Az ima ereje
Nemrégen egy
amerikai szívspecialista kutató orvos azzal a talán meglepő felismeréssel állt
elő, hogy az ima pozitív energiával hat a betegségek gyógyítására!
Minden
vallás, amely ismeri a felsőbbrendű lényhez intézett imát, megegyezik abban,
hogy igen nagy energia rejlik benne, és elvileg csak pozitív hatást gyakorolhat
az imádkozó tudatára. De vajon hat-e másokra is? Arra a személyre például,
akiért imádkoznak? Akkor is így van ez, ha sok vallás képviselői nem tudnak
erről, vagy nem képesek ezt ilyen szépen szavakba önteni. Ma már egyre inkább
úgy látszik, hogy az imának terápiás, vagyis gyógyító hatása van.
Amikor
idáig eljutunk, kiderül: számos vallás papja, tisztségviselője és sok más,
hagyománytisztelő ember élénken ellenzi, hogy a tudomány behatoljon a vallás és
konkrétan az ima területére. Úgy vélik, hogy ez nem lehet kutatás tárgya, a
profán tudomány ne tegye be szentségtelen lábát erre a féltve őrzött területre.
Hogy maradjon legalább egy kicsiny mezeje az ember szellemi tevékenységének,
amit nem fognak elemezni, kutatni, vizsgálgatni.
Érthető, de nem tartható
álláspont. Már csak azért sem, mert a kutatók egy része oda sem figyel az efféle
aggályokra. Ugyanakkor paradoxon módon lehet, hogy éppen ezek a tudományos
eredmények győznek majd meg a vallás, az ima, a hit hasznosságáról olyanokat,
akik erről eddig hallani sem akartak...
Háromszáz évvel ezelőtt az európai
tudomány akkori "csúcsfejei" a legalapvetőbb dolgokban sem hittek, vagy amiben
hittek, azt rosszul tudták. Minden tudós egyöntetűen azt állította, hogy az
energia nem hathat a távolba. Galilei például kigúnyolta Keplert, amikor utóbbi
kijelentette, hogy a Hold gravitációs ereje hatást gyakorol a tengerek
árapályára. A neves olasz tudós "őrült képzelgésnek", fantáziálásnak nevezte
Kepler elképzelését. Ma már a tudomány szilárdan Kepler oldalán áll. Lehet
tehát, hogy néhány évtized múlva az ima ügyében is megváltozik a hivatalos
álláspont?
A San Franciscó-i Központi Kórházban tíz hónapon keresztül
figyeltek 402 beteget. A betegeket két csoportra osztották. Az egyikbe 192
páciens jutott, ők voltak az "imádságosak", a maradék 210 beteg pedig az
ellenőrző csoportot alkotta. A kutatók nagyon szigorúan vigyáztak arra, hogy
minden a lehető legtudományosabb kritériumok alapján történjen, hiszen a
kísérlet csak így lehet sikeres. És ami talán még ennél is fontosabb: ha
betartják a szabályokat, akkor lesz esélyük arra, hogy a tudományos körök is
komolyan vegyék majd őket, és elfogadják az eredményeket. Amelyekről előre
természetesen semmit nem tudhattak. Tehát egyáltalán nem arról volt szó, hogy
egy előre elkészített koncepciót akartak volna megtámogatni valamilyen -
bármilyen! - eredménnyel.
A kísérlet tíz hónapja alatt a kutatók két
betegcsoporttal dolgoztak. Mindkettőbe sorsolás útján választották ki a
betegeket, és hogy a kísérlet sikerét semmi ne zavarhassa meg, a kutatás célját
nemcsak az érintettekkel, a betegekkel nem közölték, de még az osztályos
orvosokat, ápolónőket és az adminisztratív személyeket sem avatták be abba, hogy
melyik beteg melyik csoportba tartozik! Így szóba sem jöhetett, hogy a
személyzet bármi módon is kedvezett volna egyik vagy másik csoport
tagjainak.
A kísérletet Randolph Byrd, a kaliforniai egyetem
szívspecialistája vezette. A munka kezdetén a kutató felvette a kapcsolatot az
Egyesült Államok területén élő katolikus, protestáns, és más egyházak tagjaival.
Arra kérte őket, imádkozzanak betegeik egy csoportjáért, akiknek nagy szükségük
van a segítségre.
Az imádkozó csoportokat ily módon egy nagyszabású
tudományos kísérletbe vonták be. Arról azonban ők sem tudtak, hogy létezik egy
kontrollcsoport is, amelynek tagjaiért viszont senki nem fog imádkozni. De
hiszen csak így működhetett jól a kísérlet, csak így lehet a kapott adatokból
megfelelő következtetést levonni. Az Egyesült Államok-szerte elszórt
imacsoportok csak egy keresztnévlistát kaptak. Ebből tudták, hogy aznap éppen
Johnért vagy Christophért fognak imádkozni, holnap esetleg Maryért, Kevinért
vagy Judithért.
A csoportok elosztották maguk között a betegeket, és
naponta többször imádkoztak értük. Minden egyes betegért öt-hét személy
imádkozott naponta, rendszeresen. Soha nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem,
hogy kérjék Istent, adjon egészséget az ismeretlen betegnek.
És mi lett az
eredmény? Akár hiszik, akár nem, az imák látványos sikert hoztak. Az imával ( is
) gyógyított idős szívbetegek alig ötödannyi antibiotikumot fogyasztottak, mint
az ugyanolyan korú és állapotú, de imával nem segítettek. Harmadannyi esetben
fordult elő szívelégtelenség, és az "imacsoport" tagjai közül senkit sem kellett
lélegeztetőgépre kapcsolni a kísérlet tíz hónapja alatt - míg a
kontrollcsoportban tizenkét beteg esetében szükség volt a berendezés
használatára.
Most már csak egyetlen dolgot tehetünk az előbb
elhangzottakhoz. Ajánlom, hogy ezen gondolkozzanak el! Ha ez a kísérletsorozat
egy új gyógyszer kipróbálását jelentette volna, az eredményt "nagyon jónak",
jelentőségteljesnek, tudományosan szólva "szignifikánsnak" ismerték volna el, és
haladéktalanul elkezdik gyártani ezt a hatásos gyógyszert. De mivel a betegek
állapotán "csak" az imák javítottak, a hivatalos tudomány nem repesett örömében.
A kísérletről egyetlen szó sem esett a tudományos szaklapokban, egyszerűen
agyonhallgatták az egészet.
Mi az ima tulajdonképpen? A szóban forgó
kísérletet vezető Byrd doktor arra a belátásra jutott, hogy a betegekért
imádkozás nem volt más, mint energia. Távirányított, olykor egyenesen személyre
szóló, célzott energianyaláb, ami elérte a kívánt hatást, javított a beteg
állapotán. Az más kérdés - állapította meg Byrd kénytelen-kelletlen -, hogy a
tudomány ezt az energiát sem mérni, sem létezését igazolni nem képes.
A
hivatalos tudományos álláspont ilyenkor általában így hangzik: a jelenség,
folyamat, képesség nem is létezik. Pedig hát a válasz nem ilyen egyszerű. Ami ma
nem mérhető vagy nem igazolható, az attól még nyugodtan létezhet és hathat.
Időszámításunk előtt, Krisztus idejében, vagy Szent István király alatt, de még ötszáz
évvel később sem tudta senki igazolni a Földön, hogy létezik elektromos energia
vagy elektromágnesesség. Pedig már akkor is volt, csak nem tudtak róla. Vagy ha
tapasztalták valahol - például villámcsapásnál, elektromos ráják testében - nem
tudták, mire véljék. Márpedig amit nem ismertek, azt akkor sem tudták mérni, sem
létezését igazolni.
A maradi gondolkodásúak - korántsem csak tudósok, hanem
egyházi emberek, sőt egyszerű hívek is - felháborodottan fogadták a sajátos
imakutatás eredményeit. Ez legalább olyan meglepő, sőt döbbenetes, mint az, hogy
a különböző tudományágak hivatalos képviselői is fenntartásokkal reagáltak a
kísérletre. A maradiak álláspontja szerint ugyanis az ima csak akkor lehet
hatásos, az imádkozás akkor lehet hatásos, ha a beteg ágya mellett történik. A
másik ellenző csoport pedig azon akadt fenn, hogy az ilyen vallásos
megközelítésnek ugyan miféle szerepe lehetne a modern orvostudományban? És
akadtak olyanok is, akiknek nem tetszett, hogy az ima a jelek szerint több ezer
kilométerről is hathat. Hiszen ha ez így van, akkor valóban történik valamiféle
energiaátadás nemcsak ember és ember, hanem ember és Isten között is? Az
imádkozó valóban energianyalábot küld az égbe, a ködös "mennyekbe" - vagy
bárhová, hiszen a legtöbb tan szerint a Mindenható egyszerre mindenütt jelen
van, az egész mindenségben..
Ily módon aztán sokan a távgyógyítást önmagában
is abszurdnak vélték és vélik, míg mások valóságos istenkáromlásnak fogták fel a
kísérletet. Csak egyvalamivel nem szállhatott vitába senki sem: az eredményével.
A kísérletet a legszigorúbb tudományos módszerek pontos betartásával végezték
el, az eredmény így megkérdőjelezhetetlen volt.
Akkor hát mi a baj? Vagy
helyesebb úgy feltenni a kérdést: Mi az ima? És voltaképpen micsoda, kicsoda az
imádkozó ember? Mi mindenre képes ez a lény?
Az ártatlannak látszó orvosi
imakísérlet hatalmas vitákat és érdekes, sőt létfontosságú gondolatokat
ébresztett szerte a világon. Mint emlékezetes, a kísérlet keretében szívbetegek
egyik csoportjáért sok ezren imádkoztak tíz hónapon át, míg a betegek másik
csoportjáért senki sem imádkozott. A vizsgálatok szerint az első csoport tagjai
sokkal jobban vészelték át a betegséget, mint a másodiké.
Az eredmények
tükrében elmondható - és ennek már semmi köze sem volt az orvosi kísérlet
lefolyásához -, hogy az ember sokkal több annál a behatárolt, különböző fizikai
anyagokból felépülő anyaghalmaznál, aminek hiszik. Hihetetlen távolságból tud
hatni mások sorsára! Saját anyagi testétől függetlenül, a lelkével, tudatával, a
szellemiségével csinálta, amit csinált. És ugyanez fordítva is igaz: a folyamat
másik végén található betegek afféle befogadóállomások voltak. Az általuk
sohasem látott személyek feléjük irányított gondolatait és jókívánságait a
lelkük - agyuk, tudatuk, szellemük - befogadta és hasznosította. A pozitív
"adók" a "vevők" oldalán is pozitív hatást váltottak ki, ahogyan azt az "adók"
akarták!
A kutatás tárgya a legtöbb, hivatalos tudományt képviselő tudós
számára a science-fiction világába tartozik. Nem vették eléggé komolyan, vagy
éppenséggel egyáltalán nem. Viszont ismert az a kísérlet is, ahol a magasabb
szellemiséget eleve kizárták. Különféle vallású csoportok tagjai intenzíven
imádkoztak azért, hogy egy nagyon egyszerű biológiai folyamatból élet
szülessen...
Komposzttalajba két helyre magokat ültettek. Felkérték a
résztvevőket, hogy az egyik csoportért imádkozzanak, a másikért viszont senki
nem tett semmit. Az alanyok nem is tudták, hogy van másik magcsoport. És amikor
kihajtottak a kis magvak, kiderült: az imával segített magok közül sokkal több
hajtott ki, mint a kontrollcsoportban! Ezt a kísérletsorozatot másféle
magvakkal, olykor beteg, életképtelen magokkal is folytatták. Mára egyértelműen
bebizonyosodott, hogy az ima annál hatékonyabb, minél nagyobb bajban van az élő
szervezet, amelyért imádkoznak!
Tehát nem csupán érző, gondolkodó lényeken
segített az élő, gondolkodó lények imája, hanem feltehetően az élő szervezetek
minden szintjén hatni tud, a mikroszkopikus méretű baktériumoktól egészen a
legfejlettebb értelmes lényekig.
Márpedig ha ez így van,akkor rengeteg újabb
kérdés merül föl. Oly sok, hogy azok rendszerezésére, további kutatásokra, új és
valós elméletek lefektetésére, a tapasztalok összegyűjtésére szinte már teljesen
új tudományágra lenne szükség. És természetesen olyan kutatókra, akik képesek
levetkőzni az összes eddigi régi, megcsontosodott beidegződést és egészen más
alapokról tudják szemlélni az életet, a világot. Mivel a világ - mint ebből a
különös kísérletsorozatból is kiderül - még ma is tele van csodálatosabbnál
csodálatosabb meglepetésekkel.
Forrás: Nemere István honlapján: Az ima segíti a tudományt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése