11. A
megállapodott székelyek
A székelység szervezettsége igen régi időkbe nyúlik
vissza, népi összetételét tekintve –
ugyanúgy, mint a hétmagyarság – nyelvileg szinte azonosan együtt fejlődött a
hétmagyarokkal. Nincs és nem is volt soha külön székely nyelv, a székely
nyelvjárások sem különböznek erősen az irodalmivá vált magyar köznyelvtől.
A
Csigla-mezőn vagyis a Mezőségen élő székelyek és a Szent István által a
dél-erdélyi részekre telepített székelység megtelepült életmódot folytatott,
falvakat alapított, templomokat épített. Már régen maga mögött hagyta a nomád
életet, s nagy-állattartó s földművelő társadalma volt, s a lótenyésztésnek
különös jelentőséget adott az, hogy a katonai szolgálathoz nagyszámú lóra volt
szükség. Az akkori félszilaj állattartás terjedelmes sík vagy lankás területet
igényelt. Érthető, hogy a székelyek elsősorban a folyóvölgyek mentén s az ott
képződött teraszokon alakították ki állandó településeiket. A kevésbé magas
erdős-területeket sem vették igénybe, hanem közösségi tulajdonnak,
tartalékföldnek tekintették.
A 11. század közepén a kunok nyomása elől
menekülő úzok hatoltak be Csíkországba, amelyen a Barcaságtól Háromszéken,
Csíkon át a Gyergyó-medencéig nyúló területet értjük. (Emléküket a
Csíkszentmártontól keletre, Moldva felé haladó folyó, az Úz és annak völgye
őrzi.) Az úzok mivel a kunok állandó támadásának voltak kitéve, ezért
megkísérelték, hogy mélyebben hatoljanak Erdélybe. Salamon király serege,
amelyben Géza és László királyi hercegek is küzdöttek, Kerlés mellett
megrohanta és legyőzte a Cserhalmon védekező úz sereget. (Az ehhez a helyhez
fűződő Szent László monda – a magyar lány megmentése – rendkívül népszerű lett
a Székelyföldön. A középkorban ezt az eseményt megörökítették a székelyföldi
templomokban.)
A most már a székely-magyaroktól és kunoktól fenyegetett úzok
délre, az Al-Dunán át a Balkánra menekültek.
A Keleti-Kárpátok lejtőire pedig
Szent László magyarokat (az ún. S végű hajkarikásokat) és székelyeket
telepített. A csíki és kézdi székelyek megerősítésére Magyarország nyugati
részéből átirányította az őrségi székelyeket. (Ezt Benkő Lóránd nyelvészeti
kutatásai is igazolják.)
A Székelyföld az Árpád-korban már meglehetősen sűrűn
betelepült vidék volt, ez régészetileg igazolt tény, ahol a 12. században még a
külső medencékben (így Csíkban és Gyergyóban) is templomos falvakkal
találkozunk. A csíki székely táj aránylag korai betelepítését az is
alátámasztja, hogy a 12. században Csíkmindszenten, Csíkszentmihályon,
Csíksomlyón és más csíki falvakban kőtemplomok épültek, amelyek nyomait a
régészek feltárták.
Jó ideje megállapodott lakosságnak kellett lennie ott, ahol
ekkor már kőtemplom, vagy legalábbis kőkápolna épült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése