2016. 03. 03.

Koporsó vagy szabadság?



Théophile Delcassé 1898 és 1905, valamint 1914 és 1915 között volt francia külügyminiszter mondta: „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Ez a megállapítás, mely egyben erkölcsi ítélet is, nemcsak a nemzetekre vonatkoztatva érvényes, hanem az egyéni életekre is. 
A bűnben elbukó ember, ha nem akar kikelni a bűnből, ha nem akar ismét jó lenni, becstelenné válik. Felkelni a bűnből és jó úton haladni csakis Isten segítségével lehet. Ő siet segítségünkre, ő jön elénk, hogy megkönnyítse megtérésünket és megszabadítson. Ádámtól kezdve napjainkig ezt teszi. Mózes által az egyiptomi rabságból szabadságra vezette és negyven év után Józsue vezetésével Jerikó mezején ünnepelték meg a húsvétot, és másnap az ország terméséből ettek kovásztalan kenyeret. Ekkor mondta az Úr Józsuénak: Ma vettem le rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5,9a+10-12). 
Nagy megtérők önéletrajzi írásaiból tudjuk, milyen csodálatos élmény a bűnösnek újra rátalálnia Istenre. Hasonló valami ez a házastársak újra fellángoló szerelméhez, vagy az egymástól elhidegült szülő és felnőtt gyermek egymásra találásához. Aki az élményszerű bűnbánatban megtapasztalja Isten irgalmas jóságát, annak újra kezd élni a világ. Aki kibékül Istennel, az kibékül az élettel, az emberekkel, a szenvedéssel és a halállal. Erről áradozik Szent Pál, aki a szeretet fellángolásában ujjong és lelke újnak érzi a mindenséget: aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott, sőt ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Engesztelődjetek ki az Istennel. (2 Kor 5,17-21)
Ferenc pápa is erre kér: A Jubileumi Év nagyböjtjét fokozottabban éljük meg, mint Isten irgalmassága ünneplésének és megtapasztalásának intenzív időszakát.” Minden gyóntató úgy fogadja a hívőket, mint a tékozló fiú példabeszédében az atya, aki fiai elé siet, aki ráébreszti őket, hogy mennyire szereti, annak ellenére, hogy ők ezt nem viszonozták. (Lk 15,1-3. 11-32) A példabeszédbeli atya, aki nem más, mint Isten, vállalja értünk a szeretet logikátlanságát is! Nem a hatalmát éreztető Úr, hanem az ember szabadságát annyira tiszteletben tartó irgalmas Isten, hogy a kérlelésig tudja magát megalázni. Ettől kell megdöbbennünk, hogy mennyire alázatos Isten irántunk való szeretetében, túlhaladva minden emberi logikát – sőt egyszülött fiát is értünk adta. Ha ettől a szeretettől nem rendül meg még a lelkünk, akkor imádkozzunk! Hiszen egész lelki életünknek ez kell hogy a kiindulópontja legyen. 
A bűnök pedig nem koporsók, amelyekből sohasem szabad kilépnünk!

“Fiam, mindenem a tied!” Lk 15,31

D-K. József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése