Aki nem volt jelen azon az estén

Szent Tamás.(Diego Velázquez festménye, 17. század

Ferenc pápánk az idei esztendőt az Isteni Irgalmasság évévé nyilvánította, amellyel még inkább ki akarta fejezni, hogy Isten mennyire közel van hozzánk, gyermekeihez. Szent Fiában eggyé válik velünk, Szentlelkének pedig templomai vagyunk. Teszi ezt annak ellenére, hogy nemritkán énközpontúak vagyunk, s gyakran Őt sem vesszük túl komolyan. 

Az evangéliumi szakasz a föltámadt Jézusról szól, aki elsőként a természetfeletti békét sugározza. E béke magába foglalja a hit megerősítését és Istennel való kiengesztelődést, az irgalmasság kiáradását és annak állapotát. (Jn 20, 19-31) 

Tamás, aki nem volt jelen azon az estén, társai tanúságtételét elutasítja.  

Nyolc nap múlva az Úr teljesíti Tamás vakmerő követelését. Társai előtt szó szerint idézi, mintegy szaván fogja őt, amikor Tamás hitetlensége nagy hitvallásba csap át: „Tamás felkiáltott: Én Uram, én Istenem!” 

Az Úr ekkor hirdeti meg minden kereszténynek a 9. boldogságot: Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek! 

Ezzel egy szintre helyezte a tanúságtételen nyugvó hitet a jelenéseken nyugvó hittel. 

Jézus amilyen türelemmel győzi meg Tamást, ugyanolyan türelemmel adja megvilágosító kegyelmét mindenkinek. 

Jézus megjelenése a hit megerősítésének is a jele.

Jézus Krisztus karizmatikus erővel ruházta fel apostolait, főleg Pétert, ezért tevékenységük nyomán sok csoda és gyógyulás volt. A jeruzsálemi egyház egyre növekedett. (ApCsel 5, 12-16) 

Jézus irgalmas szeretetét hirdették az embereknek, s a hit szerinti élet sokakat vonzott, míg másokban tiszteletet ébresztett. Azok, akik hiszik, hogy Krisztus az Isten Fia, aki feltámadt a halálból és örök életet ad nekünk, azok Isten szeretetének hatására elragadtatásba esnek. Ez a hit teljes kibontakozását jelenti. Aki így hisz, az Krisztusért még az üldöztetést is türelemmel viseli. S az üldöztetés viszont az Egyház megerősödését és terjedését is szolgálja. (Jel 1, 9-11a. 12-13. 17-19) 

Jézus Krisztus fönséges ismerete pedig kezdi értelmünket a logikai megismerésen túlra kitágítani, vágyainkat minden földi jón mesze túlra, ahol már egészen vele vagyunk. Ebben a fönséges Jézus-ismeretben látjuk helyes módon a világot, az emberi történelmet és sorsunkat. Milyen boldogító meglátni a pusztulásra ítélt világ mélyén a szívünkbe rejtett örök életet, Jézust. 

Ezt látta meg Szent Fausztina nővér is (1905–1938), aki húszévesen lépett az Irgalmasság Anyjáról nevezett Kongregációba. Istennel való bensőséges kapcsolatát, Jézussal való misztikus élményeit, testi-lelki szenvedéseit, az egész világnak szóló üzeneteket Naplójában írta le. Jézus határozott kívánsága volt az irgalmasság ünnepének bevezetése. Az ünnepnap kiemeli, hogy megigazulást nyer, aki bizalommal fordul Jézushoz: „Jézusom, bízom benned!”

„Jézus a Messiás, az Isten Fia!” Jn 20,31.