Elképedve kérdezed: Mikor láttunk?

Az utolsó ítéletre jövő Krisztus Királyt ünnepeljük, aki által részesülünk a szeretet végső győzelmében. Ezt énekelte meg Prohászka Ottokár püspök:

„Hiszek Jézus szentséges szívében

És mindent átölelő nagy szeretetében.

Hiszek a lelkeknek szent közösségében,

Hiszek a szeretet végső győzelmében.”

Mindannyian e misztériumot ünnepeljük. 1925-ben XI. Pius pápa rendelte el az ünnepet, hogy a világháború okozta gyűlöletből mindenkit Krisztus irgalmára és végtelen szeretetére hívjon.

Az Úr szava szerint az utolsó ítélet, az én megítélésem itt és most, a mai konkrét cselekedeteimből szövődik: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” vagy „Amit e legkisebbek egyikével nem tettétek, velem nem tettétek!” (Mt 25,31-46)

A mai nap az utolsó nap ragyogásában áll. Ez a keresztény hit. Ugyanis amikor megkereszteltek, részesültem Jézus Krisztus megváltásában. Egyrészt új viszonyt teremtett köztem és Isten, Jézus Krisztus, az Egyház, az emberek, valamint a Szentlélek között. 

Amikor megkereszteltek, Isten gyermeke lettem, 

Krisztus és az emberek testvére, 

az Egyház tagja és a Szentlélek temploma lettem. 

Másrészt a keresztség bizonyos kötelezettségeket rótt rám: éljek Isten gyermekéhez méltó életet, teljesítsem Krisztus prófétai, papi és királyi küldetését.

Minden keresztény próféta, amikor öntudatos hitével és életével tanúságot tesz Istenről az emberek előtt.  

Minden keresztény általános pap, amikor Istennek szenteli mindennapi munkáját, családi életét, gondjait és embertársai őszinte szolgálatát. 

Minden keresztény király, amikor a földi világot – mely a bűn által elszakadt Istentől –, igyekszik Istenhez vezetni, mert által jön a holtak föltámadása is. (1Kor 15,20-26. 28) 

Firenzei dóm

Tehát, az utolsó ítéletem már is szövődik, amikor öntudatosan részt veszek az Egyház feladataiban keresztény életemmel, bátor hitvallásommal és felebarátaim szolgálatával. 

Maga a mindenség Királya, Jézus Krisztus áll elém minden egyes emberben. Ami elképeszti a jobbján és a balján levőket, hogy ő is egy közülük. 

Azt a jót, amit annak tettem, akivel ma találkoztam, vagy ugyanezt nem tettem, pedig megtehettem volna, azt Jézusnak tettem vagy nem tettem meg. Ez a keresztény misztika teljessége. Ezen az úton járt Árpád-házi Szent Erzsébet, aki az ágyába fektetett betegben Krisztust látta; Szent Margit, aki a kolostor betegeit szeretettel ápolta; vagy Márton Áron püspök, aki az élet sokféle izmusától szenvedőkben ugyanazt a Jézust látta, aki az Eucharisztiában is jelen van. 

Ez a magyar misztika, amely kevés szavú, inkább cselekvő, Isten jelenlétében élő. (Ez 34,11-12. 15-17) Minden elmúlik, de „a szeretet és a művei megmaradnak.”

„Áldott, aki jön az Úr nevében!” Mt 11,9.