2013. 04. 13.

Ferenc pápa jó helyen kezdi


Az előd az utódnak elmondta
A pápa létrehozott egy bíborosi csoportot a Római Kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatára.
A Vatikáni Államtitkárság április 13-án délelőtt közleményt bocsátott ki, amelyben tájékoztat, hogy Ferenc pápa a konklávét megelőző általános kongregációk során felmerült javaslatokat figyelembe véve létrehozott egy bíborosokból álló csoportot, hogy tanáccsal lássák el az egyetemes egyház vezetésében, és hogy tanulmányozzák a Római Kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatát.
P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet a közleményben szereplő kifejezésekre.


A bíborosokból álló csoport konzultációs és nem döntéshozatali funkciót tölt be, ezért a közlemény a „tanácsot ad” kifejezést használja a „segít” szó helyett. Ugyanis a pápát a Római Kúria „segíti az egyház kormányzásában”. A Római Kúriának tehát nem korlátozódnak a kompetenciái és a felelőssége. A kormányzásban a pápa első munkatársai a különböző dikasztériumok prefektusai és az ő munkatársaik. A bíborosi csoport viszont olyan tanácsokat ad, amelyek hasznosak lehetnek a pápa számára.



A bíborosi csoport tagjai:
Giuseppe Bertello
bíboros, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnök;
Francisco Javier Errazuriz Ossa bíboros, Santiago de Chile nyugalmazott érseke;
Oswald Gracias bíboros, Bombay érseke;
Reinhard Marx bíboros, München-Freising érseke;
Laurent Monswengo Pasinya bíboros, Kishasa, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosának érseke;
Sean Patrick O’Malley bíboros, Boston érseke;
George Pell bíboros, Sydney érseke;
Oscar Andrés Maradiaga Rodríguez, bíboros a hondurasi Tegucigalpa érseke, koordinátor megbízatással;
Marcello Semeraro, az olaszországi Albano püspöke, titkári szerepben.

Az első ülést október 1-3. között tartják. A Szentatya azonban már mostantól kapcsolatban van az említett bíborosokkal.

VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése