékozza a fényt. Benne megjelent az Atya kegyelme, irgalmassága és gyöngédsége, Jézus a testté lett Szeretet. Nem csak a bölcsesség tanítómestere, nem egy ideál, amely felé tartunk, s akiről tudjuk, hogy elérhetetlenül messze vagyunk tőle. Ő az élet és a történelem értelme, aki közöttünk ütötte fel sátorát.
3. A pásztorok voltak az elsők, akik láthatták ezt a „sátrat”, megkapták Jézus születésének hírét. Azért voltak ők az elsők, mert az utolsók, a peremre szorultak közül valók voltak. És azért voltak elsők, mert virrasztottak az éjszakában, őrizték a nyájukat. Velük együtt álljunk meg a Gyermek előtt, álljunk meg csöndben. Velük együtt köszönjük meg az Úrnak, hogy nekünk ajándékozta Jézust, és velük együtt engedjük, hogy szívünk mélyéből felszálljon a hála Isten hűségéért. Áldunk Téged, magasságos Úristen, aki alászálltál értünk. Hatalmas vagy, és kicsivé lettél; gazdag vagy, és szegénnyé lettél; mindenható vagy, és gyengévé lettél.
Osszuk meg ezen az éjszakán az evangélium örömét; Isten szeret minket, annyira szeret, hogy testvérként nekünk ajándékozta Fiát, aki fény a sötétségeinkben. Az Úr megismétli nekünk: „Ne féljetek!” (Lk 2,10). És én is megismétlem nektek: Ne féljetek! Atyánk türelmes, szeret minket, nekünk ajándékozza Jézust, hogy vezessen utunkon az ígéret földje felé. Ő a fény, amely eloszlatja a sötétséget. Ő a mi békénk. Ámen.
A homília Török Csaba atya fordítása
(vm) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése