2014. 07. 21.

P. S. Ioan Selejan c. érsek kitüntetése


 (Imagine: Daniela Mezey/ Mediafax Foto)
A legmagasabb katonai kitüntetést kapta Székelyföld ortodox érseke címmel közli, hogy Mircea Dușa védelmi miniszter a román hadsereg legmagasabb kitüntetését adta át vasárnap a Hargita megyei Maroshévízen Ioan Selejannak, Székelyföld ortodox érsekének. A magyar többségű Kovászna és Hargita megye ortodox románságának szellemi vezetője „gazdag missziós tevékenysége és a román hadsereg imázsépítésének támogatása elismeréseként” vehette át a katonai kitüntetést. A védelmi miniszter – a kormány székelyföldi származású tagja – méltatásában kitért arra, hogy az érseknek fontos szerepe volt a román öntudat megőrzésében a Székelyföldön. „Az eltelt húsz évben a főtisztelendő újjáépítette a két megyében az ortodox templomokat, és még ha kevesen is vannak ortodoxok a térségben, valamennyi faluban van ortodox pap, aki a románságról, az ortodoxiáról beszél a híveknek.” Ioan Selejan a kitüntetés mellé a román hadsereg szárazföldi, légi és vízi erőinek vezérkari főnökeitől harckocsi-, repülő- és hajómakettet kapott. Köszönetében biztosította az ünnepség résztvevőit, hogy míg létezik román ortodoxia, a liturgiából nem fog hiányozni a román hadseregre való utalás. A ceremóniát az 1928-ban épített maroshévízi ortodox kolostor búcsúja keretében tartották. Az eseményen negyven ortodox pap és az ortodox egyház ezerötszáz híve vett részt.

maszol.ro
http://www.mediafax.ro/social/peste-1-500-de-persoane-intre-care-ministrul-dusa-la-slujba-de-la-manastirea-sf-ilie-din-toplita-foto-12945646

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése