Aki a garast a fogához veri

A magyar nyelvnek van egy érdekes szava, amellyel a nyelvészek hosszú időn keresztül nem tudtak mit kezdeni: a „fukar” szó. Egy szemfüles nyelvész végül is kiderítette, hogy ez voltaképpen családnév, mely Magyarországon is elterjedt volt, de egész Közép-Európában híres bankár családnak, Fugger-nek volt a neve, amely nálunk kellemetlen mellékízt kapott, a fukarság jelzőjévé válva.  Magyarországon a Thurzó-családon keresztül a fekvidéki rézbányászat jövedelme a Mohácsot megelőző évtizedekben a Fugger-családot gazdagította. II. Lajos kétségbeesett kísérletére, amikor a bányákat saját kezelésébe vette a Fuggerek pénzügyi blokáddal válaszoltak (1525-26), ezzel jelentősen nehezítve az amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő ország felkészülését a várható török támadás elhárítására. A ténykedésük körül kialakult negatív közhangulatot jellemzi, hogy a magyar nyelv „fukar” szava a család nevéből származik. Pedig amúgy sem volt a magyar nyelv szegény ennek az örök emberi tulajdonságnak a megjelölésében. Valósággal fokozatokat lehetne a különböző, hasonló jelentésü szavakból felállítani. A lépcső alján állna a takarékos ember, aztán következne a fösvény, majd a zsugori, utána a kapzsi, s a végére kerülne az idegen eredetű, de azért talán még jellemzőbb „smucig” jelző. Mindezek a szavak azonban elmaradnak egy gyönyörű magyar kifejezés mellett, amely a legjobban fejezi ki ezt a jellembeli hiányosságot: a fukar ember az, „aki a garast a fogához veri”.