2013. 04. 13.

Ott a segélyhívó S.O.S.!



Amikor az óceán közepén léket kap egy hajó, és süllyedni kezd, a parancsnoki hídról szikratávírón leadják a segélykérő S.O.S.-jelet. Ez egy angol mondat rövidítése. Szó szerint ezt jelenti: Mentsétek meg lelkeinket! Az értelme, jöjjetek, segítsetek rajtunk! A hajók és helikopterek, ha meghallják a segélyhívást, azonnal odasietnek, hogy a bajbajutottakat megmentsék.
2006. április 26-án két ötödik osztályos tanuló jött hozzám egy S.O.S.-kéréssel. Közölték, hogy egyik társuk, Sz. K. hónapok óta súlyos beteg. Műtétje és gyógykezelése viszont nagyon sokba kerül. Szeretnének a beteg társuk szüleinek segíteni, ugyanakkor osztálytársuknak is örömet szerezni. Jótékonysági koncertet tartanának a templomban, ha megengedem. Örömest segítek – mondtam. Vasárnap a fél tizórás szentmisében, az evangéliumot és homíliát követően, így szóltam a hívekhez: Testvéreim, most fogadjátok Isten üzenetét, amit ez a nyolc kisdiák muzsikája közvetít. A negyedórás koncert után felajánlással folytattuk a szentmisét. A perselyadományt a beteg kislány megsegítésére ajánlottuk fel. A fejműtét hála Istennek jól sikerült, ma érettségire készül a meggyógyult lány.
Gondoljunk arra, hogy mi is megajándékozottak vagyunk. Istentől gazdag életet és közösséget kaptunk, és Jézus Urunk ma nem mást akar adni nekünk, hanem önmagát az Oltáriszentségben. Szíved ajtaján kopogtat. Be tudod-e fogadni őt? Ha nem, akkor ott a segélyhívó S.O.S. - a gyóntatószékben, hozd működésbe, és fogad be Megmentődet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése