2013. 04. 19.

Szentatya homíliája ápr. 19.



„Alázatos szívvel fogadjuk be Isten Szavát. Az egyház szabaduljon meg a moralizmusoktól és az ideológiáktól”
Április 19-én, pénteken reggel Ferenc pápa szentmiséjén, amelyet a Szent Márta Ház kápolnájában mutatott be, a vatikáni nyomda és az Osservatore Romano c. vatikáni napilap néhány munkatársa vett részt.
A Szentatya homíliájában a napi olvasmányok köré fűzte gondolatait: az első olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből Szent Pál megtérését beszéli el, a János evangéliumából vett szakasz pedig Jézusnak a kafarnaumi zsinagógában mondott szavait idézi.
Jézus szól Saulhoz, aki üldözi, szól Ananiáshoz, akit arra szólít fel, hogy fogadja be Sault, szól a törvénytudókhoz, akiknek azt mondja, hogy ha nem eszik testét és nem isszák vérét, nem üdvözülnek. Jézus hangja értelmünkhöz szól és szívünkig hatol, mert Jézus megtérésünket akarja – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Pál és Ananiás csodálkozva, de nyitott szívvel válaszolnak. A törvénytudók másképpen reagálnak: egymás között vitatkoznak és keményen tiltakoznak Jézus szavai ellen.
Pál és Ananiás úgy válaszolnak, mint az üdvtörténet nagy alakjai, mint Jeremiás és Izajás. Mózesnek is nehézségei voltak: „Uram, hogyan tudom én ezt elmondani az egyiptomiaknak?”. Mária is így válaszolt: „Uram, én nem vagyok férjnél!”. Az alázatosság válasza ez, annak a válasza, aki Isten Szavát szívébe fogadja be. A törvénytudók azonban csak a fejükkel válaszolnak. Nem tudják, hogy Isten Szava a szívbe hatol, nem képesek a megtérésre.
A pápa szentbeszédében elmagyarázta, hogy kik azok, akik csak a fejükkel válaszolnak:
„Ezek a nagy ideológusok. Jézus Szava a szívbe hatol, mert a szeretet Szava, szép szó, ami szeretet hoz és szeretetre késztet. Az ideológusok pedig elvágják a szeretet és a szépség útját. A törvénytudók vitatkozni kezdtek egymás között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Ez mind az értelem problémája! Amikor az ideológia belép az egyházba, amikor az ideológia belép az evangélium értelmébe, nem értünk meg semmit” – fejtette ki a Szentatya.
Ezek azok a személyek, akik a „kötelesség útján” járnak: moralisták, akik az evangéliumból csak azt akarják megvalósítani, amit értelmükkel felfognak. Nem járnak a megtérés útján, amelyre Jézus hív meg bennünket.
Akik a kötelesség útján járnak, minden terhet a hívek vállaira helyeznek. Az ideológusok meghamisítják az evangéliumot. Minden ideológiai értelmezés, akár melyik oldalról is jöjjön, az evangélium meghamisítása. És ezek az ideológusok – láthattuk őket az egyház történelmében – végül tehetségtelen értelmiségiekké válnak, jóság nélküli etikusokká. És ne is beszéljünk a szépségről, mert abból semmit sem értenek meg.
A szeretet útja, az evangélium útja ezzel szemben egyszerű: az az út, amelyet jól megértettek a szentek. „A szentek azok, akik előbbre viszik az egyházat. A megtérés útja, az alázatosság, a szeretet, a szív, a szépség útja. Imádkozzunk ma az Úrhoz az egyházért: az Úr szabadítsa meg bármiféle ideológiai értelmezéstől, nyissa meg az egyház, Anyaszentegyházunk szívét az egyszerű evangéliumnak, annak a tiszta evangéliumnak, amely a szeretetről beszél nekünk, amely szeretetet hoz és olyan szép. Minket is széppé tesz az életszentség szépségével. Imádkozzunk ma az egyházért!” – buzdította a híveket péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(vm)VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése