A hit éve: Higgyetek az evangéliumban! Mk 1,15.
Előadta Darvas-Kozma József
Krisztusban
Szeretett Nőszövetségek Képviselői!
Kedves Paptestvérek!
Bevezetés
Anyaszentegyházunk a 2. alkalommal tartja a Hit évét. Isten szolgája, VI.
Pál pápa 1967-et a hit évének nyilvánította, megemlékezésül Szent Péter és
Pál vértanúságának 1900. évfordulójára. Ünnepélyes alkalomnak szánta arra, hogy
az egész Egyház „hitelesen és őszintén vallja meg ugyanazt a hitet”, továbbá
azt akarta, hogy „személyes és közösségi, szabad és tudatos, kifelé és befelé
szóló, alázatos és becsületes módon” hitvallás történjen. Ez volt az első Hit
éve.
A másodikat XVI. Benedek pápa Porta fidei – A hit
kapuja motu proprio kiadott apostoli levelével meghirdette meg a Hit évét. „Úgy
láttam, hogy a Hit éve meghirdetésének egybeesése a Vatikáni Zsinat
megnyitásának 50. évfordulójával jó alkalom annak megértetésére, hogy a zsinati
atyák által ránk hagyott szövegek Boldog II. János Pál pápa szerint „semmit sem
veszítenek értékükből és ragyogásukból. Megfelelő módon kell őket olvasnunk,
meg kell őket ismernünk és magunkévá kell őket tennünk, mint az egyházi
hagyományon belül a Tanítóhivatal által előterjesztett normatív szövegeket....
minden korábbinál sürgetőbbnek érzem azt a feladatot, hogy a Zsinatra mutassak
mint arra a nagy kegyelemre, melyet a 20. században élvezhetett az Egyház.
Megbízható iránytűnk volt, mely elvezetett a most kezdődő évszázadhoz". Szeretném újra erősen hangsúlyozni, amit Péter utódjává
választásom után néhány hónappal a Zsinattal kapcsolatban okom volt mondani: „Ha
helyes hermeneutikával értelmezzük és követjük a Zsinat tanítását, az egyre
nagyobb erőt biztosít az Egyházban mindig szükséges megújuláshoz”. (Pf 5)
A KEK (amelyben megtaláljuk a hit tartalmának rendszerezettségét)
megjelenésének 20 évfordulója is indokolta a Hit évének meghirdetését, amely „2012.
október 11-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján fog
kezdődni, és 2013. november 24-én, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a Mindenség
Királyának ünnepén fejeződik be”. (Pf 4)
A Szentatya felszólít mindenkit, hogy
emlékezzünk meg a hit drága ajándékáról, méltó módon és termékenyen ünnepeljük
meg: „Fokozni kell
a hitre való reflexiót, hogy segítsük az összes Krisztus-hívőt abban, hogy
tudatosíthassák és föleleveníthessék Evangéliumhoz tartozásukat ezekben az
időkben, amikor az emberiség oly mély változásokat él át. Teremtsünk alkalmat a
Föltámadott Úrban való hitünk megvallására székesegyházainkban és a világ
minden templomában; otthonainkban, a családokban, hogy mindenkiben fölébredjen
a vágy az Evangélium mélyebb megismerésére és továbbadására a következő
nemzedékeknek. A szerzetes és plébániai közösségek, minden régi és új egyházi
közösség találjon módot arra, hogy ebben az évben nyilvánosan vallja meg a Krédót”. (Pf 8)
Kívánja, hogy „Ez az év, minden hívőt késztessen arra,
hogy a hitet a maga teljességében, megújult meggyőződéssel, bizalommal és
reménnyel vallja meg. Ez az év jó alkalom arra is, hogy a hitet
erőteljesebben ünnepeljük a liturgiában, különösen az Eucharisztiában, mely „az
a csúcs, amely felé az Egyház tevékenysége irányul, s az a forrás, amelyből
minden ereje fakad.” Ugyanakkor azt is óhajtjuk, hogy növekedjék a hívek
tanúságtételének hihetősége. Fölfedezni a megvallott, ünnepelt, megélt és
imádkozott hit tartalmát, és reflektálni magára a hitnek az aktusára, olyan
feladat, amelyet minden hívőnek vállalnia kell, főként ebben az esztendőben.
Nem véletlen, hogy az első századokban a
korai keresztényeknek meg kellett tanulniuk a hitvallást. Mindennapi imádságuk volt, hogy
meg ne feledkezzenek a keresztségben vállalt kötelességükről”. (Pf 9)
Tisztelt Jelenlévők!
A 20. század nagy fizikusa, Albert Einstein vallotta: „A legszebb
tapasztalat, ha titkot élhetünk meg. Ebből az élményből fakad minden igaz
művészet és tudomány.” Jézus tanítványai a legnagyobb titkot húsvét
misztériumában élték meg. A feltámadt Jézus felragyogtatta előttük a
feltámadást és az örök életet. Jézus Krisztus húsvéti titkából fakad az Egyház
hite, reménye és öröme, vagyis az evangélium. A jó hír, az örömhír számunkra,
hogy ami Jézussal történt, az ránk is vonatkozik és beteljesedik, ahogy a
szentmisében valljuk: Halálodta hírdetjük Urunk, és hittel valjuk
föltámadásodat, amíg el nem jössz!
A szent Üdvözítő fellépését ezzel hírdette meg: „Tartsatok bűnbánatot és
higgyetek az evangéliumban! (Mk 1,15)
Az elkövetkező órában Isten ajándékáról a hitről, a hit aktusáról és
annak beteljesedéséről szeretnék szólni.
1. A hit által kapcsolatba kerülünk Istennel
Isten, aki a szeretet, minket embernek teremtett és mindig mutatja,
hogyan lehetünk eszményi emberek. Jézus Krisztus kegyelme által Isten nagy
családjának tagjai lettünk. Beépített bennünket az Egyházba, hogy megváltói
művében részesüljünk.
Isten többet ad nekünk, mint keresztény nevet (Pogányt vittünk,
keresztényt hoztunk!) szentségi módon beépít az Istenember életébe és segít,
hogy gyermekeiként éljünk az egyházban. Az Ö útján járjunk, kegyelmét őrizzük,
kifejezzük és közvetítsük.
Átérezzük Isten jelenlétét életünkben, ha sikerül szívünket ráállítani
az Isten hullámhosszára. Életünk észrevétlenül Isten sok-sok érintésére adott
válasz által, a kegyelem tengerében bontakozik ki. A kinyilatkoztatás által „a
láthatatlan Isten végtelen szeretetében barátjaként szólítja meg az embert,
hogy őt meghívja és befogadja a saját közösségébe” (DV 2). Az Úr
meghívására adott megfelelő válasz, ez a kibontakozás Isten felé a hit. Más
szóval, ez a keresztény élet a hit.
a.) A hit révén az ember teljesen
aláveti értelmét és akaratát Istennek. Egész emberi létével igent mond a
kinyilatkoztató Istennek (vö. DV 5). A Szentírás a „hit engedelmességére” szólít fel. A
megszólított feladata, hogy válaszoljon. Ha Isten szólít meg, az ember hittel
válaszol a kinyilatkoztató Istennek. Engedelmeskedni a hitben azt jelenti, hogy
szabadon alávetjük magunkat a meghallott szónak, mert igazságát Isten
szavatolja, aki maga az Igazság. A Szentírás a hívő engedelmesség példájaként
Ábrahámot állítja elénk. Szűz Mária ennek a legtökéletesebb megvalósítója (KEK
144).
Istenszolgája Márton Áron mondta: „A keresztény ember két világ
polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön átvezet. Ezért a
világban nem turista, nem is műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot
és szolgálatot szeretetből. Útközben építenie kell Isten országát, az igazság
és az élet, a szentség és a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke
országát. A kereszténynek tudnia kell, hogy a világ és a világ dolgai nem
abszolút értékek, hanem Isten erejéből léteznek és élnek. A világ és a dolgok
nemcsak dolgok, hanem Isten jelei, személyes ajándékai, szeretetének hírnökei.
Isten üzenetét közvetítik. Isten szól azok által hozzánk. A tudós és a
technikus, aki a dolgokat megfigyeli, törvényeit felfedezi, erőit hasznosítja,
vagy a művész és a munkás, aki a dolgokat alakítja és ezáltal azok értelmét
kifejezi, Isten szavát fejezi ki.”
b). Korunk nagy baja, hogy körülöttünk
egymás mellett két külön világ él. Döbbenetes ennek a két külön világnak egymásmellettisége. Amit szentnek
tart a feleség, mosolyog rajta a férj. Amit gyakorolnának a gyerekek, azt
eltiltják a szülők. Ami az idős nemzedék előtt szent igazság, azt túlhaladott
maradiságnak tekinti az új. Amit az egyik csoport az emberi kultúra alapjának
tart, fölösleges tehernek mondja a másik. Megszólalnak a vasárnapi harangok. Az
emberek egy része templomba siet, és térden állva imádja Krisztusát. De a másik
része értetlenül csóválja fejét: Hát még ma is vannak emberek, akik ennyire
elmaradtak a világtól?
Különös, hogy minket tartanak elmaradottnak. Minket, kik követjük
atyáink hitét, az apostolok hitét. Pedig nincs semmi szégyellni valónk 2000
éves keresztény hitünk miatt. Vallásunk mentette át az összeroskadó antik
kultúrák értékeit. A mi vallásunk fogta be a barbár népek duzzadó erejét a
kultúra szolgálatába. A mi vallásunk küldte el hithirdetőit a földkerekség
végső határáig. És elvitte a szeretet civilizációját, s viszi ma is.
c.) Vallási kérdésben a keresztény Credo az
utolsó szó. A
keresztény erkölcs a legtisztább emelkedése a léleknek, és a keresztény kultúra
magaslatain túl sohasem fog jutni az emberiség. Mikor a német Heine csodálkozva
nézte a kölni dómot, szavai azóta szállóigévé váltak: Ezek a régiek tudtak
építeni, mert volt hitük. Nekünk csak nézeteink és elméleteink vannak, velük
nem lehet dómokat építeni.
A hitnek az a nagysága és ereje, hogy megfejti az élet minden titkát és
erőt ad minden nehézségünkre. Nem kell változtatnunk atyáink hitén. Külső
életformáink megváltoztak, de nem változott meg az emberi lélek. Régen
keresztet vetettek az emberek, ha útra indultak, a mi korunkban már a holdon is
imádkoztak az emberek.
A modem világban is kell hinni. De nem lehet hitem kegyeletes
bútordarab, melyhez hozzányúlni nem szabad, mert összeroppan. Ismernem kell
hitemet, mert bizony a hit áldozatot is követel tőlem. Nemcsak a hiszekegyet
kell elmondanom: a hit belenyúl leghétköznapibb dolgainkba, szabályozza azokat.
Hitem nem csak a templomba jön velem, hanem odaáll irodám asztala mellé, az
elárusító asztala mellé, a konyhában velem van, szórakozásaimban mellém társul,
elkísér a hálószobába is, mindenbe beleszól, mindent szabályoz.
Mindent
harmonizál és mindenben életet fakaszt.
Tisztelt
Nőszövetségi tagok!
2. A hit Isten nagy ajándéka
Isten kinyilatkoztatott mindent, amit
hinnünk és tennünk kell, hogy elnyerjük az örök életet, az örök boldogságot. A tudósok
kutathatnak, a teológiát tanulni kell, de minden tanulás, minden kutatás
ellenére szükséges a hit ahhoz, hogy az Istent megismerjük.
Az 1979 húsvéthétfőjén káplán társammal egy ismerős családhoz mentünk
locsolni. A kommunizmus ide vagy oda, a locsolás akkor is mindenkinek „szent”
volt. Történt, hogy a családhoz eljött a város elnökének az öccse öntözni.
Amúgy kedves, tanár ember volt. A „virágszálak” megöntözése után hamar szóba
elegyedtünk. Az ünnepi hangulat, meg a locsolás is fokozta közlékenységét.
Lehet, hogy udvariasságból, de meggyőződéssel mondta, amit mondott: hitetlen
ember nincs. Érvelése derűfakasztó és megragadó volt. A tegnap reggel
megköszöntöttem édesanyámat - mesélte. Nemsokára bátyám is megérkezett, ő is kellemes ünnepet kívánt.
Édesanyám ételt szenteltetett és azt tette elénk az asztalra. Mindannyian
reggeliztünk. Ekkor tapasztaltam, hogy Pista nem is hitetlen, mert olyan
jóízűen evett a megszentelt ételből. Eddig a derűs történet.
a.) Ahhoz, hogy megértsük mi a hit, először
nézzük meg mi nem a hit.
- Nem hit az, ha éhes vagyok és megszentelt húsvéti falatokat „jóízűen”
eszem. Ennek finomságát nem tagadja senki, mert csak a gyomrot érinti, és nem a
meggyőződést vagy az élet egészét.
- Az sem hit, ha tudom az imádságokat, ha ismerem a Hiszekegy igazságait
(Ez lehet intellektualizmus vagy teológia). A mi vallásunk nem éri be azzal, ha
elmondjuk a Hiszekegyet, hanem ebből súlyos következtetéseket kell
levonnunk. A mi hitünk beleszól mindennapi életünkbe, belenyúl dolgainkba, és
parancsaival szabályozza azokat.
- Nem hit az, ha mentes vagyok a kételytől (Ez biztonságérzet). A hit
nem jelent teljes biztonságérzetet. Hitünk tételeit nem tudjuk úgy átlátni
eszünkkel, mint hogy 2x2=4, és így semmi kétely nem lehetne velük szemben. A
kétely mindig kutatásra késztet. A nagy szenteknek is voltak problémáik és
kételyeik. A hit nemcsak az ész dolga, hanem az akaraté is. Hányszor
megtörténik, hogy amit eszünkkel belátunk, azt akaratunkkal elutasítjuk. Hány részeges,
dohányzó tudja, hogy neki az ital, dohány árt, mégis folytatja.
- Nem hit az, ha részt veszek a pimpószentelésen, netán körmeneten, vagy
jaj Istenemet kiáltok (Ez nyáj ösztön). Hány ember hallgatná szívesen, könnyű
hívő lélekkel a keresztény tanokat is, ha azokban csak karácsonyéjszakáról,
angyalokról, ellágyult hangulatról lenne szó. Mikor azonban az erkölcsi élet
komoly követelményeit hallják, úgy tesznek, mint Félix helytartó Pállal
szemben: „Amikor azonban az igazságosságról, önmegtartóztatásról és
az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: Most elég,
mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak.” (ApCsel 24,25). Természetesen soha
többé nem hívatta.
- De még az sem hit, ha megtartok néhány törvényt a tízparancsolatból
(Ez moralizmus). A hitetlenek is lehetnek jó emberek. Hogy sokan nem hisznek,
vagy legalább is nem következetesek hitükkel, az nem a tudás és a meggyőződés,
hanem az élet dolga. Aki hűségesen megtartja Isten parancsait, az már a hitről
tanúskodik.
A Szahara sivatagban, Charles de Foucold atyát meglátogatta egy régi
barátja. Beszélgetés közben sok minden szóba jött. Egyszer a látogató kimondta:
elvesztettem a hitemet, nem tudok hinni! Erre Foucold atya csak ennyit
mondott: Bocsásd el az asszonyt, akivel együtt élsz, és vedd vissza a
feleségedet, akkor fogsz hinni!
Ha te is azt mondod: elvesztetted hitedet, hitetlen vagy? Mondd, milyen
az életed? Mert nem tagadja az Istent, aki helyesen él. De tagadják azok, akik
nem élnek törvényei szerint vagy sérelmekkel élnek. A mai fizika tételeit nem
tagadja senki. (Pedig elképzelhetetlen, képzelő erőnket messze túlhaladó
tételek hemzsegnek a modern fizikában. Gondoljunk Einstein, Max Plank stb.
meglátásaira. Ezeket a tételeket senki sem tagadja közülünk, noha a világon is
kevesek értik meg azokat. Senki sem tagadja, mert nem állnak utunkban.) Mert
csak az észt érintik, és nem a szívet, az érzelmeket, az életet. A konvertita
francia író, Chatoubriand mondta a gúnyolódó, kéjelgő képviselőknek: „Uraim,
hinni tudnának önök is, ha tudnának tisztán élni!”
- Még az sem hit, amit napról napra elhiszünk a leírásoknak,
közleményeknek, a könyveknek, az iskolának, az újságnak, a tv-nek, a kormánynak
stb. Egy szóval, amit mi tudásnak nevezünk, azt is csak elhittük, elfogadtuk,
anélkül, hogy mindenről bizonyosságot szereztünk volna matematikai
levezetésekkel, vagy fizikai kísérletsorozatokkal.
Ha az ember nem érti, hogyan működik autójának sebességváltója vagy
kvarcórája, hogyan akarja az Istent megérteni? Ha a teremtett világból alig
ismer valamit, és működését nem érti, hogyan akarja a Teremtőt megérteni? Ha
nem tudom, hány szál hajam van, hogyan működik agyam, mi váltja ki érzelmeimet,
akkor miért akarom a megfoghatatlant műszereimmel analizálni? Az Istent nem
érhetem el űrhajóimmal, nem láthatom meg a Mount Palomar tükreivel, és szavát
nem az antennákkal érem el.
Az öreg Leverrier, - a Neptun bolygó felfedezője - az ég végtelen
törvényeibe elmerülve észrevette, hogy dacára az elképzelhetetlen pályának, nem
találta meg azt, ami végtelen. De mikor a keresztre szegezte fáradt tekintetét,
megtalálta élete számára a végtelen dimenzióját.
Azokból, akik a lelki életnek szentelik magukat, nem hiányzik a végtelen
dimenzió. Gyakran hiányzik azonban az eleven hit, a kézzelfogható hit, amely
mindenben Istent látja, jelentést ad földi és a földi valóságot végtelenül
meghaladó transzcendens és örök életének.
Elidőztünk egy keveset, hogy mi nem a hit. Most nézzük meg, hogy mi a
hit!
b.) A hit életjelenség, az istengyermeki
élethez tartozó, azzal együtt kapott megismerő képesség. A hit nem érzékelhető adatokra
támaszkodik, arra, amit lát vagy tapint, nem is csak arra szűkül le, amit az
emberi értelem meg tud érteni Istenből, hanem mindezeken túlhaladva abban a
megismerésben részesíti az embert, amellyel Isten saját magát ismeri. Ezt a
nagy ajándékot Isten adja az embernek, amikor fölemeli az istengyermekség
állapotába, és így részesíti őt természetében és életében, ami pedig a
megismerés és a szeretet élete.
A hit részesíti tehát az embert az isteni megismerésben, a szeretet
(caritas) pedig az isteni szeretetben (amor).
A keresztény a megszentelő kegyelemmel együtt a keresztségben kapja meg
ezeket az erényeket, általuk válik képessé arra, hogy közösségbe lépjen Isten
gondolatával és szeretetével. A hit, akárcsak a kegyelem, ingyenes adomány.
Isten hív meg a hitre, és önti belénk a hitet. „Kegyelemből részesültetek a
megváltásban, a hit által, ez tehát, nem a magatok érdeme, hanem Isten
ajándéka” (Ef 2, 8). A II. vatikáni zsinat pedig hozzáteszi: „A hithez
szükséges Isten megelőző és segítő kegyelme és a Szentlélek benső segítsége,
hogy ő indítsa az ember szívét, és fordítsa Isten felé, nyissa meg az értelem
szemét, és adja meg mindenkinek az igazság elfogadásának és hitének édességét”.
(DV 5)
Kedves Hölgyek
és Paptestvérek!
3. A
keresztény hit, kötődés az Isten Fiához
a.) A hit, az egész ember személyes kötődése
az önmagát kinyilatkoztató Istenhez. Hozzátartozik az értelem és az akarat részéről a beleegyezés
mindabba, amit Isten kinyilatkoztatott önmagáról szavakban és cselekedetekben. Elfogadása
mindannak, amit kinyilatkoztatott az emberről, a világról, és megtétel mindannak,
amit elvár tőlünk (BEM). A hívő elfogadás indítéka nem abban van, hogy a
kinyilatkoztatott igazságokat a természetes értelem fényénél igaznak és
megérthetőnek fogjuk fel. Mi azért hiszünk, mert maga a kinyilatkoztató
Isten tekintélye a biztosíték, aki nem téved és nem csap be minket.
b.) A keresztény ember számára az Istenbe
vetett hit elválaszthatatlanul azt is jelenti, hogy hisz Jézus Krisztusban,
akit Isten elküldött, szeretett Fiában, akiben ő kedvét találja (Mk 1,11). Az Atyaisten szólított
fel arra, hogy „őt hallgassuk” (vö. Mk 9,7). Krisztus Urunk maga mondotta
tanítványainak: „Higgyetek Istenben, higgyetek bennem is” (Jn 14,1). Azért
hihetünk Jézus Krisztusban, mert ő maga Isten, a megtestesült Ige: „Istent soha
nem látta senki: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta
ki” (Jn 1,18). Mivel ő „látta az Atyát” (Jn6,46), egyedül ő ismeri, és csak ő
nyi1atkoztathatja ki (vö. Mt 11,27). Nem tudunk hinni Jézus Krisztusban, csak
úgy, ha részesedünk az ő Lelkében. A Szentlélek nyilatkoztatja ki az embernek,
hogy ki Jézus (vö. 1 Kor 12,3). Hitünket gyakran homályban éljük meg, mégis
abban a Valakiben, aki legyőzte a halált és felragyogtatta előttünk az örök
életet. (Gálos László: Isten pedagógiája a homály, hogy keressük őt, kutassuk
az igazságot.) Tamás apostollal valljuk: Én Uram és én Istenem! (vö. KEK
142-184). Rád bízom az életem!
c.) A hit belegyökereztet az Egyházba. Mert a hívő élethez, a hitbeli
növekedéshez és a végsőkig való állhatatossághoz táplálnunk kell hitünket Isten
Igéjével, kérnünk kell az Úrtól, hogy növelje azt (vö. Mk 9,24; Lk 17,5;
22,32). Szükségünk van a közösségre, mert a megtért ember, ha nem talál
közösségre, elvész. A közösség magzatvíze (éltető eleme) nélkül, minden
élet halálra van ítélve. Ezért van Egyházunk! Szükséges, hogy a hit szeretetben
tevékeny legyen (Gal 5,6), hogy a remény hordozza és belegyökerezzen az Egyház
hitébe.
Egy tanulságos elbeszélés nagyszerűen megvilágítja a hit mibenlétét. Az
egyik artista - az író szerint -, élete nagy bemutatóját szervezi. Kötelet
feszít a Niagara vízesés fölé. A látvány lenyűgözőnek ígérkezik. A nézők
sokasága az artistát figyeli. A műsorkezdéskor a művész köszönti nézőit, ahogy
ilyenkor szokás. De minden jelenet előtt kérdést intéz közönségéhez. Első
kérdése: elhiszik-e azt, hogy át tudok menni a kötél túlsó végéig. A nézők
kiáltozzák: elhisszük, elhisszük! Lent az örvény. A tét pedig óriás: az artista
élete! A művész tudja kötelességét. Elindul. és szerencsésen megérkezik.
Majd egy talicskát von fel a magasba. Újabb kérdést intéz nézőihez:
elhiszik-e, hogy ezt az üres talicskát át tudom taszítani? A nézők válasza
harsogó igen, igen volt. Ez a műsorszám is jól sikerült. Ezután az üres
talicskát kővel rakta meg és a lelkes nézőket megkérdezte: elhiszik-e, hogy a
talicska követ is át tudom tolni? Hisszük, hisszük! - bátorították az artistát.
Ő pedig felkészülten elindult. A mutatvány lélegzet elállító, de remek.
Sorrendben az utolsó, a korona mutatvány bejelentése következett és az
elmaradhatatlan kérdés: elhiszik-e, hogy képes vagyok talicskámban bárkit is
áttolni. El-hisz-szük, el-hisz-szük - harsogták a nézők. Most arra kérem önöket
- folytatta az artista -, hogy valaki jöjjön fel hozzám és üljön bele a
talicskába.
A felhívást néma döbbenet követte. Senki se mozdult. A feszült állapotot
mégis feloldotta valaki, éspedig az artista fia. A fiú megbízott édesapjában.
Odament és beleült a talicskába. Mindenki őket bámulta. A művész elindult élete
kincsével, a fiával. Tolta, tolta a talicskát s benne a fiát a Niagara fölött,
és szerencsésen megérkezett (Allegria: Kötéllel a Niagara felett).
Az elbeszélés nyomán így mondom: élő a hitünk, ha beleülünk a szerető
Atya talicskájába. Ha elfogadom az ő fiát, Jézust tanítómnak, hogy
Szentlelkével irányítson, erősítsen bennünket anyaszentegyháza által az élet
örvényei között. Egyszerűen, elfogadom Istent, mint személyt minden
következményével. Mivel Ö szeret minket, ezért minden ember üdvösségét akarja
és szolgálja.
Hogyan teszi? Úgy, ahogy a nicea-konstantinápolyi hitvallásban valljuk:
„Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában... aki értünk,
emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. Megtestesült a
Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett.”
c.) A keresztény hit befolyása az életre
lépten-nyomon érezhető, s jelenléte a világban minőséget jelent. Mi biztosan valljuk, hogy Jézus
hatása a társadalomra ma is a legnagyobb. Krisztus a közélet sarkcsillaga, aki
a demokrácia egyre autentikusabb formái felé vezethet, ha hagyjuk. Az Egyház
ezért ma jobban bátorítja tagjait, hogy a világban való küldetésüket,
hivatásukat töltsék be, hitüket éljék meg. Igyekezzenek társadalmukat megújítani
Krisztusban.
Kedves
Keresztény Testvéreim!
4. A hit
által a színelátásra és kommunióra jutunk
Az Istennel való kapcsolat a
természetfeletti hitre épül. Aki nem hisz, annak Isten nem jelent semmit, életében nincs hely Isten
számára. Ma a hitetlenség nem annyira önként választott meggyőződést, akarati
döntést jelent, mint inkább éretlenséget Isten felfogására és elfogadására. Az
emberi értelem fénye is csak természetes fény. Ezért „hiába minden önkínzás,
ének”, mert csak a hit ad természetfeletti világosságot, részesít abban az
ismeretben, amellyel Isten önmagát és a világot ismeri. A híres néprajztudós,
Istenszolgája Bálint Sándor ecsetelte költőbarátja, Szabó Lőrinc vívódását,
kifakadását: „hitetlenségemben kutyául érzem magam. Mit, kutyául? Féregül!”
Arra kérte hívő társaságát, hogy „igázzatok le szeretetetekkel.”
Akinek eleven a hite, Isten annál inkább belép az életébe, mígnem
mindene lesz, élete egyetlen nagy valósága, akiért él, akiért bátran szembenéz
a fájdalommal és a halállal. Az élő hit, amely mindenben Istent látja,
jelentést ad földi és a földi valóságot végtelenül meghaladó transzcendens és
örök életének. „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,8).
a.) A hit abban a megismerésben részesíti az
embert, amellyel Isten saját magát és a világot ismeri. Ezt a nagy ajándékot Isten adja az
embernek, amikor fölemeli az istengyermekség állapotába, és így részesíti őt
természetében és életében, ami pedig a megismerés és a szeretet élete. Isten
nagy jóságában kinyilatkoztatta magát az embereknek. Úgy nyilatkoztatta ki
önmagát, amiként ő saját magát ismeri, tehát nemcsak mint Teremtő, hanem mint
Szentháromság, mint Atya, mint a kegyelem Szerzője, mint végtelen Szeretet. „Az
Istenről és az ember üdvösségéről kinyilatkoztatott mélységes igazság,
Krisztusban ragyog fel a szemünk előtt. Ö az egész kinyilatkoztatás közvetítője
és teljessége” (DV 2).
b.) Isten a hit ajándékát ingyenesen adja a
megkereszteltbe. Ez
a felajánlott (nem pedig rákényszerített) ajándék azonban megköveteli az
embertől, hogy akaratával és értelmével szabadon befogadja. A szülők hittel
kérik a hitet adó szentséget gyermekeik számára. A keresztelés után átveszik a
hit és kegyelem fényét, amelyet az égő keresztelő gyertya jelképez. A
keresztény családi élettel pedig segítik, óvják a gyermeket, aki lépten-nyomon
kezdi megismerni az Urat, hogy hite a felnőtt tudatos hitévé érjen. Mindenkinek
érett hittel kell ragaszkodnia Istenhez, az isteni Kinyilatkoztatáshoz, a
Szentíráshoz és az Egyház tanításához. Az igazság Lelke pedig létre hozza,
ébren tartja benne és a közösségben a hitérzéket, hogy általa istennépe
„elveszíthetetlenül birtokolja a hitet, az Egyház élő Tanítóhivatalának
vezetésével” (KEK 889). A hit így az Istenre való hagyatkozás tette lesz:
„Tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne” (2 Tim 1,12). Szent Pál gazdag
hite székely hangszerelésben, a Hargita nyugati falvaiban: Lövétén,
Szentegyházán, Kápolnáson emberemlékezet óta mindenki ajkáról naponta így
hangzik: Isten maradjon! „Ha Ö marad, mi sem nehéz. Ha Ö elhagy, erőm elvész.”
c.) A hit nem csupán ígéret, hanem az örök
élet előjátéka és ajándéka. Ezt maga az Úr Jézus mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz
bennem, annak örök élete van” (Jn 6, 47). A keresztény a hit által kezdi
megismerni Istent úgy, amint majd a mennyben ismerni fogja. „Az örök élet nem
felváltja a földi életet, hanem már benne megkezdődik. Nem helyettesíti a jelen
életet, hanem beteljesíti azt” (DK 11.492). Ezért ugyanazt az Istent,
ugyanazokat az isteni misztériumokat ismeri majd meg fönt, szemtől szembe, a
dicsőség világosságában, mint amelyeket itt lent rejtetten, a hit által elé
terjesztett igazságokban ismer meg.
d.) A hit és a boldogító színelátás Isten
egyetlen megismerésének két fázisát alkotja: a hit kezdeti, tökéletlen megismerés; a
színelátás teljes, leplezetlen, tökéletes megismerés. „Ma még csak tükörben,
homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a
tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek” (1Kor 13,
12). A mennyben megszűnik a hit, mivel átadja helyét Isten közvetlen
szemlélésének; de míg a földön zarándokolunk, Isten megismerésére és a vele
való kapcsolatra nincs más eszközünk, mint a hit. Másrészt viszont egyedül a
hit útján jutunk el a boldogító színelátásig.
„Az az örök
élet - mondta Jézus Atyjához intézett imájában -, hogy ismerjenek téged, az
egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).
e.) A
hit csírájában a mennyei színelátást tartalmazza. Keresztes Szent János hasonlattal
szemlélteti: Gedeon bíró 300 katonája „égő fáklyákkal vonult fel, de azoknak
fénye nem volt látható, mert a cserépfazekak sötétjébe volt rejtve; midőn
azonban ezeket széjjeltörték, akkor egyszerre feltűnt a világosság” (Bir 7,20).
A Szent aztán így magyaráz: „A hit - amelyet ezek az edények jelképeznek -,
szintén magába zárja az isteni fényt, vagyis annak igazságát, hogy micsoda
Isten önmagában. Mikor aztán a hit megtette a dolgát, és e halandó élet
megszűnésével összetörik, azonnal elő fog tűnni az Istenség fénye és glóriája, amelyet
addig magába zárt” (A Kármelhegy útja 9, 3).
f.) Az örök élet nem csupán színelátás,
hanem Istennel való közösség, a színről színre látásból fakadó kommunió is. Isten nem csupán azért
nyilatkoztatja ki magát az embernek, hogy megismertesse önmagát, hanem
azért is, hogy közölje önmagát, „hogy meghívja őket és bebocsássa őket a
vele való életközösségbe” (DV 2). Istennek a hit által történő természetfeletti
megismerése ennek a csodálatos kommuniónak az elengedhetetlen alapja. A
közösséget a szeretet egészíti ki, teljességét pedig a mennyországban éri el.
Íme ezt jelenti a hit ajándékának kimondhatatlan nagysága: az embert az isteni
megismerés szintjére helyezi, alkalmassá teszi az Istennel megélt barátságra és
közösségre, végül Isten örök bírás ára. „Atyámnak az az akarata, hogy mindenki,
aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen” (Jn 6,40).
„Ahogy az örök élet felülmúlja a földi életet, a hit is meghaladja Isten
bármiféle természetes ismeretét. A természetfeletti hit egy aktusa
mérhetetlenül többet ér, mint az egész emberi tudomány, beleértve a teológiai
tanulmányokat is” (BV 750). A hit tesz megigazulttá és üdvözít. Mennyire
hálásnak kellene lennünk Istennek ezért a teljesen ingyenes ajándékáért, és
mennyire meg kell őriznünk és szüntelenül gyarapítanunk! Egyházunk arra kéri a
hívőket, „legyenek egyre inkább tudatában a hit ajándékának” (GE 2), imáikkal
és tevékenységükkel működjenek közre, hogy az ajándékot, „amit ingyen kaptak,
másokkal is közölhessék” (AG 41).
Kedves
Testvérek!
A hit találkozás azzal a Személlyel, aki az
Egyházban él. Hinni az evangéliumban azt jelenti hinni Jézus Krisztusban. „A hit megvallását ugyanis a
szentségi élet magyarázata követi, amelyben Krisztus van jelen, tevékenykedik
és folytonosan építi Egyházát. A liturgia és a szentségek nélkül a hitvallás
nem lenne hatékony, mert hiányozna a kegyelem, amely fenntartja a keresztények
tanúságtételét”. (Pf 11)
A hit által életre szólóan az Ige és az Eucharisztia asztalához járulunk
– így lesz hatékony hitvallás, a kegyelem által a keresztény tanúságtétel.
XVI. Benedek pápa rámutatott: „Az Egyház megújulása a hívek
tanúságtétele által is történik, hiszen a világban élő keresztények a
létüknél fogva arra hivatottak, hogy visszhangozzák az Igazság Igéjét, amelyet
az Úr Jézus hagyott ránk”... „Az Egyház, »a világtól elszenvedett üldözések és
az Istentől kapott vigasztalások közepette járva zarándokútját«, az Úr
keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön (vö. 1Kor 11,26). Megerősíti
azonban a föltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit
türelemmel és szeretettel legyőzze, és az Ô misztériumát, jóllehet
árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes
világosságában megmutatkozik”.
„A Hit Éve meghívás hiteles és ismételt megtérésre az Úrhoz, a
világ egyetlen Megváltójához. Az Ő halálának és feltámadásának misztériumában
nyilatkoztatta ki Isten teljesen a Szeretetet, mely üdvözít és az embereket az
élet megváltoztatására hívja a bűnbocsánat által (vö. ApCsel 5,31). Szent Pál
szerint ez a szeretet új életre vezet minket: „A keresztségben ugyanis
eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége
által föltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk” (Róm 6,4). A
hitnek köszönhetően ez az új élet a feltámadás radikális újdonsága alapján
átformálja az egész emberi létet. Amilyen mértékben átadja magát az ember, oly
mértékben – ebben az életben soha nem be nem fejeződő folyamatban – lassan
megtisztulnak és átalakulnak a gondolatai, érzései, érzülete, magatartása.
„A szeretet által tevékeny hit” (Gal 5,6) a megértés és cselekvés új
szempontjává válik, amely teljesen átalakítja az ember életét. (vö. Róm 12,2;
Kol 3,9-10; Ef 4,20-29; 2Kor 5,17). (Pf 6)
„Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14): Krisztus szeretete
tölti be szívünket és késztet minket arra, hogy evangelizáljunk. Ő ma éppen
úgy, mint akkor, küld bennünket a világ útjaira, hogy hirdessük az Ő
evangéliumát a föld népeinek (vö. Mt 28,19). Jézus Krisztus szeretetével
minden nemzedék tagjait magához vonzza, minden korban összegyűjti az Egyházat a
mindig új paranccsal, hogy hirdesse az Evangéliumot. Ezért ma is szükség van
arra, hogy erős, egyházias elkötelezettség éljen bennünk az új evangelizációra,
mert csak így fedezhetjük föl a hit örömét, és a hit továbbadásának éltető
erejét. Szeretetének napról napra való fölfedezése, a hívek missziós
elkötelezettsége, olyan erőforrás, mely soha nem gyengül meg. A hit ugyanis
a kapott szeretet tapasztalatától növekszik, akkor, ha a kegyelem és öröm
tapasztalatával közlik. Ez tesz termékennyé bennünket, mert kitágítja szívünket
a reményben és képessé tesz életadó tanúságtételre: megnyitja azok szívét és
értelmét, akik meghallják az Úr hívását, hogy hallgassanak rá és legyenek a
tanítványaivá. (Pf 7)
A Szentatya felvázolt egy utat, „amely segít mélyebben
megérteni nem csak a hit tartalmát, hanem az aktust is, amellyel
teljesen, teljes szabadsággal rábízhatjuk magunkat Istenre. Valójában ugyanis mély
egység van a hit aktusa és a tartalom között, amelyhez beleegyezésünket
adjuk. Szent Pál segít belépnünk ebbe a valóságba, amikor ezt írja: „A
szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre
szolgál” (Róm 10,10).
A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa
Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a
személyiség mélyét. Lídia példája nagyon ékesszóló ebben a vonatkozásban. Szent
Lukács elmondja, hogy Filippiben Pál szombatonként néhány asszonynak hirdette
az evangéliumot; köztük volt Lídia, „s az Úr megnyitotta a szívét arra, amit
Pál mondott” (ApCsel 16,14). Igen fontos üzenetet tartalmaz ez a kifejezés.
Szent Lukács arra tanít, hogy a hit tartalmának ismerete nem elegendő, ha a
szívet – a személy hiteles szentélyét – nem nyitja meg a kegyelem, amely szemet
ad arra, hogy mélyre lásson és megértse, miről szól valójában Isten hirdetett
szava.
A szájjal való megvallás kifejezés azt jelenti, hogy a
hit a tanúságtételt és a nyilvános megvallást is magában foglalja. Egy
keresztény soha nem gondolhatja, hogy a hit magánügy. A hit döntés arról, hogy
az Úrral tartok, hogy vele éljek. Ez a ’vele lenni’ vezet el a hit indokaihoz,
amelyek miatt hiszünk. A hit, éppen mert a személy szabad döntése, megkívánja a
hitért való közösségi felelősséget is. Az Egyház éppen Pünkösdkor mutatja meg
nyilvánvalóan a hit megvallásának és félelem nélküli, mindenkinek szóló
hirdetésének e nyilvános természetét. A Szentlélek ajándéka tesz képessé
bennünket a misszióra és erősíti meg tanúságtételünket, tesz bennünket
becsületessé és bátorrá”. (Pf 10)
A hit megvallása egészen személyes és egyben
közösségi aktus is.
Ugyanis az Egyház a hit első számú alanya. A keresztény közösség hitében kapja
mindenki a keresztséget, a hívők népébe való belépés hatékony jelét, azért,
hogy elnyerje az üdvösséget.
A hit által életre szólóan az Ige és az Eucharisztia asztalához járulunk
– így lesz hatékony hitvallás, a kegyelem által a keresztény tanúságtétel.
Köszönöm Önöknek a figyelmet, és Önökkel köszönöm Jézus Krisztusnak a
hit nagy ajándékát. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, a teljes
Szentháromságnak, akinek se kezdete, se Vége!
**
Elhangzott az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének Egyesülete három napos
lelkigyakorlatán. Kolozsvár, 2013. április 15-17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése