Csak egy utas nem félt

1792-ben a Londonból Párizsba utazók hajója vígan szeli a csatorna hullámait. Hirtelen vihar tört rájuk. Vége a játéknak, a tréfának. Tombol a tenger, villám villámot ér, fülsiketítő mennydörgés kíséri., rettegés ült ki az arcokra. Csak egy utas nem fél, félelem nélkül imádkozik. Mihelyt az üvöltő orkánban befejezi rózsafüzérét, nyomban kézzel-lábbal igyekszik utánozni a hajó hánykódását, hangjával pedig a villámcsapásokat kísérő mennydörgést és a vizek zúgását. Fel-alá szalad folyton ezt kiáltja: "Valóban így van, Nikolaus mester, valóban így van! Bárcsak te is láthatnád!"
- Csodálkozva néznek rá útitársai, tán megzavarodott elméje?
- Végre eláll a vihar. Az utasok bátorságot kapnak, körülveszik a jó kedélyű útitársat s kérdik: hogyan tudta megőrizni jókedvét a viharban?
- "Ifjúságom kis emléke jutott eszembe. Bécsben zenetanárom egyszer feladta nekem a leckét, írjak egy zenedarabot, melyben a vihart utánozzam, minthogy azonban soha ilyenben még nem volt részem, kértem őt, mondja el, milyen a tengeri vihar. Erre ő kézzel, lábbal, hanggal próbálta utánozni, ahogy én az imént."
- Kíváncsi volt mindenki erre a zeneművészre, aki előbb olyan áhítattal mondta a szentolvasót. Valaki meg is kérdezte nevét.
- Udvariasan válaszolt: Joseph Haydn. 
A világhírű zeneszerzőt tisztelettel üdvözölte mindenki.