A papság koordinátái

A híres francia szónok Lacordaire mondta: “Feltétlenül szükséges, hogy az embernek legyen eszményképe, melynek megvalósításáért szenvedélyesen küzd. Hisz nem azért él, hogy csak a csillagokat nézze, vagy éhségét csillapítsa. A fiatalok ösztönösen kívánják az áldozatot, az erőfeszítést és önmaguk odaadását, mivel jóval több életerő van bennük, mint ami a pusztán vegetáló élethez szükséges. S milyen nagy dologra képes az ember, ha Krisztus az eszményképe!” 

Jézus mondja: “Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem.” Az üdvtörténetben a nyáj és pásztor képet nemcsak a magát kinyilatkoztató Isten használja, hanem a nép is, ahogyan azt a 99. zsoltárban énekeljük: “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, övé vagyunk, ő alkotott minket. Az ő népe vagyunk, legelőjének nyája.” Jézus önmagát jó pásztornak mondja, aki életét föláldozza övéiért, s ezzel megnyitja az örök élet ajtaját a benne hívőknek. 

A hit úgy jön létre, hogy befogadjuk, amit Krisztus önmagáról mond, elfogadjuk amit kinyilatkoztat, és megtesszük, amit elvár tőlünk. A kezdeményezés és a vezetés Istentől van, ő adja a kegyelmet, a mi tettünk a befogadás és odaadás. 

Jézus pásztor szerepét istenségével világítja meg: örök életet ad, mert hatalma az Atyától származik (Jn 10,27-30). Az üdvösség legfőbb biztosítéka Jézus, aki életét adta értünk és segítő kegyelmet is ad. A kinyilatkoztató tanítás zárómondatában Jézus kimondja az isteni élet legmélyebb titkát: “Én és az Atya egy vagyunk.” Az Atya és a Fiú két különböző isteni személy, mégis a Szentlélekkel együtt ugyanannak az egy isteni természetnek a birtokosai.

A hivatások világnapján új fényben látjuk a papi és szerzetespapi hivatást, amelyet Krisztus az Egyház szolgálatára rendelt. Aki Isten hívására papi szolgálatra vállalkozik, az részesedik Jézus prófétai, papi és királyi hatalmában. A papság koordinátáit Jézus iránti belső kötelék, valamint az adott közösség felelősségteljes szolgálata adja meg. 

A pap mivel Jézushoz kötődik, sajátosan magányos, mert úgy tartozik a közösség nagy családjához, hogy nem tartozik egyetlen konkrét családhoz sem. Mindez tágas szabadságot biztosít neki: engedelmességi fogadalmával mindig annak a közösségnek gondját engedi szívére, amelyikhez püspöke küldte. Ha tovább küldik, akkor úgy mond le a közösségről, ahogy a szülő házasulandó gyermekéről. 

Az evangélium terjedésének semmi sem állhatja útját, ezt látjuk Pál és Barnabás apostol életében (ApCsel 13, 14. 43-52). Hivatás, küldetés, engedelmesség hátterében a Jézust küldő Atya üdvözítő szeretete áll. 

Az újszövetség papjának a Szentlélek segítségével mindenkit az üdvösség útjára kell terelgetni. Az örök dicsőség  már az Isten bárányáé és azoké, akik feléje tartanak (Jel 7,9. 14b-17). Az Egyházzal imádkozzunk, hogy a hit nyilvános és imádságos megünneplése életforrás legyen a hívek számára, és a missziós területek részegyházai a remény és a feltámadás jelei legyenek.

           

„Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat!” (Zsid 10,7).