2013. 12. 20.

Mit csináljunk Karácsonykor?

Ferenc pápa pénteken találkozott az olasz katolikus szervezet fiatal tagjaival. Megköszönte a karácsonyi jókívánságokat és viszonozta azokat. A Katolikus Akcióról szólva beszédében elmondta, hogy az nagyon elterjedt és jól működik minden olasz egyházmegyében. Arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek mindig „élő kövek” az egyházban annak építése érdekében Jézussal egységben. Nincs szükség a Katolikus Akcióra Jézus nélkül, mert nem kormányzati szervezetté válik, amiből már úgy is sok van.
A Karácsony Isten jelenlétének ünnepe, aki eljön közénk, hogy üdvözítsen bennünket. Jézus születése nem egy mese. Valóban megtörtént kétezer évvel ezelőtt. A kis Jézusban Isten arcát szemléljük, aki nem az erőben, a hatalomban, hanem egy újszülött gyengeségében és törékenységében nyilvánul meg. Ez a gyermek a határtalan szeretet hűségét és gyengédségét mutatja meg, amellyel Isten körbe vesz mindannyiunkat. Ezért ünneplünk Karácsonykor, mert Isten találkozik velünk Jézusban.

A pápa emlékeztette a fiatalokat, hogy Jézus szereti őket és minden gyermek barátja akar lenni. Ha hisztek ebben, akkor mindenhol terjeszteni tudjátok ennek a barátságnak az örömét. Majd rögtönzött szavakkal megkérdezte tőlük: És az ellenségeinkkel mit tegyünk? Imádkozzunk értük, hogy közel legyenek Jézushoz. Anélkül, hogy elítélnénk a másikat vagy rosszakat mondanánk róla, segítsünk neki. A pletykálás nem szép dolog. Sose pletykálkodjunk! – kérte a fiataloktól a pápa, majd megáldotta őket. Boldog Karácsonyt és imádkozzatok értem! – búcsúzott az olasz Katolikus Akció fiataljaitól a Szentatya.

(sv) VR



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése