Amikor 1643-ban XIII. Lajos utolsó napjait élte, a nyomorgók atyját, Páli Szent Vincét (1576-1660) kérette magához. Az atya május 3-tól 14-ig, a király haláláig nála tartózkodott. A nagybeteg halála előtt így sóhajtott fel: "Vince uram, ha Isten visszaadja egészségemet, nem nevezek ki püspöknek csak olyan papot, aki legalább három évig önnél volt." A király özvegye talán ezekre a szavakra is gondolt, amikor az egyházi ügyek intézésére alakított "lelkiismereti" ötös bizottságba Vincét is kinevezte. Ennek a személyválogatást és melléktekinteteket nem ismerő papnak volt köszönhető, hogy Franciaország sok kiváló főpásztort kapott, hogy a javadalmak általában egyházi célokat szolgáltak s nem kerültek gyerekkézre. Vince csak magát a szent ügyet nézte s hajlandó volt ezért a legnagyobb kellemetlenségeket is elszenvedni.Egy udvarhölgy a jóhiszemű királynéval, aki kiskorú fia helyett kormányzott, püspökké neveztette ki fiát. Vincének kellett volna kiállítania a kinevező okmányt.. Ő azonban, minthogy botrányos életű papról volt szó, üresen vitte a blankettát a királynéhoz, hogy töltse ki maga. Fölvilágosítására Anna királyné megsemmisítette a kinevezést és arra kérte Vince atyát, adja tudtára az udvarhölgynek is a dolgot. Ő szívesen megtette a dolgot mindjárt ott a palotában. Az anya elkeseredésében egy széket vágott az atya fejéhez. Vince atya elővette zsebkendőjét és törölgette a homlokából patakzó vért. A fölháborodott kísérőnek mosolyogva csak ennyit mondott: "Csodálatos dolog, milyen erős tud lenni egy anyában a fia iránti szeretet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése