2016. 03. 07.

Orbán Viktor: helyre kell állítani a törvényességet

Az Európai Unió külső határait le kell zárni, a migránsok közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpenjelentette ki Orbán Viktor hétfőn az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt.
A tanácskozásra érkezve a magyar kormányfő hangsúlyozta: „helyre kell állítani a törvényességet, a schengeni megállapodás szó szerinti alkalmazása szükséges”, hogy senki ne léphessen be engedély és regisztráció nélkül Európába.Orbán Viktor leszögezte, „szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen”. Mint mondta, „nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”. Hozzátette, a kormány az „Európába történő behozatalt” is elhibázottnak tartja.
„Ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre, csak még többen fognak jönni”. A határok lezárása nélkül semmit nem szabad tenni – figyelmeztetett Orbán Viktor. Az Európai Unió és Törökország közötti csúcstalálkozó résztvevői a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között novemberben létrejött egyezmény végrehajtásáról fognak tárgyalni elsősorban. Az akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat, cserébe az Európai Unió és tagállamai hárommilliárd euróval segítik Törökországot az országban lévő menekültek ellátásában.

Merkel ellenzi a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárását

Az Európai Unió külső határainak védelme és az illegális migráció korlátozása kizárólag Törökországgal együttműködve lehetséges – közölte Angela Merkel az uniós és török vezetők hétfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója előtt. A német kancellár ugyanakkor kijelentette, hogy ellenzi a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárását. Angela Merkel a „legfontosabb csúcstalálkozók egyikének” nevezte a mai tanácskozást, és kijelentette, az EU és Törökország közötti egyezmény kulcsfontosságú a migrációs válság megoldásában. A német kancellár hozzátette, nehéz tárgyalásokra számít, ugyanakkor reméli, hogy sikerül megállapodásra jutni.

Werner Faymann osztrák kancellár: „ez az útvonal lezárult”

Werner Faymann osztrák kancellár kiemelte, hogy a menekültválságot Törökország segítsége nélkül is meg kellene tudni oldani. Kifejtette, világossá kell tenni az embercsempészek számára, hogy nem vezet nyílt út Nyugat-Európába, „ez az útvonal lezárult”.

Cameron szerint országát nem érinti az Európába irányuló migránsáradat

David Cameron brit miniszterelnök elmondta, bár országát nem érinti az Európába irányuló menekültáradat, fontos segíteni a kontinens külső határainak védelmében. Eközben Stefan Löfven svéd kormányfő azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Uniónak több támogatást kellene nyújtania Görögországnak a menekültválság kezeléséhez.

HOLLAND MINISZTERELNÖK: TÖRÖKORSZÁGNAK A NEM SZÍRIAI MENEKÜLTEKET VISSZA KELL FOGADNIA

Az unió azt várja Törökországtól, hogy fogadjon vissza minden, nem Szíriából származó menekültet és tegyen meg mindent, hogy partjairól ne induljanak útnak szír menekültek a tagországok felé – mondta Mark Rutte holland kormányfő Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója előtt hétfőn. Nagyon fontos, hogy Törökország készen álljon a nem szíriai migránsok visszafogadására – jelentett ki a holland miniszterelnök. A török partokat elhagyó szíriai menekültek számát nullára kell csökkenteni. „Meglátjuk, milyen intézkedéseket lehet tenni ennek érdekében” – tette hozzá az EU soros elnöki tisztét betöltő Hollandia miniszterelnöke.

DAVUTOGLU: EGYÜTT SIKERÜL MEGOLDANI A MIGRÁCIÓS VÁLSÁGOT

Együtt sikerül megoldani a migrációs válság támasztotta kihívásokat – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az Európai Unió és Törökország közötti rendkívüli csúcstalálkozó előtt. A hivatalosan munkaebédnek nevezett találkozóra érkezve Davutoglu hangsúlyozta: az, hogy három hónapon belül már a második EU-török csúcstalálkozót tartják Brüsszelben, jól mutatja, hogy mennyire nélkülözhetetlen partnerei egymásnak Törökország és az Európai Unió.
Davutoglu korábban négyoldalú megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral, Mark Ruttével, az unió soros elnöki tisztét jelenleg betöltő Hollandia kormányfőjével és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottsági elnökével. Davutoglu kijeletette: bízik abban, hogy a hétfői csúcstalálkozó fordulópontot jelent majd az EU és Törökország viszonyában.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése