A domonkosok
Erdélyben 1222-ben telepedtek meg. Innen biztonságos körülmények között
vonultak át a székely havasokon és a német lovagrend birtokán a kunországi
misszióba. A rend gyors terjedése összefügg azzal, hogy a magyar királyság és a
magyar egyház energikusan bekapcsolódott a 13. század első felében a
missziókba. Délen, Boszniában, délkeleten Kunországban a domonkos szerzetesek
voltak a térítés motorjai. Közülük kerültek ki mind a boszniai, mind milkói és
a következő évszázadban argyasudvarhelyi (Curtea de Arges) egyházmegye első vezetői.
IV. Béla király a
kunoktól is kapott információt a Magna Hungariában maradt magyarokról. Így
felmerült az ő felkeresésüknek a kérdése és keresztény hitre térítése.
A
domonkosok elvállalták a keleti magyarok misszióját.
1231–1234 között Ottó
domonkos barát negyedmagával a Dnyeper-Donyec vidékéig jutott, de csak egyedül
tért haza nagybetegen, miután kereskedőnek álcázta magát. Hazatérése utáni
nyolc nap alatt, amennyit élt, beszámolt utazási tapasztalatairól. Elsőként
hozott hírt a keleti magyarokról, akik közül néhánnyal találkozott, és
elmondták neki, merre laknak az óhazában maradt magyar törzsek. Ottó tehát
előkészítette Julianus barát első útját.
Julianus negyed magával indult el és
eljutott az általa Magna Hungariának nevezett őshazába. Julianus útjáról
(1235-1236) Pater Richardus írt jelentést.
A második útjáról (1237–1238) maga
Julianus írt feljegyzést. Általa hiteles tájékoztatást kapott a Szentszék. A
tatárok lerohanása után a keleti misszióra már nem került sor.
Elgondolkodtató,
mennyi jó törekvés hiúsult meg, mert voltak, akik nem vállalták fel a közösség
célját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése