A székelyek és a szent királyok

9. Székelyek és szent királyok

A székely nép nem letelepített nép Erdélyben. Önmagát mindig ősfoglalóként határozta meg. Erről szólnak krónikáink. Aeneas Sylvius Piccolomini (II. Pius néven 1458-1464. pápa) Európáról szóló műve szerint a székelyeket a legősibb magyaroknak tartják, s ők érkeztek elsőnek Magyarországról Erdélybe. 

A szászok betelepítéséről, a kunok befogadásáról, a tatárjárást után a vlach csoportok fokozatos betelepítéséről írásos dokumentumok maradtak fenn, de annak, hogy a székely telepített nép lett volna, annak semmi nyoma sincs. Sőt a székelyek történeti tudata mindig tiltakozott a telepítési teória ellen. 

A székelyek nagyállattartó és földművelő életmódot folytattak. A lótenyésztésnek különös jelentőséget adott az, hogy a katonai szolgálathoz nagyszámú lóra volt szükség. Az Árpád-házi királyok a régi lovas népek szigorú szokásai szerint kezelték a székelységet: béke időben a határőrzés feladatát kapták, háborúban előnyomuláskor elővédként, visszavonuláskor hátvédként szerepeltek keleti harcmodoruk miatt. A székelyek saját keblükből választották a két vezető tisztséget betöltő személyt, a bíráskodási hatáskört is magába foglaló kendet, és a katonai feladatokat ellátó hadnagyot. Saját, önálló hadi vállalkozásokra is képes hadseregük volt. A királyi haderőhöz való csatlakozást viszont törvény szabályozta. 

A székelyek egy részének a Mezőség déli részéről s annak környékéről a déli határokhoz vonulása, valósznűleg Szent Istvánnak a bizáncbarát erdélyi Gyula legyőzése (1003-ban) után történt. Mivel a székelyek élete a nyugati kereszténységben gyökerezett, ezért a király szemében megbízhatóak voltak. A székely had jobbszárnya a későbbi Szászváros közeléig nyomult, a balszárny pedig a Nagy-Küküllő és Olt közti területet, a későbbi Szászföldet szállta meg. A derékhad valószínű Enyedtől dél felé húzódva települt le összekötve a két szárnyat és a Mezőségen maradottakat. 

A déli székelyek – Szászvárostól majdnem Brassóig – ismét királyi rendeletre zömmel átvonultak a később kialakult Háromszék területére, mégpedig úgy, hogy az egy-egy hadból jövők együtt telepedtek le, s így alakítva ki Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszéket. Az északi székelyeknek a Mezőségről keletre irányítása valamivel később, de Szent István idejében történhetett. Nagyobb létszámuk miatt a hadakat két-két nemre osztották az ágak megfelelő kettéosztásával. A Mezőség északkelti részén levők a későbbi Udvarhelyszékbe, a Mezőség délnyugati részén levők a jövendőbeli Marosszék keleti részére települtek. A Mezőség északi részén levők előnyomulása Szent László alatt lehetett, Csíkország irányába, ahonnan az úzok a kunoktól tartva elmenekültek. Ez az előnyomulás is a nemek és ágak rendszerének megfelelően történt. Valószínű, hogy az osztrák határmenti székelyek közül ekkor sokan átköltöztek a Keleti-Kárpátok mindkét oldalára. Szent László így erősítette meg a keleti határt a kunok közeledte miatt.